Matera, Basilicata, Olaszország, 2003.09.06.

Ez egy nagyon izgalmas kép, az egyik legerősebb munka, amit kaptam tőled. Ugyanabba a sorba kapcsolódik be, mint amikor az állatkertben fényképezted azt a kisfiút a létránál, ugyanaz az érzelmi töltet van ebben a képben is. Olyan ez, mintha valami előadás lenne, amit a kutya hallgat. Ez egy nagyon furcsa dolog, hogy ő figyeli ezt az egész dolgot, és ott neki valami történik, ő ott valamit lát, ami igencsak leköti a figyelmét, mert nem csak egy pillanatra kapta oda a fejét, hanem a testtartása azt mutatja, hogy ő viszonylag tartósan ebben a helyzetben van. Jó a környezet, jó a helyzet, szóval én ezt abszolút jó megoldásnak tartom a házi kedvenc leckére. Nagyon szép megoldás. (hegyi)
értékelés:    

1.Egy későbbi fázis, szűkebb vágással.
2.Ugyanaz a fázis, tágabb vágással, hangsúlyosabban a tájba ágyazva.

Azért örülök annak, hogy Sándor elküldte ezt a két kockát, mert látjuk azt, hogy milyen ritmus jött létre ezekkel a képekkel. Kapunk egy leiratot is arról, hogy milyen ritmusok vannak itt, és mik az ismétlései ennek a képnek. Az első kép egy korábbi exponálás, a második pedig többet mutat a helyzetből, a tájból. Ha az előző képet is figyelembe veszem, amit küldtél erre a leckére, akkor azt mondom, hogy az első kép az, ami nekem ebben a játékban működik, tehát annak a leckének a javításaként az első képet tartom az erősebbnek. Külön örülök annak, hogy még közelebb hoztad ezt a dolgot, hogy a kerítés is lekerült róla, és a víztoronynak az ereje is így helyre került, mint tömegelhelyezés. Úgyhogy az első kép az, amire azt mondom, hogy igen. Itt a gesztus is rendben van, kijött a kislány ebből az alagútból, szóval mindenképpen azt gondolom, hogy ez egy jó ismétlés, és köszönöm, hogy ezt elküldted, és tudunk erről beszélni. Most erre kapsz még három csillagot, már csak azért is, mert én szeretném a többieket is arra bíztatni, hogy ha ismétlés van, akkor kezdjünk el tényleg ezzel dolgozni. (hegyi)
értékelés:

Budapest, 2011.09.30.

Jók ezek a megfigyelések, ahogy a modern művészet különböző hajtásait és vadhajtásait figyeli Sándor, és mutatja nekünk, és azt, hogy hogyan veszi birtokba a közönség ezeket a tereket. Mint ahogy egy előző elemzésemben is mondtam, van ebben egy távolságtartás, ami tisztává, széppé, érthetővé teszi a kompozíciót, de mégis, ha a bennem lévő kisördögöt hagyom megszólalni, akkor az a kérdés merül föl bennem, hogy Sándor, neked nem volna jó odamenni ahhoz a kislányhoz, és valamilyen kapcsolatba kerülni vele, és akár együtt pocsálni vele a vizet? Ez most egy kisördögös kérdés, aztán nyilván majd jön erre válasz, de a megoldást értem, és azt is, hogy miért gyerekkor. Megvan a három csillag, mert korrekt, de szeretném most már lassan megismerni Sándor érzelmeit is, mert eddig, amit láttam, azok áttételesen üzennek az érzelmekről, szolidan, visszafogottan mesélnek, miközben azt gondolom, hogy Sándorban is dolgoznak érzelmek nem is kevéssé, de mintha ezeknek a terepének nem a fotográfiát tekintené, hogy megszólaltassa őket. Ha lehet, akkor beszélgessük erről, mit gondol erről Sándor, kíváncsi vagyok rá. (hegyi)
értékelés:

Budapest 2010.06.05.

Megint a torzítás. Lehet, hogy velem van baj, ezt elfogadom, nekem, ami izgalmas a képnél, az nagyon kettéválik. Izgalmas lenne ez a társaság is ezzel a fickóval a napszemüvegben, és az a belső ritmus, ami itt létrejön, mint kommunikációs helyzet, hogy ülünk egy asztalnál, és mindegyik valahova máshová figyel, sem az étel nem fontos, sem a kapcsolat, és ez nagyon jól jellemezhet egy helyzetet. Ilyen szempontból, mint zsáner, jó irány lenne, de mindezt fölülírja egy másik ritmus, ami a háttérben létrejön ezekkel az épületekkel és a körívvel. Ha most döntenem kell, akkor én az épületet választom, ahhoz jól illik ez a torzítás, egyébként a szituációhoz nem. Nyilván, csak egy töredékét látom annak, amit Sándor, mint fotós munkásság létrehoz, hogy amit én ebből látok, abban soknak tartom egy picit ezt a torzításos játékot. Arányaiban nézve sok, és kicsit félek attól, hogy nehogy modorossá váljon ez a technikai bravúr. Nem tudom mit mondjak, mert, miközben ez egy nagyon izgalmas meglátás, de ha engem ez érdekelne, akkor a kép fölső részéből vágnék, körülbelül a hotel tetejénél, az eget biztos, hogy levágnám, ezzel feszessé tenném, így behívnám a nézőt ebbe a belső történetbe. Most az, hogy az ég felé nyitott, az építészeti játékot erősíti. Beszéljünk erről a képről, most erre én hadd ne csillagozzak. (hegyi)

Budapest, 2011.09.07.

Az a technikai következetesség, amivel Sándor ezeket a helyzeteket megoldja, nevezetesen, hogy az objektív torzítása miatt érdekesen, furcsán széttartó vonalakkal ábrázolódik a perspektíva, ez ennél a képnél azért nagyon erős, mert annak a régies és vicces formának, ami ez a paraván, amin át tudjuk dugni a fejünket és családi fotókat készítünk, nagyon jó kontrasztját hozza ez az óriási árnyékoló tető ezekkel az őrületes csíkokkal. Az egész valami olyan szinten nehezedik rá erre a képre, hogy a szocio hatás nagyon erős lesz. Az megint egy külön, számomra kedves gesztus, hogy az egyetlen szereplő, aki a képen van, az nem ezt az álparaszt paravánt választotta, hanem a műanyag kisházikót, ami önmagában szintén egy létezhetetlen állapot, de még mindig inkább helyén van, mint ez a műmatyó urambátyám a kisgyerekkel meg a kismacskával. Szóval arra egy nagyon jó utalás, hogy ha a gyereknek hagyunk önálló, szuverén döntést, akkor neki van egy viszonya a tárgyi világhoz, és lehet, hogy az a viszony egészségesebb, mint a mienk, a felnőtteké. (hegyi)
értékelés:

Egészen ez év tavaszáig a Kerepesi (Fiumei) temető olyan volt, ahogy azt Tamás szép képe mutatja: nagyrészt embermagas bozótos borította, néhol áthatolhatatlan dzsungelt képezve. Ezt az állapotot óriási munkával megszüntették. A temető tiszta, rendezett. Az érem másik oldala, hogy, nekünk, fotósoknak nagy bánatára, ezzel egy olyan szépséget öltek meg, mely páratlan volt Európában. Akit az érintetlen temető érdekel, annak hadd reklámozzam itt saját honlapom „Kedvenc Temetőm” című portfólióját.

Budapest, 2011.09.30.

Sándor, ez így, ahogy van, valami olyan dolog megtalálása, amire kevesen vagyunk képesek, hogy ezt a ritmust valahol így fölfedezzük, ami itt a háttérben létrejövő nonfiguratív trafóház, és az előtte lévő csíkos pokróc. Ehhez te kellesz, ezt kevesen vettük volna észre. Nagyon tetszik a kép. Itt a „tetszik”-et furcsa használni, mert amiről beszél, nagyon is drámai, de pont az az izgalmas ebben a képben, hogy nem akar érzelgős lenni, tényszerű marad, tulajdonképpen nem egy harcos kép, nem egy eleve predesztináló kép, ami valami felé az embert direkt módon akarná terelni, hanem hagyja azt, hogy a nézőben essen le a tantusz, hogy mit is lát itt. Nagyon köszönöm ezt a képet, Sándor. (hegyi)
értékelés: