(kicsit talán fennhéjázónak hat a cím, de jobb nem jutott eszembe :))

Kedves Tímea! Köszöntünk itt az Estiskolán! Ez egy nagyon erős kezdés. Több ponton izgalmas pontosan azért, mert nagyon határozott döntéseket vélünk felfedezni ezen a képen. Hogy ezek mennyire tudatos lépések, döntések, azt a többi munkád fogja majd a későbbiekben igazolni. Mindenesetre az egy nagyon érdekes attitűd, hogy az ember azt mondja, hogy bár a kezem a lecke témája – önportré arc nélkül -, de nem a kézre teszem az élességet, hanem a háttérben erre a gitárra. Egy javaslat, amit érdemes esetleg kipróbálni: lehet ma már kapni ilyen kis kulcstartókat, amik világítanak, hogyha egy ilyet bedobok oda abba a térbe, ami az akusztikus gitárnak a luk mögötti része, akkor valamennyi fény onnan bentről is tud jönni. Kipróbálni érdemes, aztán meglátja az ember, hogy sok vagy kevés, de máris elkezdenének a húrok élni. Ez egy trükk. Nyilvánvalóan függ a lámpától is, nem egy nagy fényerejű lámpát kellene használni, épphogy csak jelzésértéke legyen, egy picike derengő fény onnan jöjjön ki. Ez az egyik mód. A másik mód meg nyilvánvalóan az, ha elkezdek játszani kintről, hogy megcsillantsam ezeket a húrokat. Nekem ez egy kicsit most hiányzik, mert hogyha jól figyelem, akkor talán 2 húr az, amit értelmezni tudok, a többit csak sejtem, hogy ott van. Az egy nagyon érdekes dinamikai játék, hogy van egy körforma, ami a gitárnak a hangkiadó része, és Tímea ezt a körformát bátran elvágja baloldalon, azt mondja, hogy neki ez nem fontos. Ez azért elfogadható döntés, mert hogyha megfigyeljük és fejben kiegészítjük ezt a részt, akkor azt kapjuk, hogy bár lesz egy teljes körünk ugyanakkor a kézről kezd elmozdulni a fókusz (fókuszon itt a középponti súlyozást értem, tehát azt, hogy súlypontban a kéz van). Márpedig ha elveszítjük ezt a középponti helyzetet, máris kevésbé lesz indokolható az, hogy miért életlen a kéz. Ez paradoxonnal tűnik, de mégis azt mondom, hogy attól jó, hogy a kéz életlen vagy attól fogadható el, hogy nagyon kevés rész mutatkozik meg a háttérből, ami éles és ez egy erős dinamikai játékot ad. A másik, amit érdemes megfigyelni, hogy van a kézen egy karkötő, s ez a karkötő is egy nagyon határozott vágást hoz. Az most, hogy ezzel a karkötővel hogy lehet gitározni a valóságban, én nem tudom. A nők szoktak aztán érdekes meglepetéseket okozni akkor, amikor mondjuk iszonyú hosszú körmökkel gépelnek és az ember azt gondolja, hogy nem lehet, tehát valószínűleg ez is megoldható, de itt ezt most nem kell firtatni, mert nem a kérdés, hogy Tímea magát, mint gitározó személyt állítja be. Ez csak egy helyzet határainak kijelölésére szolgál, hogy ő most ebben a szituációban gitározó. Én nagyon örülök ennek és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Ez a leckénk annyiból mindenféleképp kilóg a sorból, hogy egy olyan embernek való tisztelgés, aki a kezdetektől itt van velünk, és a háttérből segíti a mi munkánkat. Olykor-olykor, amikor egy kérdésesebb kép van, akkor azt megmutatjuk neki, Demeter megnézni, mond róla egy-két szót, elmondja a véleményét. Ez a jövőben is így lesz, ha lehet akkor még inkább így lesz. Tehát ez egyfajta tisztelgés és köszöntés, merthogy az Ő munkásságát nem árt tanulmányozni, megtehetjük és viszonylag könnyebb dolgunk van, mert itt van közöttünk és a képei elérhetőek. A Feri képe azért érdekes és azért kedvelem, mert benne van valami olyan formai lázadás, ami az önmagával szembeni lázadás egyébként Ferinek, hogy a megszokott Mácsais vonalhoz képest mert egyszerűbben fogalmazni, egy nagyon kis picike virágot így megfotózni. Ami mindenféleképp kapcsolódik ráadásul Demeter világához úgy, hogy közben azért megőrzi a saját irányát és nem egy kis epigonként másol valamit, hanem valóban egy tisztelgésként fogható fel ez a kép. Egyetlenegy kis problémám van: ez a technikai minőség. Nekem úgy tűnik, minthogyha a képfeldolgozásnál történt volna, talán egy tömörítés lett jobban ráeresztve erre a képre, nem tudom. Valahogy a világos és a sötét formák átmeneténél látszódik igazán olyan éles kontúr – és mintha kontúr duplázódás is lenne - , ami akkor szokott előjönni, amikor többedszerre rámentünk ugyanarra a jpg fájlra és ő saját magát letömöríti. Tehát valahogy egy picit, minthogyha az élességnél átbillenne ez. Ez csakis egy technikai érzés és nem nagyon jelentős, és azt gondolom, hogyha én ezt nem mondom, akkor nem is biztos, hogy másnak szemet szúr és nem is azért mondom. Ferinél azt gondolom, hogy az lehet egy következő lépcső, amikor a saját munkájában és annak erejében bízik annyira, hogy egyre kevesebbet használja majd a photoshopot módosításra. Én ezt a képet nagyon szeretem, úgyhogy a három csillag megvan. Nehezen kezdek ezzel a leckével így valamit, mert valamilyen szinten személyes érintettség van benne. (hegyi)
értékelés:

Van három leckénk, ebből az egyik a hétfő délután, ami talán egy picit elvontabb vagy nagyobb alkotói szabadságot engedő lecke, mert hangulatokkal dolgozunk; nem konkrét téma van, hanem egy hangulat felidézése. Itt mindig kérdés, hogy valami valósat akarunk felidézni, hogy „igen, ez hétfő délután történt”, vagy pedig magát az általánosságot, az általános hétfő délutáni érzést. Nem tudom, nekem ez inkább egy picit inkább vasárnapot idéző kép, legalábbis mi akkor – ritkán – jártunk cukrászdába. Nekem ez egy cukrászdai hangulat, de lehet, hogy valami más helyszín, de nagyon jó maga az a játék, ahogy a tükröződésben, ebben a csiszolt üvegtükörben megjelenik Mesevirág arca. Ez a kettősség azért is izgalmas, mert hogyha ő nem jelenne ott meg, hátulról nézve lehetne akár egy idősebb – mármint Mese életkorához képest – lány is a képen. Tehát meg van egy olyan kettősség is ebben, ami igazából valahogy a felnőtté válást hozza nekem. Nem biztos, hogy ezt jól meg fogom tudni indokolni, hogy miért érzem így, de nekem van egy ilyen érzésem. Szeretem ezt a képet, függetlenül attól, hogy egy picit nekem a bal oldala kifut. Ott valahogy – nem tudom másképp megfogalmazni – olyan, mintha jönne be a hideg az ajtórésen keresztül. Látom én, hogy az ott valami fogas és ott vannak a kabátok, de formájában és kompozíciójában is ez túl sokat nyit nekem a képet bal oldal felé. Lehet, hogy abból kevesebb is elég lenne, és akkor jobban tudnánk erre a játékra koncentrálni, mert olyan, minthogyha várnék egy szereplőt, aki majd belép ebbe a képbe. Ha ez volt a cél, akkor jó, de nekem ez most ott egy kicsit nyitott maradt, de három csillag. Tetszik. Annyit azért megjegyzek, hogy valamilyen szinten nem lenne rossz, ha az élesség mindenütt, vagy ha nem mindenütt, de valahol lenne élesség a képen. Most úgy tűnik, hogy vagy bemozdult a kamera vagy nem jól tudott élességet állítani. A tükörnél mindig nehéz az élesség állítás. Figyeljünk oda, hogy a tükörre jobb manuálisan élességet állítani, mert az be tudja csapni az elektronikát. (hegyi)
értékelés:

"Épült benn egy cifra ház,
Terme száz és tornya száz
Ha sokáig benne jársz,
Esztendőre megtalálsz."
(Weöres Sándor: Bújócska)

Aha! Ez lenne a megfejtése az előző képnek? No, mindegy is, ez a kép önállóan működik, és izgalmas térjátékot mutat, a vers illusztráció is jó - nem is értem, miért nem születnek hozzászólások, kapjátok össze magatokat, tessék kommentálni. Egy hajszálnyit a horizont jobbra dől, 1, max 2 fok lehet, ezt jó lenne korrigálni, hogy helyre kerüljenek a tömegek, de a kép játéka és a mozgalmasságának feszültsége jól dinamizálja a nézőt. Az se baj, hogy a fa vágva lett, mert itt ez csak egy jelzés, mankó, hogy hol a lenn és hol a fenn. Lehet, hogy bele lehetett volna komponálni az alkotót, de nem szükséges, így is jól működik a fotó. (hegyi)
értékelés:

Újra itt, újra kezdem a leckéket.

Örülünk Nórának és a képnek is, kifejező kép, érthető mondanivalóval, nincs túlkomplikálva, a konkrét feketeség, amit (remélem) tintával ért el Nóra (és nem lakkal, mert azt nehéz lenne leszedni), és ami elvinné drámai irányba a munkát, jól van egyensúlyozva a fehér háttérrel és a netes kommunikációból ismert smiley vigyorival. Az is jó és az teszi ezt érvényessé, hogy nem utólag elektronikusan van valami manipulálva, hanem ott és akkor, és ez a kapocs személyes utalás is, hisz mi is a neten vagyunk jelen, tehát adekvát a netes figura megjelenítése. Ha akarom, még tovább is van a kettősség, hisz az ujj, a feketeség az valós, a smiley az virtuális, tehát ez is ad egy jó irányt, szóval izgalmas. Egy pici dolog, hogy ha egy kevés fényt kap az ujj szemből, akkor a térbelisége erősödik, és a bőr felületén lévő festék plaszticitása nő, így a test konkrétsága erősödik. (hegyi)
értékelés:

Portékat próbálgatok.

Dinamikus a kompozíció, amit beállítottál, attól válik izgalmassá, hogy a gitár és a jobb oldali feketeség billegteti ide-oda az egészet, és mivel a modell nem egy nyugalmas középponti helyet foglal el, így ez adja a mozgást. Amire figyelni kell, az a világítás, mert most az arc és a váll ing fénye nagyjából ugyanabban a fényterjedelemben mozog, és így elvonja a váll a figyelmet és a fókuszt az arcról. Ha van egy ilyen megfigyelés, akkor a lámpa elé érdemes egy kartont tenni takarásnak és azt mozgatva megfigyelni, mi változik azzal, ha itt-ott csökkentjük a fényt. A másik, hogy a vetett árnyék nem mindig jól adja magát, itt most a modell nekünk jobb oldalán az orrnál alakul ki egy amorf forma, ami még nem lenne önmagában zavaró, de eg a hajon is folytatódik és egy furcsa vágást ad ott, ahol a sötét és világosabb rész találkozik. Ilyenkor vagy egy másik lámpával, vagy egy visszaverő felülettel derítünk, és ezzel érjük el azt, hogy ez a kontraszt csökkenjen, vagy a modell fejének tengelyben történő mozgatása, forgatása is adhat jó eredményt. Ezzel együtt a kép kifejező, jó portré, talán a gitárt lehetett volna még 4-5 centit emelni és akkor az is hangsúlyt kap. Mindenféleképpen gyakorolj, csinálj még portrékat, mert a meglátásod jó. (hegyi)
értékelés:

Újra kedvelem az autó modelleket.

Ravasz Eszter, egy elsőre egyszerű, vidám képet küld, a csajos kis Citroennel, mosolyog az autó is, Eszter is, és a gesztus pozitív kisugárzása átragad a nézőre is. Második réteg, hogy ezt az autót ő nem tartja meg, nem önzőzik, hanem felénk nyújtja, nézzük meg, és ha akarunk, játsszunk vele mi is. Aztán a harmadik réteg az, hogy cselesen a hátteret meghagyva ott vannak ám még kisautók, van, ami dobozban, de van, amin látszik, hogy nemrég le volt véve onnan, nem glédában állnak, mint egy gyűjtőnél, hanem használatban lehetnek. Így együtt ad ez az üzenet közösen egy képet, Esztert, aki már nagylány, de vissza-visszatér, visszanyúl a gyerekkorba. Ráció és képzelet, játék és valóság, ez a kettősség van meg Eszterben, és ezt erősíti a kép üzenete is, és a mosolya az, ami igazolja a történetet. (hegyi)
értékelés: