1. Önportré, önábrázolás

Egy elsuhanó fénygyermeket nehéz csak úgy lencsevégre kapni.

Erről a képről nekem valamiért a sáskajárás jut eszembe, valószínűleg a szín, meg azok a formák, amiket látok erre enged asszociálni, de maga a kép egy izgalmas megoldás a kettes leckére. Trükközés van, valószínű hosszú exponálás közben, ahogy látom, némi fényfestés is történt, és az ún. hot pixelek, mint csillagok jelennek meg a képen. Nem vagyok biztos abban, hogy ezt a képet kiállítási képnek is beválogatnám, mert több benne a véletlen, mint a tudatosság, de mint talált kép, elfogadom. Azért szeretném, ha András ezt a kettes leckét filozófiai értelemben is átgondolná, hogy hogyan, milyen eszközökkel, miként mutatkozik be. András olyan egy kicsit nekem, mint egy pantomim művész, aki nagyon sok mindent képes eljátszani. Mégis én valahol ezek mögött a portréképek mögött azt az embert keresem, aki a hétköznapi szerepeit maga mögött tudja hagyni. Ez nem csak az András képére igaz, hanem az összes 2. leckés képre, de igaz ez az első három leckére is. Megadom erre a három csillagot azzal a széljegyzettel, hogy a szavatossági ideje a talált képeknek lényegesen rövidebb, mint a tudatos munkának. A véletlen sosem kizárható, a káosz ott van körülöttünk, de ebből azért érdemes leszűrni valamennyit, és ami fönnakad, azért nem is biztos, hogy olyan nagyon kár. Hogy ne legyek ennyire elvont, ha megnézzük ezt a képet, azok a foltok, amik itt létrejöttek, azok a zöld-fehér formák véletlenszerűek. A maguk sarkosságával, hegyességükkel, éleikkel nem egy nyugalmat sugárzó helyzetek. Persze, mondhatjuk azt, hogy András nem egy nyugalmat sugárzó személyiség, de mégis azt gondolom, hogy ha a szerepeit az ember félreteszi, akkor a társasági szerepei kerülnek először szűrésre, és ezek azok, ami például a jópofa fiú, az izgága fotós, az excentrikus performer. Ezek a szerepek bizonyos szituációban helyénvalóak, de a megörökítés mindenféleképpen be is fagyaszt egy történetbe. Itt nem vagyok teljesen biztos abban, hogy András a jövőnek ezt a magáról készült képet kell, hogy konzerválja. (hegyi)
értékelés:

Kihívás volt ez a házi, hiszen úgy gondolom, nem vagyok valami fotogén alkat. Próbáltam megmutatni magam, hogy milyen is vagyok egy hétköznapi helyzetben. A cím azért ez lett, mert ezek a legszembetűnőbb tulajdonságaim. Azt hiszem ezeket a dolgokat bárki észreveszi anélkül, hogy ezt elolvasná.

Virág, zseniális a kép, mindent elmondanak a szemeid, a mosolyod, az arcod, a hajad, ez az egész helyzet, amit itt mutatsz - még hogy nem vagy fotogén... mi lenne, ha az lennél? Van abban egy kis kihívó gesztus is, amit itt most látunk, ezzel a blúzzal, gondolom, hogy ezt te is látod. Ez a kivágás a pasiknak a szemét viszi lefele a kép aljához, eltereli a figyelmet a tekintetedről, pedig az nagyon sokat mesél. Ha ezt az ember felvállalja, és azt mondja, hogy ezt akarom, hogy bolonduljanak miattam, akkor tessék ezt a formát befejezni. Most belevágtál a blúznak az aljába, és ettől a melled csonkolttá válik. Valószínűsítem, hogy a ruha takart annyit, amennyit szeretnél, és akkor ezt az ívet be lehet fejezni, hadd csorogjon a nyálunk. Azt is jelzem, hogy ehhez a tekintethez ez hozzátartozna. De nagyon rendben van a dolog, jó kis dögös, csajos. (hegyi)
értékelés:    

Igen, itt a második része ennek a naplóbejegyzésnek: anya, miközben már készül a munkába, keni a kisfiának az uzsonnakenyeret, készíti neki a reggelit, és annyira siet, hogy, ha három keze lenne, akkor sem biztos, hogy időben kész lenne, és ezért azt a paprikát, amit majd beletesz a szendvicsbe, készenlétben tartja a szájában. Amit eddig elmondtam, nem humorizálás akar lenni, hanem valami olyan üzenetrész, ami pont attól izgalmas számomra, hogy ilyet az ember csinál a valós életben, de nem biztos, hogy észreveszi saját maga, hogy éppen mit csinál. Velem már többször előfordult, hogy olyan dolgot tettem be a hűtőszekrénybe, ami nem oda való, így került be például a varrósdoboz, mert el voltam gondolkodva, és nem oda figyeltem. Erre ez a kép egy jó példa. A nagy reggeli sürgés-forgásban az ember olyat csinál, amiben nincs logika. Nem is biztos, hogy ha nem egyedül lenne, akkor ezt megcsinálná, mert nyilvánvalóan rászólnak, hogy figyelj, abból a paprikából én még ettem volna, te meg a szádba rakod. A kép címe nem biztos, hogy ezt az üzenet-vonalat erősíti, mert ebben benne van az is, hogy annyira kívánom már azt a paprikát, hogy nincs türelmem megvárni, hogy kész legyek a vajas kenyér megkenésével, de nekem most ez a kép inkább arról szól, a környezettel együtt, és abban a figyelmi állapotban, ahogy a modell a kenyérkenésre koncentrál, hogy nem ez a vágy vonal erősödik nekem. Ha ezt akartam volna közölni, akkor a modellt arra kérem, hogy kommunikáljon a kamerával. Én örülök is, hogy nem ez az irány lett mérvadó ezen a képen. Ismét egy jó kompozíciót kapunk. Ha jól megfigyeljük a képet, van egy fő motívum: maga a szereplő, aki nagyjából a kép közepén helyezkedik el, és minden egyes tárgy hozzá képest nyer értelmet. Tömegelhelyezésre figyeljünk: nagyon nagy flekk és jelentős az ablak, és a beáramló fény, ez egy hangulati elem is, és érdekes, hogy ennek az egésznek az egyensúlyát mégis megadja az a doboz, ami az asztalon van. Ha magát az asztali részt nézzük, akkor ennek a doboznak megint ott egy ellenpontja: a sajttál, amin a felvágott, a sajt rajta van. A kézmozdulat, és a gesztusrendszer is egy jól ritmizáló helyzet. Én ezt abszolút jónak tartom. Tudunk szemlélődni a háttéren, a kis kancsón a sarokban a mikró tetején, a kenyérpirítón, a grillsütőn, tehát ez egy működő konyha, miközben mindig vissza-visszatérünk a fő motívumra: a kenyeret kenő nőre. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Lilla az első képhez képest is tud meglepetést okozni. Én nagyon örülök annak, hogy ennyire határozott alkotói megközelítést kapunk. Három képet kapunk, mind a három kép három különbféle megközelítést is mutat, ami nem baj, ez természetes, hogy körbefordul a modell, mert egy rendőrségi fotónál ez így szokás. Az is jó, hogy nem biztos, hogy egyforma méretek, mert a rendőrségi fotós nem kötelezően fotóművész, de azzal nem nagyon tudok mit kezdeni, hogy most mi történt itt a háttérrel. Ahogy látom, feketék a képek, és ezek valamilyen barnás háttérre lettek fölpakolva, amit nem teljesen értek, hogy ennek mi a szerepe. Ha ennek szerepet és jelentést kívánok tulajdonítani, hogy nem egyformák ezek a képkockák, és csáléra van hagyva a háttere, lehet ilyet is, akkor határozottabb dinamikai különbséget kell hagynunk a háttér színe és a képkocka között. Ez lehetett volna az egyik, jól járható út, a másik az, hogy mindent lehozok fekete-fehérre, és akkor csak a képen belüli történet az, ami kicsit tud ugrálni. Most nem eldönthető, hogy csak elszúrtam a feketét, és nem vettem észre, hogy a háttérben az nem fekete, vagy mi történt. Ez technikai jellegű dolog, lehet, hogy csak arról van szó, hogy nincs a monitor bekalibrálva, és Lillának a monitorán a háttérszín egyenértékű a feketével. Ami nekem még furcsa: a tábla. Értem, hogy személyes üzentet küld az ember ezen a táblán, és nem akar didaktikusan menni egy úton, hogy most lekoppintom, hogy hogyan is néz ez ki egy rendőrségi felhívásnál, de a betűtípussal, ahogy ez itt megmutatásra került, nem nagyon értek egyet. A Why so serious? engem nagyon arra emlékeztet, amikor én iskolás koromban a matek könyvbe firkáltam, és a KISS zenekar betűit írtuk le. Végén az S betűk már átlógtak a tankönyv alján, mert csak húztam, húztam, aztán egyre lejjebb került, játszottam velük. Szóval ismerem ezt, nekem most ebből ez jön le. Ez a betűtípus nekem itt idegen, és nem látom azt, hogy ez következetesen lenne végigvíve, tehát tipográfiai problémám van a táblán. De a kép száz százalékos, amit üzen, tökéletes, megvan a három csillag, és a leckemegoldás is. Ettől még, ha van ötleted, szívesen fogadom erre a leckére. (hegyi)
értékelés:    

Otthon, kint és bent.

Igen, Eszter, erről beszéltem néhány elemzéssel alább, hogy a tükröződés egy érdekes játék, de akkor érdekes és izgalmas, ha túl tud mutatni önmagán, azon, hogy keresünk egy tükröződő felületet, mert hogy oldjuk meg a házi feladatot. Ez most tökéletesen rendben van, sőt egy nagyon izgalmas képet kapunk. Azt is mondhatom, hogy ennyire izgalmas megoldást a tükröződéssel ritkán láttam itt. Attól válik ez érdekessé, hogy tulajdonképpen három felületen dolgozik az alkotó. Három fő képsíkot hoz egy síkra: van egy hátterünk a háztetőkkel, az éggel, azzal a városi környezettel, amiben élünk, aztán van egy konkrét felületünk, ami a tükröződő felületünk, amin megjelenik az alkotó, és azáltal, hogy ő a saját testével kitakar felületeket a tükröződésből, ezzel a belső felület is visszatükröződhet, az belső szoba, ahonnan a fényképet készíti. Ezt is belekomponálta a képbe, bár én azt mondom, hogy ha van javítani való, akkor pontosan ennek a három síknak az egy képre való komponálásában keresendő. Most ebből kettő tökéletesen jól működik, és érthető, a harmadiknál, gyomortájon nem vagyok tejesen meggyőzve, hogy ott minden tárgyat jól tudok azonosítani. Ha nem mindent tudom, hogy micsoda, akkor, mivel folthatásokkal dolgozunk, ott egy kicsi rendetlenséget érzek. Ha jól látom, ott vannak valami gyertyák, talán nem ártott volna azt meggyújtani, vannak valami könyvek, füzetek, viszonylag rendetlenül. Abból lehet, hogy én kevesebbet hagytam volna meg, és akkor inkább érvényesülhetett volna a belső napfénynek az árnyéka a szekrényen. Ennyi, amit megjegyzek hozzá, miközben azt gondolom, hogy ez egy olyan leckemegoldás, ami messze túlmutat azon, hogy a tükröződéssel azért foglalkoznánk, hogy saját magunkat primér módon megmutassuk. Itt a belső világ, a külső világ, a kettő határán álló alak nagyon is jól szimbolizálja azt a helyzetet, ami egy személyes, érzelmi helyzet Eszter életében: a megfigyelő státuszát, amikor egyfajta bezártságélményből a szabadság, a külső tér felé fordulva keresem a magam identitását. Szóval ezt egy nagyon jó képi játéknak tartom, nagyon izgalmas, azt mondom Eszternek, hogy mivel azt látom, hogy őt izgatják ezek a tükröződéses játékok, nagyon szeret ezekkel bíbelődni, hajrá tovább, várnám a többi megoldást is ebben a minőségben, amit most kapunk. A kis apróságokat tessék felöltöztetni, térrendezésről van szó. Türelemjáték, de érdemes vele játszani. Azt én is tudom, hogy ezek a fénytani helyzetek ritkán állnak rendelkezésünkre, és akkor is viszonylag rövid ideig süt be pont úgy a nap, hogy az a fénytani helyzet jöjjön létre, hogy mind három képsík értelmezhető, és fénytanilag is rendben legyen. Én ezzel tisztában vagyok, de az élet hosszú, van időnk ezzel játszani. (hegyi)
értékelés:    

Eszter, én most kérdezek tőled, mert nem tudom, hogy ez micsoda. Valószínű, hogy valami nyomdai produkcióban, plakátban tükröződhet az arcod és a háttér, és attól ilyen raszteres, ennek az erejét azzal csökkented, hogy redukáltad fekete-fehérre. Itt egy olyan ritka helyzet állt elő, amikor azt mondom, hogy kár, hogy ez fekete-fehér. Emiatt ez egy szürke folttá csökken, és ezek a raszterek kifejezetten zavaróak. Az irány jó, csak miért fekete-fehér, mire ez a redukció? Ettől olyan gonoszkás az egész, de te nem ilyen vagy. Lehet, hogy aznap nem volt túl jó kedved, én ezt elfogadom, és mint blog bejegyzés rendben lévőnek tartom, de azt mondom, hogy ismételjük ezt meg valahogy. Nem tetszik ez nekem most, bocsánat, hogy ezt kell mondjam. Ismétlés. (hegyi)