édes álmok

A helyzet rendben van, amit elkapott András. Gyakorolni kell még azt, hogy az az izgalmi állapot, az a felfokozott helyzetet, hogy „jaj istenem, most kell exponálnom, mert az a két csaj most lépett be a képbe, és bár észrevették, hogy exponálom őket, de mennek a maguk dolgára, viszont jót tesznek a kompozíciónak” úgy kell tudnia az embernek megvalósítania, hogy lehetőség szerint a horizont, meg a függőlegesek jók legyenek. Nem látom értelmét annak, hogy ez mitől dől. Másik az, hogy a négyzetes kompozíció oké, akkor, ha feszes marad. Most itt a kép olyan, mintha befűztél volna egy filmet egy 6X6-os középformátumú gépbe, és rosszul tekerted volna tovább, és két kocka lenne a képen. Az a függőleges fekete vonal, amit az úriember képvisel a kis aktatáskájával olyan, mintha egy képhatár lenne. Mintha két szituációról lenne szó: az egyiken ez az alvó fiatalember van a csajokkal, aztán jön ez a határ, és a kép bal oldalán mintha egy másik történet indulna el. Ez annyira nem jó, miközben a dolog egy jó megfigyelés. Ezt még kell egy kicsit pontosítani. Ez most egy csillag a kompozíciós gondok miatt. (hegyi)
értékelés:

Fekete tavasz

Kifejezetten örülök ennek a képnek, mert azt a fajta giccses megközelítést, amit ez a virágzó fa tud mutatni, egészen más értelemben kezdi el használni. Még azt is mondom talán kicsit tiszteletlenül a nagy elődökkel szemben, hogy a japán fametszetek jutnak eszembe. Ott is tussal és tintával ábrázolják a cseresznyevirágzást, és ezzel az ábrázolási móddal érik el azt, hogy az a fajta tárgyias szépség, ami önmagáért való, és az önmagáért valóságában saját maga tesz arról, hogy a saját erejéből minél többet elvegyen, az ezzel a fajta egyszerűsítéssel, amit a tus ábrázolás hoz, egy másik esztétikai ajtót, egy másik dimenziót nyit ki. Ez most ennél a fényképnél is sikerült többé-kevésbé. Egy más fajta illúziót, egy más fajta élményt, álmot indít el. Nagyjából a kompozíció is rendben van, nem nagyon tudok kötözködni vele. Talán a sötét és világos formákkal én még játszottam volna. Ott érzek egy pici bizonytalanságot, hogy a kép egyik fele az eget mutatja, és az éggel való kapcsolatot, az is egy jó és izgalmas helyzet, hogy abban hogyan jelennének meg a virágok szirmai, miközben a másik rész egy dúsabb, a háttérben talán valamilyen épületet mutató szín-kompozíciót jelez. Ott kevésbé jön létre az a fajta formai játék, ami a faágakkal történik, de nem olyan nagyon határozott ez a vágás. Azt még rendben lévőnek tartanám, hogy mind a kettő egyszerre szerepel a képen, de van egy pici maszatolás a háttérnél. Mind a kettő izgalmas lenne önmagában is, izgalmas lenne ennek a párhuzama is, de határozott vágással, határvonallal. (hegyi)
értékelés:

kánikula

Nyár.

Az a jó ebben az egészben, mintha elkezdenénk nézni egy Google-térképet, és most még a lehető legnagyobb nagyításban nézzük, aztán elkezdünk távolodni, és látjuk, hogy itt vagyunk a faluhatárban, aztán látjuk ezt a falut teljes magasságban, aztán a megyét és az országot. Nekem ez az élmény jön, legfőképpen azért, mert nagyon jól választotta meg a helyszínt, ahol ez a fotó készült. Ez a kis ember vélhetően valamilyen domboldalon áll, amitől ez a térjáték elkezd működni, hogy most ő ott feküdt, és fölállt, tehát a képkivágás nagyon rendben van. A modell elhelyezésével vitatkoznék, ott lent, a modell alatt nekem kicsit több is lehetne, de az ötlet jól és tetszik. A nyárról is jól mesél, arról, hogy elmentünk apával kirándulni, aztán apa addig hajtott, amíg én már majdnem szomjan haltam. Kettő csillagot adok azért, mert az ilyen kevés elemmel dolgozó kompozícióknál a modell elhelyezése sarkalatos kérdés. (hegyi)
értékelés:

kiskipak

Premomén volt kipakolásunk, és lefotóztam a kipakolásom. Így nézett ki.
A szöveg Moholy-Nagy László bácsiról szól, a képek meg különböző házikra készültek. Van riport, fotónapló, önarckép, Munkácsi-reflektálás, képpár és térkép. Hát ennyi.

Az élet utolsó cseppjei

Én nem nagyon értek egyet ezzel a fajta címadással. Olyan plusz érzelmet akar erre rátenni, ami vagy jön a nézőnél, vagy nem, de engedtessék meg neki, hogy ezt maga döntse el, hogy erre asszociál-e vagy nem. Ez olyan nagyon nem tesz nekem most hozzá ehhez a helyzethez. Egy kicsit a képkivágással is vitatkoznék. Tudom, hogy nem olyan egyszerű lefényképezni, ahogy csöpög a víz, de megint azt látom, hogy mintha a döntés nem lenne egyértelmű, hogy mit szeretnék. Hogy a környezettel együtt szeretném-e megmutatni ezt a helyzetet, szociografikus ábrázolás felé viszem el, miközben ezt a technikai játékot is megmutatom, avagy engem kifejezetten az a gyöngysor érdekel, ami létrejön a cseppekkel, és az abban tükröződő világ. A kettő között vagyunk itt most. A csapból nem kapunk eleget, tehát a szociografikus helyzet nem igazán van jelen, csak jelzésértékkel, miközben gyönyörű lenne, mert úgy látom, hogy ez a csap úgy látom sokat megélt már. Magából a makro-világból, ami itt ezekben a vízcseppgömbökben létrejön, ebből sem kapjuk meg azt a mennyiséget, amit megkaphatnánk. Itt kifejezetten a nagy, már leszakadó vízcseppre gondolok, amit erősen félbevágott az alkotó. Tehát a képkivágás nem nagyon acélos most, miközben a téma rendben van, és én örülök annak, hogy Tímea ezzel elkezdett foglalkozni. Ha ez a környezetében lévő csap, akkor kezdjen el ezzel dolgozni, és ismétlés, egyébként kettő csillagot megadok a képre, mert az irány nagyon jó. (hegyi)
értékelés:

variációk egy bénára
variációk egy bénára
variációk egy bénára
variációk egy bénára

Gondoltam csinálok magamról egy jó felülnézeti képet a Mária forrásnál. Ehhez képest amin egyáltalán látszom, azon is csak a bénázás és az izgulás látszik, hogy nehogy leessen a feldobott apparátus.

Nagyon szeretem a Dani humorát. Az a jó, hogy ez a humor egy olyan formai megfejtéssel párosul, aminél egy olyan technikai játékot tol le a torkunkon Dani, amit egyébként nem biztos, hogy ha élőben látok, akkor én annyira boldog lettem volna ettől, főleg, ha az én fényképezőgépemet dobálja. Ismerjük ezt a technikát, földobjuk a fényképezőgépet, közben az önkioldót működésbe hozzuk, és egyszer csak ez a gép elkezd sorozatokat lőni. Ilyen elven az ember kvázi a véletlenre bízza, hogy mi kerül a képre. De ez nem teljesen igaz, rafinált dolog ez, főleg, ha az ember jól csinálja. Dani ezt jól csinálja, ő is egy rafinált csávó. Azt nem tudjuk, hogy hány kockából lett leszűrve és összeállítva ez a kép-négyes, de az egy jó dolog, hogy itt arról kapunk tanúbizonyságot, hogy Daninak a technika csak egy másodlagos kérdés, aláveti a technikai játékot annak a belső képi zsinórmértéknek, amit ő saját magára érvényesnek tart. Én ezzel maximálisan egyetértek. Jó az első képnégyes is, itt középen sok kis imádkozó kezet látunk, akik próbálják ezt az egész történetet szakrálisan megközelíteni, hogy „édes istenem, add, hogy ne essen le ez a masina”. A következőkben azt látjuk, ahogy egy felszabadult asztronauta Gagarin megérkezik a földre. Ez tulajdonképpen a becsapódás előtti pillanat, amint a Szojuz 24-es űrszonda landol. Ez is egy izgalmas játék, aztán már drámaivá válik ez a helyzet, és látjuk, hogy itt tényleg mindjárt baj lesz, mert most már nagyon közel vannak a fák, itt némi áthallásokat lehet különböző légi katasztrófákkal is gondolni, de ez is egy jó ötlet. Utána tulajdonképpen, ami egy tíz pontos dobás, az utolsó záró kép. Ez önmagában is megállna a lábán. Dani, ahogy itt nézi ezt az egész helyzetet, őrület. Ezek azok a képek, amiket valószínűleg kidob az ember, mert nem akarja megmutatni azt, hogy mennyire be voltam tojva, hogy az a drága kamera még a végén semmivé lesz. Nagyon örülök neki, jó ez, Dani. (hegyi)
értékelés:    

Me, Myself and I

Oldykám, nekem ez három csillagos dobás, én ennek kifejezetten örülök. Nem tudom mit keresel a cipőben, valami beleeshetett oda, talán a lakáskulcs, és ezért nem tudsz kimenni, de minden esetre gratulálok, ez egy jó megoldás. Ahol bújkálsz a zöld növény mögött, én nem biztos, hogy én a hátadat mutattam volna, hanem inkább a hasadat, melledet, arcodat, hogy a forma felismerhető legyen. A hát kevésbé jellegzetes forma. Ott lehetne egy picit ezen javítani, és abban sem vagyok biztos, hogy az tökéletes, hogy a szádba belemegy ez a filodendron, vagy milyen növény. Ezek apróságoknak mondhatóak, bár azért afelé mozduljunk el, hogy ezeket is az ember megpróbálja kiküszöbölni. A hármas lecke ezzel megoldásra került, de ez nem jelenti azt, hogy még ne küldhetnél erre a leckére alkotásokat. Én várom is, egy kicsit nagyobb aktivitást várnék egy Oldmantől, tessék belátni, hogy a többiek is kíváncsiak rád, nem arról van szó, hogy az ember elbújik, és kívülről figyeli a csapatot, mert benne vagy ebben a csapatban derékig, úgyhogy tessék kommunikálni képekkel is. (hegyi)
értékelés:    

Halálmadár

Örülök ennek a képnek, de legfőképpen annak, hogy ahogy látom, itt ez komoly vitákat is kiváltott, értelmezési kérdéseket. Ráadásul érkeztek rá olyan kommentek is, amik igazán arról tanúskodnak, hogy nem csak egy szemvillanásnyi ideig foglalkoztok egymás munkáival, hanem elgondolkodtok egymás dolgai felett. Ennek én nagyon örülök, sőt, azt gondolom, hogy ha van helyzet, amikor mint közösség gólt rúgtunk, akkor ez ilyen helyzet. Sikerült Andrásnak egy olyan képet készítenie, ami a maga tárgyiasságával fölkavaró, ugyanakkor esztétikai csomagolásban egy elvonatkoztatást is tartalmaz ettől a tárgyias megfogalmazástól, és ki-ki az adott lelkiállapotától függően engedte ezt magához közel, vagy utasította el. Még az is egy jó dolog, hogy egy újfajta kompozíciós eszközt használ itt András: ez a négyzetes kompozíció. Nagyon izgalmas ebben a kompozícióban dolgozni, teljesen más arányokat hoz, és más kérdéseket, problémákat vet föl, és ezt András jól megoldotta ennél a képnél. Talán egy picit szűkre van komponálva, talán egy leheletnyit, mint ahogy a kép alján a képhatár és a fő objektum közötti távolság észrevehető, annyira kellett volna jobb és bal oldalt is távolságot hagyni. Ennyivel lehetett volna tágabbra komponálni, de az ötlet jó, és az eszköz is, amit a tónusvesztéssel, a szinte monokrómra egyszerűsített színekkel kapunk, és azzal a kontraszt-helyzettel, amit András beállított az utómunkánál. Ez most mind egy irányba mutat, és ez egy nagyon szerencsés dolog, ugyanis pont ettől válik az ügy többé, mintegy dokumentálásává annak, hogy mentem hazafelé, és találtam egy döglött madarat. A hozzászólások között Gime mutat egy másik képet is, ami egy sünit ábrázol, tessék megnézni. Én örülök, hogy azt a képet nem töltötte fel András, most csak oktatási szempontból jó, hogy azt mutatja, egyébként a saját portfóliójába ne emelje azt be, a két képet összehasonlítva lehet megérteni azt, hogy mi a különbség egy tárgyias megközelítés és egy lírai megközelítés között. Annál a sünis képnél a tárgyilagosságon túl nem kapunk mást, és az olyan, mint kukkolni egy balesetet, miközben sem esztétikailag, sem érzelmileg, sem értelmileg nem emelődik föl, nem transzponálódik a tartalom. Az az ereje ennek a képnek, hogy egy olyan transzpozíciót kapunk, ami által az ember nem a tényleges valósággal foglalkozik csak, hanem pontosan a formai játékokkal, fényekkel, árnyékokkal, ezzel az olajos hatású környezettel ki-ki a maga élményét tudja továbbélni, és aztán asszociálni. Gime most a halálmadárra asszociált, én ezt elfogadom, mint saját asszociációját, én lehet, hogy másfelé mozdultam el saját magamban. Mindenesetre a jó az, hogy gondolatébresztővé és ikonikussá válik a képi megoldás. Az, hogy ez a Csend lecke, abban nem vagyok teljesen biztos, de a három csillag megvan. És arra hívnám fel Gime és a többiek figyelmét, hogy azok a képi eszközök, a tónusvesztés és a rögzítő eszköz korlátai, amik sokszor idegenül hatnak, itt, ennél a képnél hozzáadnak az érzelmi megközelítéshez, tehát ha megvan, mit akarok csinálni, akkor az behívja azt, milyen eszközöket kell hozzá használjak. (hegyi)
értékelés: