Munkák | Page 9 | Látszótér

Szűrés

Köldök

Budapest, 2011.08.28.

Az üzenet jó, az irány tetszik, én lehet, hogy egy picit még vártam volna, hogy a kislány onnan elkezdjen kijönni, és megjelenjen egy dinamikusabb forma, egy dinamikusabb helyzet. Látszik, hogy ő már emeli a lábát, tehát el fog jönni az a pillanat, amikor ki fog jönni, leginkább azért, mert ha nem akar kijönni, akkor a háta mögött álló másik gyerek majd segíti ebben, hogy kijusson. A másik dolog az, hogy a kép jobb oldalán van három oszlopunk, az valami kerítés lehet, talán annyival én szigorúbb lettem volna a kompozícióban, hogy azt ott lehagyom, és akkor maga a víztorony meg az egész helyzet, ami létrejön, egy izgalmas tömegelhelyezést hoz. Most ez a három oszlop engem kivisz ebből, gyengíti ezt a játékot. De az ötlet jó, és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:

Egy másik utazás

Kelenföld, Budapest, 2011.09.10.

Négy kép, kicsit szaggatottan, de azért elindul egy történet. Valami kisvárosi kis pályaudvar lehet, ahogy én ezt látom, legalábbis abból a képkivágatból, amit kapunk, mert picike az irányítótábla, stb. Az első kép egy szép enteriőr, egy szép szituációábrázolás az utazással, ahogy nézik az emberek azt, hogy mikor jön a vonat, miközben van, aki nyugalmasabb, van, aki feszültebb. Ebből nagyon jól kijön a várakozás rész. A második képnél nagyon tetszik az, amit megláttál a kékekkel, a jegyárusító automata és a bőrönd, és a laptopon dolgozó hölgy. A modernitás, a 21. századi irány ebben a múlt századból itt ragadt, lepukkant, kicsit koszos, kicsit ütött-kopott állomásnál, tényleg nagyon furcsa üzenet pont attól, hogy az nagyon jól látszik, hogy a hölgy itt minél kisebb helyet szeretne elfoglalni, ül ezen a padon, szorosan összetett lábakkal, tartja a laptopot, bebújik a saját kis világába, nincs ő jelen ebben a szocióban, ami őt körülveszi. A harmadik kép zseniálisan jól hozza a régi korokat, Utasellátó, olvassuk. Valószínű ez a felirat a 70-es évekből maradhatott itt, maga ez a bazár sem hiszem, hogy túl fiatal darab lenne, és mindenféle zsibvásári dolog van itt, nem is nagyon érti az ember, hogy mire számítanak a boltosok, hogy miért vesz az ember mondjuk teknősbékát, vagy hullahopp karikát az úthoz, de hát mindenre felkészültek, és a két turista épp a pénzét számolja. Az utolsó kép már a megérkezés valahová, amikor megint egy nagyon érdekes képet kapunk. Ez akár lehetne épületfotó is, mert jellegzetesek ezek a vasúti épületek, mert nagyon egy kaptafára épültek, ha bizonyos építészeti korokat veszünk, és mégis, az ember ezt egyszer csak birtokba veszi, fölteszi a maga ronda feliratú portál logóját, fölteszi a szél által összefújt molinót, és lesz, ami lesz, alapon működteti ezt a látványpékséget. Látszik, hogy forgalom van, de az emberek alapvetően a véleményüket is szignálják a képen arról, hogy mit gondolnak, hogy mennyire fontos ez az ő számukra. Szóval, nagyon érdekes a képsor, nagyon tetszik, az utazásról nagyon jól mesél, arról, hogy tulajdonképpen az ember el akar jutni A-ból B-be, és közben kénytelen-kelletlen belekerül egy ilyen furcsa világba, amivel nem nagyon akar közösséget vállalni, lehetőleg minél kevesebb érintkezési pontot találjon, a szó szoros és átvitt értelmében is. (hegyi)
értékelés:

Munkaágy

Budapest, 2011.10.25.

Nagyon örülök ennek a képnek, őrületes dinamikája van. Olyan, mint egy robbanás, hogy mint egy mesében, ide beesett ez a mesemondó ágy, és még a szekrény meg a kályha is elmozdult a sebességtől. Viccelek, de mégiscsak a színekkel is ez a vidámság jön létre a kék lepedővel, az irattartó színekkel, a szőnyeggel, és ami ennek valamennyire ez ellentmond, az a teteje a képnek, ahol kilyukad az egész. Lehet, hogy valamennyit hoztam volna még a tetőből, hogy ott elinduljon az a forma, ami most csak egy ék alakban van meg. Nem tudom, hogy van-e lámpa, ami oda belógatható, vagy valami, amivel azt a két kép fölötti teret lehetne kicsit zárni. De a kép abszolút erős, és nagyon izgalmas. Erről szól az Ágy lecke, hogy a helyünk a térben, a foglalatosságunk, a kényelmünk, vagy a rendszeretetünk, a mániáink és a hobbiink hogyan valósulnak meg. Nagyon beszédes, mesei ez a kép. Megvan a három csillag és a leckemegoldás is, de egyezzünk meg Sándorral abban, hogy ez ne jelentse azt, hogy ezt a leckét abbahagyjuk, hanem dolgozzunk még ezzel. (hegyi)
értékelés:

Róma, Ostia Lido Nord, 2011.04.18.

Az első képnél még egyedül voltam. Másfél perc telt el a második képig. Éppen elegendő idő arra, hogy a két ismeretlen megszólítson, megismerkedjünk, felépítsünk egy emberi kontaktust, kicseréljük a főbb életrajzi adatokat és egy portrét elkészítsünk.

Sándor bátyám, föladtad a leckét, mert a két kép tényleg olyan, mintha ezt a két figurát kivágtad volna, és utólag odaragasztottad volna, tényleg izgalmas az, hogy milyen változások jönnek létre a két képen. Mindezzel együtt én egy picit vitatkoznék veled abban, amikor azt mondod, hogy másfél perc elég arra, hogy létrejöjjön valamilyen kapcsolat. Valamilyen létrejön, az, hogy más kulturális környezetben élő embereket fotózunk, már eleve segít abban, hogy esetleg ezek az olasz figurák nyitottabbak, mint mondjuk a magyar társaik. Lehet, ha Magyarországon odamész egy ilyen bodegához, akkor nem garantált az, hogy fényképezés közben ne kerülj valamilyen agresszív interakcióba velük. Ők elfogadták a te jelenlétedet, de a zsebre dugott kéz, az, ahogy nagyon egymás mellett állva figyelnek téged, még akkor is, ha a mosoly ott van az arcukon, azt nem mondom, hogy ez a megismerkedés lenne. Ezt csak azért tartom fontosnak elmondani, mert gondolom, te pontosan érzed, és tudod, mint én, hogy a többiek ne értsék félre, hogy ritka az a helyzet, amikor másfél perc alatt érvényes portrét tudunk készíteni valakiről.
Ami a képi megoldást illeti, az első képet elemezném a kettőből. Izgalmas ez a nagy kékség, főleg azzal a vörös autóval, meg a fával. Talán a parkoló autóból én többet adtam volna, aminek vissza van hajtva a visszapillantó tükre. Úgy jobban záródik ez a dolog, mert annak a színe nem olyan erősen üt el, mint a piros autóé, és a két autó jól ritmizálná ezt a képletet. Az előző képsorozatodat, amin a piacnál fényképeztél, és egy filozofikus megközelítését hoztad az időnek, erősebbnek tartom erre a leckemegoldásra, mint ezt, úgyhogy az első képet tudom igazán értelmezni, mint kompozíciós játék, az kap kettő csillagot. (hegyi)
értékelés:

PITSTOP CASTEL BENTIVIGLIO OVEST

Olaszország, Autostrada A13, km 117, 2011.04.03.

Négy képből álló sorozat, és egy olyan helyzetet mutat Sándor, amit sokan átélhetünk akkor, amikor utazunk valahová, és az autópályát használjuk. Főleg ez hosszabb utaknál igaz, vagy akkor, amikor sokat ülünk autóban, hogy ezek a helyek, amik sok-sok kilométert haladva, az egyetlen emberi lakott településnek minősülnek, mert az autópályáról az ember csak azért nem fog lemenni, hogy a kisboltban vegyen magának egy üdítőt. Vannak ilyen mesterséges pontok az életünkben, amik azt az illúziót adják, hogy nem szakadtunk ki teljesen a valóságból. Ezeknél az „oázisoknál” nagyon furcsa élmények érik az embert, és rájön arra, hogy oké, megvettem a kis sütimet, az üdítőmet, meg elvégeztem a dolgomat, és utána gyorsan üljek vissza a magán szférámba, a kis buborékomba, az autómba, és menjek el innen. Ezek a megállók, akármennyire is szeretnének, de nem tudnak nagyon emberi környezetek lenni, nem tudják azt az élményt adni, hogy ott az ember tényleg kipihenhesse magát. Mégis vannak helyzetek, amikor kénytelen-kelletlen az emberek ilyen helyeken kell megpihenjen, és ez a sorozat nekem erről szól. Arról, hogy milyen szürreális, ipari körülmények vannak, arról, hogy miket lát ezeknél a parkolóknál, hogy mennyire, még a látszatára se ügyelnek annak a tervezők, hogy bármilyen családias hangulatot ezekbe becsempésszenek. Nagyon furcsállom azt, hogy még senkiben nem merült föl az a gondolat, hogy esetleg olyan kúthálózatot hozzon létre, ahol az elsődleges az, hogy tényleg családias hangulat legyen. Az utolsó kép az, ami a legmegrázóbb kép, hogy vannak emberek, sorsok, akik ezekben a kabinokban, dobozokban ülve élik le az életüket, és hosszan róják a kilométereket, majd, akár kényszerből, mert a menetlevél azt írja, akár azért, mert a fáradtság megköveteli a magáét, megállnak egy ilyen kies helyen, maradnak a maguk kis dobozában, pihennek egy fél órát, és utána mennek tovább. Nagyon furcsa, sejtelmes, az egész nagyon jól hozza ezt az egész élményt. Nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

2011.04.03. - 05.06.

Egy mozgóképet kaptunk Sándortól, azt is hozzáteszem, hogy az első szélesvásznú filmünket köszönthetjük itt a Látszótéren, nagyon örülök neki, hogy ezt meg tudtuk technikailag oldani. Ez a film továbbgondolása a Márti leckéjének. A „mindenki csináljon azt amit akar”-nak egy olyan filozófiai végiggondolása, amikor azt mondjuk, hogy: és vajon, amikor azt csinálhatsz, amit akarsz, akkor csinálod-e azt, amit akarsz, avagy beállsz a sorba? Szóval izgalmas, és jó ritmusú az egész, nekem tetszik, köszönöm. Talán a felirat és a buborékok az elején nekem idegenek, ezzel még valamit lehetne kezdeni, de a négy csillag megvan. A felvezetés-levezetés is része a filmnek, annak is szervülnie kell, már valahogy föl kell keltenie az érdeklődést, ha egy ilyet alkalmazunk, úgyhogy ez egy fontos ügy, azt is tessék rendbe rakni. De nagyon örülök ennek a pixillációs technikával készült mozinak. (hegyi) értékelés:

Apró tér-idő anomáliák 3

Óbuda, Flórián tér, 2011.10.05.

Kedves Sándor, ha lehet, akkor én ezt a tér-idő anomáliás sorozatot egyben elemezném. Azért, mert egy technikai ügyről van szó, miközben nagyon izgalmas az, hogy milyen triptichonokat hoztál létre. Most én itt a technikára figyelnék, arra, hogy ez a kompozícióhoz képest hogyan jelenik meg. Mindegyik képről elmondható, hogy a kép egyharmadán történnek izgalmas dolgok. Régen voltak ilyen keresztrejtvények is, amikor az volt a kérdés, hogy fedezz föl 4-5 különbséget a képen, karikázd be, és küldd vissza. Itt is ezt a játékot látom. Nem azt mondom, hogy ez, és csak ez az izgalmas, mert a viszonyrendszer fontos, hogy azt kialakítsuk, hogy mihez képest történik meg ez az egész játék, de itt most kapunk olyan képeket is, főleg az első képhármasnál, aminél én lehet, hogy a CIB BANK-os dolgot vágtam volna, mert ott nekem kifut a kép teteje. A második képhármasnál ez nem okoz gondot, mert ott létrejön egy viszonyrendszer azzal, hogy a háromszögformát az égből meghagytuk, és ott indokot kap, hogy a zöld, a vörös felirat hogyan szerepel a képen. Az az érdekes és filozofikus ebben a kérdésben, ami az időről mesél, és ezért tökéletes megoldás erre a leckére. Az emberben néha óhatatlanul is felhorgad az az élmény, hogy most ez már megtörtént velem, vagy csak a képzeletem csal meg, vagy újból élek valamit. Ezt hívhatjuk akár deja vu-nek is, és ennek egy képi megoldását látjuk, hogy „már ez a nő egyszer elvitte a kisszatyrát”, vagy „ó, most megint találkoztam valakivel?”. Főleg akkor érdekesek ezek az élmények, amikor az ember nagyon el van magával foglalva, bandukol az utcán, és egyszer csak ráeszmél arra, hogy hol jár, merre jár, kik veszik éppen körül adott szituációban. Nekem legalábbis ezt az élményt idézi föl. Ezért én ennek nagyon örülök, és a leckére tökéletesen jó megoldás, izgalmas. Ha kérhetem Sándort, akkor szeretném, hogy valamelyik képnél segítsen nekünk, hogy tanulhassunk, abban, hogy mi volt az a technikai játék, amit itt létrehozott. Hogyan történtek ezek, szendvicsnegatív, többszöri expozíció, vagy bármi más trükk? Nagyon köszönöm, nagyon tetszik, izgalmas játék. Megoldottad az Idő leckét, mert egy nagyon érdekes kérdést vetettél föl, amiről érdemes beszélgetni. (hegyi)
értékelés:

Apró tér-idő anomáliák 2.

Óbuda, Flórián tér, 2011.10.05.

Apró tér-idő anomáliák 1

Óbuda, Flórián tér, 2011.10.05.

Szorongás 2

Budapest, 2011.08.18.

Nagyon érdekes a műfény és a napfény közti különbség által létrejövő furcsa színtorzulás, és az, amit ez okoz a nézőben. Tényleg a szorongás élményét adja, és nagyon is fontos az, hogy ezt az alávetettség érzetet erősíti a kamera nézőpontjának a megválasztása. Ülök a hintán, de a lábam a földön van, nem nagyon játszom, lehoztak ide vidékre a nagyiékhoz, de nem szeretek ott lenni, tulajdonképpen be kellene már menni, mert hívtak vacsorára, de nincs kedvem velük együtt lenni, inkább kint vagyok, de nincsen játszótársam, akivel játsszak, egyedül vagyok. Ez mind nagyon-nagyon jól lejön a képről. Ami ezt az egész helyzetet profánná teszi, és gyengíti az üzenetet az, hogy lebukik a rendező a lámpával. Fontos a lámpa fénye, csak az nem fontos, hogy látszódjon, hogy ezzel mi történt. Én ezt a képet annyival szűkebbre vágtam volna, hogy a fényhatárnál vágok, és ezt a cserepes növényt vagy hátrébb húzom, valamennyivel kevesebb fény elég is lett volna, ha ez mozdítható, és ugyanezt a képhatárt meghagyva, képhatárra húzom ezt a növényt, és oda teszem a lámpát, és akkor nem bukik le, hogy ez csak egy lámpa. Úgy megmarad a titokzatossága a dolognak. Most ettől leltárszerűbb lett nekem ez a történet. Ennyi az, amit én gondolok, hogy ezt változtattam volna, az üzenet viszont nagyon erős, nagyon jó meglátás. Ha egy dolgot lehetne még hozzátenni, amit én másképp csináltam volna, az az, hogy ha elhangzik instrukció, vagy a figyelemfelkeltés megtörténik, mert a modellünk belenéz a kamerába, akkor azt az utasítást adom, hogy a bokrot nézze, vagy maga elé nézzen, ne velem kommunikáljon. Ez a kommunikáció adja meg azt a helyzetet, hogy azért mégis van valaki felnőtt, akivel ez a gyerek kommunikál, és onnantól kezdve a szorongás, a magányosság már nem annyira erős, miközben minden gesztusa ott van a képen, ami ehhez kell. Összefoglalva: világítási helyzetet én másképp oldottam volna meg, és a modell instruálásánál változtattam volna. (hegyi)
értékelés:

Este nyolctól fél kilencig

Üröm, 2011.08.20.

Őrületes ez a szoció, amit itt látunk, a lekopott Coca Cola-val, és ezzel a bezárt kisbolttal, gondolom ez stop-shop lehetett a helyi faluban. Ez a kép nekem mindent visz, azzal együtt, hogy ez egy lejtős helyzet lehet, de erre rá kellene erősíteni valahogy, hogy stabilan álljon az a ház. Én biztos, hogy vágtam volna ebből a képből, valahol az út felénk közelebb eső határánál, már az a határoló kő se kell, az út elég, ha keresztülfut, és akkor kevésbé hangsúlyos ez a ferdeség, de mégis jelen van. Ez a fű, itt elől nekem ehhez nem ad hozzá, sőt, viszi is a fókuszt, miközben grafikailag értem a megoldást, de mégis van ezzel problémám, akkor is, ha ez egy négyzetes kompozíció akar lenni, mert most minden kép négyzetes. A következő kép egy abszolút jó megfogalmazás, bár picit dől itt is a horizont, nem tudom miért. Szubjektív kép, abszolút jó irány, a teret is nagyon jól érzékelteti, és azt is, hogy egy kihalt utcán vagyunk. Bárhol lehetne ez a városban, bármelyik kerületben, és ettől lesz mégis nagyon egyedi a dolog. A harmadik képet lehet, hogy én ezt kihagytam volna, mert ez a vakus megoldás itt olyan szinten elmeszeli az egészet, hogy lelet-érzetem van, hogy találtam valamit, és itt valami titoknak kellene itt lenni, amit keresek, és nem találok. Utána az ember elszontyolodik, hogy most mi az, amit én nem vettem észre. A következő kép, ahol már égnek az utcai lámpák, nagyon jó fényviszonyok között egy nagyon jó megfigyelés. Azt teljesen itt sem értem, hogy mitől dől a horizont, ezt az 1-2 fokot nem ártott volna kikorrigálni, de abszolút illik abba az irányba, ami az első két képen létrejött. Aztán a következő kép ezzel a graffitis játékkal megint később van időben, jó megoldás, nagyon tetszik, ezzel semmi bajom nincs. Talán annyi, hogy lehet, hogy én azt a zászlót meghagytam volna teljes egészében, mert az egy jó ellenpontja lehet a graffitinek, filozófiájában is, és rá is fért volna annyi nyitás fönti és bal oldali irányba, hogy meghagyva ezt a négyzetes kompozíciót, még abból a rácsos ajtóból talán több is belefért volna. Az utolsó kép egy teljesen szubjektív, személyes üzenet, amikor az alkotó belekomponálja magát ebbe a képbe, és az ellenfényben, amit a lámpa hátulról világít neki, ebben ábrázolja az egész környezetet a maga kiességével, a maga falanszterjellegével. Itt tulajdonképpen semmilyen szeretet, semmilyen befogadó élmény nincs, mindenki éli a maga kis zárt világát, magas kerítések között, semmilyen társasági élet nincsen, nincsenek az emberek között kapcsolatok. Nekem ez jön le erről a képről. Abszolút jó az, amit látok, jól hozza az időt is, ahogy telik az idő. Nem csak a kép belső idejét, hanem a mi időnket is, tehát minden rendben van. Én azt a vakus képet kihagynám, és a horizont-problémákat korrigálnám. Annak nagyon örülök, hogy egy másik irányt is látunk Sándornál, viszont egy picit legyen szigorúbb magához. (hegyi)
értékelés:

Barokk házi kedvencek

Lecce, Apúlia, Itália, 2002.09.20.

Sándor, erre szokták mondani, hogy „én értem a humort, csak nem szeretem”. Látom, hogy miről van szó, nagyon szépek ezek a képek, gyönyörű a világítás, nagyon plasztikus, tíz ujjamat megnyalom azokért a fényekért, amik itt látszanak, és amik ezt a felületet ennyire jól mutatják ebben a három képben. Tényleg nagyon szépek, a leiratból látom, hogy ez nem Magyarországon van, itt ennyire tiszta és rendberakott középületet ritkán látni, de azon kívül, hogy ez egy nagyon szép dekoráció, és jól van megfotózva, azon kívül nagy tisztelet annak, aki ezeket az épületdíszeket megcsinálta, meg annak is, aki ezt felújította. Érdekesek ezek a szörnyek, a sárkány, griffmadarak, stb., de engem nem az az építész érdekel, aki ezt megcsinálta, ez egy építészeti könyvben gyönyörű képsor lenne, mint illusztráció, de engem Sándor érdekel. Én elfogadom ezt a képsort, és kapsz rá egy csillagot, mert Házi kedvenc leckébe került, és ez Épített környezetbe lenne első osztályú, de várnám azt, hogy megoldd a 6-os leckét. (hegyi)
értékelés:

Minden, ami nem paleolit

Budapest, 2010.06.18.

Küzdöttem itt ezzel a címmel, azért is, mert az én ismereteim ilyen szempontból egy picit szegényesebbek, de amint megfejtettük a szót, máris jött egy érzés, hogy miről is lehet itt szó, aztán Sándor elmondja, hogy eltaláltam-e. Azok a kenyerek, amik ott vannak a harmadik képen a kirakatban, azok nagyon is úgy néznek ki, mint ilyen kőlenyomatok, amikbe fosszíliák vannak belekövülve a végtelen időben. Tényleg olyan az egész, mintha egy pincebogár lenne kőbe faragva. Nagyon érdekes ez a dolog, sokszor nézem, hogy valamire hasonlít, és valami élményt hoz, de nem jött meg a párhuzam, és most ezáltal a kép által igen. Ezt nagyon köszönöm Sándornak. Egy kicsit problematikus nekem az, hogy itt most semmi nem párhuzamos semmivel, meg egy kicsit a perspektíva is dől, én korrigáltam volna, ennyi szerintem fotosopba is belefér, mert ezt meg lehet csinálni a laborban is, ez nem egy ördögtől eredő dolog. Jók ezek a flekkek, amik létrejönnek, hogy a külső tér a belső térrel, a reklám a valós sütikkel. Ebben a távolságból, ezzel a megvilágítással bőven összekeverhető, és egyszer csak fölfedezzük az eladót, nagyon érdekes ez az egész játék. Azzal is, hogy első körben azt mondtam volna, hogy megbolondíthattuk volna egy külső vásárlóval, vagy egyébbel, de akkor az elrontja ezt az egész ritmust, úgyhogy ez most nagyon rendben van. Én lehet, hogy ezt a képet inkább elvittem volna a fekvő felé, valamennyit vágtam volna a fölső részből, pontosan azért, hogy az a lenti tárgyias megközelítés, ami ezzel a négyzetes sémákat ismétlő rendszerrel létrejön, azt fönt nem tartottam volna ennyire szigorúan be. Ebből a PÉKÁRU feliratból a fele is elég, azokból a betűkből, ha felénél vágom, ki lehet következtetni, hogy mi van oda írva, így most ez a nagy felirat konkurál azzal az izgalmas felülettel, ami létrejött az ablaknál. Valamennyi kell a feliratból, ha teljesen levágjuk, akkor az nekem kevés, kell a valóság, de fele ennyi is elég. (hegyi)
értékelés:

Szoborállítás

Budapest, 2010.06.03.

Arról beszélünk az Életkép, zsáner leckénél, hogy valakit, valakiket arra az élethelyzetre, arra a szituációra, arra a munkafolyamatra jellemző helyzetben ábrázolunk, és ezt a kép teljesíti, hiszen férfiembereket látunk, köztük farmerban, munkásruhában, gondolom ez a hierarchiát is mutatja, hogy ki a főnök, ki a beosztott, ki hozza a lapátot, ki az, aki kiosztja a munkát. Ezt látjuk, ezt mutatja be Sándor ezen a képen. Maguk a figurák, a háttérben elhelyezkedett épület egy jó szituációt tud bemutatni. Ami nekem egy kicsit problematikus, az, hogy pont azt, aki a szobor mögött dolgozgat, nem nagyon lehet látni, csak egy kezet, hogy valaki van a szobor mögött. Nem biztos, hogy optimális ez az egy kép ahhoz, hogy ebből én megtudjam, hogy itt egy szoborállítás történik, és ezek az emberek nem télire csomagolják épp el ezt a szobrot, vagy nem éppen a kerti munkát csinálják a parkban. Lehet, hogy volt ennek esetleg egy olyan pillanata, amikor valaki a szobrot éppen a talapzatra emelte, vagy éppen a talapzatot igazította. A gesztusokban lehet, hogy lett volna ennél összefoglalóbb pillanat. Érdekesek ezek a perspektívajátékok, amik itt létrejönnek ezáltal a kamera által, amit Sándor használ. Nekem az az érzetem van, mint amikor az utcán lévő nagy visszapillantó tükörben nézném ezt az egész eseményt. Van egy furcsa megfigyelői státusz, amit ezzel erősít Sándor, hogy nem vagyok résztvevője ennek az egésznek, hanem mintha egy közvetítést néznék, vagy mintha egy különleges üvegen, vagy tükrön keresztül nézném ezt az egész eseményt. Érdekes ez a fajta torzulás, elvonatkoztat a valóságtól, aztán meglátjuk, hogy ez mennyire segíti a közlést. Ennél a képnél most a nagyobb problémám nem ezzel a perspektivikus dologgal van, hanem azzal, hogy a gesztus maga nem annyira jellemző. (hegyi)
értékelés:

We all love you Sándor

Budapest, 2008-2011.

Amennyire én ezt a képet látom, aztán Sándor elmondja az igazságot, valószínűsítem, hogy ezek a babák valamilyen trükkel kerültek oda, amik különböző pózokban, mint megfigyelők körbeveszik Sándort. Nagyon jó megoldásnak tartom. Amiért én azt gondolom, hogy ezek nem a valóságban szerepelnek itt, az két olyan pont, ahol nekem ez a dolog lebukik: az egyik az ajtó. Ahogy ki van nyitva, ahogy az találkozik a falfelülettel, a lábnál, ahogy a hölgy kinyújtja a lábát, mintha az rákerült volna az ajtóra is. Aztán a másik a fűtéscső. A hölgy combjánál megy a fűtéscső, közben a hölgy ott van, ott mintha megbukna ez a mese. De ez nem baj, nagyon örülök annak, hogy Sándor ezzel a játékkal játszik, és annak is, hogy létrehozta ezt a grafikai játékot, ugyanis egészen más üzenete van, van egy pici horrorisztikus ebben az egészben. Ha ez a valóságban lenne, akkor lehet, hogy megőrülnék, hogy ha benyitnék egy lakásba, és ez fogadna, lehet, hogy ugranék ki. Még betörés riasztónak is tökéletesen rendben lévő megoldás lenne. Nem akarom elviccelni a dolgot, ugyanakkor azt hozzáteszem, hogy amivel nagyon nem értek egyet, az a felirat a képre, ez a piros betűkkel fölírt szöveg. Nem tudom milyen szerepe van ennek a képen. Ha ez nem volna, akkor ez nagyon erős kép lenne. Ettől az egész olyan, mint egy kézibarkács-üdvözlőlap. Ilyet én is csináltam, hogy karácsonyra küldök valami képet, és ráírok, aztán rájöttem egy idő után, hogy nem biztos, hogy jó, vagy küldjem el a képet, vagy csak írjam meg az üdvözletet, de a képre beleírni nem ildomos. Ha mindenféleképpen késztetésünk van, hogy a képre írjunk, akkor próbáljuk meg ezt úgy, hogy csinálunk egy printet akár ebből a képből, és a kezünkkel, magunk ráírunk arra a felületre filccel. Más lesz az üzenete a saját kis kesze-kusza betűinknek, mint ennek a számítógép által rajzolt kézírás-imitációnak. De nem értem, hogy miért kellett erre ráírni. Mind a három réteg jelentéssel bír. A feliratszöveggel együtt is jelentése van a képnek, abban is van egy játékosság, hogy a giccs felé visszük el ezt az alkotást. Ha ezt megpróbálom eliminálni a képről, akkor ezekkel a babákkal, az a póz, ahogy az alkotót meglátjuk nyitott ajtónál, maga a nyitott ajtó, ami nem csak azért jó, mert fényt enged ebbe a térbe, de onnan várhatunk is valakit esetleg, vagy annak a valakinek a hiányát is jelzi, nekem mindez erős jelentéssel bír. Ebben a helyzetben én elképzelem ezt a teret ezek nélkül a babák nélkül is még vádlóbb, még erősebb üzenet lehet. Minden elismerésem a Sándoré, de kettő csillag, mert ezt a szöveget én már soknak tartom, enélkül izgalmasabbnak gondolnám ezt a képet. Hogy ez miért a Reklám leckébe került, arra várnék egy magyarázatot Sándortól, ezt nem teljesen értem. (hegyi)
értékelés: