Szakkör | Page 574 | Látszótér

Falhoz állítva

Egy hideg napon, séta közben megpihenve

Szeretem ezt a képet. Igazándiból kettő kérdésem van. Az egyik egy technikai jellegű kérdés. Nyilvánvaló, hogy ez adódik abból a fotómasinából is, amivel az András dolgozik, merthogy most egy picit életlenben van ez az arc tartva, tehát az élesség nem oda került ahova azt mondjuk optimálisan az ember elhelyezné és ennek most igazándiból nincsen oka, azon kívül, hogy lehet, hogy a gép maga nem tud ilyen közelre éleset állítani. Ha ez így van, hát akkor meg kell valahogy oldani, hogy valami kis állványra, vagy nem tudom mire föltesszük a gépet, mert egyébként a választott házfal az igazándiból nem hordoz információt olyan értelemben, ami indokolná ezt a fajta élességválasztást. Ha pedig még jobban megnézzük ezt a képet, akkor azt mondom, hogy hát lehet azért valamit keresni ott azon a házfalon, ami indokolhatná ezt a fajta megoldást, és ez a repedés. Csakhogy most nem teljesen értem, hogy most mért a fülén megy át ott a delikvensnek és mért pont ott van ahol. Tehát ha van egy ilyen repedést, akkor azt el lehet kezdeni használni, mint képalkotó elem, vagy pedig keressek egy olyan részt, ahol ilyen nincs. Izgalmasabb nekem ez a repedés mint megoldás, mint hogyha teljesen homogén lenne a háttér, csak most ez a passz, ez nincsen kihasználva. Úgyhogy ez nekem kettő csillagot ér meg ezek miatt az okok miatt. Várnám azért Andrásnak a többi leckéjét is és én azt mondom, hogy még egy kicsit dolgozhatunk ezzel az első két leckével akár, nem kell rohanni, nem kerget a tatár, az első két leckét lehet megoldani. (hegyi)
értékelés:

Kész átverés

kicsivel tobbet magambol...

Gondolom, hogy a cím arra akar picit utalni, hogy itt egy geget látunk, mint hogyha egy álruhás kis királyfi lenne, aki tulajdonképpen királylány, csak a mesében ugye a különböző kunsztokat akkor tudja végrehajtani, hogyha fiúruhába bújik, és ehhez egy bajszocskát rajzol magának az ujjára. De én ettől azért vonatkoztatnék el, merthogy ennél sokkal izgalmasabb számomra az a fajta megközelítés, ami a kompozícióban látszik, hogy egy erősen dekomponált, a képnek a jobboldalára koncentrálódó helyzetet látunk. És ezt azért érdemes megfigyelni, mert a tömegelhelyezés az, ami fontos. Tehát jelen pillanatban van egy képtömegünk a képnek a jobboldalán, ami az információt hordozza és ezt egyensúlyozza, ellensúlyozza az a tömeg, ami tulajdonképpen mondhatnánk azt, hogy információ nélküli tömeg – és minek kellett ennyit adni ebből? – hát pontosan azért, hogy súlyban úgymond, kilóban kiegyensúlyozza ezt a mérlegserpenyőt. Tehát én ezt egy nagyon jó ötletnek látom és az is izgalmas, hogy bemutatkozásnál az ember azt mondja, hogy hozok egy döntést ahhoz, hogy megismerj, ahhoz hogy rám tudj egy kicsit koncentrálni, ahhoz nem kell kötelezően kell a teljes arcomat megmutatni, fejben ezt te kitudod jól egészíteni kedves néző és rakd hozzá a magad képzeletével az arcom másik felét. Úgyhogy ez is izgalmas, és hát nyilvánvaló, hogy az üzenetnek az a része is érdekes, hogy valamilyen mímes játékot is látunk ezzel a kis bajszocskával, tehát tulajdonképpen egy maszk, egy álarc készül el ezáltal és az álarc mögötti én egyelőre még egy kicsit védve marad. Úgyhogy ez ilyen nagyon aranyos és kedves belépő az Estiskolára. Kinyitottam az ajtót és úgy bekukucskálok, hogy sziasztok, itt vagyok. Nagyon köszönöm, három csillag. (hegyi)
értékelés:

20 év különbség

Köszöntöm Andrást az Estiskolán. Örülök neki, hogy egy ilyen megoldást kapunk, és azt kell, hogy mondjam, hogy megint az a jó ebben a képben, hogy bár már viszonylag sok elsőleckés képet kaptunk, de András egy új fejezetet nyitott ezzel a képpel, egy új irányt tud mutatni. Biztos, hogy egész akrobatikus lehetett ez a helyzet, ahogy ezt a képet elkészítette, tulajdonképpen elég nehéz is elképzelni magát azt a pózt, hogy fönn állok a padon, és még fényképezem is magam. Hát erről azért megnéznék én egy werkfotót, tehát biztosan izgalmas lehetett, ahogy a járókelők erre reagáltak, de mondom maga a kép az egy nagyon jó megoldás. A „Húsz év különbség”, mint cím, nem igazán könnyen értelmezhető ebből az aspektusból, hogy mi között van húsz év különbség. A pad és a szereplő között, a keze meg a lába között, vagy hogyan? Belekukkantottam én a kommentekbe és így a megfejtést is tudom hogy itt a bakancs az, ami a megfejtést hordozza, de hogyha ez így van és ez volt a cél, akkor most azt mondom, hogy igazándiból ez azért nem értelmezhető könnyen, mert a fókusz nem a bakancson van. A bakancs csak egy szereplő a sok közül ezen a képen. Tehát, hogyha ezt a különbséget akarnám megmutatni, akkor egy picit más megoldást kéne keresnem. Részint nehezíti az értelmezést az, hogy a bakancs kora az nehezen megállapítható, azért merthogy részleteiben nincs megmutatva, tehát most ez tűnhet úgy is, minthogyha csak saras lenne, vagy koszos. Egyáltalán nem tűnik úgy, hogy ez a bakancs húsz évvel idősebb, mint a gazdája. Ha ezt a megfejtést keressük, akkor majd ezzel tessék egy kicsit dolgozni, hogy ez fotóban is megvalósuljon. Én ezt első leckére háromcsillagosra el tudom fogadni, viszont a címmel, hogyha már így elkezdtük és földobtuk a labdát, magas ez a labda, úgyhogy tessék lecsapni és megoldani, hogy ez a húsz év ez látszódjon is a képen. (hegyi)
értékelés:

Kecskevásár

Egy humoros helyzetet látunk, egy télbúcsúztatót, mint nálunk mondjuk a Busójárás, amiben maszkos, álarcos emberek öltöznek be és különböző – gondolom – játékokban, társas helyzetekben vesznek részt. Megint azt mondom, hogy ennek is az izgalmát és az érdekességét az adja, hogy egy megfigyelői pontról nézzük ezt a történetet. Tehát tulajdonképpen mint hogyha mi is ott lennénk ezen a szertartáson, úgy tudunk ezen a képen elidőzni. És, hát mondom, értem én, meg jó is ez a fajta megközelítés és én nagyon kedvelem Ágnes humorát, de most azt mondom, hogy ez a leckét, magát a leckét visszaadnám ismétlésre. A házi kedvencen tessen elgondolkodni, a leckemegoldáson, még akkor is, hogyha ott a környezetében, ott a kis lakásban nincsen se macska, se kutya, se semmi. Akkor is én azt gondolom, hogy a viszonyt, vagy ezt a fajta helyzetet meg lehet oldani fotóban, filmben. Jó ez az áttétel, meg humoros is, csak hát én ennél egy picit azért azt mondom, hogy lehet nagyobbat is dobni. Úgyhogy visszaadnám ismétlésre függetlenül attól, hogy egyébként a kép az tetszik, tehát nincs ezzel semmi baj. Kicsit szűkre van vágva, tehát azért a két másik szereplőből lehetett volna többet adni, főképp úgy, hogyha függőleges irányban, az teljes, úgymond harci díszbe öltözött kecskekapitányt látjuk, hát akkor oldalirányban is egy kicsit több beleférhetett volna. (hegyi)

Sejtelmes figyelemfelkeltés

kedvenc listam, röviden amit rólam tudni (kell) lehet:
1. Szeretem a házi csokit
2. Garth Brooks fun vagyok
3. Figyelek a hozzám közel álló emberkékre
4. Imádok fotózni
5. Legutolsó hirtelen ötletemnek köszönhetően van egy vagisz kis boxer kutyám, Krampusz (természetesen)
6. Gyakran ok nélkül sírok
7. Imádok táncikálni
8. Szeretek sportolni, utálom az öntelt nagykepű mandrókat, szeretem a Special K-t, gyűlölöm, akik szemetelnek, imádok sátrazni, utálom a horror filmet
9. Sikeres vagyok? Még nem, de leszek
10. Gazdag vagyok? Még nem, de leszek
11. Őszinte, kedves, aggódó vagyok, de néha szeretnék lelkiismeretfurdalás nélkül undok és rossz lenni
12. Sokat krampuszkodok

Először is köszöntünk az Estiskolán és ez egy nagyon jó és izgalmas kezdés, és első leckére egy jó ötlet. A kompozícióra térve, hogyha megfigyeljük, akkor viszonylag mondhatóan egy 50-50 százalékban beállított képet látunk. Valamilyen növényzet által adott sötét, rajzos, grafikai háttér és a felhők között váltakozik tulajdonképpen ez a megoldás. És a kettő között, mint egy mérlegserpenyő van beállítva maga a szereplő. Ez nagyon is jól rímel arra a címre, amit Ágnes adott ennek a fotográfiának. Úgyhogy én azt mondom, hogy hajrá, csak így tovább és ez három csillag. Annyit még, hogy itt van egy kedvenclista, és hát remélem, hogy ebből a kedvenclistából leckemegoldásként is kapunk, ha nem is direkt módon a "szeretem a házi csokit" című történetnél a házi csokiról, bár, hát ezt is szépen meg lehet oldani, de mindenféleképp ezeknek a kis üzeneteknek lehet fotográfusi megfejtése is. Úgyhogy várjuk a többi leckére is a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

Üveggolyók 2

Üveggolyók 1

Gyertyáim 2

Azért nem égnek, mert gyűjtöm őket és nem elégetem.

Gyertyáim 1

Azért nem égnek, mert gyűjtöm őket és nem elégetem.

2010. március 6-án este 6-tól Estiskola Találkozót szervezünk. Mindenkit szeretettel várunk, legyen bár estiskolás, rádiós, vagy csak barátja az estiskolának. Kérjük, hogy jelezz vissza e-mailben a pedellus címére mihamarabb, hogy számíthatunk-e rád - itt a kommentben is jelezz, hogy a többiek is láthassák a csapatot - és azt is, hogy ha nem Budapestről érkezel. A találkozó helyszíne: Vaskapu étterem (Budapest, VIII. ker. Szentkirályi utca 23.) - Lovagterem.
Ez tehát egy beszélgetős, összeülős buli, nem tábor, és nem elemzési helyzet, bár ettől függetlenül akár a képekről, akár a rádiózásról is szívesen beszélgetünk. Ez a találkozó inkább arról szól, hogy együtt lehessünk, kicserélhessük gondolatainkat és hogy megosszuk ötleteinket, élményeinket. Várunk tehát, gyertek minél többen, és a lényeg, hogy gyorsan jelezzetek a pedellusnál, hogy a létszámmal is tervezhessünk. Hegyi pedellus és Török adásvezető

Pörgés
Pörögni kéz a kézben hátra hajtott fejjel, hogy a gondolatok, mint centrifugában a ruhák nekiszoruljanak a koponya falának és ne lüktessenek és fájjanak középen, legbelül, ahogy mindig szoktak, pörögni egészen addig, amíg porrá nem lesz megszámlálható és megszámlálhatatlan, amíg feltámad a szél és szerteszéjjel hullik minden és az öntudat utolsó morzsája felfogja, hogy most végérvényesen megszűnik az egyén és szétszóródik a világban, hogy atom legyen mások húsában.

Tangó
Egy férfi elindul. Egy nő vár. Szemkontaktus. Utolsó tangó, mert minden tangó utolsó. Utolsó tangó, mert minden tangó egyszeri alkalom. Előtte, közben, utána nem beszélnek, nem érintkeznek, nem léteznek. A tangó ritmusa, mint a szívdobbanásé, mindenki meghal egy kicsit, amikor véget ér a zene. Még a nézők is. A párok táncolnak, a tánc groteszk és szenvedélyes, mintha egymást gáncsolva, mégis siklanak egymás karjaiban, a nő lába néha lecövekel, és egész testében előredől, a férfi egy lépés távolságról megtartja, majd szállnak tovább, mindig egymás felé tartott, mozdulatlan fejjel, mindig egymás szemébe nézve, soha nem beszélgetve. És táncol öreg és fiatal, szép és csúnya, és tartás mindenek felett, és nő és férfi, és nem lehet tudni melyik irányít, és súlyos lebegés, és egyhelyben állás, és néha egy torpanás, és kimarad egy szívdobbanás, vagy kettő, vagy három és amikor már szétvet a feszültség, közben lüktet a zene, akkor mégiscsak újra lebegés, és akárhányan is egyik sem ütközik.

Parkettánc
A csúnya férfi, barna lógó kabátkában, mint valami hivatásos marokkói forradalmár, habozás nélkül táncra kéri a legszebb nőt a parketten. Táncolnak. A nő kicsit elfogódott, a férfi egy parkettáncos ördögi ügyességével siklik a táncosok között, húzza magával a nőt, aki tehetetlenül tűri. A táncosok egyre több figyelmet szentelnek nekik, kisvártatva már mindenki őket figyeli. Az egyszemélyes zenekar adja alájuk a lovat, a nő kifullad, a férfi még szemlátomást bírja. Egymás után kéri fel a nőket, táncol csacsacsát, rumbát, salsát, egyre lendületesebben. Végül a csúnya férfi megtalálja méltó párját a csúnya nőben, aki testhez simuló fekete ruhában van és rövid, fekete haja csatakos hullámokban tapad homlokára. Egymáshoz simulva táncolnak, feszült arcukról már régen eltűnt az öröm, mégis harmonikusan mozognak a ritmusra, mintha együtt dobbana szív és láb, mintha először és utoljára volna együtt két ember, mintha semmi sem számítana már, és a nő egy pillanatra behunyva szemét hagyja, hogy a gondolatai, mint nedves ruhák a centrifugában, nekifeszüljenek belülről és elszivárogjon lassan mindaz, ami eddig belül lüktetett és fájt. Már nem szégyelli, hogy rászedik mintha igazi nőnek tekintenék, hiszen az is lett, tökéletes nő. Ebben a pillanatban a csúnya férfi egy szívdobbanásnyi ideig megáll, tartja a nőt, és kinéz a közönségre. Mosolyog, de nem örömmel, inkább keserűen, gúnyosan, mintha azt mondaná, most bezzeg néztek, csodáltok, de tudom, hogy csak a szépek kellenek nektek, mert nem tudjátok, hogy a szépség igaz gyöngyei csak a mindennapos fájdalom körül keményedhetnek ragyogóvá, zabáljátok hát, disznók!

Védőháló nélkül

Hát igen Béla, ez az, amikor valami olyat tudsz nekünk nyújtani a magad körüli világ megfigyeléséből, amivel nem biztos, hogy mindenki találkozik a mindennapokban. Nem is vagyok benne biztos, hogy én ezt most itt meg tudom fejteni, hogy mivel érted el azt, hogy ilyen halálugrásokat vagy bungee jumpingokat csinálnak a kis hangyák, vagy pókok, de az biztos, hogy nagyon jó ez a fajta képi megoldás. Szép az ív, szépek a színek, nagyon izgalmas ennek a levélnek a színezete, ahogy transzponálódik és átalakul, attól, hogy kezd egy kicsit a csúcsa elszáradni, akvarellszerű hatást érsz el vele, nagyon jók ezek a kis vízcseppek, és ez a halálugrás meg egészen fantasztikus. Úgyhogy mint mozgás lecke ezt el tudom fogadni, és három kiscsillagot adok rá. (hegyi)
értékelés:

jó társaság

Egy olyan képet látunk, amiben egyrészt a redukció, a fekete-fehér redukciója, másrészt pedig az, hogy a kockák pontrendszere és az ebből adódó vibráló felület, ami két, vonalból álló háttérre van felhelyezve, - mondhatjuk, hogy konyharuha - és ezek dinamikája az, ami ennek az egésznek a mozgalmasságát, a ritmusát adja. Én ennek nagyon örülök és nagyon tetszik ez a fajta megoldás még akkor is, ha azt mondom, hogy nagyon a határon mozog, hogy vajon ez megoldás-e a csendéletre. Talán pont ettől a tudatos komponálási helyzettől válik megoldássá, hogy a pöttyös formákat ezekkel a csíkokkal hozza össze. Beszéltünk a pöttyös könyvekről, meg a csíkos könyvekről valamelyik rádióadásnál, és pontosan az az izgalmas, hogy a pöttyös és csíkos könyveknél is volt valamiféle különbségtétel a megfogalmazásban, és ez a különbségtétel ennél a helyzetnél is megtalálható - érzem én, hogy ez egy igen messzi asszociáció részemről... Ez egy játékos történet és ez a fajta játékosság meg is van az elrendezésben, ahogy ezek a kockák itt megjelennek, tehát nagyon is jó az a fajta könnyed megközelítés, amit Tímea nekünk mutat. (hegyi)
értékelés:

Nyugalmazott vonatok

Egy hét képből álló képsort látunk. A téma felvetése egy viszonylag jól induló képpel történik. Érdekes az a fajta kompozíció, hogy a fő motívum tulajdonképpen csak jelzésértékkel van aláhúzva a kép alján, és ez a nagy felhős ég uralja ezt a kompozíciót, de el tudom ezt fogadni. Egy picit a horizont dől, ezen nem ártana javítani, de maga a képsor felvezetése jól indul ezzel a képpel. Második képként kapunk egy egészen konkrét ráközelítést erre a vasútállomásra, és utána előbb egy kicsit távolságtartó, majd a következő képnél már egy sokkal barátibb, az ismerkedési folyamatban egy közelebb álló képet kapunk erről a mozdonyról, utána hagyja magát Szilvia, hogy elragadják ezek a formák, az érzései, az élmények. Nagyon szépen, nagyon finoman és tiszteletteljesen ábrázol ezeken a képeken a fény által. Ettől válik az egész meseszerűvé, hogy ez az ellenfényes helyzet, ami a háttérből és formákon átszűrődő nagy fényeknél jelentkezik. Ez egy nagyon finom megvilágítással találkozik, és az anyagszerűség is jelen tud lenni, ugyanakkor ezzel a monokróm hatással, ezzel a szépiaszerű színnel az egész korban passzol ahhoz a korhoz, amikor ezek a mozdonyok végezték a munkájukat. Utána kapunk egy egész közelit egy mozdonykerékről, és azt kell mondanom, hogy itt is a ritmusok azok, amik nagyon izgalmasak. Azok az átlátások, amik ezeken a felületeken megtörténnek, hogy látunk egy nagy kereket, utána ezeket a rugókötegeket, majd megint kerekeket tudunk megszemlélni, tehát ez nagyon izgalmas. Utána kapunk egy képet a képsorozat záró képeként magáról az irányító pultról, amiről a mozdonyvezető ezt az egész technikai csodát üzemeltette. Itt, mivel változik is a nézőpont, ezért azt kell mondjam hogy ez egy jó irány, hogy ebből a nagyon is érintett érzelmi helyzetből egy kicsit hátrébb lépünk, és magára a munkafolyamatra tevődik át a mi megfigyelőpontunk, mert ez adja meg azt a tiszteletet, ami ennek a munkának is kijár, hiszen ezeket a mozdonyokat nem volt egy egyszerű történet akkoriban ezeken a síneken terelgetni. Egyetlenegy problémám van, hogy ez a sorozat nincs lezárva. Tehát egészen jól indul, nagyon-nagyon köszönöm azt a fajta megfigyelést, amit kapunk ezekről a gyönyörű berendezésekről. Nagyon örülök annak, ami most a záró kép, hogy elindulunk ennek a munkafolyamatnak a megfigyelésébe, de most nekem hiányzik ehhez valami, ami ezt az egész történetet keretbe foglalja, és a slussz poént hozzáadja ehhez az egész helyzethez. Ha van mód még ezt újból megszemlélni, akkor érdemes keresni valamit, nem biztos, hogy ez egy kép, lehet, hogy kettő. Tehát várnám a befejezést. Ez most így kettő csillag, és szeretném arra ösztökélni Szilviát, hogy fejezze be ezt a sort. (hegyi)
értékelés:

Édes élet

Nagyon szeretem ezt a képet és ezt akkor is mondom, hogyha nem is biztos, hogy minden részével 100%-ig egyet tudok érteni. Ez egy nagyon izgalmas felvetést ad, és az kell mondjam, hogy ad Tímea saját magának munkát, de szerintem ennek örülni kell, mert kinyitott egy ajtót és azon érdemes bekukucskálni és bemenni. Ami nekem nagyon tetszik, ez a vörös kockás, talán edényalátét és a kockacukor kettőse. Ez egy nagyon jó indító folyamat. Színben és formában is nagyon dinamikus az, amit látunk. A kép többi részén látunk egy kávéscsészét, abban egy kanalat, mögötte valamilyen üdítőitalos doboz talán. Nagyjából ennyi, ami ebből a képből kivehető. Egy picit most, ha megfigyeljük ezt a képet, olyan átlós kompozíciót látunk világításban, ami erőteljesen rányomja a bélyegét erre a képre. Nem vagyok 100%-ig meggyőzve, hogy ez most így, ebben a formában azt mutatja, amit Tímea mutatni akart. Ugyanis, ha a fénnyel akarok dolgozni és ezt a reggeli helyzetet akarom megmutatni, és létrehozok egy ilyen kompozíciót, akkor azt mondom, hogy igen, de a kép most olyan szinten szűkre van komponálva, hogy ez az áltós fényátmenet az, ami mindent felülír ezen a fotográfián. Miközben csak annyi kellett volna, hogy egy picit tágabb kompozíciót választok, akár fekvő formátumút, és a kép baloldalához még hozzáteszek annyit, hogy meg tudjon jelenni ez a fajta fényjáték, és ennek csak egy lezárása legyen a csésze, amin ez a legjobban látszik. Nyilvánvaló, hogy akkor egy másik kompozíció helyzetet kell létrehoznom ezekkel a kockacukrokkal, ami azért sem lenne rossz, mert most egy picit most ennek a fényértéke összetapad a csészével, tehát kevésbé tud önálló pályát befutni. Olyan most ez az egész, mintha a csendéletet elkezdeném összerakni, és mint leltár, egymás mellé raknám ezeket a tárgyakat. De egyelőre ez még kompozícióban nincs bemozgatva. Tehát én azt mondom, hogy ezekkel a tárgyakkal, ha ez még létrehozható, akkor ezekkel a tárgyakkal én várnék egy ismétlést, mert izgalmas és jó lenne, ha ezzel dolgozna. Tehát nem valami mással, hanem ezekkel a kockacukrokkal, ezzel a vörös edényalátéttel, akár ezzel a csészével, de ezen lehetne változtatni, kevésbé szögletes formát választani, mert egy ívesebb forma jobb játékot, ritmust adna talán. Tehát én várnám Tímeától a gyakorlását ennek a feladatnak. Mivelhogy azon vagyunk, hogy megpróbáljunk egymásnak segíteni, nem akarok titokzatos lenni, én esetleg még egy félbevágott citromot is el tudnék képzelni, és akkor azt mondom, hogy ez nem kávé, hanem tea, mindegy, hogy mi találok ki, ez csak egy ötlet volt. A lényeg az, hogy Tímea próbálja meg ezt a helyzetet kompozícióban is megoldani. Nekem most úgy tűnik, hogy ehhez a vörös alaphoz, ehhez a kockacukorhoz, csészéhez még egy harmadik tárgy jó lenne. Ezt érdemes végiggondolni, úgyhogy várom az ismétlést. Köszönöm. (hegyi)