1. Önportré, önábrázolás

Ha nem hallottam volna Mizo adását a rádiónkban, akkor csak a cím lenne kapaszkodó ezekhez a képekhez, így viszont azt kell mondjam, hogy minden játéka mellett ez bizony hasonlatosan erős gyónás is, önvallomás, nem csak amiatt, hogy ritka az a helyzet, amikor az ember felvállalja a grimaszait, de igazán a harmadik kép az, ami rendkívül sokat ad az "ön" reflexív előtagjához. István, én ezt visszaadom ismétlésre, mert az új kameráddal technikailag is jól meg tudod majd csinálni, és érdemes. Amit a továbblépésre mondanék, és érteni fogod, miért mondom, hogy ne a humor leckébe készüljön megfejtés, az az, hogy érdemes önmegfigyeléseket tenni, így, hogy nincs környezet, nincs háttérben táj vagy szobarészlet, tehát kiemelve a szociografikus ábrázolásból csak tényszerűen magam figyelni, magamat ábrázolni mindenféle érzelmi helyzetben. Fontos és jó játék lenne. Merthogy ezek a képek nem viccesek. Nem humorosak. Persze, a felszínen mondhatjuk, hogy de hát vigyorog, de tessék megnézni, hogy micsoda önironikus forma, milyen álarc is ez a vigyor. Mint amikor nagyi mondja, mosolyogj szépen a mamánaaaak, és akkor az ember kénytelen kelletlen mosolyt rajzol a fejére, túlkarikírozva, grimaszba feszülve. Szóval ne a humort akard így ábrázolni, hanem magadat, és akkor minden helyére kerül. (hegyi)

Ahogy benn, úgy kinn.

Van ennek a képnek egy színes előzménye, az se rossz, de ha a kettőt összehasonlítom, akkor mégiscsak ez nyer, ennek van egyben a tónusa, a formája és a gesztusrendszere is. Az, hogy összemérhetővé válik az objektív a fejjel mindenképpen fontos üzenet, akaratlanul is mesél arról a keresésről, amikor az ember a saját útján eljut odáig, hogy most akkor merre menjen, a belső hangjai vagy a technika diktátumai felé, és itt most ez eldöntött kérdés, alárendelt a technika a gondolatnak, ami azzal a gesztussal, amit az arc mutat mindenképp jó döntés. Azt hozzáteszem, hogy a saját utadon a tempót kéne picit növelni, mert ha ilyen ritkásan érkeznek munkák, akkor nehezen fogsz tudni egymásra építeni tapasztalásokat. A fotó is olyan hobbi, ami megkívánja a rendszerességet. (hegyi)
értékelés:    

A képnek azt a címet adnám, hogy Asztronauta. De jó lehet a Könyvszkafanderben is. Esetleg az Űrhaló. A kivitelezést illetően: Nem fotót fotóztam, hanem maradt a tükröződés. Azért is, mert így a fókusztávolság kétszer akkora, és míg a mobil és a kezem homályos lesz, a kép éles (khm). A fényképező D60, a számok: 65mm, f5.6, 1/13, iso800. Utómunka: vágás, színhő módosítás, átméretezés. Készült: 2012.02.11.

De jó, hogy nem adtad azokat a címeket, amit leírsz... van nekünk egy Gimesink, aki élen jár a faramuci címadásban, nem kéne követni őt ebben. Jó ez a zsebtükörnek használt mobiltelefon, a kép is hordoz magán mobilos attitűdöt, nevezetesen, hogy semmi se éles, de a gesztus erős. Szóval ez most egy két csillagos megoldás, mert azért ha a környezet is zavaros és az élesség se segít, akkor a néző elkalandozik. (hegyi)
értékelés:

Hehe, csávó a csalánosban! Jó kép, jó gesztus, nekem így, szeméttel együtt jó, István, neked több önportrét kéne csinálnod! (hegyi)
értékelés:    

Szorgalmi a 2. leckéhez, Mácsai úrnak, annak érdekében, hogy felismerjük egymást az uucccááán.

Na, hogy ne legyen olyan egyszerű az életed, ezt most szépen visszaadom ismétlésre. Mégpedig azért, mert szeretném, ha az önportré mint témakör nem csak a bújócska, hanem a valós kompozíciós és modellvezetési munka szempontjából is megoldásra tudna kerülni. Máshogy mondom: az előzőekben frankó, artisztikus megoldásokat kerestél, de közben elveszni látszott az ember. Itt meg laza csuklómozdulatokkal felskicceltél egy portrét, ami ha a lazaság mellett a tudatos bemutatás is szerepet tudott volna kapni, akkor akár jó is lehetne. Nem sok hiányzik formailag, annál több érzelmileg. Dávid, ne utáld magad ennyire látványosan, mert ha magad nem tudod megszeretni a magad esendő mivoltában, akkor hogy és mit fogsz kezdeni a modelljeiddel? Hajrá, kérek gyorsan egy portrét! (hegyi)

(...Deák Ferenccel)

Hogy mikre képes egy fénymásoló, csak hogy megússzuk a bemutatkozást, elképesztő! Szóval várnék majd egy korrekt portrét is, mindamellett ez egy jó geg, jó poén, picit belecsúszunk a verbálfotózásba, tudod, mint a magyar videoklipeknél, amikor azt énekli a sztár, hogy este volt és te a parton vártál, és a képen esti Balatont látunk és a lány haját fújja a szél, és vár... vagyis a lényeg az, hogy ki kell mindent próbálni ahhoz, hogy az ember utána tudja, hogy na, ez megvolt, és ezt majd alkalmasint hogy fogom reprodukálni más helyzetben, más eszközzel. Nem mintha nem volna a fénymásolós képalkotásnak létjogosultsága, hiszen ki mondta azt, hogy csak fényképezőgéppel lehet fényképet készíteni, ha így volna, Moholy-Nagy jó pár képe nem kerülhetett volna be a fotós kánonba, de azért lehet, hogy érdemes ezeket a dolgokat tanulmányként kezelni és nem végcélként. Még egyszerűbben fogalmazva: itt most egy javarészt tudatos cselekvéssor véletlenek sorozata által megrajzolt végtermékét látjuk, a pasi tudja, hogy forgassa a fejét, hogy lenyomat rajzolódjon, de hogy mi mekkora erővel lesz jelen, az már inkább a technológiának és nem a tervezésnek köszönhető. Kössünk üzletet Dávid! Én ezt elfogadom 3 csillaggal, mint kettes lecke, te pedig ennek tapasztalatai alapján készítesz egy hasonló portrét magadról, de nem fénymásolóval. Oké? (hegyi)
értékelés:

Jó az ötlet, és nekem tetszik az, hogy ez így körbe van vágva, de ha eldöntöttem, hogy esetlenül vágom körbe, mint amit a vállnál látunk is, hogy ilyen elnagyolt az egész, olyan, mintha újságból téptem volna ki, akkor ezt végig kell vinni, akkor a kis törölközőnél is, a hajnál is, meg egyéb területeken is elnagyolt vágással kell dolgozni. Ha erre jár Juhász Dani, ő majd megmondja pontosan. Mert így joggal merül föl a kérdés, hogy miért nem csinálta meg ezt valami olyan háttér előtt, ahol nem kell vágni. Nem kötelezően kell ezt olyan háttér előtt megcsinálni, érvényes dolog lenne ez a körbevágás, de akkor ezt tessék nem szükségletként, hanem erényként felhozni. Nem kényszer, hogy nem tudtam másképp megcsinálni, hanem én így akartam, még akkor is ha egyébként titkon belül tudjuk azt, hogy dehogy, a kis pincében lent volt a fiú. De megvan a három csillag, és megvan a leckemegoldás is, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés: