Angyalka a polcon

Angyalka a polcon

Én többnyire csak kétféle képet tudok csinálni. Az egyik az észrevevős mint pl. ez, a másik az elképzelt, az a legutóbb feltöltött képem. Talán az észrevevős képeim a népszerűbbek. Valahogy tükröződik a pillanat varázsa a nézőkben amikor megnézik, vagy valami ilyesmi. Az elképzeltet (kis iróniával) időnként magam sem értem. :)

Megleptél Feri, bevallom, nem ismertem ezt az irányt nálad. Jó ez a kiragadott pillanat, van az egésznek egy nagyon furcsa kettőssége, mert tulajdonképpen ez egy vidám kép, de a kemény kontraszttal van valami szívszorító is az egészben. Jó ez, jó a ritmus, és nagyjából a tömegelhelyezés is jó. Azt azért úgy megkérdezném, hogy miért hagytad a kép bal oldalán azt az oszlopot, ami valószínű, hogy szintén a szekrény része, de ha meghagyod, és nincs azzal baj, de akkor tónusban hozd visszább, vagy pedig, akár lesötétíthető ez az egész, és akkor megmarad ez az enyhe trapéz formánk. Szóval az ott nekem egyedül a kérdés, de ez egy jó kis enteriőr részlet. Megvan a 3 csillag, bár nem annyira jellemzően tárgyfotós lecke ez, inkább egy enteriőr, egy hangulat. (hegyi)
értékelés:

Kesztyűs kézzel

Kesztyűs kézzel

A Feri-féle mikrokozmoszban egy megfejtendő képet kapunk, amit egyelőre nem tudok eldönteni, hogy a verbálfotó kategóriájába tartozik-e. Ha a kép címét nézem, akkor igen. Hogy miért került ez a munkavédelmi -, vagy kertészkesztyű a kézre, azt nem biztos, hogy vissza tudom fejteni. Magyarázatra szorul. Márpedig, ha valami magyarázatra szorul, akkor az nem biztos, hogy pontos fogalmazás. Nézzük meg: van egy ingünk, amit felgyűrtünk, de azért ez mégsem egy munkás ing, hanem inkább egy ünneplő ing, és ehhez képest a kesztyű ellentét, de nem nagyon tudom, hogy hova tegyem, és akkor még azt is hozzáveszem, hogy azért ember legyen a talpán, aki kesztyűben tud fotózni. Lehet, hogy erre kell keresni a megoldást is, hogy menjünk bele egy-egy szituációba, és ne bánjunk úgymond kesztyűs kézzel az alanyokkal, nem tudom. Ami viszont jó a képben, az a mácsais megközelítésnek az a része, amiben némi öniróniát is felfedezni vélek, ugye, ez a „csípőből lövünk, és nem nézünk a keresőbe, mert akkor is jó kép lesz” című felvétel, ezt lehet gyakorolgatni. Én azt gondolom, hogy kicsit orosz rulett-szerű ez az egész, de hát, akinek ez, mint technika tetszik, ha kigyakorolta, akkor érdekes képeket készíthet így is. Én magam azt mondom, hogy nem biztos, hogy ennyire elengedném a kontrollt, mindenesetre, mint kihívás, nem rossz. Összességében, ha technikailag nézem a képet, akkor nekem egy picit erős lett a maszkolás, ha jól látom, ki van világosítva a kéz és a fényképezőgépnek egy része egy sávban. Lehet ilyet csinálni, de akkor figyeljünk arra, hogy a háttérre ne csússzon ez rá. A kérdés nekem a mondanivaló, amit Feri oly sokszor emleget. Hát, most itt feladtad a leckét, így akkor most visszakérdezek, mi a mondanivaló? (hegyi)
értékelés:

Eladó

Eladó

Az a jó ebben, hogy az ember itt az évek alatt sokat vitatkozik, és akár konfrontálódik is egymással, és mi Ferivel már elég sokszor, és elég sok mindent lebokszoltunk már, de mégis azt gondolom, hogy azért itt kialakult egy hang, ami Mácsais. Ránézek a képre, és tudom, hogy ezt a Feri csinálta, nem kellett néznem, hogy ki a szerző. A perspektíva és az objektív gyújtótávolságának a megválasztásával, a tökfödővel, a felhőkkel az egész nagyon hatásos, és emblematikus. Köszönöm szépen, nekem mesél ez a kép, arról is, amit Feri közölni akar itt, elég szomorú történet, és benne van a képben mindenféle duma nélkül. (hegyi)
értékelés:       

Tiszteletem Balla Demeternek

Eredetileg Demeter születésnapjára akartam ezt a képet feltölteni, de sajnos kicsúsztam egyéb okok miatt. Lényeg az, hogy mi akik szeretünk fotózni, Demeter születésnapjára (május 4) elkészítenénk valamelyik csendéletét, tetszőlegesen kiválasztva. Szerintem nem kellene pontosan ugyanolyannak lennie, nem is arról van szó, hogy lemásoljunk egy egy Demeter képet, A lényeg a kompozíció, az arányok megtalálása, a színek harmóniájának megtalálása, azoknak a "fotós trükköknek" a felismerése amikkel Demeter dolgozott. Szóval, ha valakit tényleg érdekel a fotográfia, az játsszon velem, ismételjük meg Demeter képeit a tanulás kedvéért.

Hálátlan feladatot kaptam, mert most nagyon sok minden van egyszerre jelen ebben a munkában. Egyrészt van egy tiszteletadás, ami abszolút érthető és tökéletesen rendben van, másrészt van egy figyelem felkeltés, és egy labdadobás a Feri részéről a többieknek, hogy mit kezdenek ezzel az egésszel, hogyan értelmezik, és beszállnak-e egy játékba. Harmadrészt van maga a konkrét kép, mindezektől elvonatkoztatva. A konkrét képpel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy két problémám van. Egyrészt az előtere nagyon szűk, másrészt ez a váza elviszi a figyelmemet a többiről, nagyon erős, nagyon konkrét az a barna rajta. Nyilvánvaló, hogy az ember azzal dolgozik, amit a környezetében megtalál, tehát, hogyha ilyen barnát találtam, akkor ez van, de azért azt hadd tegyem hozzá azt, amit már többször ajánlottam, hogy akár egy selyempapírral, akár egy krepp papírral ezeket a tárgyakat ideiglenesen meg lehet bolondítani, és akkor lehet, hogy jobban használhatóvá válnak. Érdemes lenne ezzel egy kísérletet tenned. Ami a kép többi részét illeti, egyetértek, nincsen vele bajom, kicsit szűk az alja, és ez a váza. Ami miatt viszont nagyon fontosnak tartom ezt az egészet, az maga a gondolatisága, hogy mi van akkor, ha valakinek a munkáját megfigyelem, és annak a hatására, akár még ha megtanulom teljesen lemásolni, akkor is létrehozok-e valamit, vagy pedig a másolás önmagában egy elítélendő dolog. Én azt gondolom, hogy ha ez tudatos, és azért csinálom, hogy megismerjek általa valakit, vagy valamit, akkor ez oktatási szempontból a legfontosabb gesztusok közé tartozik. Sok-sok olyan helyzetet tapasztaltam már, hogy valaki elkezd a fényképezéssel, vagy akár más önkifejezési formával foglalkozni, és egyből 10-est akar dobni, és egyből egyéniséget keres magában, a kifejezésében, a megszólalásában. Azt gondolom, hogy nagyon ritka, és nagyon keveseknek adatik meg, hogy már az első szárnypróbálgatások is annyira egyediek, és annyira beazonosíthatóan személyhez köthetőek legyenek, hogy ez esetleg felülírja a tapasztalatot és a szakmai ismeretek hiányát. A másik dolog, amit fontosnak tartok, az az, hogy ez az egész arra jó, hogy mielőtt az ember elkezdi saját magát kitalálni, begyakorolhasson, elsajátíthasson rutinokat, és itt megint azt mondom, hogy nincs azzal probléma, hogy ha az ember tudatosan másol. A másolással egyetlen helyzetben van gond, amikor azt eredetinek próbálja eladni. Itt erről nincsen szó. Azt gondolom, hogy semmi szégyellnivaló nincs azon, hogy valaki elkezdi ezt az egészet ebben a tekintetben komolyan venni. Sőt, még egy dolgot hadd tegyek hozzá: van egy Balla Demeterünk a körünkben, aki a három Kossuth-díjas fotográfusból az egyik, és nem minden fotósuli mondhatja el magáról, hogy a körében egy ilyen személyiség van. Márpedig, ha van, akkor már tényleg kézenfekvő dolog, hogy kezdjünk el foglalkozni azzal is, hogy ő mit csinál. Úgyhogy megvan a 3 csillag, és a leckemegoldás is, sőt, vegyük úgy, hogy a Feri kezdeményezésének van egy Látszóteres bázisa is, és én ezt tökéletesen elfogadhatónak, és üdvözítőnek tartom. Szóval, ez egy felhívás keringőre, és én teljes mellszélességgel a Feri mögé állok ebben a projektben. (hegyi) értékelés:    

Miért a hónap képe:

Mélyenszántó elemzésbe nem mennék bele, mivel ezt nálam képzettebbek és tapasztaltabbak majd megteszik, így inkább csak arra térnék ki, hogy mitől ez a hónap képe. Véleményem szerint ez a társaság ami itt összegyűlt a Látszótéren attól olyan kellemes és konstruktív, hogy folyamatosan segítjük egymást, reflektálunk egymás munkáira. Látható ez a címben, a koncepcióban, és látható a hozzászólásokban is. A tiszteletadás, a bátorítás, az építő kritikák mind jelen vannak, és talán ennél a képnél érződtek a legjobban eme hónapban. Köszönöm ezt a fotót Ferenc, tiéd lett a hónap képe. (Babinszki Ádám)

Ritmus

Ritmus

Bécsben a Belvedere kastély parkjában találtam ezt a képet.

Feri, ez egy nagyon jó kis könnyed, játékos kép, és örülök annak, hogy egy ilyet is mutatsz. Azzal nem biztos, hogy 100%-ig egyet tudok érteni, hogy ez az egész így körbe van vágva, mert nekem ez most fent és lent nagyon szűk, se levegőt nem kap eleget, se az alsó régiókból nem kap eleget. Nyilvánvaló, hogy indokolja valami, az előtérben ott feküdt egy kutya, vagy valami graffiti volt felfestve erre a betonra, nem tudom, biztosan van oka, hogy miért lett ez így megvágva. Így most olyan, mintha kifilézted volna ezt a képet. Ott van rajta minden kilóra, ami fontos képalkotó elem, csak a terét vetted el. Ezért Feri, ez így 1 csillag, azzal, hogy közben, ha ez megvolna, tehát, hogy ha a tömegeket is elhelyezed, és a teret jól használod, akkor ez egy tökéletes leckemegoldás, és egy tökéletes fotográfia lenne. Én ebben érzek problémát most. (hegyi)
értékelés:

Körték

Körték

Van egy olyan leckénk, hogy tisztelet Balla Demeternek, és lehet, hogy én ezt abba átemelném, mert van Demeternek egy 3 körtés képe, és érzek valamilyen lelki párhuzamot ebben a dologban. A kivitelezésben kevésbé. Azt nem értem, hogy a térosztással miért nem kezdesz valamit? Pontosabban: miért ebben a formában osztod a teret? Ugyanis széltében nagyvonalúak vagyunk, levegő van, és el tudunk nézni a tárgyak mellett, alul-felül meg olyan szűkek vagyunk, hogy nem nagyon értem, hogy mitől, vagy miért? Ettől ez az egész olyan, mintha nem lett volna hely az albumban, hogy többet adjunk, ekkora, és így levágtunk volna belőle, hogy jó, a főmotívum ott van, nézőkém, érted, hogy miről beszélek - mint egy ilyen távirati stílus, hogy volt az a mesefilm, amiben talán Pólika Pálnak hívták azt az embert, aki azt mondta, hogy a többit szo-szo-szo, szo-szo-szo, szo-szo-szó-, ban, és a –ban -nál már letette a telefont. De a képen kellene ennek rajta lennie. A tér ábrázolása mindig fontos, hogy mekkora teret hagyunk! A szűk térrel feszültséget keltünk, a tágasabb térrel nyugalmat sugárzunk. A feszültségkeltés mellett szól az, hogy nagyon összerendezted ezeket a tárgyakat, tehát nagyon egymás mellé vannak csoportosítva, összebújnak, mint az ilyen kis szőrös állatok, viszont a fények, meg a hangulat, és az a tónusrend, amit itt mutatsz a nyugalomról szól. Annyit hozzátennék, hogy nem tudom, nem néztem meg a tónusgörbét, hogy mennyire vannak benne a csúcsfények és mennyire vannak benne a mély feketék, így most a saját ízlésemhez képest egy kicsit szürke. Lehetne dinamikusabb egy lehelettel. Kontrasztszegénynek gondolom most ezt. Azért mondom ezt, mert ha ennyire alacsony tónussal akarunk dolgozni, úgymond low key, akkor ezt úgy lehet megoldani, hogy ott, azon az alacsony és mély tónusú világban azért a saját koordinátarendszerében maradjanak meg a kontrasztok. Oké, elvetjük a fehéret, a közép szürkét, de a sötét tartományban van dinamika. Itt most nincs meg az a kellő dinamika, amitől a tárgyiassága ennek meglenne. Szóval, azt gondolom, hogy maga az irány jó, a kivitelezéssel némi problémám van, mert ezek a tónusok nekem nem igazán kellemesek. Ugyanakkor meg kell jegyezzem, hogy a tárgyi világ tökéletesen rendben van. (hegyi)
értékelés:

Fehér orchideák

Fehér orchideák

Az a jó ebben a képben, hogy érzésem szerint Feri keveset agyalt a munkán. Hagyta, hogy ez a képi hatás dolgozzon benne, és egyszerű eszközökkel létrehozott valamit, ami a végeredmény tekintetében nagyon is koncentrált üzenet, de nagyon könnyed kis zongorafutam és ettől üdítő a hatása. Nagyon örülök annak is mikor Feri koncentráltan, mondanivalóval és töltettel felfegyverkezve fotografál, de ennél a képnél most azt is láthatjuk, hogy mi van akkor, amikor rugalmas, képlékeny és nyitott a külvilág ingereire. Ennek nagyon örülök, mert ez az, amire én egyébként támaszkodnék, ez az a fűszer, ami fontos, mert ebben van a szabadság, mert ebben van a könnyedség. Ez egy háromcsillagos kép és leckemegoldás is. Arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ez lehetne egy kiindulási alap a csendélet megközelítéséhez. Mindezt azzal együtt mondom, hogy ez nem írja felül, vagy nem teszi semmisé azt a mondatomat, amikor azt mondom, hogy a csendéletnél igenis van alkotói szándék és ez fontos. Viszont ezt a szándékot úgy kell tudni megjeleníteni a képen, hogy a néző ne érezzen izzadtságszagot, ne érezze azt, hogy szétbindzsiztük az agyunkat azzal a képpel, hanem a spontaneitást és a természetességet kapja meg. Ez a kép ettől erős, hogy spontán és természetes. (hegyi)
értékelés:    

Olasz Tamás

Olasz Tamás

Valószínű, hogy egy olyan helyzetben készülhetett ez a kép, ami egy baráti, személyes viszonyrendszer története, a gesztus mindenféleképpen erre utal – azért lehetne ezt egy kicsit csiszolni arányaiban. Annyira a szélére szorítottad a modellt, hogy attól függetlenül, hogy van egy nagy sötét tömeg a lombokkal, ami lehetne akár ennek párhuzama is, de a lomboknál jobb oldalon hagytál teret, legalább annyit kellene itt a bal oldalon is a fejnél, nagyon szűkre van ez így vágva. Vicces a fordítva felvett póló, jó ez a pipa, tulajdonképpen a gesztus is jó, bár azért azt hozzáteszem, hogy a modelled kifordul ebből a sztoriból, tehát ő azért nem annyira partner veled, de mindenféleképpen az irány maga jó. Miközben ott a mosoly, miközben van humor, megmarad távolságtartónak a kép. Ez azért érdekes, mert minden eszközt megragadtál, ami csak lehetséges ahhoz, hogy ebből egy dinamikus, emberközeli helyzetet hozzál létre, de mintha a modelled ezt nem vette volna 100%-ig komolyan. Ez jön nekem ebből le. Lehet, hogy egy kicsi időt kellett volna neki adni ahhoz, hogy valóban a tiéd legyen a modell. Van ez így, hogy az ember próbálkozik egy portréval és történik valami, aztán elkészül a kép és érzi, hogy ez még mindig nem az igazi. Szóval, hogy még mindig nem fogtam meg, hogy ki is ő valójában és meséljen nekem. Én azt mondom, hogy ezt ne add fel, próbálj meg még időt adni ennek az egésznek - és aztán van az a helyzet, amikor akár amiatt, hogy túl közeli az ismeretség vagy a barátság, nem vesz komolyan a modell „ne viccelj már ezzel a kamerával, haggyámá' Ferikém, jó most itt elpoénkodok neked”. De azt hiszem Feri, neked nem kell ezt elmesélni, mert te is ilyen vagy, téged sem egyszerű lefényképezni, mert egyből elkezdesz grimaszolni. Hát, mint a halat a pecások, kell még egy kicsit fárasztani. Vagy lehet, hogy te voltál zavarban a modellel, és nem merted instruálni, kivárni? Azért vagyok gondban, mert ha most azt mondom rá, hogy 2 csillag, azzal nem biztos, hogy elmondtam azt, amit gondolok, mert egyébként ez egy 2 csillagos portré. Szívem szerint azt mondom, hogy ismétlés. Úgyhogy most azt mondom, hogy megkapod a 2 csillagot és ismétlés. Ha lehet ilyet. (hegyi)
értékelés:

Rózsaszínű hiányérzet

Rózsaszínű hiányérzet

Ezt a képet akkor készítettem, amikor elkerültem egy munkahelyemről, ahol 27 évet dolgoztam. Nem szerettem ott dolgozni, de a jó fizetésem ott tartott. Viszont amikor eljöttem onnan, egyfajta megkönnyebbülést éreztem, hogy már nem kell oda járnom, s egyben hiányérzetem is volt, hogy nem kellett dolgozni járnom. Ezt próbáltam ezzel a képpel kifejezni.

René Magritte megnyalná tíz ujját ezért a képért, azt kell hogy mondjam! Egyetlenegy problémám van, a vignettálás, de ahogy látom, ezt más is írta a kommenteknél, nekem az túl erős. Nyilvánvaló, ha meg teljesen kiveszed, akkor létrejön egy képeslapszerű valami, az se biztos hogy jó, tehát valamennyit benne lehet ebben hagyni, de nem biztos, hogy ennyi kellett volna - ez főleg az égre igaz. Ugyanakkor a kép maga zseniális a színeivel, formáival, elgondolkodtató ez az egész a székkel és a széken lévő fátyollal. Értem a szöveget is, ami írtál hozzá, bevallom férfiasan, nekem e nélkül is működik, de el tudom fogadni, hogy ez volt az inspiráló hatás. Szóval a lényeg az, hogy ez abszolút jó leckemegoldás és azért azt tegyük hozzá, hogy ez a magány és hiány, sosem egy statikus állapot, ez mindig egy dinamikus történet. Hol fent a kerék, hol lent. Hol élvezzük a magányt, hol szenvedünk tőle. Hol hiányérzetünk van, hol pont annak örülünk, hogy valami kikerült az életünkből. Tehát ezért abszolút jogosnak és elfogadhatónk tartom azt, hogy ezt ellenpontba tudod helyezni ezekkel a színekkel. Maga a környezet és az egész egy melankolikus üzenet lenne, de ezek a nagyon határozott színek azok, melyek az egésznek ezt a fajta időbeni dinamikáját tudják hordozni. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Mézeskalács lakópark

Mézeskalács lakópark

Ezzel a képpel kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket, boldog új évet.

Hasonlóan Sándor képéhez, én ezt a képet sem nagyon szívesen elemezném, mert ha elemeznem kellene, akkor azt mondanám, hogy miért vagyunk ilyen magasan, miért ilyen madártávlatból van ez az egész megfotózva, ettől nem tudok belemenni a mesébe, de mint üzenet, abszolút értem, és jó az egész. Van egy kedves, meleg, otthonos érzete is. Ha mint jókívánságot veszem, akkor 10 pont, és nagyon tetszik, ha mint leckemegoldást veszem a címmel együtt, akkor lehetne egy másik nézőpontot találni. Hasonlóképpen a Sándor képével, nagy szeretettel köszönöm, és az összes látszóteres nevében hasonló jókat kívánok. (hegyi)

Összekapaszkodás

Összekapaszkodás

Nagyon egyszerű megoldást talált Feri, nagyon egyszerű dolgot vett észre, de ez, a maga egyszerűségében egy nagyon jó ritmusú kép. Egészen őrületes az, ahogy a nagyjából homogén háttér ezt az egészet kiemeli, mindazzal együtt, hogy hiába homogén a háttér, de azért párhuzamként hozzáad ahhoz, amit a dér és a kerítésdrótok hordoznak magukban. Azt mondtam, hogy nagyjából homogén a háttér, nem biztos, hogy ebben a formában én meghagynám ezt a fajta enyhén, de mégis jelen lévő vignettálást, mert összerántaná a képet, de itt erre nincs szükség, sőt, pontosan ellene dolgozik annak a ritmikának, amit itt látunk. Ezt a zizegős-zajosságot meghagynám, ugyanakkor a kép széleinél megpróbálnám valamennyire utómunkában rendbehozni, hogy ne legyenek ezek a sötétedések. Erre én most megadom a leckemegoldást is, Feri, de érdemes erre a technikai dologra odafigyelni. (hegyi)
értékelés:    

Félig

Félig

Feri, ez egy határozott üzenet. Nem vagy magaddal kegyes, de ebbe a képbe nagyon sokat beletettél magadból. Az az önvallomás, amit itt kapunk attól válik izgalmassá és nagyon személyessé, hogy nem akarsz semmilyen elvárásnak megfelelni. Ez azért fontos, mert eddig a képeidnél, amiket magadról készítettél, mindig bohóckodtál, vagy kinyújtottad a nyelved, vagy valamilyen segédeszközt használtál, vagy valami furcsa grimaszba fintorogtál egyet, és itt ez most nem történik meg. Ezt azért tartom fontosnak, mert lehet, hogy az, aki csak ezt az egy képet látja, az ezzel nincs tisztában, de én ezt egy óriási lépésnek tartom magad felé, a magad elfogadása felé. Nagyon nagy bizakodásra ad okot ez a kép pontosan azért, mert ez az elfogadás szükségeltetik ahhoz, hogy ezek vissza tudjanak hatni a munkáidra. Ha elfogadom magam, ha nyugalomba tudok kerülni magammal, ha nincsenek nagy differenciáim magammal, akkor utána már fogok tudni dolgozni másokkal is egy emelkedett, minőségi szinten. Én ezt a képet ezért tartom fontosnak, miközben lehet azt mondani, hogy miért van rajta szemüveg, miért csak az egyik oldalát mutatja, vagy, hogy miért az a kompozíció, ami, miért ez a képarány, ami. Felmerülnek itt is kérdések, mert mondanám, hogy itt is a négyzetes kompozíció lehet, hogy izgalmasabb lenne, úgy, hogy a képnek a jobb oldalát lehagyod, de tulajdonképpen ezek mellékes ügyek. A legfontosabb az, hogy ebben a képben van egy nagyon erős gyónás, köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Halottak napja

Halottak napja

Ez egy nagyon jó kép, nekem nagyon tetszik. Van ebben egy nagyon érdekes dinamikai játék. Az én ízlésemhez közelebb állna, ha ez egy négyzetes kompozíció lenne úgy, hogy a kép jobb oldalán lévő sötét tónusban hagyott részeket lehagynám, és meglenne a fő alakunk, a háttérben a sírkövekből az a tömeg, ami ott létrejön, ahol ez az egész világos tónusban tartott sírkőcsoport véget ér, ott húznék egy határt, és ott lenne vége a képnek. Így is van egy érdekes húzása az egésznek azzal a háttérben lévő sötétebb tónusú résszel, de azért egy feszesebb, dinamikusabb kompozíciót kapnánk, a négyzetes beállítással. Mindenesetre, megvan a három a leckemegoldás, mert akárhogy döntesz, hogy elfogadod, vagy nem, amit most mondtam, ettől függetlenül ez egy jó ritmusú kép. Végre egy olyan temetői helyzet, ami nem akar primér módon az érzelmekre hatni. (hegyi)
értékelés:    

Család

Család

Tavaly nyáron csavarogtam a város egy eldugott részén, és találtam ezt a szép lépcsőt. Ám önmagában üresnek találtam a fotózáshoz, viszont szerencsémre épp egy holland család járt arra, akiket megkértem, hogy lefényképezzem őket. Bár kaptam villanycímet is tőlük, de azt a levelezőm visszadobta, így csak nektek tudom megmutatni.

A kép érdekes helyzetet mutat, gondolkodtam azon, hogy jelentőséggel bír-e az, hogy nem vagyunk teljesen vízszintesek, de én azt gondolom, hogy a férfi formája ezt helyrerántja. Nem érzem azt, hogy ez a család tökéletesen átadta volna magát neked. A férfi a karba tett kezével abszolút elutasító pózban van, az anya magához öleli az egyik gyerekét, védi, felé fordul, miközben ez egy védekező póz, aközben azt is elmondja, hogy ha közelebb jössz még egy métert, akkor fejbesújtalak valamivel, a középen lévő kislány is – miközben talán ő a legnyitottabb ebben az egész helyzetben -, tulajdonképpen az anyja lábába kapaszkodik. Szóval szerintem itt most az történt, amit leírsz a kép alatt is, hogy volt egy helyzeted, amit üresnek ítéltél, és ezzel tökéletesen egyetértek, hogy a lépcső önmagában üres, de nem szántatok egymásra elég időt ahhoz, hogy a modelljeiddel kialakulhasson egy olyan belsőséges kapcsolat, ami után már ők majd úgy szerepelhetnek ezen a képen, hogy azzal valamilyen üzenetet át tudjanak adni. Monomániásnak fogtok nevezni, hogy megint Diane Arbus-t hozom és a kézigránátos fiúját, de tessék azt a kontaktot tanulmányozni, azt a 12 képet, ott lehet látni, hogy mikor történik meg a csoda, hogy addig milyen út vezeti őt el, hogy mennyit foglalkozik ezzel az egésszel. Nem tudom, hogy itt hány kép készülhetett, de én úgy érzem, hogy innen még hiányzik idő, ami után ők a „tieid” lennének. Mindezzel együtt azt kell, hogy mondjam, hogy a családi összetartozásról egy jó ténykép, de ezt ők csinálták meg neked. Azért fogok én erre három csillagot adni, mert akaratlanul létrehoztál valamit, ami nagyon jól mutatja az összetartozást a családtagok között. A férfi fentről nézi ezt az egész szituációt, tisztában van vele, hogy itt fizikai abúzusra nem fog sor kerülni, tehát ezért nézheti ő fentről, a legtávolabbi pontról ezt az egész beállítást, érzelmileg elutasító a fotóssal szemben, de a család felé mosollyal van, és pontosan tisztában van vele, hogy ez tart másfél percig, amíg mi a kamera előtt vagyunk, aztán megyünk utunkra tovább. Az anya és a nagyobbik gyerek kapcsolata nagyon erősen érezhető, és az is, hogy a kisebbik gyerek szeretne ebben valamilyen módon részt venni, és belekapcsolódni, miközben ő a legnyitottabb a maga tempójával, de valószínű, hogy benne is felmerült a kérdés, hogy itt mi történik. Lehet, hogy ennek az egésznek nyelvi korlátai voltak, hogy ez egy külföldi csoport volt, aki nem biztos, hogy teljesen értette, hogy miért kell nekik ide beállniuk, mindenesetre a család összetartozásáról fantasztikusan jól mesél a kép. Csak az a gond, Feri, hogy te nem ezt akartad megmutatni, nem így, nem ilyen áron akartad. A leckemegoldás megvan, de a leckét visszaadom ismétlésre, mert ezt a képet te oldottad meg, de azzal, hogy nem voltál figyelmes, nem oldottad föl a családnak a belső feszültségét vagy kétségeit magaddal kapcsolatban. (hegyi)
értékelés:

Kedveskedni a kedvesnek

Kedveskedni a kedvesnek

Az a helyzet Feri, hogy ez olyan szinten szájbarágós mese, aminél nem nagyon értem, hogy hova tetted a lírádat. Látunk egy lánckesztyűt, amiben van egy száraz kóró, amit egy műkörmöstől frissen hazaérkezett kedvesnek nyújtasz, de ő nem is oda akar nyúlni, belógatta ide a kezét, valószínű, hogy viszonylag hosszan ott kellett tartsa a kezét amire te beállítottad ezt a képet, és ez érződik is az egészen, hogy ez a gesztus már fáradt, ez már nem pontos. Túl profán az egész, Feri. Ez a lánckesztyű egészen rendben lehetne, ha nincsen kóró, ha nincsen pulcsi, meg egyéb vicek-vacak, hanem van egy gyönyörű női kéz és egy lánckesztyűs férfi kéz. De akkor a női kézre sem kell a műköröm, nagyon nem, megőrülök tőle, meg akkor nem kellenek a gyűrűk sem, hanem kell a lánckesztyű meg a női kéz kontrasztja. Ez a maximum, ami a lánckesztyűből kihozható. Bármi, ami ezen túlmutat, az már egy olyan pótcselekvés, ami esztétikailag értelmezhetetlen. Viszonylag sokat beszélgettünk az elmúlt időben a glamour-ról, de most valamiért ez jutott eszembe, miközben ez nagyon nem glamour fotó, de körülbelül az a hamisságtartalma, ami a glamour-fotóknak is, hogy van egy elképzelt sztori, és arra ráhúzódik valamilyen formai megoldás, miközben az esztétikát az első körben elvesztettük. Azért mondom ezt ilyen határozottan, mert egyébként a kiindulási, gondolati alap oké, de most komolyan kérdezem: a lánckesztyűhöz az elszáradt kóró hogyan jön? Attól száradt el, mert nem vízbe raktad, hanem szorongattad a kesztyűben, vagy azért kell fogni lánckesztyűben, hogy ne szúrjon téged meg a rózsa? Oké, téged ne szúrjon meg, de a hölgyet majd igen, mert ő gyanútlanul nyúl hozzá? Akkor most tulajdonképpen az üzenet az, hogy te véded magadat többszörösen, hogy ne érjen sérülés, miközben a partneredet belehúzod ebbe a helyzetbe? Ez egy ilyen Hófehérke-mese, ahol a boszorkány a mérgezett almát nyújtja? Próbálom megfejteni, mert biztos, hogy van megfejtés, csak valahol ez kifordul magából, és saját maguk ellen kezdenek el dolgozni a jelképeid. Ezek a műkörmös helyzetek egyébként lehet, hogy a valóságban szépek, és van, akiknek ez tetszik (nem én vagyok az), azzal tisztában vagyok, hogy a műkörömnek van egy mechanikai, védelmi jelentősége is, de azt hiszem, hogy a műkörmösök önmagukban nem művészek, ők maximum giccset tudnak gyártani, bár biztos van kivétel. Most valahol ott vagyok meglőve, hogy van egy maszkulin forma, egy maszkulin hatás, és mégis a nő marad védtelen. És azt mondod, hogy „Kedveskedni a kedvesnek”, de akkor ebben érzek egy nagy adag cinizmust, hogy akkor a pasi egy száraz kóróval kedveskedik, de miért? Feri, próbáld meg nekem a kommenteknél valahogy megfejteni ezt a képet, mert zavarban vagyok, hogy nem értem, miközben Michelangelo ember teremtése a Sixtusi kápolnán is lehetne egy üzenet, de akkor nem kell a kóró. Annak is lenne húzása, ha a pulcsit lehagynád: csak egy férfi és egy női kéz. De hát ehhez az kellene, hogy egyértelmű legyen az üzenet, és azt úgy gondold végig, hogy nehogy egymásnak ellentmondó dolgokat hozz létre. Most nem érzem, hogy ezt végiggondoltad volna. Kérlek, segíts. (hegyi)