Szakkör | Page 73 | Látszótér

Régen foglalkoztam már az önarckép készítéssel, idejét éreztem újra elővenni a leckét. Mivel kéznél volt az öreg Smena Symbol (ez volt az első fényképezőgép amit valaha a kezemben fogtam és csattogtattam is vele még kisgyerekként) amihez kedves emlékek fűznek, így bevontam a kép készítésébe. Technika: ISO 800, f/4, 1/15s záridő, 18mm. Viszonylag magas ISO-t azért állítottam, mert odakint nagyon borús idő volt, kompenzálni kellett a szoba sötétjét, az ablakon beszűrődő fény kevésnek bizonyult alacsonyabb ISO érték mellett. A fényképezőt állványra téve, időzített önkioldással használtam. A homogén hátteret a szobám fala biztosította.

Ádám, ez egy nagyon humoros kép lett, mosolygok, amikor meglátom, az ukrán maffiózó volt bokszbajnok szabadidejében fotóz. Egyetlen probléma van, és ez a háttér körbevágása, az el van nagyolva, azt írod, hogy a homogén hátteret a szobád fala biztosította, de ha így van, akkor miért kellett körbevágni magad? Emiatt jön le egy csillag, amúgy a dolog nekem nagyon bejön. (hegyi)
értékelés:

Ez az előző trombitás portré párja, ugyanott, ugyanakkor, ugyanúgy készült. Hogy megmutatom, annak az az oka, hogy Andor (nevezzük most megrendelőnek - bár ő nem annyira akarta, hogy fotózzam :) Inkább ezt a képet választotta a sorból, mint jó fotót. Ő másként látja ezt, amit én fotós. Szerintem amaz jobban elkészített fotó, itt van pár problémám (most nem sorolom fel), viszont azt mondja, hogy itt elsősorban nagyon jó az anzaca (szájtartása), a másikon pedig éppen levegőt vesz, de itt szépen fúj, és ezen a fotón bár nem hallható, de aki ért ehhez a hangszerhez, annak ez megvan.

Nos, ez egy minden tekintetben jobb portré az előzőnél. Egyrészt ez a háromszöges komponálás dinamikát ad, ez fontos. Másrészt nem levegővételkor fotóztad, így legalább azt elhiszem, hogy fújja. És itt kevésbé fura az a maszkolás, amivel a törzsét elsötétítetted. Egy probléma még mindig van, és ez az, hogy egy keze látszik csak, a másik alig. Tudom, valamiért az a fixa ideája sokatoknak, hogy nem instruál, mert akkor lesz természetes a kép, ez persze nem igaz, pontosabban a nézőt baromira nem érdekli, hogy mennyire spontán vagy sem egy póz, de ha jó instrukció hangzik el, és a modell azt követi, a fotós pedig nem ereszti, amíg nem azt látja, amit akar, akkor egy olyan megfejtés születhet, amit a néző nem fog tudni megkülönböztetni, de nem lesz hiányérzete. És ez akkor is így van, ha például ha azt mondod, hogy emeld a könyököd, akkor erre a zenész szakmai válasz az, hogy de az úgy nem autentikus, vagy nem helyes kéztartás, mert ez mellékes ahhoz képest, hogy kiegyensúlyozódik a kép. Én valószínűleg lentebbről fotóztam volna, hogy egyrészt a hangszer nagyobb szerepet kapjon, másrészt lássam a szemeit. (hegyi)
értékelés:

A kép az új objektívemmel való ismerkedés / gyakorlás közben készült. Szerintem egész jól sikeredett, így első 10 -es leckés képnek beneveztem. A technikáról: ISO 200, f/3,5, 1/200 s zársebesség, 105 mm gyújtótáv.

Ádám, hogy itatónál van, az nem látszik, de ez nem is fontos igazából - ez egy nem könnyű műfaj és sikerült egy jó macskaportrét csinálnod. Tanál annyi finomítható dolog van, hogy a sárgás tónusból visszaveszel, vagy globálisan, vagy legalább a macska testén, hogy a szőre ne legyen ilyen sárgászöldes, mert így van egy kicsit koszos hatása, és a fején jobban hatna, ha még picit emelnél a fényerőn, ott lokálisan, utómunkával. (hegyi)
értékelés:

Szeretnéd megismételni az élményt? Esetleg lemaradtál? Új lehetőség, új helyszín! Sok szeretettel hívlak meg benneteket a Rieger Rhodes Quartet koncertjére a Budapest Jazz Club (1136 Budapest, Hollán Ernő u. 7.) 2018. május 18-án este 8 órára.

Asztalokat és jegyeket telefonon, a +36 1 798 7289 számon, a koncert napján 19:00 óráig lehet elõre lefoglalni. A telefonon foglalt jegyeket legkésõbb a koncert kezdése elõtt fél óráig tartják fent.

Ami a formavilágot illeti, az ötlet kiváló, jó megfigyelés, hogy a lámpa formája és a fejforma ad egy jó ritmust. Van humora is a dolognak, hiszen mindkét forma lebeg. Ami viszont visszatérő hiba, nem csak nálad, hogy egy fénnyel akartok megoldani egy olyan világítási helyzetet, ami elég egyértelműen látható, hogy nem vezet jó megoldásra. A szemek, Feri, a szemek, ha más nem, de a szemekre oda kell figyelni, mert ennyire ha fentről vagy lentről jön a fény, akkor a szemek bebuknak. Márpedig szemek nélkül ez így nem működik jól. Nem is bonyolult a megoldás, mert fogsz egy tükröt, vagy alufóliát, vagy bármit, ami vissza képes verni a fényből, ami fentről érkezik és a szemedbe nyomatod a fényt vele. Ismétlést kérek, mert ezt a dolgot fejben rögzíteni kell. (hegyi)

Miért a hónap képe:

Ezt a fotót azért szerettem meg az áprilisiak közül, mert nagyon komolyan vehető benne a játék, és mindez fordítva is igaz. A funkcionalitások tartalmat nyernek, a tartalmak a valós és az elképzelt határán mozognak, valósága komor és súlyos, de képzeletben könnyeden dobálja a labdákat. Mindeközben olyan közeli, ismerős, mintha csak belőlem szakadt volna ki. Ismerem, mert magam is az empirikus tekergéseim során hasonló összefüggésekre bukkanok - és persze lehet, hogy inkább ezért is szeretem - olyan közeli hozzám minden küzdelme, és eredménye, bizonytalansága és bátorsága. De hogy ne csak a lufit fújjam, konkrétan azt gondolom, mint önportré igazán fájdalmas, és kíméletlen lenne. Vallatószoba jut róla eszembe... Meg az, hogy semmi nincs rendben. A szemek a sötétben a hiábavalóság üzenete, a lebiggyedő ajkak a szomorúságé, a meredek, erős fény a tikkasztó hőséget, a kiszáradást juttatják eszembe, az oldalra komponáltság pedig az űrt, a hiányt. Ez lenne a racionalitás, és az ésszerű magyarázat. De a játékos oldalán a félrecsúszott glória enyhíti a merev sötétséget, és a fájdalmas fényt, olyan esendő szentség, profán angyal válik le a képről. A feje pedig tálcán kínálja magát, és ettől - számomra - minden vétkét bevallotta, és megbocsátást nyert... Mert ilyen ez a játék, vagyis szerintem ilyennek kellene lennie... Mindez két ovális formával, pár csíkkal, kis fényezéssel - egy pantomim játék egy lámpával és egy fejjel. És persze, tudom, hogy nem feltétlenül ez a szándék, ami létrehozta a fotót, talán a fényforrás adottsága, a bevilágítás keresése, kicsit errébb, kicsit arrébb ülök, ilyenek foglalják le talán Ferit a kép készítésének idejében, de mindezt már elengedte, és itt van, és így szállt ide hozzám, ahogy írtam. És még egyszer: én pedig ezt szeretem! (Mészáros István)

Sok idő telt el, így a vissza ebben az intervallumban már nem értelmezhető, viszont az van Feri, hogy a kép világítása rossz. A homlokod és az orrod a lényeg most, a többi hátrébb van sorolva. (hegyi)

Az van, hogy én Miles Davis zenéjén nevelkedtem, ott van tűz, ott van játék, őrület, és meglehet Andornál is van, de a képen ebből semmi se jön át. Egyszerűbben mondva nincs benne zene. Iskolásan fogja a hangszert a szája előtt, de nem hiszem el, hogy zenél, mert ez egy nem nagyon mozgalmas póz. Félre ne értsd, nem a hangszert, vagy a játéktechnikát vagy ilyesmit kérek számon a modelleden, hiszen te vagy a fotós, ő nem látja magát, hanem rajtad azt, hogy mennyiben szabadítod fel a modelled, hogy kezdjen zenélni, feledkezzen bele és akkor exponálj, amikor ő már máshol jár, benne a zenében. Kérek ismétlést. (hegyi)

Úgy gondoltam, töltök fel olyan fotót is, amelyen úgy érzem, tényleg én vagyok.

István, ez az önportréd nem mond semmit nekem, nincs jellege, egy kicsit unott pasit mutat, nem többet, nem tudok meg rólad semmit, nem jön át az, amit a címben írsz. Most ez nem sikerült. (hegyi)

a kategóriát a fene tudja, de talán ez fedi a legjobban. A pozitív-negatív forma érdekelt igazán a képen.

Az ötlet jó lenne, de a gesztus nem. Az emberek a képen esetlegesen álldogálnak, nincs szituáció, nincs olyan helyzet, amit értelmezni kéne a nézőnek. A másik az élesség, ha ennyire kontrasztos, grafikus hatású egy kép, nem lehet életlenség sehol. (hegyi)

István én azt elhiszem, hogy ez baromi finom lehetett, de kinézni elég randán néz ki. Értem miért választottad az íves tányért, mint háttér, de így most az a hatás, mintha maradék lenne a tányér szélén. Másik problémám az élességgel van, fentről fotózva egy tárgyat nincs indoka annak, hogy miért életlen. Ezt a hatást oldalról fotózva szabad csak használni ételfotónál. A színek is bajosak, ki is szorultunk bal szélre, szóval ez most nem sikerült. (hegyi)

Ez egy nagyon szépen rétegzett természetfotó, Bach Viki szokott Norvégiából hasonló képeket küldeni, talán annyit tudnék hozzátenni, hogy nekem az égből kevesebb is elég lenne, cserébe az előtérben lévő fenyőkből többet szeretnék látni. (hegyi)
értékelés:

István, ez egy szép megfigyelés és igen jó kis kép lenne, a tónusai is rendben vannak, de mi az a folt ott a tetején a szerkezetnek? A másik, hogy utómunkával, ha már világítással nem történt meg, ki kéne egyenlíteni a fénybeli eltérést a jobb és a bal oldal között. (hegyi)
értékelés:

Ezzel a képpel már több bajom van, nincs annyira átgondolva és a kivitelezése sem olyan perfekt, mint az előzőnek. Egyrészt ha már buborékos a víz, akkor az kell, hogy látsszon is, most a pohár el van maszatosodva. Másrészt ha a háttér ilyen határozottan tónust vált, akkor ezt figyelembe kell venned abban, hogy hova helyezed a fő motívumot és miért. És ha úgy kapja a fényt, hogy árnyék is jelentkezik, akkor azt így nem jó elvágni, mert így értelmetlen kosz hatása lesz. (hegyi)

Ez a kép is a miniatürizálás effektet hordozza, de a kis fácska és a fények szerethető végeredményt adnak. Egyetlen problémám az a háttérben lévő reklámtábla, vagy micsoda, az ott zavar. (hegyi)

Kép: A fotó egy borostyános előtt készült még a téli időszakban, de a rossz fény viszonyok miatt inkább kivágtam a képből a borostyánt.
A kamerám egy 9 éves Nikon D5000. Nagyon szeretek vele fotózni, de már sajnos érződik rajta a kora.

Rólam: Sziasztok! Rába Ármin a nevem, 17 éves vagyok. Körülbelül 3 éve fotózok. Szerintem az önportré nem az én műfajom. Például ez a fotó se lett valami jó, a jövőben még majd tervezem újra megcsinálni ezt a feladatot. Különben meg sokkal jobban szeretek inkább a természetben mászkálni, és lencsevégre kapni az állatokat és növényeket. Üdv, Ármin

Szia Ármin, a helyzet a következő: sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire mondhatom el a konkrét és valós véleményem, vagy mennyire kell finomkodnom. Úgy döntöttem, hogy azért vagyunk itt a Látszótéren, hogy legyen egy hely legalább, ahol valós visszajelzést adunk és kapunk. Gondolom hideg is volt, és a kamaszodás is közrejátszik, de a piros orr és a pattanások nem nagyon teszik szerethetővé ezt a képet. Nyilván ezen az életkori szakaszon túl kell esni, de addig is azt javaslom, hogy ilyen esetben ne színes képet készíts magadról, hanem fekete-fehéret, mert ott egy vörös szűrővel kiküszöbölhetőek a bőrhibák. A másik momentum, ami hozzájárult ehhez a helyzethez, az valószínűleg kapucnis pulóver, ami keretezi most az arcodat. Ezek a csukják nem nagyon bizalomgerjesztő megoldást adnak. Ismétlést kérek. (hegyi)