Hát, igen, a fotózó ember kiszakad a valóságból, észre sem veszi, hogy amíg ő keresi a fényeit, a komponálással van elfoglalva, addig aki látja, annak tökéletes humorforrás lehet. Kedves, mert nem akar bántó lenni, nem a ma szokásos kandikamerás attitűd, ettől válik mind az alkotó, mind a lencsevégre kapott fotós szerethetővé. (hegyi)
értékelés:    

Ennek van ereje és története, sokáig tudom nézegetni, és várni, mi lesz a figura sorsa, hogy be kell mennie a középkori férfi vizeldébe, vagy sem, avagy kevéssé profán humorral megtalálta-e a kincset, amit keresett, amiért elzarándokolt erre a helyre. Jók a fények, és az is jó, hogy nem buktatod le, mi lehet ez az építmény, nem leltárt kapunk, hanem személyességet és akármennyire is furcsálljuk, de humort. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:    

Nos, itt működik a tónus hatása, és hozzá is ad az egészhez, viszont itt most azt nem értem, hogy ha már belenyúltál a térbe és elkezdtél vele játszani - ami szerintem is jót tesz itt - akkor miért maradt így a torzítás, vagyis miért nem lökdösted meg balra azokat a falakat, hogy vagy szét, vagy jobban összedőljenek? Merthogy így most ingerel a dolog arra, hogy forgassak a képen. Nem tudom, egyetértesz-e velem vagy sem, most valahogy nem áll meg a kép. (hegyi)
értékelés:

Fricska ez, ünnep emberek nélkül, embertelen fieszta, valami igen fura színvilágban, mint a kifakult újságok, olyan ez, és amit látunk, az is valami szoc, de talán a szocnál is reálabb világ, valami fura belenyugvással, hogy ez már így marad, sosevolt máshogy, és nem is lehet. Zavarba ejtő, hogy nincs senki a képeken, csak az az egy alak, talán öregasszony, aki az utolsó képen az erkélyről nézi, hogy mi is van most, itthagyták őt? elrohant mindenki? Ünnep, de másutt, mint egy vasárnapi mise idején a falu, ahol csak a kivert macskák és a hitetlen részegek kóborolnak, a többiek jóravalóan hallgatják a tiszteletest és a húslevesre gondolnak. (hegyi)
értékelés:    

Meglepő, ahogy Sándor a világról gondolkodik, párhuzamos világokban él. Van egy, legkönnyebben matematikusnak nevezhető világa, a rációé, a geometriáé, a kiszámíthatóságé, a biztonságé. Van egy másik, ami a felfedezőé, az álmodóé, a keresőé, ahol minden lehet, ahol nincs szabály, ez a mesék világa. Van egy, ami a szakralitásé, a bölcsességé, a meditációé, ebben a világban lakik a humor, az irónia is. És minden képe ezekből áll össze, mintha ez a három vitázna, játszana, versenyezne, Sándor megelégedésére. Van egy pöttyös terítőm! Hallod? Van tányérom, körtém is! Gyere, játsszunk valamit! Oké, jövök, de látom, van neked tököd is, tökös vagy, hallod? Na, ti ketten szépen összeraktátok itt a matematikát, nem mondom, jó lett, vicces is, de én most ezt picit megbolondítom, elhúzogatom, torzítgatom, hogy igazán jó íze legyen a tökös körtének! És Sándor játszik, vidáman, vagy szomorkásan, de fáradhatatlanul. Na jó, a kép nem makulátlan, de ahogy látom, javítva lett a társak segítségével, úgyhogy Sándor, ez akkor is megvan, ha közben azt mondom, hogy picit sprőd még ez a csendélet, na de nem is ez a lényeg, ahogy egy baráti kvaterkázáshoz feltálalt ebédnél sem a tálalást fogom kritizálni. Tökéletes a szándék, jó a ritmus, megőrülünk a pöttyektől, ahogy kell. Várom a csendéletre a folytatásokat! (hegyi)
értékelés:

Óbuda ezek szerint jó hely, még akkor is, ha a naív festésztet nájlonsátorlapon szerepel, mert legalább van, lehet vele szembesülni. Kitűnő, ahogy a traverz árnyéka átfolyik a képen és átmegy az útra, ez adja az értelmét a térhasználatnak a képen, ráadásul ezáltal a női szereplő is más értelmet kap, nem csak egy sima poénkép, hanem konstrukció is született. Köszönöm! (hegyi)
értékelés: