Nagyon szép, nagyon nyugalmas ez a kép, amit megtalált Eszter. Hát még tart a tél, nem tudom, hogy mennyire van ez az ő lakóhelyéhez közel, de ha igen, akkor én azt javasolnám, hogy érdemes ide többször is ellátogatni, főképp most, amikor zajlik a Duna. Azért mondom ezt, mert talán egy picit, hogyha az időpontot megfigyeli – akár egy korahajnali vagy késő délutáni időpontot – a fények azok, amik ezt még izgalmasabbá tudnák tenni. Most egy picit ez a világítás lapossá teszi a képet, miközben nagyon szép az az ív, ami itt a partnál létrejön, nagyon szépen rajzolódik, nagyon szép ez az átlós kompozíció. Tehát minden adott ahhoz, hogy egy erős képet kapjunk. Én azért egy picit még lejjebb guggoltam volna a kamerával ahhoz, hogy még kevesebb legyen az égből és még jobban uralja a teret ez a parti rész. Az nagyon jó, hogy meglátta, ahogy ezek a kis madarak beúsznak a képbe, ennek én külön örülök. Lehet, hogy én még egy-két percet vártam volna, hogy tovább menjenek, mert lehet hogyha egy kicsit beljebb vannak, akkor az feszesebb kompozíciót eredményezett volna. (hegyi)
értékelés:

Nagyon jó az a helyzet, az a meglátás, amit Rozi észrevett. Itt elsősorban arra hívnám fel a figyelmet, ami a kép fölső szélén látható, ami valószínűleg egy kint felejtett napernyő lehet és ez az, ami izgalmassá teszi ezt a képet. Ami egy kicsit talán jót tenne ennek a képnek, ha ebből többet kapnánk. Tehát hogyha ez az ív a tetején be lenne fejezve egyrészt, másrészt hogyha egy kicsit még nyitunk a képen, akkor még hangsúlyosabb tud lenni ez a forma, akár ha egy kicsit följebbről fényképezzük, akkor a jégcsap vége jobban érvényesül azon a helyzeten, azon a tetőmintázaton, ami háttérként tudna funkcionálni. Én kedvelem ez a képet, és Rozit arra biztatom, hogy fotózzon, fotózzon, gyakoroljon! Egyrészt azt mondom, hogyha lehet, akkor a leckéken sorban menjünk végig, másrészt pedig a fotónál is, mint bármi más szakmánál a gyakorlat teszi a mestert. Nem kell visszaretteni, tessék küldeni képeket. Én ezt most 2 csillagra értékelem és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Ha tél, akkor madáretetés.

Pont egy ilyen kis madárka volt egyszer itt nálunk a kertben, Ő egy kicsit butácska volt, mert nekirepült az üvegnek aztán kicsit megszédült és kellett pihennie a madáretetőnkben, ott pihegett mielőtt tovább ment és hagyta magát megsimogatni is. Valaki, aki ért a madarakhoz, az majd mondja már meg, hogy milyen madár!? A képsorról azt tudom elmondani, hogy a harmadik kép, ami érvényessé teszi az előző kettőt, melyek nagyon szép megfigyelések és nagyon jó, hogy a mélységélességgel, az előtér-háttér viszonylattal és a fényekkel is játszik Eszter. Ez az első képre igaz. A második kép, abból a szempontból izgalmas, hogy kaptunk először szemből egy felvételt, aztán oldalról egyet, tehát anatómiailag be tudjuk azonosítani a madarat, de igazándiból, ami gyönyörű, az a harmadik kép, a fürdés. Én ilyet porban láttam, hogy porban fürdenek, hóban nem nagyon még, de biztos ugyanazt a célt szolgálja, gondolom ilyen tisztálkodási ceremónia. Persze lehet mondani a harmadik képnél, hogy még jobb lenne, hogyha ez a madár szembe fordult volna, de lehet, hogy annyira szemérmes, hogy a hátulját mutatja nekünk, tehát én ebbe nem kötnék bele. Ez egy nagyon kedves képsor, képi megfigyelés. A kép alá írást nem nagyon értem, hogy "ha tél, akkor madáretetés”, mert én itt etetést nem látok, de mindegy. A lényeg az, hogy ez a hármas egy nagyon jó meglátás. (hegyi)
értékelés:

Örülök neki, hogy István újból küldött képet. Láthatóan ez a kép nem most készült. Azért most itt ezeken a nylonokon lényegesen nagyobb jó lenne, amiket itt ezek az emberek fognak. Izgalmas a felvetés, amit ez a kép mutat. Egy épülő házat látunk, inkább azt mondanám, hogy ez valamilyen homlokzati felújítás lehet, utólagos szigetelés, nem tudom. A címből próbálhatunk valamerre tapogatózni, hogy ez egy panel épület, és az itt végzendő munkákat láthatjuk ezen a képen - ez a képnek kb. egyötöde se - és utána egy nagy kék ég, amit látunk, egy nagy – mondhatjuk azt – semmi. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha én arról szeretnék beszélni, hogy milyen érdekes struktúrákat mutat mondjuk egy ilyen felújítás vagy milyen jó, hogy épülnek új házak, tehát valamilyen rendszerben akarok mozogni, akkor miért nem azt mutatom meg. Én pedig azt mondom, hogy ennél a képnél bizony az is egy határozott döntés, amikor azt mondom, hogy jelzésértékkel felvázoltam, hogy miről van szó és ezzel a nagy térrel a „nagy semmivel”, mint kompozíció még inkább ráerősítem a fókuszt arra az egy-két emberkére, akik azokon a pallókon mozognak és ezt a védőhálót talán kifeszítik vagy leveszik – ez persze ebből nem derül ki. Tehát az egy érdekes dolog, amikor kompozíciónál a dekompozíciót használjuk és ráerősítünk egy ilyen történetre, mert bizony-bizony a semmivel mint kijelöléssel, mint képhatár kijelöléssel ezt az erősítést létre tudjuk hozni. Mégis azt mondom, hogy ilyenkor még inkább kritikus az, hogy milyen döntést hozok abban a minimális információ mennyiségben, ami a képen fellelhető, ott akkor nem lehet bizonytalankodni. Én most itt úgy érzem, hogy ott van egy kicsit problémám, hogy ez a bemutatott helyzet – nyilván okkal – alulról egy picit skurcban mutatja ezt a helyzetet. Ha pedig ezt a dekomponált történetet akarnám vinni, akkor ennek nem túl sok létjogosultsága van, mert akkor bizony fel kell menni nagyjából olyan magasra – pl. szemközti ház – ahonnan ez abból a nézőpontból mutatható meg, ahonnan ezek az emberek dolgoznak, mert akkor érvényes, akkor van igazán nagy ereje ennek a fajta komponálási módnak ebben az esetben. Én legalábbis így érzem. Úgyhogy itt most inkább arra erősít ez rá, hogy ollóval ezt a vágást hoztam létre, mintsem arra, hogy ez egy kompozíciós döntés lenne. A másik, ami kérdésként felmerül, hogy ugye jól láthatóan a kép alsó részén van egy sáv, ami textil nélkül maradt. Ha ezt folthatásként érzelmezzük, akkor ennek a helye sem mindegy, hogy hova kerül. Ha megnézzük az aranymetszést, ott is vannak azért leírt szabályok. Én azt gondolom, hogy ha egy szabályt felrúgok, akkor egy másikkal talán jó, ha megtámogatom. Magyarán kicsit jobb szélen több maradhatott volna vagy bak szélről egy kicsit még elvenni, mindegy, nagyon leheletnyi ez a különbség, de mondom, ezeknél a helyzeteknél, ahol ilyen kevés jel, ilyen kevés információ van, nagyon is oda kell ezekre figyelni. Én két csillagot adok erre a munkára és várom István további képeit. (hegyi)
értékelés:

Jobb cím nem jutott eszembe.

Komoly vitát folytattunk ennél a képnél a csendélet fogalmét illetően. Az is elhangzott, hogy ez a kép úgymond poros, én pedig nagyon örülök neki, hogy valaki veszi a fáradtságot és egy teljesen klasszikus megfogalmazású csendéletek világába tesz egy kitérőt és ott próbálja ezt a leckét megoldani. Én ezt most nagyon komolyan mondom a többieknek is, hogy nagyon örülnék, hogyha más is kipróbálná magát hasonlóan. Meg lehet nézni régi festőknek a munkáit, hogy miket csináltak, nem kell ehhez könyveket keresni, fel lehet menni az internetre és akár ihletet lehet meríteni. Itt most nem arról van szó, hogy az ember mennyire fogja tudni kifejezni a saját egyéni elképzelését a csendélettel kapcsolatban, mert első körben azt gondolom, hogy az lenne a fontos, és nektek segítene, hogy ha a klasszikus csendéleteket, akár valakinek a csendéletét lemásolva, megcsinálnátok, kipróbálnátok. Azért, mert a próba közben jön rá az ember arra, hogy a tárgyak elrendezése mekkora játék, lehetőség. Ha fekete-fehérben dolgozunk, akkor a tömegelhelyezések mennyire jelentősek és fontosak, hogyha pedig színesben, akkor pedig maga az, hogy a színek dinamikája hogyan mozgatja úgymond a fókuszt a képen. Tehát én azt mondom, ha az összes leckét vesszük vagy felejtsük el, hogy vannak leckék, és nézzük magát a fotografálást, magát a szakmát, akkor a csendélet egy nagyon központi kérdés, mert a csendéletben egy kalap alatt lehet gyakorolni a kompozíciót, a tónusrendeket, a világítást, a mélységélességet. Azt kell, hogy mondjam, hasonló a portréhoz, csak még a portrékészítésnél is ebből élünk, hogy a csendéletnél megtanult tömegelhelyezést használjuk. Konkrétan erről a képről beszélve pedig azt mondom, hogy érdekes kiválasztás az, hogy ezzel az asztalterítővel – nem tudom, hogy ez terítő, damaszt terítő vagy valami műanyag – op-artos formát hoz a képre Zoltán, ugyanis egy fricska ehhez a történethez – legalábbis nekem. Van egy nagyon szépen, klasszikusan berendezett csendélet, mindehhez nem egy klasszikus csendéletben megszokott alapot választ, lehetne egy nyírfa asztal például vagy bükk ebédlő, de nem. Ő ezt az egészen modern és vasarellis történetet hozza ide be és ettől az egésznek van egy humoros íze is. Az elrendezésnél néhány dolog, amire szeretném felhívni Zoltán és a többiek figyelmét is. Egyrészt, hogyha van egy gyertya, akkor azért annak a lángnak valami kis teret nem árt hagyni. Most ez itt nagyon a kép szélére esik. Ott egy picit vagy a gyertyatartót kellett volna mozgatni, ha egy kicsit lejjebb és beljebb kerül, akkor talán ez kevésbé zavaró. A könyv elhelyezésével nagyjából egyetértek. Nyilvánvaló, hogy ez nem a néző szempontjából, hanem a képen jelen pillanatban nem látható szereplő megfigyelése szempontjából van ábrázolva ez az egész helyzet. Ezt izgalmasnak és jónak tartom. Talán valami még elfért volna egy harmadik képelemként, ott a háttérben, a sötétben megbújhatott volna, de nem kell erre sokkal több, tehát én azt gondolom, hogy ez is nagyon kellemes, letisztult kompozíció. Szintén a hozzászólások között volt egy ilyen, hogy miért van rajta a könyvön ez a virág, mert így nem lehet elolvasni a könyvet. A csendéleteknek igazándiból az az érdekessége, hogy egy olyan történetmesélés, amiben a realitás mellett ezek a szürreális vonalak is igen erősen jelen szoktak lenni. Ha megnézünk egy-egy csendéletet, igen kicsi a valószínűsége, hogy a valós életben mondjuk az ember egy koponya társaságában, tintatartóval olvas és hát ilyet is többet látunk, a koponya sok csendéletnél alap eszköz. Tehát itt sem azt gondolom, hogy a funkció felől kéne ez megközelíteni, hanem hagyni ezt az egész mesét rajtunk átszűrődni. Azt lehet mondani, hogy itt valaki olvasott, aztán a szerelmére gondolt, akinek az emlékére odatette ezt virágot, mint könyvjelzőt, aztán kiment az erdőbe és világgá ment... nem tudom, de a lényeg az, hogy ez a történet így el tud kezdődni. Egyáltalán nem kötelező, hogy ez az olvasás befejezésre kerüljön. Egy másik irány, hogy jött a postás és amíg kiment a nyugdíjért, addig a szerelme oda tette ezt a virágot. Tehát, ha akarom ezt is meg lehet magyarázni, de azt gondolom, hogy nem a magyarázat az elsődleges kérdés, hanem az, hogy ezek a formák, ezek a képalkotó elemek menyire tudnak egy közös képpé összeállni. Én ezt nagyon jó megoldásnak tartom, tehát megadom rá a három csillagot, legfőképpen azért – nem mintha nem lehetne ezen még mit javítani – hogy erősítsem a Zoltánban azt, hogy ezen az úton még kell, még szeretném ha dolgozna, és a többieket is erre próbálom bíztatni. (hegyi)
értékelés:

Egy út vége, egy út kezdete?

Én nem fogok talpelemzésbe fogni, mert nem vagyok ennek az ismeretnek a birtokában, de annak kifejezetten örülök, hogy egy ilyen helyzetet mutat nekünk Zoli, azért, merthogy ez egy elgondolkodtató történet. Abban nem vagyok 100%-ig biztos, hogy a padló – amennyiben egy padló – is 100%-os ebben a történetben, mint alap. Lehet, hogy ha az ember leterít egy fekete nylon-t, a csillogás akkor is megjelenik, de kevésbé hétköznapinak tűnő a képnek az alapja, tehát én lehet, hogy ezen egy picit módosítottam volna. Vagy akkor ha nem tetszik ez az irány, akkor keresek valami egészen borzalmas parkettát. Még egy dolog. Itt ugye vannak különböző mécsesek, gyertyák. Nekem ott az a nagyon magas egy picit kérdéses, egyrészt, hogy jó helyen van-e, mert innen nagyon úgy tűnik, hogy meg fogja égetni a lábadat, másrészt pedig azon még módosítottam volna, vártam volna még, hogy jobban leégjen, mert így most nem olyan szép a teteje, újnak tűnik és a többi gyertyánál meg nem így lehet érzékelni. Az idő múlását mutatja nekem az, hogy a gyertyákat már hagytam egy kicsit leégni és ez az idő fontos lenne ennél a képnél. Erre a jövőben érdemes lehet odafigyelni, de a talp leckére ez egy tökéletesen érvényben lévő megoldás, úgyhogy három csillag. (hegyi)
értékelés:

Csavartfűz ágai.

Szeretem ezt a képet. Nagyon tetszik az, hogy egy ilyen megfigyelés mellett, ami a deresedés, és ez télen nagyon szépen tud megjelenni, az is még pluszban létre jön, hogy ennyire grafikus, rajzos ez a megfogalmazás. Maga az a kiválasztás is, hogy ennél a Csavartfűznél vette észre ezt Zoli. Az egy másik kérdés, hogy ha az embernek ilyenkor van türelme, ideje és a szerencse is segíti, akkor esetleg ha egy kismadár is rászáll vagy elszáll a háttérben, még mozgalmasabbá, bolondabbá tehetné ezt a képet, de így is nagyon jó ez a kiválasztás. Kicsit tömegében én lehet, hogy még engedtem volna a jobb oldalon és alul ehhez a képhez, hogy a sűrűjéből kapjunk még egy kicsit, mert az tömegben visszahúzná azt a világos részt, ami az égből most a képnek a bal felső részén látszik. Tehát azt a tömeget, amit most ott látunk, azt valamivel ellensúlyozni kell. Ez egy pici kompozíciós problémám, de a három csillag meg van. (hegyi)
értékelés: