Tetszik ez a kép, bár egy picit azért ez nekem talált kép. A talált képet úgy értem, hogy van egy helyzet, exponáltunk valamit. Ebben azt a Bara-féle tudatosságot nem nagyon fedezem fel, ami néhány képpel előtte a konstrukciós játékoknál megtörténik. Hogyha elemeznem kell magát a helyzetet, a kislány gesztusa, hogy épp melyik lépésnél lett exponálva, hogy ő éppen hol helyezkedik el, ezek nem 100%-os megoldások. Ennek a képnek számomra egyetlenegy óriási erénye van, mégpedig az, hogy Bara észrevette azt, hogy ennek a fának a levelei nagyon érdekes árnyékot vetnek és nagyon félelmetesek. Tehát, hogy van egy színterünk, ami a háttérben működik és ez a színtér az, ahol a kislány megjelenik, mint egy színpadon, és aztán egy másik színpadról, mint egy farkas, jön ez a félelmetes árnyék. Ez mondjuk izgalmas ebben a képben. Ha ez volt a cél, akkor ez megtörtént, ha ennél azért másabb volt a cél – és azért a memento, mint cím talán ennél többre akar utalni -, akkor azt mondom, hogy nem tudom. Ráadásul 18-as lecke nyár. Tehát, hogy még nagyobb legyen a zavarodottságom, mindez a nyár leckére van beküldve. Ebben a zavarodottságban Bara, te tudsz segíteni, de mivel neked kell utólag ebben segíteni és nem a leckemegoldás segít, ezért én ezt most visszaadnám ismétlésre. Nem tudok én ebben most jól megkapaszkodni. Elindult bennem egy történet a Piroskával és a farkassal, de nem biztos, hogy ez volt a cél. (hegyi)

Én örülök annak, hogy a Gime megint talált magának egy olyan tanulmányt, ami attól izgalmas, hogy valamit észrevesz, ott van, jelen van, és elkezd fotósként gondolkodni. Ez a fajta gondolkodásmód az, amire vártam eddig és örülök, hogy ez kezd megjelenni az ő képein. Igen, azt lehet mondani, hogy ezek az első lépések ezen az úton, de nagyon fontos lépések és ezekre érdemes visszaemlékezni majd később, amikor már úgymond mellényzsebből kirántja ezeket a történeteket. Miért mondom mindezt? Ennek a képnek az egy nagyon nagy erénye, hogy úgy monokróm és úgy van benne ez az egyetlen kis piros jelzés, hogy nincsen benne manipuláció. Nem kellett hozzá photoshop-ot előbányászni, nem kellett hozzá körülményesen körberajzolni, szóval nem kellett hozzá semmi utólagos pepecselés, ez ott volt. Ez azért fontos, mert ezek az „ott volt” helyzetek azok, amik a fotográfusi látásmódra olyan nagyon jellemzőek, hogy ezeket az „ott volt”-akat az ember megfigyeli, észreveszi és nem elég, hogy rögzíti és dokumentálja, de még kompozícióba is rendezi azalatt a másfél perc vagy 10 másodperc alatt. Ez az egyik, amit gondolok erről. A másik, hogy nagyon is jól komponált képet látok, nagyon szépek ezek az ívek, ezek a játékok, ha ezt egy nonfiguratív képként fogom fel. Tehát ez is egy erénye ennek a képnek. És az is jó, hogy elkezd az András egy kicsit máshogy gondolkodni, hogy hogyan is lehet a vágyat, mint érzést, mint élményt megfogalmazni, hogyan lehet elvonatkoztatni a valóságtól és a valós helyzettől, mert ugye két eset van. 1. Ahogy a Bizottság énekli, hogy "már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem". Ezen a vonalon is el lehet indulni. 2. A vágy, és akkor lefotózom azt, hogy egy nagy tál csirkepörkölt van előttem és ezek azok, amikre azt mondom, hogy nagyon jó és fontos üzenetek akkor, ha ebben valamilyen szinten saját jelenlétünk is meg tud jelenni, csak akkor. Ugyanakkor ennél a másik iránynál az a fontos, hogy elgondolkodtat, ad egy óriási nagy teret a befogadónak arra, hogy a maga vágy élményét megfogalmazza. Itt a fák mögött megbújó autót látjuk és annak a kis piros pontját, és azt mondja, hogy vágy, hogy erre tudom azt mondani, hogy a vágy ébredése ez a piros pont a sok fehér között. Aztán lehet azt mondani, hogy visszaemlékszem arra a helyzetre, amikor Irénke megérkezett hozzánk és néztem a kocsifeljárón, hogy most állt meg a kocsival. Szóval sok minden elindítható és ez annak köszönhető, hogy egy ilyen áttételes üzenetet kaptunk. Tehát én ezt 3 csillaggal tudom most díjazni, és azt mondom, hogy hajrá Gime, csak így tovább ezen az úton. Nagyon jók ezek a megfigyelések, egyre magasabbra teszed a lécet, nehezíted a dolgod, de hát ettől szép és ettől van értelme az egésznek, hogy így dolgozzunk. (hegyi)
értékelés:

Egy érdekes megközelítést láthatunk a barátság témájában, de nem vagyok 100 százalékig meggyőzve arról, hogy ez miért van fekete-fehérre redukálva, mit akar ez mondani. Ahogy azt sem tartom teljesen szerencsésnek, hogy a környezet hogyan van megválasztva, mert itt most ez nagyon esetlegesnek tűnik nekem és ez a vakus világítás sem biztos, hogy rendben van. Pontosabban azt mondom, hogy itt megint egy döntési helyzet van, ami nem lett teljesen letisztázva. Hogyha a döntési helyzet az, hogy úgy csinálok, mintha egy dokumentumfotó lenne és jön a két szőrmók és tulajdonképpen rajtakapták őket egy éjszakai bulizás után, lehet akkor egy ilyen dokumentalista helyzetet létrehozni és el lehet kezdeni mesélni egy történetet és tulajdonképpen mivel hogy játék mackókkal van ez elmesélve, ebben volna húzás, tehát azért ennek lenne íve. Ez az egyik része a történetnek. És erre utal egyébként maga az, hogy a barátság témára úgymond megszemélyesít egy ilyen bábozási játékkal kis állatkákat Tímea. Ez az egyik irány. A másik irány, hogyha ez egy szerethető történet akar lenni, akkor ez a fekete-fehér azért ezt eléggé elidegeníti, és az, hogy pirossal kiemelem a szívet, hát ez nekem nagyon szájbarágós, tehát erre semmi szükség nincs. Ez maximum egy reklámfotón tud megélni ez a fajta technikai trükk, egyébként én ezt nem tatom jó iránynak, nem egy túl hosszú élettartalmú geg, hogy úgy mondjam, tehát ezt egyszer megnézem, és utána felejtem el, hogyha egy ilyen színezéses játék van. Sok meló, igen, de hát nem egy természetes történet. Úgyhogy én azt mondom, hogy ezt a leckét én visszaadom a Tímeának ismétlésre. Egyrészt, hogyha macikkal akar játszani, akkor ezt tessék eldönteni, hogy mi a történetnek a kifutása, jó lenne azért, ha a kis kezeik azok meglennének annyira tisztelve, meg a kis fülecske, hogy az belefér, mert mért nincs most benne? Nem látom az indokát. A háta mögötti sötétben tartott valami – az most nem tudom, díszpárna akar lenni, vagy micsoda – az ott megint azt mondom, hogy értelmetlen. Tehát egy kicsit ezen még érdemes elmelózni. Egy. Kettő, azt is gondolom, hogy a lecke az másról szól. A negyedik lecke a barátságról szól, azért én ezt ennyire nem szűrném át és nem venném lazára a játék mackómmal. Hát most arról nem is beszélve, hogy hát itt most nekem nagyon úgy tűnik, hogy van itt egy fiú meg egy lány mackó. Az is lehet barátság, csak ez most nekem egy picit másról szól. Ez inkább a szerelemről szólhat. A barátság egy kicsit más, úgyhogy magát a barátsághoz való viszonyomat kell itt valahogy megfogni, a barátságról mit gondolok. Úgyhogy én ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Megint egy új megközelítés, amit Gimétől eddig ritkán láttunk, amikor azt kell hogy mondjam, hogy annak örülök, hogy elkezd a Gime nagyon koncentráltan kommunikálni és nem mellébeszélni a képekkel. Ez az, ami. Ez egy P. És ez a P, azzal, hogy ezt ő észrevette egy ilyen feljárón, vagy csigalépcsőformán, ez nagyon fontos. Mert ezek a megfigyelések azok, amik a Gimét tovább fogják segíteni a fotózásban, hogy ilyeneket észrevesz, és ilyenekből elkezd aztán újrafogalmazni tereket, újrafogalmazni történeteket. Tehát azt nem mondom, hogy ez mit tudom én, akkora dobás, mint ami mondjuk egy akt táborban már a Gimétől megfogalmazódott, viszont nagyjából hasonló szinten kezd el kommunikálni, és ennek mondom kifejezetten örülök. Itt egy kicsit talán a kép címmel abban vitatkoznék, hogy ezt a P-t látjuk, meg lehet ezt ismerni, tehát el tudom fogadni, de ki lehet ehhez valami más P betűs szót is találni, amivel ez a kép megtámogatható. A három csillag az megvan. Annyit még azért így elmondok, hogy milyen izgalmas lehetne az, hogyha valaki innen a P-nek a száránál, a találkozásnál kikukucskálna. Izgalmas lenne. Vagy valaki menne le ezen a lépcsőn. Még jobban megbolondítaná ezt a teret. Tehát ezek, megint azt mondom, hogy a továbblépés lehetősége az, hogy elkezdünk komponálni és szervezni oda modelleket és azzal hozunk létre egy ilyen helyzetet, de mondom a három kiscsillag az megvan. (hegyi)
értékelés: