Hát, Bara, nagyon vad, amit mutatsz. A cigivel nem biztos, hogy mindenki egyetért, de én nem fogok érte szólni, mert én is bagós vagyok. Abban nem vagyok biztos, hogy ehhez a kompozícióhoz meg ehhez a geghez, amit itt kapunk ezekkel az őrületes kalapokkal (ha jól látom, itt kettő is van) a cigaretta annyira szükséges, bár legalább valamit kezdtél a kezeddel. Jó az irány, ez a 70-es évek orwo filmje színvilág is tetszik, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:
Nekem a 02. és 03. lecke kicsit összemosódik.
Kaptunk egy képsorozatot, ez most három képből áll, mindegyiknek megvan a maga személyes jellege, és a leiratból tudjuk, hogy Sándor a 2-es és a 3-as lecke megoldásánál némileg hezitál, hogy mi az, ami az önportréban az arc portré, és hol húzom meg azt a határt, ahol már egész alakos portréról beszélek. Számomra természetesen adódott a felkérés abban, hogy készítsünk egész alakos portrét is, mert ez egy más feladat, és leginkább az én elképzelésemben ez a különbözőség abban mutatkozik meg, hogy miről mesél az arc, a gesztus, hogyan kommunikálunk a nézőkkel a 2-es leckénél, és milyen cselekvéssorról mesélhet esetleg egy 3-as lecke. Ha van különbség, akkor talán itt tetten érhető. A képeket nézve ezek utazási fotók, és különböző élethelyzetekben dokumentálják a jelenlétet. A kép címéhez annyit tudnék hozzátenni, hogy az utalás ennél is egyértelmű, az életkor nem más, mint egy állapot, amiben részt kell vennünk, ha tetszik, ha nem. Sándor a maga 80 évével kell szembesüljön, én a magam 44 évével, és ahogy haladunk előre a saját utunkon, ezek a szembesítések mindig más és más üzenettel töltődnek meg. Örülök annak, hogy a kutyák úgy tudnak szerepelni ezeken a képeken, hogy az érzékelhető, hogy ők olyan társak, akik ebben a kapcsolati rendszerben, ami itt érzékelhető, szabadsággal rendelkeznek, és nem valami pórázon vezetett, a gazda kényét-kedvét kiszolgáló, az ő uralma alá hajtott szolgák, hanem az utazásnak egyenrangú társai. Az már egy másik izgalmas kérdést vet föl számomra, hogy vajon egy kutya hogyan és mint érzékeli azt, hogy ő most Budapesten van, Szicíliában, vagy valahol máshol a világban, hogy számára ez mit jelent. Erről a kettes kép mesél leginkább, hogy ők szerencsére viszonylag gyorsan megtalálják a maguk koordinátáit az új viszonyok között is, nem nagyon zavartatják magukat attól, hogy ez most egy középkori városrész, vagy lakótelep, élik a maguk kutya világát. Én nagyon örülök annak, hogy Sándor ebben partner. Ebből a három képből számomra a második kép az, amelyik a legbeszédesebb, legtöbbet mesél. Az első képen én érzek a dokumentáláson kívül valamiféle olyan érzelmi helyzetet is, ami most nem teljesen tisztázott, hogy ez valamiféle riadtság, vagy az elkövetkező időkkel szembeni bizalmatlanság, vagy miből adódik az a gesztus, amit kapunk. A második kép nekem nagyon mesei, a külső világgal, a kapun túli világgal, a két világ határán fekvő kutyákkal, a kutya és az ember viszonyával, szóval ez a kép, ami a legtöbbet mesél az alkotóról. Izgalmas képi játék a harmadik fotó is a tükörszobával. Én egyszer voltam egy ilyen labirintusban, és mielőtt bementem volna én azt gondoltam, hogy csak a bolond az, aki nem képes ezekben a helyzetekben felismerni azt, hogy mi az, ami tükör, mi az, ami üvegfal, és hol van a valós átjárás. Aztán sikerült nem egyszer nekiszaladnom nekem is a falnak, és akkor rá kellett jönnöm, hogy bizony optikailag az ember szeme, és a szemén keresztül az agya nagyon is manipulálható és becsapható. Erre utal ez a kép, ez nekem inkább a dokumentálás jellege miatt fontos, miközben azok a megfigyelések is érdekesek, amikkel leginkább a nők szoktak szembesülni az öltözködő tükrüknél. Ilyen helyzetekben minimum három tükörrel dolgozik a szereplő, és a sminkjét úgy tudja jól kikészíteni, hogy az a három tükör egymáshoz képest bizonyos szögben elforgatva lehetőséget ad arra, hogy az egyik tükörben a másik tükörképét nézve olyan területeket is kontrollunk alá vonhassunk, amiket egyébként csak segítséggel tudnánk megtenni. A megoldások nem rosszak, ugyanazt mondhatom, amit az első leckebeküldésnél mondtam, hogy a háromból nekem egy kép az, ami igazán jól mesél. Megvan a leckemegoldás, megvan a három csillag, de azt mondom Sándornak, hogy jó lenne, ha ezekben a döntéseket meg tudná hozni, hogy melyik az, ami hozzá leginkább közel áll. Én értem azt, hogy sok képből válogatva az egyik ezért fontos, a másik azért, de mégiscsak valahol az ember leteszi a voksát. Én most a kettes képre tettem le. (hegyi)
értékelés:
Nagyon köszönöm, hogy megtörtént a javítása ennek a képnek, nagyon örülök annak, hogy Camilla elküldte ezt, és kikerült ebből a képből a felirat, mert sokkal nyugodtabb, sokkal letisztultabb lett így a kép. Tessék összehasonlítani a kettőt, hogy mennyire más. Rögtön elkezd élni a főszereplő, rögtön értelmezhető lesz a helyzet az óra duplázással, a modell arcának a duplázásával. Ahogy az előző képnél is elmondtam, ez egyébként egy teljesen rendben lévő kép, és megkapta a három csillagot akkor, köszönöm, hogy megtörtént ez a javítás. (hegyi)
"... mindig vidám leszek, kerüljön el messze a baj, azzal nem ártunk senkinek, ha a fejünk tetején színes a haj!"
Ebben van egy adag pimaszság is, nemcsak vidámság, köszöntelek az elmebetegek csapatában, már hajilag. Jó a gesztus, jó a mimika, minden rendben van. Most a pedellus átvált kicsit magánemberbe: a fülbevalóval nem nagyon értek egyet, de ezt tudd be annak, hogy 44 éves vagyok. Nekem az ott olyan, mintha valamilyen Barbie baba-alkatrész lenne, tehát ehhez az imidzshez nem annyira illik, de egyébként a cucc abszolút rendben van: a virágágyással, a háttérrel, a játszótérrel együtt. Én egy kicsit még a játszótérből adtam volna, még bolondabb lenne a dolog, de megvan a kettes lecke megfejtése, várjuk a folytatást, hajrá Milán, erősítsd a fiú csapatot! (hegyi)
értékelés:
Ez egy bohókás kép Ágnesről ebben a klepetyusban, rögzítése egy helyzetnek, mondhatnánk. Persze, megvan az ágneses humor, hogy ezt a kis zsinórt belelógatja a szemébe, nyilvánvaló ez egy viszonyrendszert is kialakít. Én azt mondom, hogy, bár értem, hogy miért, és a felszabadulás érzése benne van az emberben akkor, amikor befejeződik egy ilyen dolog, hogy még ezt is megengedhetem magamnak, de nekem túl kézenfekvő ez a megoldás, túlságosan könnyen adja magát - ha én vagyok a fényképész, akkor azt mondom, hogy nem - de elfogadom. Ami még ezen a vonalon továbbvisz engem gondolatban, az az, hogy ha már ironikus akarok lenni, és a helyzettel játszani akarok, akkor bátorság, és tessék kimenni, és beállni a szökőkútba, tessék ezzel valami komolyabbat játszani. Az, hogy a tanteremben vagyok, hát, persze, a többiek is ott vannak. De mint helyzetre jó, ami megmenti az a tekintet, meg az a félmosoly, úgyhogy ezért megvan a kettő csillag. (hegyi)
értékelés:
Kettős önportré.
Nagyon finom az, ahogy Gábor ezt a képet megfogalmazza. Nem azért érzem az angol hangulatvilágot benne, mert teáscsésze látható, hanem visszafogottságában, abban a nyugalomban, amit ez a kép tükröz, benne van valami Agatha Christie-s feszültség. Amit a képen látok, azzal szinte mindennel egyetértek, egyetlen dologgal nem: ennek az eszköz fülének a lehagyásával. Nagyon szűkre van véve a kép alja és bal oldala, kellett volna erre még egy kicsit engedni. Mondhatjuk, hogy a füle engem nem érdekel, de akkor fordítsuk úgy az egész szerkezetet, hogy a csőre legyen hozzánk közelebb, és a füle legyen hozzánk távolabb, és akkor kevésbé zavarna ez a technikai kütyü, ami a tetőt odafogja, hogy ez most miért nincs ott folytatva, ha már szerepel a képen. Persze sokkal jobban örülnék, ha ennek nem kellene a képen lennie, felül is egy picit több kellene. Tudom, hogy szeretsz ollózni, de nagyon fontos az, hogy legyen tere, legyen levegője a kompozíciónak, azoknak a tömegeknek, amiket elhelyezel. Ha mindent milliméterre körbevágunk, akkor attól az egész nekem fuldokolni fog, levegőért kapkod, zsúfolt, olyan, mint a 7-es busz. Én erre picit figyelnék, legyél egy kevésbé kíméletlen az ollóval, ezt a rutint kicsit lazítsd. Amit látok egyébként tökéletes, és a leckemegoldás is zseniális. Azt szeretném, ha a belső céltudatosságodban a játékosságnak kicsit több teret tudnál engedni, és ennek az első lépcsője az, hogy az ollót kicsit félreteszed. De mégis megvan a három csillag, a leckemegoldás az előző képnél megvolt. A két kép között van különbség, ez egy lényegesen távolságtartóbb kép közlésében, a másik képed a törött tükörrel valami fantasztikusan erős közlés, de ezt is nagyon szeretem. (hegyi)
értékelés:
Ezt a képet a számítógép labirintusa ejtette foglyul három éve. Akkor készült, amikor beiratkoztam és a második leckét próbáltam megcsinálni. Most kikeveredett a labirintusból, hadd menjen.
Bevallom férfiasan, hogy ezt a képet Gábor a Szorgalmi rovatba akarta betenni azért, mert nem most készült, és minden egyéb esetben én ezt elfogadhatónak tartom, de most ennél a képnél mégis azt gondoltam, hogy ez egy olyan fotó, ami számomra nagyon is időtlen üzenetet közvetít. Egy picit gondosabb kivitelezéssel könyvcímlapnak is tökéletesen működő verzió lenne, mert nagyon kifejező, nagyon sok gondolatot indít el az emberben. Ennél a képnél is, ahogy már egy előző elemzésnél mondtam, a hasadt tudatállapot ábrázolása jut eszünkbe elsőre, ez kézenfekvő is, de mégsem ebbe az irányba szeretnék elmozdulni az elemzésnél. Az, hogy ez egy törött tükör, és ebben találta meg Gábor azt, hogy milyen beállítással tudja ezt a formai játékot fölerősíteni, ez csak egy eszköz. Ami ebben a képben számomra fontos, az talán nem is a töredezésben jelentkezik. A kép alsó tükördarabja, a száj és az orr formájával az, ami nekem nagyon sok mindent elárul egy lelkiállapotról. Úgy mesél a portré alanyáról, olyan őszinteséggel, amit ritkán lehet tapasztalni, mégis az eszközhasználat okán egy nagyon visszafogott üzenetet kapunk. Lehet, hogy ez érdekes, hogy miért mondom ezt, amikor nagyon harsányak ezek a törések, és maga a képi ábrázolás is olyan, hogy felér egy felkiáltással. De nem csak az a portré, ami kilóra megvan, hogy van szeme, szája, füle, orra, főfény, mellékfény, háttérvilágítás, hajra csillogást teszünk, stb. Számomra a kommersz portré vonal sokkal kevésbé izgalmas, mert egy fagyott helyzetet mutat, valamit, ami az elvárásoknak akar megfelelni. Ennél a képnél pontosan az a nagy erény, hogy nincsen elvárás, nincs minek megfelelni, csak a saját belső diktátum az, ami működik. Én nagyon örülök annak, hogy Gábor ezzel dolgozik, pontosan azért, mert tudom, hogy tőle egy nagyon távol álló terület, és mégis, vagy éppen ezért, olyan minőséget tudott magából kipréselni, ami messze felülmúl minden eddigi kísérletet. Nagyon rendben van. Egyetlen egy problémám van: az, hogy a tükörnél jó lett volna odafigyelni, hogy az orrnál ne legyen ez a por, vagy kosz, ami ott van, ami becsillan, és talán a háttér megválasztása is fontos lehet. Ha egy sötétebb háttér van, akkor talán jobban látszik, hogy ez egy kézi tükör, és nem úszik annyira el a háttér. De a képi megoldás tökéletesen rendben van. (hegyi)
értékelés:
Hát ez vagyok én.
Az utóbbi idők egyik legerősebb portréja. A tónusok, a formák, az egész olyan számomra, hogy ez nagyon emberi, és nagyon személyes. Bajban vagyok, Kriszta, mert nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. A kéztartás, és az arra feleselő vállpánt, a haj formája, ahogy ez az egész létrejön nagyon személyes, és minél tovább nézem, annál inkább arra jövök rá, hogy nagyon drámai. Lehet kérni, hogy ebbe az irányba egy kicsit még mozogjunk, hogy még menjünk ebbe az irányba? Nehéz játszma, én tudom, hogy az ember megtalálja azokat a helyzeteket, amikor sallangmentesen fogalmaz, de hát ez neked nagyon megy. Köszönöm, három csillag, megvan a lecke is, de ne fejezzük be ezt a leckefolyamatot, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:
András az utóbbi időben több ilyen fényfestéses-fényrajzolásos technikával készült portrét készített, ebből látunk egyet. Tetszik a gesztus, amit fölvázol itt András. Volt egy film, amiben azt mutatták hasonló technikával, hogy Picasso hogyan rajzol. Természetesen ezt a rajzot nem kívánom egy szinten emlegetni Picassoéval, de a technika mégiscsak hasonlít. Annál a filmnél is számomra az volt az izgalmas, ami az alkotás közbeni arcjátékot mutatta. Egy átlátszó felületen keresztül kameráztak, és miközben rajzolt a mester, lehetett látni az arcát, azt, ahogyan a gondolatok megvalósulnak. Ez lehet talán a következő lépcső a kifejezés palettáján Gimesinél, hogy elkezd az érzelmekkel játszani. Itt most egyelőre formákkal játszunk, én várnám azt, hogy András elkezdje az érzelmeit is felhozni, mert a formai játék olyan, mint egy komolyzenei darabban a matematika, de a matematikán is át kell jönnie annak az érzelemvilágnak, még Bach-nál is, amit a szerző átélt. Ezeknél a gesztusoknál is az a következő irány, hogy általában az ember mindig valamilyen érzelmi állapotban van, vagy nyugodt, vagy feszült, vagy vidám, vagy szomorú, és ezeknek különböző mixtúrái állhatnak elő, amelyeknek különböző megjelenési formái vannak az arcon, a gesztusban, a testtartásban. Nyilvánvaló ezek az érzelmek a rajzban magában is megmutatkoznak azokban a formákban, amiket itt látunk. Egyelőre ezt egy kísérletnek tartom, és arra sarkallnám Andrást, hogy az esztétikát, a kompozíciót se feledje el, és az érzelmeket pedig kapcsolja be. Egyelőre ez egy két csillagos kép. (hegyi)
értékelés:
Gime fénnyel játszó képei közül nekem ez tetszik a legjobban. Egyrészt esztétikailag is, formailag is, kompozícióban is rendben van, másrészt a szokásos Gimesi féle nézéstechnikán kívül nincsen semmilyen manír a dologban, nincs semmi csináltság. Van egy alkotó, itt még az sem zavaró, hogy a ruházatával ő elütne a környezetétől, mert itt most kifejezetten jót tesz az, hogy sötét ruhában van, mert a háttérbe tud ezáltal olvadni, és onnan előbukkanni, mint egy varázsló, aki mint egy fényfolyósón jön felénk a kis távirányítójával. Az üzenetnek ez a része tökéletesen rendben van. Sokat vacilláltam azon, hogy a karóra mennyire érvényes, mert első pillanatra azt mondanám, hogy nem, zavaró, de ha a szemüveget is hozzáveszem, és azt, hogy ez tulajdonképpen a cselekvő ember ábrázolása, akkor elfogadható ez az egész. Az egy másik irány lenne, hogy ezt leplekkel megoldhatjuk úgy is, hogy maga a gesztus ne legyen ennyire tárgyias. De jók az irányok, jók a vonalak, és sikerült olyan kompozíciót és olyan esztétikai formát találnia Gimének, amivel ez az egész rendben van és egyben van. Nagyon meglep az, hogy ehhez nem szóltatok hozzá, miközben sokkal erősebb kép, mint a városi üzenetei. Nem ártana erről is beszélnünk, mert itt osztjuk Gimét rendesen a városi képeivel kapcsolatban, de akkor, amikor valami váltás történik, vagy valamilyen más irány kipróbálása, akkor ebben a visszajelzés neki is segítene. (hegyi)
értékelés:
Az ötödik Sally. Nekem ez egy fontos könyv volt, nagyon rég olvastam, úgyhogy el kellene olvasnom megint, mert csak a hangulat van meg. Három olyan pillanat rögzül a képen a hosszabb expozíció és a bemozdulás miatt, amiből kettő nagyjából egy irányba mutat, nem csak azért, mert az arc nagyjából egy irányba is néz, és mindehhez képest a bal oldali profil másról mesél. Tessék megfigyelni a szájat, van ebben egy ív, egy dinamika, hogy maga az élmény létrejön, a felszabadultság pillanata lett itt megörökítve, az a másodperc, ahogy az ember a kontrollt, a figyelmét megosztja, és a megosztásban átbillen a felszabadultság pillanatára, és elkezd pörögni, forogni. Mindez azért érdekes számomra ebben a képben, mert a színrendszere, amit hordoz, nagyon másról szól. Ezek a fáradt színek nekem olyasmit üzennek, amik a hiányérzetről mesélnek. Ez íródik felül, van ebben némi dac számomra, hogy csak azért is pörgök, forgok, még ha a világ mást is akar. Annak különösen örülök, hogy nincsen olyan utómunka a képen, ami a digitális korszakra jellemző utómunkája: az élesítés. Ez azért fontos számomra, mert ettől válik az egész finommá és szerethetővé. Az egész olyan, mint egy matematikai rendszerben felrajzolt görbe, az élmény szempontjából is. A középső portré a legfelszabadultabb pillanat, a harmadik már lefelé halad ebben. Ha elvonatkoztatunk attól a technikától, ahogy ez a kép készült, akkor azt mondom, hogy ezek az élmények mindenkiben megvannak valahol, csak nem biztos, hogy rajta tudja kapni magát, vagy el tudja csípni azt a pillanatot, amikor akár csak egy másodpercre, de enged a nyomásnak, a külső hatásoknak, és azt mondja, hogy átadom magam. Egy olyan embernél, aki ráadásul szereti uralni a környezetét, mert ez a gesztusból is jól látszik, de az a képkivágás, amit kapunk nekem arról szól, hogy fontos, hogy két lábbal álljak a földön, és fontos az, hogy ne a külvilág hatásai mozgassanak, hanem én mozgassam a külvilágot, ebben a helyzetben ezt a felszabadultságot produkálni nem egy kis teljesítmény. Én ennek nagyon örülök, arról még nem beszéltünk Verával, hogy ha egy osztályba sorolás megoldódik, azzal mi legyen, azt jelezzem-e, úgyhogy most jelzem. Ezzel az első osztály leckéje megoldásra került, de ez nem jelenti azt, hogy ne kaphatnánk erre még más megoldásokat is, az ajtó nem zárul be. (hegyi)
értékelés:
Második próbálkozásom ebben a témában. Ez most nem a múltkori folytatása, de majd talán lesz olyan is. Ez a kép egy napsütéses, tavaszi délutánon készült. Imádom a tavaszt és a virágokat. Az orgona különösen kedves számomra, az illata fantasztikus. Hát ez is én vagyok.
Itt a május, ez a virág az egyik legjellegzetesebb májusi virág: az orgona. Nagyon sok emlék köt hozzá, iskolával kapcsolatos emlékek, a tanév zárásához is köthető ez az illat, maga az, hogy nyílnak ezek a virágok, és jó idő van, és mindjárt itt a nyár. Tehát nagyon érdekes gondolatokat szakít fel az emberben, miközben az is érdekes, hogy Dóra azt a színt választotta, ami a ritkább ebben a virágban: a fehéret. Érzelmileg értem, fototechnikailag lehet, hogy a lila könnyebb megoldás lett volna, mert a fehér könnyen túl világítódik. Itt is ez megtörténik, azok a kis formák, amik a virágzatot jelentik nem tudnak most abban a térbeliségben megjelenni, ami ezekre egyébként jellemző. Azért örülök még ennek a képnek, mert megint egy olyan személyes üzenet, amiben nem túl sok kimódoltság van, inkább az érzelmi megközelítés a fontos, mint a formai. A formához azért annyit mondanék, hogy a nyaknál az a kis ágacska engem zavar. Tudom, hogy amikor az ember egy ilyen érzelmi helyzetnek átadja magát, akkor ezekre kevésbé figyel, de utána, amikor elkészült a kép, ezt lehet kontrollálni, a digitális technika ezt lehetővé teszi, és akkor az ember azt mondja, hogy ismétlek egyet. Az ismétlésnél mindig félünk, hogy vajon el tudom-e ugyanazt hitetni, ami akkor, az első gesztusnál volt. Ez az, hogy ezeket az élményeket az embernek némi rafinériával létre kell tudnia hozni a fotón, újból és újból, ha kell, a kompozíció miatt. Egyébként nagyon kedves kép, nagyon jellegzetes pillanat, és én örülök annak, hogy Dóra ezt megosztja velünk, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:
Valamiért "sánta" ez a kép, csak nem tudom, miért. :)
Azt fogom most elmondani ennél az elemzésnél, amit már Ferinek egyszer skype-on elmondtam. Számomra ez a kép nagyon erős üzenettel bír. Erős üzenete van annak a gesztusnak, ami a Feri arcán megjelenik, annak a tekintetnek, annak az arcnak, annak a mimikának, amit ő mutat. Ami utána létrejön, a keretben a keret, a kisfiú, stb, ez a fajta didaktika számomra a giccs. Ez nem erősíti az ő üzenetét. Értem én, hogy mit akart ő ezzel üzenni, de ez az üzenet szájbarágós lett. Azt is elmondtam a Ferinek, hogy nagyon egyszerű a megoldás: ezt a képet úgy kell megismételni, hogy fogja ezt a képkeretet a kezében, nincs benne üveg, nincs benne paszpartu, melle elé tartja, belerakja a kompozícióba, tartja ezt a keretet a kezével, ezért látszik, hogy ez a keret egy valóságos keret, és a falra föltesz egy képkeretet paszpartuval, és nincs benne semmi kép, üresen marad. Nézzétek meg ezt a képet, hogy mennyire drámai lenne az üzenete akkor, ha a kisgyerekeket kivennénk belőle, és csak egy üres képkeret lenne a falon, és mellette a Mácsai ezzel a másik képkerettel. Tökéletesen rendben lenne. Az az erő, amit ez a kép képviselhet, azáltal veszik el, hogy Feri nem bízik eléggé a nézőiben ahhoz, hogy fogják ők érteni azt, hogy mi van az arcára írva. Az elveszett gyerekkor, az útkeresés, az a remény, amit gyerekként megéltünk, és az, ahogy ezt a reményt elveszni látjuk. Ezek azok a dolgok, amik számomra ennek a képnek a jelentései, és ehhez nem kell konkrét és valós üzeneteket bekapcsolnunk még pluszban, mert elviszi a figyelmem, mert elkezdek foglalkozni a gyerekkel, már Mácsaira nem is figyelek, holott fontos lenne, hogy ővele foglalkozzak, de a gyerek kedves mosolya ezt az egészet zárójelbe teszi. Még azt is hozzáteszem, hogy itt technikai problémám is van ezzel, mert nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy ez az egész létrejöjjön, kellett használni a montírozó kést, létre kellett hozni azt az állapotot, ami nem a valóságban van meg, hanem csak a fotosop eszköztárában. Jó lenne, ha Feri értené, hogy miről akarok beszélni, hogy ha bízol magadban és a nézőidben is egyúttal, nagyobb a tét, mert mi van, ha valamit mégsem jól fogalmaztam meg - de tét nélkül nincs mérkőzés. Én nagyon szeretném, ha Feri kísérletezne ezzel, és létrehozná azt, amiről mi itt beszéltünk, és ami az értelmezésben elhangzott. Ezért adom vissza ismétlésre, miközben nagyon nagy ereje van a képnek, csak nincs kész. Ismétlés. (hegyi)
Három csillagos kép, megvan a lecke teljesítése. Ha találkozunk, Camilla, nyakon foglak harapni ezért a Lacamillaphoto beleírásért. Semmi nem indokolja ezeket a képbeírásokat. Erről beszélgettünk az egyik Estiskola találkozón, elmondtam ott is: attól még a képedet simán ellopják, hogy te egy ilyet beleraksz. Semmit nem véd, de azt létrehozod vele, hogy idegen. Mit keres az ott? Mit akarunk ezzel mondani? Ez most valami reklám akar lenni? Most reklám képet látunk? Hát akkor köszönöm, nem kérem, mert nekem nem kell, hogy ilyen randa direkt módon reklámozd magad, majd reklámoznak a munkáid. Magyarán: ha szignálni akarod a képed, akkor szignáld. Fogsz egy filctollat, kinyomtatod ezt az egész képet, és a filctollal szépen ráírod a neved, te a kezeddel. Ez az egyetlen érvényes verzió, semmi más. Ezek a fajta tipográfiai dolgok, a digitális amatőröknek a találmányai, és amatőr is marad. Ez a betűtípus is az, és a képbe beleírni, főleg szignóként, csak egyetlen forma elfogadható, az a te kézírásod. Nem használunk ilyet, amatőr dolog vízjelezni a képet ilyen módon. Ezen túllépve, ami a kép üzenete, egy nagyon jó üzenet az órával, az óra ismétlődésével, a szereplővel, a szereplő ismétlődésével, mindez bekeretezve, és még a természetet is belecsempéztük ezzel a fával, tehát az egész teljesen rendben van. És most egy meghökkentő dolgot fogok mondani: ritka eset, és ilyen talán egy évben egyszer fordul elő, hogy azt mondom, hogy ehhez a képhez ez a tónusrend is elfogadható. Határon mozog, tehát ez nem jelenti azt, hogy fekete-fehérben ez a kép ne lenne jó, de ebben a formában most ez is elfogadható. Azért, mert abban a fényviszonyban, amikor ez a kép készült, nem testidegen ez a színvilág. Az a fényviszony, ami ezt a képet létrehozta, hordoz ilyen színvilágot. Ebből kifolyólag működhet ez a dolog. De én remélem, hogy Camilla nem indul el a szépiázás útján, mert az nem lenne szerencsés. Én Camillát a színei miatt szeretem, amikor színesben fotóz, azok a pezsgő, vad színek tetszenek az ő munkáiban - ha fekete-fehérben dolgozik, akkor pedig azok a konkrét kompozíciós játékok, amiket fekete-fehérben létre tud hozni. Ezt tessék erősíteni. De ez egy teljesen rendben lévő három csillagos kép, és megvan a lecke teljesítése is, letérdelek eléd, Camilla, ne irkálj bele a képbe. (hegyi)
értékelés:
Ezt Miskolc rally-n készítettem egy barátom társaságában hosszas beszélgetés után. A helyszínre csak rátaláltam, de a vele eltöltött este hangulatát átadja.
Itt egy ilyen sarkkutató túravezetőt látunk a képen, aki nagy elszántsággal néz szembe az elemekkel, és készített magáról még gyorsan az utolsó pillanatban egy képet, mielőtt végképp eltűnne a láthatáron. Komolyra fordítva a szót: az esemény, hogy a Miskolc rally-n készült a kép, és a semmi közepén vagyunk, csak a leiratból érzékelhető, ez a képen annyira nagyon nincs rajta és ez a képkivágásból adódik. Ha a semmi közepén vagyunk, akkor a semmit is kell tudnunk ábrázolni. A másik dolog az, hogy valószínűleg vakuval, vagy valamilyen más lámpával készült a világítás. Ez nem annyira tesz neked jót, nem biztos, hogy előnyös ez az ábrázolás számodra. A kép őszinteségét nem vonom kétségbe, de azt kérem, hogy lássunk egy ismétlést önportréban. (hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…