2. Építészet, enteriőr

István, mivel ez a téma látszólag jobban érdekel, és több képet is kaptunk, itt most csak annyit mondok, hogy tessék odafigyelni a vízszintesekre és függőlegesekre, ne legyél trehány, ezeket ha ilyen kevés elemmel dolgozol és a geometria a fontos, akkor jól be kell állítani, vagy ott a helyszínen, vagy ha azt elnézted, akkor a laborban. (hegyi)

A mi állomásunk

Dávidnak szeretettel küldeném, és még egyszer kösz a felvilágosítást.

Korrekt mese, és az a jó benne, hogy a fűszálak miatt van benne némi a csehek ironikus játékából, javaslom megnézni Menzel filmjeit. Amivel nem értek egyet, az a nagyon szűkre hagyott horizont, azaz a kép panorámába fordítása, mert lehetett volna nyitni alul és felül is még, hogy ez a mese valóban beinduljon, így most vízszintes irányba kellő levegőt hagytál, függőlegesen túlságosan beszorítottad a tárgyat. (hegyi)
értékelés:

Gime, jó lett volna, ha az előző elemzésnél folytatni tudjuk a beszélgetést, így picit amiatt vagyok nehéz helyzetben, mert nem vagyok biztos benne, hogy mi az, amire igazán szükséged van az elemzést illetően. Nem tudok másra támaszkodni, mint a saját vonalvezetőmre, vagyis arra, hogy akármi is a helyzet, de akár huszadszor is elmondva ugyanazt nekem a dolgom az, hogy a magam meglátását megosszam veled. Aztán kezdesz vele, amit tudsz vagy akarsz, bár azért a párbeszéd elengedhetetlen lenne. Tehát a kép: alapvetően jók azok az erős vonalak, amik mintegy huzalként feszítik a képhatárt és lógatják be úgymond a témát, gondolok itt a betonkorlátra, a falra és azon a vonalakra. Ami formailag kérdés, hogy ha döntöd a horizontot, akkor ezt a dőlést mi húzza vissza, és most ez egyértelműen az az alak, aki háttal megjelenik a képen. Igen ám, de ahhoz, hogy ez a helyrebillenés megtörténjen, a figura nem mindegy, hogy hol van a képen. Ha 2 lépéssel korábban exponálsz, akkor az a tömeg, ami a figura tömege, vissza tudja dönteni a horizont tömegét, most viszont vele együtt szép lassan csúszik minden jobbra. A másik kérdés technikai, az a fényudvar, ami az emberi alak körül megvan, az a maszkolás pontatlanságának fogható fel, még akkor is, ha esetleg ez a fényudvar amiatt jött létre, mert a fénybe kerülő oldalfalról a másik falra visszaverődik fény. Kemény tónust használsz, ettől a fal vonalai is kezdenek átfordulni, és ettől olyan lesz a hatás, mintha a falfelület domborodna ki. Én javasolnám átgondolni ezt a tónusrendet, amit oly előszeretettel használsz, mert ha mindenre ráhúzod, ha nem a téma, hanem az adott hangulatod határozza meg, hogy mi lesz a végeredmény, akkor ez modorossá tehet. Egy csillagos kép, mert egyrészt a tömegelhelyezés kiemelten fontos lenne egy ilyen geometrikus komponálásnál, másrészt a tónusok most ellene dolgoznak a témának azzal, hogy ennyire túl vannak hangsúlyozva. (hegyi)
értékelés:

Ciao Marie!

Marie egy kis falu a francia Alpokban, nem messze az olasz határtól.

Ezek szerint István is szerette a Hungáriát. A nagy visszatéréses lemezük közül az elsőt mi is rongyosra hallgattuk, ráztuk a fejünket, és más testrészeinket is rá rendesen, ezt értem. A három kép is érdekes dolgokat mutat, főképp az első kettő. A harmadik azzal, hogy visszafordulunk, és egy másik irány mutatunk, azzal nekem a ritmusból valahogy kiesik, de az első kettő izgalmas. Bemondásra megvan a három csillag abban a tekintetben, hogy biztos, hogy ez a jellemzője ennek a falunak, ezért ezt mutatod, hogy ilyen kis dimbes-dombos mesefalu. Nagyon örülök, hogy ilyeneket is láthatunk, a cím olyan amilyen. (hegyi)
értékelés:

Gilette

Gilette egy kis falu a mediterrán Alpokban.

István, ez egy jó kép. A szentendreiek jutnak eszembe, akár Barcsay is, a kubista látásmód, jók a tónusok, jók a ritmusok. A bal felső sarok feketéjével meg nem sokat lehet kezdeni, ez van. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Tetszik ez a sorozat, jó ritmusokat láttál meg, néhol lehetne finomítani még, de az ötlet fontos, mert akár ablakain keresztül is megismerhető egy kultúra, ráadásul nagyon izgalmas tud lenni, ahogy a belvilágok kitüremkednek az ablakon, ahogy az emberek élete az összezárt nagyvárosi világban keresi a maga pirinyó tereit egy-egy ablakmélyedésben vagy balkonon. Az első kép tetején talán egy hajszálnyit a korlátig lehetne vágni, hogy feszesebb legyen, a második kép fenn és oldalt nem letisztázott képhatárokat mutat, ott is egy pici vágás segíthet, harmadik, negyedik rendben, az ötödiket jó lett volna negyed órával korábban elkapni, hogy az épület árnyéka kevéssé legyen erős, a hatodik is szuper, bár nem tudom, miért nem léptél balra még egyet, hogy ne legyen ekkora oldaldőlés, de ezek apróságok, ezek közül egyedül a második az, amit mindenképpen javítanék, mert ott a fenti és jobb felső sarok árnyékai nem kellenek. Várnám a Camillás városképeket még, hogy a lecke is meglegyen. (hegyi)
értékelés:

Az orvhalász

Tulajdonképpen jó ritmus, de ennél többet nem tudok kezdeni vele Dávid, azt kel mondjam, hogy nem értem, mi ez és miért készült. Lehet, hogy valamit nem veszek észre, amit kellene, ez is benne van a pakliban, de nem találok kapaszkodót. (hegyi)

rengeteg kábel

Sokan csináltak már vasutas képeket, hát én is készítettem, meg aztán kipróbáltam a kölcsön objektívet.

Tulajdonképpen korrekt kábelmániás kép, ami engem zavar, az a háttér, hogy nem tudnak ezek az oszlopok és kábelek jól érvényesülni a domb és a növényzet miatt. Nem tudom, hogy az a rész, ahol a házikók vannak, mennyire van messze, hogy ha onnan készülne el a kép, vajon mi lenne a háttérben, érdemes lenne, ha már ez ennyire érdekel, keresni olyan terepet, ahol ezt a ritmusjátékot tisztábban lehet megfogalmazni. (hegyi)
értékelés:

Kelet/Nyugat

(Debrecen/Sopron - egy roll)

A debreceni nekem kevés, csak háttér, a sopronin a kompozíció el tud indítani történetet, de így most a kettő formai párt tud csak alkotni, ami nekem nem elég a boldogsághoz. Az megint más lenne, ha ez egy projekt része lenne, és mondjuk 20 képből lenne ez kettő. A kérdés, fel akarod-e dolgozni a lépcsőket feladatként. (hegyi)

Az Esthajnal tükre

Falunk határában.

Magritte jut eszembe a képről, jó a megfigyelés, tulajdonképpen az időpont is elfogadható, hiszen a sziluett megjött, bár lehet hogy negyed órával korábban még több szín lenne az égen. Ami kár, hogy nincs egy nagyobb fa vagy bokor a közelben, ami ritmizálná a horizontból kiemelkedve a kompozíciót. Javaslom, játssz még ezzel, keress helyzeteket, amik által ez a képi rend kiteljesíthető még jobban, és a fény az ablakban nagyon jó, a csillag nem biztos, hogy elégséges ellenpont, lehet hogy érdemes lenne akár mesterséges tárgyakkal, fényekkel még játszani a sötét részben, hogy ezek a fényformák adhassák a játékosságot vagy drámát. (hegyi)
értékelés:

Szajna part, Párizs, húsvét

A képcímeket elég behatóan átrágtuk, nem térnék ki rá újra, a képhatáron belül történő dolgok azok, amik érdekelnek anélkül, hogy elemezgetni kezdeném magamban, mire utalhat a T, mint cím, ugyanis direktnek érzem, hogy a formára akarjak gondolni, amit meg a zsákutcáról írtál a kommentben, az nekem nagyon nyakatekert. A helyzet az, hogy bújkál bennem a kisördög, hogy mindez azért történik a címadással, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy a perspektíva nem pontos és hogy nem eldöntött, hogy ebben a szociográfia érdekel vagy a formai játék. Mert ha a szoció, akkor érdemes lett volna egy fekvő képet elkészíteni, tágabban egy picit ahhoz, hogy jól érzékelhető legyen a környezet is, ahol ez a hajléktalan szállás felállításra került, mert így most nem nagyon jön az ki, hogy ez egy híd alatti rész, bemondásra kell elhinnem. Mi fontos? a korlát, a létra, a fal, az út, a sátor, a hangulata, ezt el kell dönteni exponálás előtt, mert ez határozza meg, hogy milyen objektívvel honnan kattintok, hogy álló vagy fekvő a forma, hogy ezáltal mire helyezem a hangsúlyt, mert ezt nem oldja meg a képcím, nem lehet utólag magyarázni, ha a kép maga nem magyarázza magát. (hegyi)

La Defense, Párizs, karácsony

Az a problémám, hogy úgy vélem, túl sokat akartál egy képen megmutatni, és ezért minden egy szinten van jelen, nem eldöntött, hogy ebből a formakavalkádból mi az, ami téged izgat. A háztömb, a karácsonyfa, a vörösek, a gömbök, a gömbök tükröződése, ez mind most olyan, mintha egy orgonán az összes regisztert bekapcsoltuk volna, miközben a helyzet inkább játékos, mintsem komor lenne. A másik, hogy ebben a fényviszonyban a La Grande Arche szép fényben van, de ő csak a tükröződés most, holott ő lenne, ami beazonosítja a helyet szöveg nélkül is, ráadásul a valós tárgyak ebben a napszakban árnyékban vannak, komorabbak. Egy kicsit lassítva érdemes ilyenkor azon meditálni, hogy a felszín helyett, amit a térrendező kínál nekem, mi az, ami engem érdekel, mi az, amit ebből szubjektív kiemelek, elkerülendő, hogy leltárrá váljon a kép. (hegyi)

Két szomszédvár

Müpa és Nemzeti.

Nekem ez ebből a szemszögből nem olyan erős kép Gábor, esetlegesnek érzem a perspektíva mozgását, és míg a Nemzeti felismerhető, de a Müpa ezen része nem olyan egyedi, hogy azt és csak azt juttassa eszembe, ráadásul a fényviszonyok is olyanok, hogy épp az a front, ami tükröződik, árnyékban van, ezért inkább sziluett, így nem annyira jellegzetes, nem adja jól a formát. Azt hiszem hogy ebből a nézetből ekkora kivágással ez így nem megoldható, lehet, hogy épp fordítva, a Nemzeti valami üvegfelületében lehetne megmutatni a Művészetek Palotáját, mert míg a MüPa nem ad most magáról karakteres képet, addig ha fordítva lenne, a Nemzeti kisebb részlete is elég ahhoz, hogy felismerhető legyen. Lehet hogy érdemes lenne vele még kísérletezni. (hegyi)

Óriás

Víztorony.

Igen, ez az, amiről beszélek, hogy a forma, a tartalom nagyon jó ritmusban van, szépek a tónusok, és érdekes az, hogy Nóra ezt az egészet ennyire precízen látta. Az benne számomra a kreativitás, hogy valamit, ami önmagában is izgalmas és érdekes, Nóra merte elforgatva, megbolondítva, felforgatva megmutatni. Ez a torony önmagában is izgalmas lenne, és ugye ott volt a hold, ez plusz szerencse, hogy bele lehetett komponálni, igen ám, de még egy szerencse került ide, hogy még egy repülő a kondenzcsíkját is éppen áthúzta a képen, és ettől az egészben van egy jó kis játék. Nem tudom, hogy van-e RAW formátumú verzió ebből, mert ott van egy olyan rész, amiben be lehet azt állítani, hogy a fehérbe mennyi részlet maradjon. Ha ez ilyen, akkor lehet, hogy lehet azon segíteni, ami a felhőpamacs jobb oldalán történik, mert az kicsit ki van égve, de hát üsse kő, ez legyen a legnagyobb bajunk, ezt laborral még helyre lehetne hozni. Ha még egy réteget nyitsz a photoshopban, és jól eléletlenített körvonallal kimásolsz a kép közepe feléből egy részt ebből a felhőből, és egy másik rétegként odateszed és 40-50%-os átlátszósággal odarakod, akkor a kutya nem mondja meg, hogy ezt te odaszendvicselted, tehát lehet itt trükközni, ha minden kötél szakad. Köszönöm a képet, megvan a leckemegoldás, izgalmas ez a ritmus. (hegyi)
értékelés:

Aquincum felett az ég

Érdekes kép, mindenképp felhívja magára a figyelmet, részben a fura formákkal, részben a színeivel. Amit nem egészen értek, az a ferdesége. Szeretném a figyelmet felhívni Féner Tamásra. Érdemes elmenni a Mai Manóba, vagy más olyan helyre, ahol lehet könyveit lapozgatni, ugyanis Tamás az, aki jelentős munkáiban, városképeiben rúgta fel a szabályokat és használta a képmezőt úgy, hogy abban a horizontot önkényesen jelölte ki úgymond, és ezzel új rendet épített fel képen belül, újrafogalmazta a formákat és a térélményt, a valós és ismert helyzetet megbolondítva egy új világot tudott kinyitni. Azért mondom őt példának, mert nem kőbe vésett dolog az, hogy a horizont csak vízszintes lehet, ugyanakkor annak indokának kell lennie, hogy miért mozdítom ki a rendet ebből a megszokott mederből és miért ferdítek-fordítok. Az így felálló új kontextusnak éppúgy rendben kell lennie, azaz fontos, hogy azáltal, hogy megbillentem az egyensúlyt, megtaláljam azt a helyzetet, amiben egy új egyensúlyi rend tud kialakulni. Van egy másik érvrendszer, a szubjektív realizmusé, amikor olyan élményt szeretnék átadni, ami épp az élményszerűsége okán indokolja a néző számára elsőre találomra elrontott dolgokat, hibákat és ami épp ezáltal a merevséget elutasítva hozza közelebb a történést, a lírát vagy a szociografikus élményt, hogy vállalja, hogy akkor és ott nem az volt a legfontosabb, hogy minden stimmeljen, hanem hogy az érzést nyakon tudjuk csípni. Bármelyiket is válasszuk, fontos, hogy következetesek legyünk. És bevallom, itt most nem vagyok biztos abban, hogy a kettőből melyik lenne a kiválasztott irány, avagy esetleg egy harmadik, ami arról szól - és ebben hasonlatos a szubjektív naplós, azaz második mesélési módhoz - hogy ebben a formai szigort tagadó rendetlenségben véljük megtalálni a magunk egyéni modorát, azaz minden mozog, a szabályok nem fontosak, az impulzus kell és az igazol mindent. Bevallom, én magam e harmadik csoportba sorolható jelenséggel nem sokat tudok kezdeni, mert nem érzem azt az indokot, ami ezt így és csak így engedi megoldani. Ha pedig nincs ilyen feszítő, kényszerítő indok, akár formailag, akár érzelmileg, akár a történet okán, akkor annyi marad, hogy dől a horizont. Dől, de miért? A kép struktúrája, fényvilága szimpatikus, de épp itt, az épített környezetnél szükségem volna segítségre, miért ez a formabontó (el)borulás? (hegyi)