1. Önportré, önábrázolás

többszörös személyiség

Gime, nehéz helyzetbe hozol, ugyanis szívem szerint azt mondanám, mindenféle boncolgatás nélkül, hogy végre, de jó, hogy visszajöttél az utcáról, de jó, hogy elkezded az első leckéktől újra, hiszen ez lehet az alapok rendbetételének útja, hogy elkezdünk újra nekifutni a leckéknek, de minden örömöm mellett ott van az, és remélem nem tűnök telhetetlennek, hogy oké, de mi a francnak ez a túlmaszatoló technikai játék? Ez még mindig azt mutatja, hogy a néző és magad közé emelsz egy fátylakból épített labirintust, hogy a népmesei hoztam is ajándékot meg nem is élményt adod, mutatom magam, meg nem is, itt is vagyok, de nem is, őszinte vagyok, meg nem is. Hogy a többszörözés is szoftverjáték-e vagy nem, ezt nem tudom megmondani, de nagyon szívesen megnézném ezt a képet úgy, hogy nincs benne semmi brahi, semmi manipuláció. Ugyanis ez akár lehetne egy CD borító is, valami transzdancetucituci zenéhez, az értelmiségi disk jockey, vagy valami ilyesmi, rázza a fejét az ütemre... igenám, de akkor minek az ezüstlánc és minek a szemüveg? Nem tudom, érthető-e az az ellentmondás, ami így most kavarog a képen: félmeztelen vagyok, tehát őszinte, eszköztelen, nézek a kamerába, tehát nézhetsz te is, szemüvegem van, tehát enyhén szoció, miközben a szemüveg jó védőpajzs is, és a nyakamban a lánc, ami ezt az egészet áthúzza, még jó, hogy nem ujjnyi arany, és mindezt bemozgatom, rázom, hogy őrüljön meg a néző, hogy nem ám, ez csak vicc volt, figyiszt neked, dehogy mutatom meg magam, dehogy akarom, hogy megismerj, és erre rímel a szín, a tónustorzítás, hogy vagyok inkább kiöregedett popsztár, de a manírjaim nem adom, azokhoz ragaszkodom. Gime, tedd meg, hogy készítesz egy sallangmentes verziót is. (hegyi)

Önkép 2

Igen, itt van Velorex a szalmakalappal, a kalapon a kis virágocskákkal, a szemikével, borostával, hajjal, pólóval, szőlővel. Én ezt a képet nagyon kedvelem, megvan a három csillag. Érdekes ez a fényjáték, az ember azt kell mondja, hogy van egy kicsi hiúsági kérdés is ebben, tehát ezt a testtömegindex változást, ami létrejön az évek folyamán most ez az átsuhanó árnyék nagyon ügyesen takarja. Ez abszolút rendben van. Érdekes a képnek a jobb fölső sarkán, hogy ott át tudunk nézni a háttérnél, olyan az egésznek a hatása, hogy onnan várunk valakit, aki bekukucskál. Dinamikus a dolog, tetszik. Kérek még ilyen portrékat, friss, ropogósakat. (hegyi)
értékelés:

Önarckép

Üdvözlünk, kedves Hajnalka, végre kapunk egy önportrét is. Én nagyon szeretnélek bátorítani ennek az iránynak a folytatására, és ha lehet kérni, akkor az első három leckével még ne rohanjunk el. Ez egy három csillagos kép, megvan a leckemegoldás is. Nagyon őszinte, nagyon megejtő az, amit itt látunk. Nagyon intim, nagyon emelkedett pillanat ezekkel a fénypontokkal, azzal a sejtelmes megvilágítással, amit kapunk, és azzal, hogy itt a bemozdulással, vagy a tükröződéssel (innen ez most nem eldönthető, valószínűleg mind a kettő létrejött), egy ismétlés van. Ez olyan, mintha a saját helyemnek a meghatározásánál, megkeresésénél egy úton lennék, abban erős ez az üzenet. Nagyon köszönöm, várom a folytatást: első lecke, harmadik lecke, és beszéljünk még erről, ne rohanjunk, próbáljuk meg ezeket a leckéket megoldani. (hegyi)
értékelés:

Önportré

A második lecke javítása. Elismerem, az első portrém borzasztóra sikeredett. Szerencsére van lehetőség korrigálni a hibákat. Most szép csendben hozzátenném, hogy... váá!

Sokkal erősebb a portréd, ez tény, ugyanakkor ezzel a képpel kapcsolatban is felmerülnek kérdések. Egyrészt mintha nem lenne sehol se éles, márpedig szükség van élességre, itt nem indokolja a történet, hogy bemozduljunk vagy életlenre állítsuk az objektívet. A másik kérdés, hogy miért nem nézel ránk? A tekintet sokat elárul, és segítség is a kommunikációban, tehát jelentése van annak, ha a modell nem a kamerába néz, mert akkor a néző is ott keresi a megoldást, ahova a tekintet vetül, de ha ennyire kevés képelemmel dolgozol, akkor nincs válasz, hogy mire nézel. A harmadik kérdés a világításé, mert ha ilyen tónusú a háttér, akkor ennyi fénynél az történik, hogy a profilod bele fog olvadni a háttérbe, elvékonyodik ott, és ez nem előnyös. Szóval hajrá, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Barátság

Ágnes egy új minőséget kezd magánál létrehozni az önportré viszonylatában. Eddig megismertük Ágnest, aki idétlenkedik, aki viccelődik, aki a jelenlétével tüntet néhány helyzetnél, és akár egy karácsonyi gömbbe is belekomponálja magát, meg a vonaton van, biciklizik, és már egy csomó mindent megismertünk az ő életéből, de eddig nem sokat mutatott a belső világából. Lehet, hogy furán hangzik, mert hosszú évek óta ismerjük Ágnest, és régóta rádiózik is, de ezek mind olyan megoldások voltak, amikor Ágnest úgymond jó passzban találtuk, tehát olyan helyzetben, amikor van tartalék abban, hogy az ember pozitívan szemlélhesse a világot. Most ez a kép egy esendő embert mutat. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy az ember meri elengedni a saját gesztusait, mimikáját, arcizmait, kezét, itt most nem úgy értem, hogy belebambul a kamerába, hanem azt a kontrollt, ami a társadalmi viszonyaink között elvárt kontroll, hogy kifelé mindig pozitív képet mutassunk magunkról, ezzel a kontrollal szembe mer menni. Én ennek nagyon örülök. Az egy másik kérdés, hogy túl van egy kicsit világítva a kéz az archoz képest, és ettől elviszi a figyelmet a szemről, erre érdemes odafigyelni, de ezért vagyunk itt, hogy ezeket gyakoroljuk. Nagyon örülök ennek a leckének, három csillagos leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:

Játékos

Ez egy asszociációs cím, aminek ugye megvan az a hátránya, hogy csak én értem.

Gyerekkoromat idézi ez a kép, legfőképp az a része, ami a digitális utómunka. Régen voltak ilyen ceruzahegyezők, amik különböző műanyag, fröccsöntött eszközök voltak, és gyerekkorunkban nyilván a gyermeki létbe próbáltak minket támogatni, és az egyik ilyen egy tévékészülék volt. Nem tudom ki emlékszik rá, és ebbe kellett beledugni a ceruzát, és így kifaragni. Nagyjából ez az élmény jön vissza ennél a képnél, olyan hatást kelt, mintha ez az egész egy olyan történet lenne, ami visszavisz minket az időben, de ez csak egy hatáskeltés. Attilának azt javasolnám, hogy próbáljunk meg párhuzamban maradni a tartalom és a forma között, mert jelen pillanatban van egy nagyon erős képi világ, ami létrejön ezzel a fekete-fehérrel, és ha az ember körberakja a kezével a képet, akkor maga az arc és a fények nagyon jól mesélnek nekünk, miközben ez olyan, mintha reciklálnánk a dolgokat, és újbóli felhasználással a sokadik bőrt próbálnánk ugyanarról a történetről lehúzni. Ezek közül a kalapos portrék közül majd egyszer csak meg kellene hozni azt a döntést, hogy melyik az, ami hozzád közel áll, és azzal az iránnyal kellene foglalkozni. Ezt, amit most látok, nem annyira javaslom útiránynak, mert nagyon rövid a kihordási ideje, nagyon gyorsan avul, mint értékképzés. Mindenféle digitális módosítás hirtelen fölkelti az ember érdeklődését, fú, de izgalmas, mert valami mást lát, mint a megszokott, és körülbelül ebben a tempóban szeret is ki belőle. Nagyon csínján kell ezekkel bánni, nem értem, nem érzem szükségét ennek a sárgás tónusnak, sem ennek a negatív maszkolásnak, tehát, ha lehet kérni, akkor próbáljunk meg megmaradni abban a kontextusban, ami a fotográfia alapkontextusa, legalább a munkánk elején, amikor keressük a magunk útját és hangját. Ezek a módosítások érvényesek lehetnek akkor, ha tudatosan, kifejezetten valamilyen hatás, élményanyag erősítésére szolgálnak, ha ez a céljuk. Itt azt érzem, hogy valami bizonytalanság van a képpel kapcsolatban, és ezt jó lenne feldolgozni, mintsem valamilyen esztétizáló eszközzel elfedni. Ezt a képet visszaadnám ismétlésre Attilának, viszont dolgozzunk még az önportréval, dolgozzunk saját magunkkal. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy a többi leckét ne lehetne csinálni, de azért szeretném, ha tudnánk kommunikálni az önportré keretein belül, mert az egyik legfontosabb dolog, de nem is a legkönnyebb újból és újból elkészíteni az arcképeinket, de akkor állunk stabilan a lábunkon, ha ezzel legalábbis valahol dűlőre jutunk, és határozott döntést tudunk hozni az önportréinkat illetően. Ismétlés. (hegyi)

csak egy Önportré

Bara, ez egy jó önportré, volt már ezzel a szitával próbálkozás. Érdekes az arckifejezés, érdekes ez az egész helyzet, nagyon jó a gesztus, és az tetszik különösen, hogy mersz játszani, mersz úgy szerepelni a képen, hogy nem egy primér közlést kapunk, hanem, mint egy színpadi játék, úgy dolgozunk. Itt két dologra hívnám föl a figyelmet, ami nekem most ebből egy kicsit kiugrik, mint ritmus. Az egyik a karkötő és a gyűrű, az ott most nekem egy olyan új irányt kapcsol be, ami eltér ettől az egész helyzettől, a kövektől, és ettől a naturális közléstől, másrészt pedig a háttérben lévő köveknél létrejön egy ilyen határvonal, ami sötétbe fordul át. Ha egy picit lejjebb guggolsz, akkor lehet, hogy lehetett volna úgy vágni ezt az egészet, hogy a kövek felét elvágjuk, és akkor kevésbé kapcsolódnak bele ezek a ritmusok, nem indulnak el ezek a sötét tónusok, mert most elkezdem azt is figyelni, miközben a fő üzenet mégiscsak a szitánál van. Arra szeretném Bara figyelmét felhívni, hogy a hármas leckét jó lenne, ha megcsinálná. Ez most azért két csillag, mert Bara precíz nő, tehát ne adja alább, miközben a téma, az ötlet barásan zseniális. (hegyi)
értékelés:

Merengés

Sajnos - már látom - a fényeket nem jól választottam meg itt, de egyébként azt hiszem, rám jellemző az arckifejezés, a testtartás, szóval ez tényleg én vagyok.

Írja Oldy a leiratban, hogy a fényeket nem jól választotta meg, ezzel nem tudok vitatkozni. Ezeknél a külső felvételeknél azt tudom mondani, hogy arra figyelni kell, hogy mekkora fénymennyiség van, mert nagyon túl tudja világítani az alanyt, főleg a bőrszín az, ami ilyenkor sérül, és ezért ez most annyira nem erős. Jó a gesztus, de én azt szeretem, amikor a modell valamilyen kommunikációt folytat a kamerával. Ez most esetlegesnek tűnik nekem, hogy a kiskabát a kis szíjjal, meg az, hogy most hol vagyunk, hova nézünk, mi történik, nem tudjuk. Ez jobb híján megvan, de csak jobb híján, nem egy koncentrált munka. Egyetértek, mert valóban jellemzőnek mondható ez a gesztus, de a jellemző gesztusaid közül nem a legerősebb. Én, ahogy megismertelek, azok közül az arcok közül, amiket láttam, sokféle arcodat mutattad már, de ez az arcod a várakozás, a figyelés pillanata, és ez nem hordoz akkora dinamikát. Ismétlés. (hegyi)

Igen, ez is én, idióta meg mit tudom én, igen én!

Jó kis portré ez, benne van az oldmenség minden részlete, szóval tetszik, amit mutatsz, de azért kompozícióban lehetne picit tágabb, és hát igen, az a fránya vaku, az elveszi a sejtelmességét a dolognak. Na de a lecke megvan, és itt lentebb a kisfilmben a kompozíciós gondolataimat is megpróbálom hozzám mérten értelmesen illusztrálni. Ha van mód, jó lenne ebből egy ismétlés is. (hegyi) értékelés:

Önarckép tükörben

Lacikám, ez őrület, amit itt létrehoztál. A kis borotválkozó tükör, meg még mögötte ott vagyok megint, kép a képben, miközben az egész olyan, főleg a kistükörben, mintha bizonyos arcszépítő-manipuláció történne valamilyen eszközzel, szóval őrület. Az nagyon jó, hogy ez a kettősség megvan: megfigyelem saját magam, miközben olyan, mintha egy ikertesó nézné azt, hogy a másik mit csinál a fürdőszobában. Ezt nagyon szépen keretezi ez a kékes fényviszony. Az különösen jó, hogy ezzel a körformával nagyon izgalmasan fölbontod a teret. Kérem a további leckéket. (hegyi)
értékelés:

Önportré

Egy lépés egy új, izgalmas, mozgalmas világba.

Nagyon őszinte kép, mindazzal együtt, hogy ez a vöröses-lilás árnyalat uralkodik ezen az egész kompozíción, nem csak a hajban és a ruha gallérjában, hanem a háttérben is, és a megvilágításban is. Nyilván ennek is van üzenetértéke, és annak is, hogy egy keresetlen, kendőzetlen, manírtól mentes beállítást kapunk. De lehet, hogy jót tenne ennek a képnek az, hogy ha az élességgel valamit kezdenénk, bár ezt így is el tudom fogadni, jó ez az üzenet, nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

önkép

Szeretném mondani ide idézetként Tóth György fotográfust, aki, ha jól tudom, az ő fotós munkásságának elég nagy részét a többszörös expozícióval töltötte, és ebben hozott magának egy szabályt: ha jól emlékszem hetet exponál, és megtervezi azokat a mozgásfázisokat, amiket látni akar. Itt ez nagyon jól tetten érhető, hogy Viki tervezett és komponált, kitalálta azt, hogy mit szeretne látni. Nagyon szuggesztív az a tekintet, ami itt megvalósul, mint fő motívum. Nagyon érdekes az, hogy a fül hogy kerül erre a képre, hogy a hajnak a különböző mozdulatai hol szerepelnek, ezt én egy nagyon jó iránynak tartom. Jó lenne, ha ezzel elkezdene még foglalkozni Viki azért, hogy a kompozícióval ismerkedjen ennek a technikának a segítségével. Megvan a három csillag, a leckemegoldás is, jó az irány. Arra kíváncsi lennék, hogy ez mit mutatna egy szépen laborált, szépen világított fekete-fehér képként is. Lehet, hogy úgy is megállná a helyét, de el tudom fogadni színesnek is. (hegyi)
értékelés:

Kalaptalan - de nem alaptalan

Remélem, Attila, hogy ezekkel a címekkel szintén megtalálunk egy erős utat, mert a kép erős, a cím pedig ilyen Gimesi-féle vicces vonal. Még így, az elején, ez rendben van, aztán majd reménykedjünk abban, hogy a képnek a belső ritmusáról kezdenek szólni a címek is. A kép ugyanis rendben van. Nem azt mondom, hogy teljesen száz százalékos a dobás azért, mert a kép jobb oldalán az az árnyék nagyon erős, amit a vállra vet a nyakad. Ha megfigyeljük, a képnek a bal oldala szépen hozza a formákat, és a kép jobb oldalánál ez érdekes. Annak örülök, hogy meghagytál valami sejthető, minimálisat a testformából a kép jobb oldalán, de ha most azt a döntést hoztuk, hogy nem minden teljesen fekete, nem teljesen sötétítjük le, akkor bizony egy-két árnyalatnyival többet kellene hagyni, tehát egy minimális derítés nem ártott volna annak az oldalnak, most nagyon erős ez a fekete-fehér jelzés. Egyébként egy nagyon őszinte portrét kapunk, tehát tényleg csak egy minimális dolog, hogy eldöntöm, hogy most tényleg csak a fél arcomat mutatom csak, és a másik fele sötétben marad, vagy pedig létrehozom ezt a tónusjátékot, de azért a viszonyrendszert a háttértől kezdem el számolni, és ehhez képest valamennyit derítek a sötétben lévő oldalon is. A három csillagot megadom, mert az őszintesége rendben van, és a leckemegoldásnak is megfelelő. (hegyi)
értékelés:

Kalaposan alapos

Ahogy ezt a kommentben is írtuk, én eléggé meglepődtem ezen a képen, hogy hogyan kerül hozzád a kalapom meg a szakállam, és aztán volt szerencsénk találkozni a Látszótér első buliján, és tudtuk tisztázni a dolgokat, hogy ezek saját eszközök. A képre visszatérve, én nagyon örülök annak, hogy ennyire erős jelképekkel dolgozol, nagyon jó a megfigyelés, és egy nagyon személyes, és mégis nagyon szuggesztív második leckemegoldást kapunk. Ha egy nagyon picit billentesz a fejeden, akkor a szemnek a vonala jobban látszódna, ez jót tenne a képnek, hogy legalább az egyik szemedből valamennyit lehessen látni, de az üzenet erős. Ezt az irányt kell tartanod, és várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Gondoltam ismétlek egyet

Jó az ismétlés, tetszik a megoldás, talán a képnek a bal oldalából egy kicsit vágnék, feszesebbre venném, de ennyi, amit én hozzá tudok fűzni. Három csillag megvan rá, de tessék az önportréval még dolgozni. (hegyi)
értékelés: