Hát éppen nem mézeskalács...

Erről a képről nekem Rajkin jut eszembe, akinek egy híres szállóigéje lett az, hogy „válámi ván, de nem az igázi”. Ennél a képnél is ez a helyzet, hogy minden eszköz ott van, olyan, mint egy festő palettája: ott van a piros, a kék, a zöld, a sárga, mindenféle színek, amiből bármit lehet festeni. Ennél a képnél is megvan a fenyő, a kisház, a térélmény, megvan a hó, a bokrok, de valahogy az egész mégsem áll össze. Nekem ez nem mese egyelőre. Ez valami, ami még nincs kész. Hogy mitől lenne kész... lehet, hogy ez a kép ebben a beállításban, ahonnan lefotóztad, nem lesz kész. Tudom, hogy hülyén hangzik, amit mondok, de nem minden szituáció alkalmas arra, hogy lefényképezzük, még akkor sem, ha akkor, amikor ott vagyunk, az élmény megvan. Az élményben benne van az is, hogy baktatsz ezen az úton, tudod, hogy oda fogsz menni, ott meleg lesz és finom, jó idő, mert ez mondjuk egy vendégház, vagy a barátaid lakhelye, vagy csak egy elhagyott ház, és benned van az, hogy izgalommal mész ezen az úton, hogy vajon mit fogsz ott majd találni. Szóval sok minden történik az emberrel útközben. De ez nincs rajta a képen. Azért, mert az arányok elvittek téged most. Itt határozott döntést kellett volna hoznod azt illetően, hogy mi érdekel téged jobban: a fenyőfák, amibe egyébként is belevágtál, tehát már így is jelzésértékkel vannak jelen, mert lényegesen magasabbak, vagy a kisház érdekel, vagy a fenyőfa, a kisház, és ennek a susnyásnak a hatása együtt, vagy a kisház és a mögötte lévő dolog? Ezt a döntést meg kell hozni, és felállítani magadban egy olyan fontossági sorrendet, hogy mi az, ami a legfontosabb ezekből, amikből most a képen szerepelnek. Most minden együtt rajta van, és ettől nincs eldöntve, hogy mit akarsz nekünk mutatni. Szépnek is mondhatnám, bár azt vegyük észre, hogy a képnek a fele legalább információt nem hordoz, van egy szürke egünk. Talán ott ha felhők vannak, ilyen mácsais felhők, akkor még valami mocoroghat, de akkor se lenne kész a kép. A döntési probléma akkor is meglenne. Ez nem csak annak a függvénye, hogy most az időjárással szerencsénk van-e. Persze természetfotó nagyon sok mindenben szerencse kérdése is. A gyerekkort is értem én, bár azok a rádióadások, amiket magadról csináltál, amiket várok egyébként, hogy folytasd, erről a fajta Gerleiről keveset mondtak. Lehet, hogy van ilyen Gerlei is. Ha pedig nem a Gerlei gyerekkoráról mesélünk, akkor itt valami tévesztés van a leckével, mert a lecke a gyerekkorról személyesen próbál szólni, az lenne a jó. Ismétlés. (hegyi)

Egy teljesen hétköznapi arc, amiben valamiért mégis ott bujkál az idegen (alien)...

Ez egy nagyon szugesszív portré, és Nóra nem nagyon lacafacázik, nem nagyon kegyes magával. Ez nem baj, sőt, szeretem ezt, de azért ezeket a lépéseket nem olyan könnyű meglépni, hogy az ember azt mondja, hogy „na nesztek, itt vagyok, kezdjetek velem valamit, ilyen vagyok, x éves”. A hitelességét az idő adja meg sok mindennek, ennek a portrénak is. Az az idő, amit hagy Nóra, hogy megjelenjen ezen a képen. Ettől az egész számomra sokkal mélyebben beszélhet Nóráról, mintha ez akár egy mozgófilm lenne. Nóra aláveti magát a nézőnek. Egy olyan beállítást használ, hogy föl kelljen ránk néznie, és ez a beállítás ráadásul meg van bolondítva kicsit a világítás által, tehát olyan, hogy az ember nem tudja eldönteni, hogy most mi vagyunk fönt, és mi nézünk lefelé Nórára, avagy azt is el tudom képzelni, hogy mi fekszünk az ágyon, és Nóra fölénk hajol. Ez a kettősség megvan a képen, a perspektívából és a világításból adódóan. Nagyon köszönöm ezt a munkát, és Nóra ezzel a kettes leckét is teljesítette az első osztályból. (hegyi)
értékelés:    

Da Capo, azaz: elölről.

Tamás, én ezt nagyon jó első leckének tartom, mondhatom azt, hogy tartalmilag talán az egyik legerősebb első leckénk, amit az Estiskolán látunk. Legfőképp azért, mert átgondolt munkának látszik, olyannak, amit kifejezetten erre a leckére kerestél, mint megoldást, rólad szól, személyes, és túlmutat azon, hogy megmutatom, hogy mi az, amit én általában cselekedni szoktam. Itt egy olyan képet kapunk, amit több rétegben is lehet értelmezni, de biztos, hogy nem egy vidám üzenet. Olvastam a hozzászólásokban néhány humorosnak szánt értelmezést, én ezekkel nem értek egyet. Azért nem, mert ha ezt a képet valaki megnézi, akkor pontosan látja, hogy ez nem egy vidám történet. Ha hirtelen mellbe vág minket egy látvány, és azzal nem tudunk mit kezdeni, akkor hagyjunk magunknak időt. A nézőnek is kell idő a befogadásra, itt nem kell sietni, nem kapkodunk, nem rohanunk sehova, holnap is megnézheted ezt a képet még egyszer, lehet ezzel még játszani. Aztán egyszer csak eljut az üzenet, ez egy ilyen helyzet. A képről két dolgot szeretnék elmondani, mint kritika: az egyik az, hogy abban érzek egy pici bizonytalanságot, hogy a háttér most vajon fontos-e Tamásnak, vagy nem. Mert látok arra is törekvést, hogy egy teljesen elmosott, jellegtelen, neutrális hátteret használjon, de arra is látok törekvést, hogy azért mégiscsak tárgyszerűen mutassuk ezt meg. Ez két dologból adódik: a túlvilágítottsága miatt, ha ezt az irányt vennénk, akkor lehetne egy légies, könnyed háttér, ugyanakkor a lámpa elhelyezéséből adódóan ez a túlvilágítottság csak részben igaz, és a kép bal oldalán ez már szinte átmegy súrlófénybe, még jobban kiemeli a fal hibáit. Mind a kettő érvényes, de a kettő együtt így most furcsa. Ez is egy vállalható helyzet lenne, de akkor kellene a testre egy kis takarás, főleg a váll környékén, mert ott nagyon erős most a fény, és a másik irányból kellene a testet világítani szintén egy irányított fényforrással úgy, hogy a két fő fény irány vitatkozhasson egymással. Akkor az már érdekes helyzetet hoz, tehát a világítással lehetne még kicsit játszani. Így is jó, de én így biztos, hogy vágtam volna a háttérből két oldalt, akár négyzetesre is vágtam volna ezt a kompozíciót, mert ez úgy is megállna a lábán, és akkor ezt a fajta fényudvart, ami itt most keletkezik, kompenzálni lehet valamelyest. Ez a része picit billeg a dolognak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez egy tökéletes üzenet, és a három csillag abszolút megvan rá, sőt Tamás ezzel teljesítette az első lecke első osztályos feltételét. Akinél ezt mondom, nem azt jelenti, hogy többet nem küldhet első leckére képet, de ez most megvan. (hegyi)
értékelés:    

Olvastam a kommentárokat, és ott már próbáltam jelezni, és itt most az elemzésnél kifejezetten szeretném a figyelmetekbe ajánlani, hogy amikor kommentárokban egymásnak próbálunk segíteni az egy nagyon fontos helyzet. Én szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy a maga lehetőségeihez és idejéhez képest próbálja meg mindenkinél megtenni, nem csak azoknál a képeknél, ami tetszik, vagy felkavar, mert ezzel tudunk segíteni a másiknak. Még ha az eszközeink nem is mindig adekvátak, vagy nem mindig teszik lehetővé azt, hogy a bennünk rejlő hangulatot teljesen megosszuk a nézővel, akkor is feltételezhető, hogy tudatos alkotásról van szó. Elfogadom azt, hogy néha a formai megfejtések hozhatnak érdekes asszociációkat, de azt gondolom, hogy ez a kép sokkal erősebben beszél arról, ami Nóra üzenete, mintsem arról a fajta asszociációs helyzetről, mint ami a kommenteknél elindult. Ezt csak azért mondom, mert nem vagyunk egyformák, és ha az ember beleteszi magát egy munkába, dolgozik vele, és beküldi, akkor, ha nagyon más irányba hangoljuk a mi értelmezésünket, akkor azzal kedvét szeghetjük valakinek. Tételezzük föl egymásról azt, hogy mindenki jót akar. A képről azt tudom mondani, hogy én nagyon kedvelem ezt a fotót. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy a könyvnél, amit épp Nóra most használt, nem lehetett volna jobbat találni, mert ebben a képkivágásban a betűknek nagyobb szerepet hagytam volna, több betűt mutattam volna. Itt most a margó miatt ebből kevés jön át. Ugyanakkor mint első lecke, mint bemutatkozás, tökéletesen érthető. Ha én egy olvasó ember vagyok, ha engem a könyv, a betű, a leírt szavak érdekelnek, akkor ez egy teljesen jól értékelhető bemutatkozás, és személyes is. Azt tessék megfigyelni, és itt most nem az alkotót szeretném kritizálni, hanem pontosan az erényeire szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem egy nagyon cizellált fotót kapunk. Nórát ezért külön bátorítás és dicséret illeti, mert könnyen lehet, hogy más ezt a képet egy műkörmös utáni helyzetben mutatná meg, kilakkozná a körmét. Itt erősíti az üzenetet az, hogy a maga természetességében mutatja meg azt a helyzetet, ahogy a körme szerepel ezen a képen. Ez abszolút ahhoz ad hozzá, hogy az olvasás is egy ilyen folyamat, az ember nem nyakkendőben és öltönyben ül le regényt olvasni. Én ezt egy három csillagos képnek gondolom, és Nóra ezzel a képpel teljesítette az első osztályban az első leckének a megoldását. (hegyi)
értékelés:    

Anitától már kaptunk erről a kis modellről egy fotót, és most ugyanazt mondom: az nagyon jó, hogy ő elfoglalja magát ezzel a tűvel meg cérnával, vagy talán raffia darabbal, de arra tessék odafigyelni, hogy fentről lefele fotózva gyereket egy alávetettség érzetet is kelt a nézőben. Ez egy megszokott dolog, hogy a gyerek ül a földön, és játszik, de ha én ezt ábrázolni szeretném, akkor menjek le arra a szintre, ahol ő van. Egyrészt engem most az érdekelne, hogy ő ott mivel foglalkozik, és ez kevés szerepet kap a képen, miközben a világítás mindent megtesz annak érdekében, hogy a fókusz ide kerüljön. A másik az, hogy tessék megnézni az arányokat: a kisgyereknek a feje lényegesen nagyobb, mint a testnek bármelyik része, ettől egy kicsit olyan manga hatást kelt, és ez nem attól van, hogy minden kisgyereknek nagy a feje, mert ez igaz, de itt ez túl van hangsúlyozva. Ezekre is jó odafigyelni. Úgyhogy, Anita, fiatalok vagyunk, ügyesek, és szépek, tessék leguggolni, vagy lehasalni a gyerekhez, és úgy készíteni a portrét róla. Egyébként én Anita gyerekkorára vagyok kíváncsi, itt ez a kapcsolódás Anita gyerekkorához nem annyira erősen van jelen. Ismétlés. (hegyi)