Nagyon szeretem ezt a képet. Most megint azt fogom mondani, hogyha összehasonlítjuk Szilvia előző munkáival, akkor egy óriási változást látok, legfőképp érzelmileg, ami ezen a képen nagyon is jól tükröződik. Tényleg egészen hihetetlen, hogy maga a mosoly, az öröm, a boldogság mennyire meg tudja változtatni azt az üzenetet, amit az arcunk hordoz. Érdemes ezt megfigyelni pontosan azért, mert ezt a későbbiekben nem csak Szilvia, más is a saját munkájában tudja majd alkalmazni. A kép egy nagyon személyes és privát üzenetet hordoz. Nagyon szeretem azt, hogy ha végig megyünk azokon a képeken, amit Szilvia most beküldött, akkor olyan, mintha egy spirálban, a középpont felé haladva a fókuszálás egyre erősebb lenne. A farsangi helyzet kicsit távolságtartó megközelítésétől, a barátság leckén keresztül eljutunk egy személyes üzenetig. Hogyha megfigyeljük, a háttérben ott van egy kék polár felső, ami egy előző képen is szerepelt, tehát ebből következtethetünk arra, hogy a háttérben ez a barát meghúzódik. De ha eltekintek attól, hogy mik voltak az előző leckemegoldások, akkor önmagában ez a kép is ezt a fajta boldog, felszabadult helyzetet mutatja. Két észrevételem van. Az egyik az, hogy egy kicsit vágva van az arc az állnál és ez annyira nem szerencsés, a másik az, hogy az orra rácsavarodott egy hajszál – mondhatjuk, hogy egy-egy hajszállal miért foglalkozunk – de most ez egy picit nekem ettől olyan, mintha ceruzával összefirkálta volna egy gyerek (ilyennel biztos találkoztunk, hogy könyvbe a kisgyerekek belefirkálnak formákat). Tehát egy kicsit nekem most ezek a hajszálak az arcon, a homlokon és az orrnál különösen olyanok, mintha ilyen utólagos firkák lennének. Ettől az üzenet egy picit erre a gyermeki létre is utal, ami akkor jó, hogyha ezt az ember tudatosan használja. Magyarán vagy ezek a hajszálakat elsimogatom, és akkor kitisztítom úgymond a képen szereplő arcot ettől a fajta jelzéstől, vagy pedig azt mondom, hogy igen, ezzel szeretnék foglalkozni és ez az, ami nekem izgalmas, akkor viszont még többet el kéne rendezni itt az arcon ebből, tehát még több hajszálat oda kéne rendezni és akkor egy másik, egy maszkosabb, rajzosabb üzenetet kapunk. De ettől függetlenül és nagyon szeretem ezt a képet, és azért fogom megadni a három csillagot, merthogy egy olyan pillanatot tudott rögzíteni, amit nem is biztos, hogy olyan könnyű a valós életben elkapni, főleg saját magunknak, hogy most jól érzem maga abban a helyzetben, amiben vagyok, boldog, kiegyensúlyozott vagyok. Tehát ezt a létállapotot épp olyan fontos rögzíteni úgy, hogy azért megmaradjon diszkrét módon, egy bizonyos határon belül. Tehát, hogy a boldogság és a nyugalom és a rendbenlévőség üzeneten ne csapjon át egy harsány, kiabálós, túlrajzolt helyzetté. Házibulikon készült fotóknak szokott ez lenni a sajátja, hogy nagyon fölszabadultak vagyunk, nagyon bulizunk megfelelő mennyiségű alkoholbevitel után, és ez akkor ott helyénvalónak tűnik, hogy az ember ezt rögzíti, de aztán később, amikor visszanézi, néha egészen groteszk vagy komikus képi megoldásokat is hordoz, és szerencsére ez a kép belül marad ezen a határon és nagyon finoman jelez számunkra. Úgyhogy ezért három csillag. (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet egyedül a kettősportré jellege az, ami bent tartja a barátság témakörben. És ezért azt mondom most az elején, rögtön, hogy a Szilviától is azt várnám, hogy magát a barátság témakörét próbáljuk meg feldolgozni kicsit kevésbé direkt módon, mint sem, hogy a barátunkkal kamera elé állunk. De ez egy nagyon fontos, ez az összetartozási helyzet és nagyon fontos az, hogy az ember meg tudja saját magát mutatni egy ilyen szituációban. Tehát ezért én ezt abszolút el tudom fogadni, de a későbbiekre nézve is várnék egy ismétlést erre a leckére. Ezt most így az elején tudjuk le. A képről pedig azt tudom mondani, hogy egy nagyon szerethető és nagyon kedves üzenet. Az előző képekhez csatolva nyilvánvalóan egy farsangi helyzetet látunk itt parókákkal és egy vidám ünneplést. Ez még akkor is jól értelmezhető, hogyha a képen szereplő párból a férfialany kevésbé impulzív módon áll hozzá ehhez a történethez, de az ő szemén is ott van, az ő szemén is látszik és a szája sarkában megbúvó mosolyban is látszik az a fajta bolondság és öröm, amit egy télbúcsúztató helyzet adni tud. Egyetlenegy pici megjegyzés, hogyha jól látom a háttérből, akkor ott azért volt valamilyen természetes megvilágítás is, talán a nekünk most, a képnek a baloldaláról valamilyen fénynek érkeznie kellett ott a vetett árnyékból ez számomra kiderül. Ami azt jelenti, hogyha lehet, akkor próbáljuk meg a természetes világításokat használni és minél kevesebbet a vakut, mert a vaku most annyira sokat nem segít azon, hogy a női szereplőnek ezt az úszószemüveget olyan mértékben világítja meg, hogy az egyik szem az tulajdonképpen szinte csak jelzésértékkel értelmezhető. Tehát figyelni kell magyarán és röviden arra, hogy a vakunál van egy ilyen helyzet, hogy tud olyan tükröződéseket is hozni, ami nem biztos, hogy szerencsésen történik. Nagyon szeretem ezt a képet, mindattól függetlenül, amiket eddig elmondtam, mert pontosan ez az összetartozás az, ami nagyon is jól látszik és nagyon is erős üzenet. És itt most egy zárójeles megjegyzés fog következni. Mégpedig az, hogyha megnézzük Szilvia korábbi munkáit, akkor abban számomra mindig is érzékelhető volt valamiféle melankólia, valamiféle, talán még úgy is nevezhetném, hogy szomorúság. Nézzünk vissza a képeire, érdemes ezeket tallózni és ehhez képest ez egy óriási minőségi ugrásnak tűnik az, hogy ezen a képen mer boldog lenni, mer ránk mosolyogni és ezt a boldogságot, amit ő sugároz, a nézőre is hatással tud lenni. Nagyon örülök ennek, és óriási változást látok és ez az óriási változás remélem, hogy a munkákra is és a későbbiekben kihatással lesz és arra az aktivitásra, amit a Szilvia ezen az oldalon mutat. Tehát várjuk a többi munkákat, hajrá! És én most azt mondom, hogy minden hibáját hozzászámolva ahhoz, amit eddig elmondtam, ez a kép kettő kiscsillaggal tud rendelkezni. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes megközelítését kapjuk a csendnek. Átélhető és érzékelhető. Ugyanakkor a képet, ha elkezdem, mint fotográfia szemlélni, akkor most, jelen pillanatban két síkra bomlik szét az a képi közlés, ami ezen a képkereten belül egységként kéne, hogy értelmezhető legyen. Magyarán, nekem most az a forma, amit a függöny és ez a szép ívelt karfa, háttámla, tehát maga a szék ad, az önmagában nagyon szép és nagyon jól ritmizál, ugyanakkor a könyv az nagyon idegen ettől a helyzettől. Mindahhoz képest, amit ez a háttér, a függöny és a szék adni tud nekünk élményben és a csend leckéhez nagyon is passzol, mindehhez képest ez a könyv ez izgága, nyugtalan, agresszív. Ezen kívül pedig nem látom azt a fajta értelmezési pluszt, ami miatt egy angol nyelvű könyvet teszünk ide, nagyon is jól értelmezhetően a címlapot, a címet és a szerzőt. Ha ennek az utalásnak van valamilyen létjogosultsága, akkor ez most nem került a képre, hogy mi az. Márpedig hát a néző számára ezt is értelmezni kell tudni. A könyv, az most egyrészt a címlapjával, színeivel konkurál a háttér nyugalmával és borítja ezt a csendet, másrészt pedig a méreteivel nagyon agresszívan uralja ezt a teret. Úgyhogy én azt mondom, hogy szeretném kérni Esztert, hogy ezt a leckét ismételje meg. Én erre most nem adok semmilyen csillagmennyiséget, azért nem, mert az ismétlést várom, nem azért, mert hogy rossz lenne az út, sőt, nagyon szépen indul ez a történet, csak tessék keresni ehhez a székhez és ehhez a függönyhöz és ehhez a világításhoz megfelelő alanyt, ami nem viszi el ennyire a tekintet, ennyire a figyelmet erről a kompozíciós összhangról. (hegyi)

Hogy ez mért érkezett a 11-es lecke talpra, azt én meg nem mondom, ezt ebből a képből nem tudom értelmezni, úgyhogy én ezt szeretném kérni Szilviától, hogy keressünk ennek a leckének valami más megoldást. Már úgy értem, hogy próbáljuk meg besorolni valami másik leckébe, mert én ezt talp leckének nem tudom elfogadni. Ha bármilyen magyarázat is érkezik arra, hogy ez miért talp, az nekem egy picit mondvacsináltnak fog tűnni. Ez egy portré. És úgy, mint portré értelmezhető is a cím. Aki látta akár a filmet, akár színházi előadásban ezt a darabot, az pontosan érti, hogy mi is ez a kapcsolat evvel a címmel. És én azt mondom, hogy ez ilyen szempontból egy jó kép, bár egy picit szűkre van komponálva. Ugyanis önmagában ez a kis csuklyaszerű textília, a kis kormos arc, ez önmagában is jól meg tud élni, de azért valamennyit segített volna még a képnek az, hogyha a testből egy picit hagyunk. Még azt is mondhatom, hogy ez a kép talán álló formátumban még nagyobbat tudna „szólni”. És hát, ami egy picit problémám az az, hogy nem teljesen értem, hogy mért nincs éles pont a képen? Hogy ennek mi az oka? Tehát én most erre azt tudom mondani, hogy mint portré el tudom fogadni, egy csillagot tudok adni azért, mert hogy technikailag azért itt vannak problémák, amit nem látok indokoltnak. Úgyhogy én azt kérném Szilviától, hogy amennyiben a kis modellje még rendelkezésre áll, akkor próbálja meg kreatív módon megrendezni ezt a szituációt. Ha ez most itt egy véletlenszerű szituáció volt, hogy ez a kisgyerek egyébként játszott a homokozóban és este mikor hazament, így találta a kamera, akkor most azt mondom, hogy elő lehet állítani mesterségesen is ezt a helyzetet, és jó lenne, ha meg tudná ezt a képet ismételni. Ha van erre mód, akkor várnám az ismétlést. Ha nincs, akkor a későbbiekre nézve is próbáljuk meg elraktározni ezeket az információkat és alkalmazni majd a későbbi munkáknál. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Nagyon tetszik az a fajta képi megoldás, amit Tímea itt létrehozott, hogy az ismétlésre már különböző egyedeket látunk ebből a madárféléből, de mégis olyan minthogyha egy szendvics negatív lenne, vagy egy többszörös expozíció. És ezt azzal éri ő el, hogy a mélységélességet igen pontosan határozza meg és azt mondja, hogy a legközelebb álló figura az, ami neki élességben fontos, a többi az már ehhez képest egy variációként van csak jelen. És ezt részben a mélységélesség adja és részben pedig az, hogy világításban a vízfelszínről visszaverődő fények annyira túlexponálják a képnek azt a részét, hogy ott már szinte csak formákat látunk fekete-fehérben, vagy monokrómban, de nincsenek meg azok a jellegzetességek, amik egyébként erre a madárra jellemzőek. Ami problémám az az, hogy egy picit szűkre van komponálva most ez a kép és tulajdonképpen nincsen rajta egyetlenegy darab olyan egyed sem, aki teljes valójában megmutatná nekünk magát. Én azt nem mondom, hogy pont a legelsőnek kéne ezt a feladatot teljesíteni, mert igenis el tudom fogadni, hogy ő csak egy részletet mutat magából, de legalább egy olyan kis állatkának kéne lenni a képen, akiről el tudjuk azt mondani, hogy na kérem, ez a madár, ez így néz ki. Vagy a csőre maradt le, vagy a farka maradt le, vagy a feje maradt le, vagy a teste maradt le, vagy a lába maradt le, valami mindegyiknél lemaradt. Azt is lehet mondani, hogy oké, rakjam én össze fejben, de ehhez egy picit azért ez a kompozíció zilált. Úgyhogy, hát én azt mondom, hogy ez most minden erénye ellenére kettő csillag tud lenni emiatt. És hát erre a jövőben azért érdemes odafigyelni, hogy lehet szűkre komponálni, lehet vágni úgymond, de annak valamilyen szinten a kompozíciót összetartó erejének kell lenni. Most, ebben a pillanatban itt ez nem érvényes. Elég csak megfigyelni azt a madarat, amelyik úgymond a második a térbeli elhelyezkedés sorrendjében, akinél egy nagyon pici kellett volna ahhoz csak, hogy a farka még benne lehessen. Úgyhogy hajrá, mert maga a meglátás az nagyon jó. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Hááát, ööö… ha ezt mondjuk a csend leckére küldöd, akkor még értem. Ezt most úgy a vágyakozásra úgy nem nagyon tudom hova tenni, hogy ezt most, hogy. Ebben kérnék azért segítséget, mert most ez nekem nem nagyon jön össze. Hogyha függetlenítem magam attól, hogy mi a lecke, vagy mi a képcím, akkor azt mondom, hogy egy olyan képet látok, amit akár mondjuk a 70-es, 80-as években is készíthettek volna. Egy nagyon érdekes helyzet. Elgondolkodtam azon, hogy biztos, hogy ezt a nézőpontot választottam volna, ha én készítem ezt a fotót. Lehet, hogy én egy kicsit közelebb, lejjebb guggolok és közelebb megyek magához a főszereplőhöz, de ez az én meglátásom és egyáltalán nem biztos, hogy igazam van, mert hogy ennek a helyzetnek is érvényes a megoldása, mert hogy hát ő ott lent gubbaszt, én meg fönt állok. És nem biztos, hogy nekem kötelező, én megfigyelő vagyok, és nem kell nekem ebben a helyzetben részt venni. Rögzítettem egy történetet. Szóval ezt nem tartom rossz beállításnak és nem tartom rossz megfigyelésnek, csak igényel valamilyen magyarázatot. Márpedig, hogyha magyarázatot igényel egy fotó, akkor azt úgy hívják, hogy illusztráció és akkor az a magyarázat az valahogy szövegesen megérkezik. Maga a kép ezt a fajta magyarázatot nem adja meg. Hát, én ezt a leckét visszaadom ismétlésre, saját vágyat, a saját vágy-történetünket vigyük képre ebben a leckében. (hegyi)