2010. október 10. - Mint ismeretes, a MAL vörösiszap tározójának gátja kiszakadt, vegyi katasztrófát okozva Kolontáron és Devecseren. A gát először kiszakadt sarkától kb. 200 méterre jártunk Kolontár mellett... Ezekkel a képekkel a tragédia által okozott színek szépségét szeretnénk bemutatni, amitől néha Mars-béli tájnak tűnik a hely. Néhány kép 9-én délután, a többség azonban 10-én reggel, nem sokkal Napkelte után készült.

Próbálok ezekhez a sorozatokhoz valamit mondani, miközben a helyzet nagyon is drámai. Túl sok mindent nem szeretnék hozzáfűzni, mert ezekkel a sorozatokkal Gime a 20-as leckét megoldotta. Számomra bizonyításra került, hogy tud riportot készíteni. Ezek a riport képei nagyon erősen mesélnek erről a helyzetről. Csak minimális hozzáfűznivalóm volna, ezt egy leckénél teszem meg, Gime, ha megbocsájtod nekem ezt a lazaságot, akkor most egyszerre fogom elmondani a gondolataimat az összes képsorról.
   Tökéletesen értem azt, hogy a riportázs helyzetében, amikor az ember ott van közvetlenül egy ilyen katasztrófánál, akkor sodorják az események. A kötelesség is azt mondja, hogy naponta többször is hírt kell adnom erről a helyzetről, mert percről percre, óráról órára változik a szituáció, nem lehet megvárni azt, hogy elindultam hétfőn, aztán egy hét múlva megyek haza, és csak akkor kezdek el azon gondolkozni, hogy mit fogok ebből összerakni. Ez ott, abban a pillanatban tökéletesen érthető. Ide, az Estiskolára is ezek a képek úgy kerültek föl, hogy én mondtam Gimének, hogy itt is publikálhatóak ezek, az Estiskolásoknak is van ehhez közük, már csak az Estiskola segélykocsi miatt is. Nem akarom azt, hogy úgy érezd, hogy én most csőbe húztalak, hogy elmondhassam a magam gondolatát erről, több jó képsorozatot kapunk tőled ebben a témában. Kínálja magát a lehetőség, hogy mégiscsak vegyem a bátorságot, és az összességében mutatott teljesítményt elemezzem. Ez a te dolgod is lesz a későbbiekre nézvést, hogy ebből az anyagból készíts egy olyan sorozatot, ami már nem arra van felfűzve, hogy az adott nap adott percében, órájában mi történt, és miért épp akkor zársz le vagy nyitsz meg egy ilyen képsort, hanem van egy helyzet, ami memento, és mint ilyen, adná azt a megoldást is, hogy ebből akár fotóetűdként készüljön egy sorozat, összevonva a teljes anyagot. És akkor nagyon határozott döntéseket kell tudni hozni, hogy mi az, ami kompozícióban működik ott. Tökéletesen el kell tudni vonatkoztatni attól, hogy mit látunk a képen, és csak esztétikai, csak kompozíciós szabályokat szabad figyelembe venni első körben a szűrésnél. Amikor mérlegre teszünk egy-egy képet, hogy bent maradhat-e a sorozatban, akkor az a kérdés, hogy melyik az, ami feszesebb, korrektebb kompozíciós képet mutat - természetesen ez alól kivételek azok a helyzetek, amikor egy hirtelen eseményről egy kép készül csak, akkor ha az esemény fontos, akkor az az egy kerül be a sorozatba, akármilyen is az. Én ezekből a képsorokból egy-egy képet, néhol többet, kihagytam, és ezek főképp azért maradtak ki, mert ismétlődéseket mutattak, amiket azt gondoltam, hogy nem erősítik a képsort. Egy biztos: szerintem ez egy tökéletesen vállalható képsorozat, bármelyiket is nézem a föltöltött képek közül. Nem véletlen az, hogy a Times magazin ebből közölt képet.
   Az is érdekes, tessék megfigyelni, hogy ennél az állatmentéses képsornál melyik képet választotta ki a Times. Ha jól tudom, akkor ez az összes kép fölkerült egy ügynökség oldalára, és onnan választott a szerkesztő, hogy ő mivel kíván illusztrálni. Ezt azért fontos most megnéznetek, és én nagyon szeretném, ha minél többen ezt a dolgot végiggondolnák, hogy a szerkesztői szabadság mit mutat. Ott látunk egy oldalt, ahova be van illesztve egy kép, és hogy miért pont az a kép került oda beillesztésre? Ennek az egyik döntése az, hogy van egy méret, amiben gondolkodik a laptördelő és a szerkesztő, másrészt a témához is kapcsolódjon, harmadrészt a kép elhelyezése adott oldalon nagyon fontos, hogy hova tud kerülni. Négyhasábos elhelyezésnél a harmadik hasábba került, egy átlós kompozíciójú kép, és ez növeli a feszültségét annak, ami a leiratban szerepel. Ez egy nagyon fontos eszköz, amit itt használ a londoni Times magazin szerkesztője. Ha megnézzük magukat a képeket, lehet, hogy ebből a képsorból van sokkal megrázóbb kép, ha csak ezt a kismacskát szemlélem, akkor a második kép egy egészen nagy feszültségekkel teli kép, ha csak a macskát figyelem. Ugyanakkor azt is kell néznem, hogy ott van egy biciklikerék, autókerék, két sötét nadrágszár, ezek mind elviszik a figyelmet. Ha ezt vágással szeretnék helyrehozni, akkor annyira szűk lenne a képkivágás, hogy a kis állatnak a mozgását akadályozná a vágás. Aztán van egy negyedik kép, ami nekem, mint arckifejezés, sokkal erősebb érzelmeket mutat, mert az a kisállatnál a lemondás pillanatát mutatja, amikor beletörődik abba, hogy őt itt babrálják gumikesztyűs kezek, és nagyon szomorúan néz a kamerába. Egy líraibb riporthoz ez lett volna az alkalmas kép, ugyanakkor valószínűsítem, hogy a szöveg miatt a szerző azért választotta a harmadik képet, mert ebben a képben is megvan az a fájdalom a kis állatnak a tekintetében, ami egy fontos üzenet, ugyanakkor a folthatások átlós dinamikája a feszültséget jobban hordozza, és a kis állatnak a nyitott szája, mint egy felkiáltás szerepel a képen. Ezt most azért mondtam ennél a képrésznél el, hogy ilyennel is érdemes foglalkoznunk, hogy ebből a tekintetből is elgondolkodunk egy ilyen képsornál. Ha pályázatokra küldünk anyagot, akkor a sikeres pályázatnak az egyik kulcspontja, hogy tudjuk azt, hogy az adott pályázat kiíró milyen tematikában mozog, mit vár. Hogy líraibb megközelítéseket szokott-e díjazni, vagy nem, és annak megfelelő képeket küldünk be, és a sikerünk nagyobb lesz. Ami nekem érdekes ezekből a képsorokból az talán a legutolsó, Vörös horizont Kolontárnál, amikor András már viszonylagos távolságtartással kezeli ezt az egész történetet, és megpróbálja megtalálni azt az esztétikát, ami ebben az egészen halálos helyzetben furcsa és ellentmondásos módon jelen van. Nekem ebből a képsorozatból a negyedik képnél sikerül ez a leginkább. Ez az a kép, ami olyan, mintha egy filmforgatási helyszínen lennénk, és nem egy tragédia kellős közepén. Köszönöm ezt Andrásnak, megvan a három csillag, megoldotta az osztály leckéjét is, ettől függetlenül várjuk a további riportjait is. (hegyi)
értékelés:    

2010. október 9. szombat - A MAL toxikus iszaptározó gátjának szakadásánál jártunk (kb. 200 méterre), ami Kolontártól kb. 600 méterre található. A mai hírek szerint a gát északi része tovább reped, így várható egy újabb szakadás. Kolontárt ma reggelre teljesen kitelepítették és lezárták. Devecseren az evakuáció bármelyik percben megindulhat, amikor a szakemberek azt úgy látják.

Devecseri képek, 2010. október 9. szombat

Apa és fia síremlék a Kerepesi Temetőben.

Megint egy érdekes értelmezése a leckének. Amikor ezt a képet megláttam, úgy voltam vele, hogy nem akarom értelmezni, mint 14-es lecke. Azért nem, mert ez egy temető. Egyértelműen adódik az asszociáció, hogy valaki miért egy temetői síremléket küld be a Család leckére, de ezek annyira személyes kérdések, hogy én nem érzem magam feljogosítva Tamás által, hogy ebbe az irányba tapogatózzak, és ezt a feljogosítást csak a többi alkotásával együtt adhatja ő meg, ez idő kérdése. Tehát ezt a részét most nem szeretném elemezni. Emiatt a lecke, mint megoldás, függőben marad, és nem verbális válaszokat várok Tamástól, hanem azt, hogy dolgozzunk annyit együtt, és kapjak annyi képet tőle, hogy bátrabb lehessek az elemzésnél. A másik kérdés kompozíció a kérdése, ami abszolút rendben van. Talán annyit finomítottam volna, hogy a kép fölső részénél, ott ahol az a faág keresztbe átvonul a képen, ott a kopasz része fölötti résznél én már megcsináltam volna a vágást. Így most ott fönt kicsit nekem lyukas. Ha kevesebbet adok az ég szürkéjéből, akkor még izgalmasabb lesz ez az áttört felület. Azt szoktam mondani, hogy a fotográfia illúziókelés is. Ebben nagy szerepe van a mélységélességnek. Tamás itt most egy nagyon egyértelmű döntést hozott: minden éles lett. Ez nem mindig szokott szerencsés lenni, mert a teret nem érzékeljük. Most erről a képről Magritte jut eszembe, aki megalkotott egy olyan képet, ahol a lovas a lóval bujkál át a fák között. Az optikai csalódások jó példája ez a festmény, és itt is ezt érzem, hogy megkavar minket Tamás azzal, hogy mi van elől, mi van hátul, azáltal, hogy a mélységélességet ilyenre vette, és egy olyan fényviszonyt talált, amiben nagyon is plasztikusan ábrázolódnak ezek a felületek. Megadom erre a három csillagot, az elemzéssel adós vagyok, mint lecke elemzés, majd visszatérhetünk erre később. (hegyi)
értékelés:

Darázsfészek részlete. Fogalmam sincs, hogy csinálták, igazi mesterek.

Nekem nincsenek ilyen szakács képességeim, hogy én ebben felismerjem a süteményt, de nagyon sok minden mást igen, aminek semmi köze a konyhához. Abban sem vagyok biztos, hogy amit most látunk, az a sütemény. Próbáltam keresni a megfejtéseket, hogy ezek mik lehetnek, láttam én már igazi darázsfészket, itt a ház körül is van, és az nekem egy kicsit másképp néz ki. Ágnes, amikor itt volt, hozott sütit, az is másképp néz ki. Amihez ez nekem inkább hasonlít, az ilyen festői technikák. Nem tudom, hogy jártatok-e ilyen helyen, szerintem a 30-as és 50-es évek közötti időszak lehet, flóderozásnak hívják, amikor lefestenek egy ajtólapot, vagy egy szekrényt, és száraz ecsettel elkezdenek bele mintákat húzni, és előtűnik az alapozó festék színe. Nem vagyok szobafestő, de talán nagyjából így mondható el ez. Ha látogatják az oldalt szobafestők, akkor ők majd ezt pontosítják nekem, hogy hogy megy ez a technika. Leginkább erre hasonlít nekem. Egy nagyon érdekes ritmusjátékot látunk. Hogy ez a tökéletességhez kapcsolható-e, talán abban az értelemben igen, hogy egy másik párhuzam a fraktálok világa, ami egy matematikai képlet, és annak a vizuális megjelenése, és esztétikai formája. Ebben én néhol látok olyan részleteket is (még egyszer mondom: nem tudom, hogy ez önmagában micsoda), amik picit bezavarják ezt, főképp a kép középső fölső részén vannak feketébb szóródások, amik nem annyira jók. A másik, hogy lehet, hogy egy kicsit keményebbre fogalmaztam volna, a színtónust, és a kontrasztot még erősebbre vettem volna, és a megvilágítás most nem teljesen homogén. Ezzel kellett volna egy kicsit dolgozni, persze nem tudom, hogy ez a valós helyzetben mennyire hozható létre. Az biztos, hogy az egyik legelgondolkodtatóbb kép az Estiskolán, fel lehet adni kvízkérdésnek, hogy itt most mit látunk. Én várnám Juditnak erre a megoldását, hogy fedje fel a titkot. Erre most kettő csillagot adok, mint Tökéletesség lecke, mert én arra lennék kíváncsi, hogy Judit számára mit jelent a tökéletesség. Az ő saját élményanyagában, saját környezetében, saját érzelmi attitűdjében mit jelent. Kicsit személyesebb megoldást várnék. (hegyi)
értékelés: