2. Építészet, enteriőr

A nyomasztónak tűnő vasbeton, üveg és kő rengetegben üdítő kis zöld pamacsok, szigetecskék zökkentik ki a járókelőt folyamatosan. Ez a kép szándékosan ebből a szemszögből készült, hogy más zöldek (mert vannak ám) ne látszódjanak. Nekem ez így tetszett. Pont.

Jó ez a sztori, izgalmas, amit látok. Hogy mit keresnek azok az emberek a tetőn, azt nem teljesen értem, lehet, hogy ők valamilyen eltévedt turisták, de az biztos, hogy maga a megoldás jó. Amivel én valamit kezdenék, a kép fölső része. Nyilvánvaló, hogy oda nem lehet kimászni, vagyis nem nagyon javaslom, hogy oda kihajoljon valaki, és felaggasson valamit, de azért lehet gyakorolni azt, hogy az ember ezt a beállítást megcsinálja, és oda valamit fentről a lakásból belógat, például egy száradó gatyát, vagy valamit, azért, hogy létrehozzam a térjátékot. Most ez a kinti történetről szól, de nincs osztása a térnek. Valaminek az előtérben történnie kell. Szépek a struktúrák a képnek a felénél, és az égnél lévő résznél az antennák is szépek, meg a gyűrődés is egészen jó, de a kép fölső részénél nem ártana, ha valami belógna. Nem kell teljes formákkal játszani, de ott valamit kellene ezzel kezdeni. (hegyi)
értékelés:

Meglepő, amit látok, nem tudom, hogy hol van ez a kapu formát idéző szobor, de érdekes szimbólumok vannak rajta, az biztos. Lehet, hogy ez valamilyen játszótér akar lenni, nem tudom, kicsit ruhafogas-szerű az egész, de jól harmonizál a háttérben lévő zölddel. Ugyanakkor, már csak a méretek érzékeltetése végett is, meg a kompozíciónak is jót tett volna, ha valamilyen szereplőt behozunk, belekomponálunk ebbe a helyzetbe, mert most ez nekem egy kicsit üres, díszletszerű. Oké, itt fog játszódni a Gyűrűk urának a negyedik része, de ennél sokkal többet nem tudunk meg. Ha van mód ide visszamenni, Attila, akkor ezzel a helyzettel valamit kellene kezdeni, mert ez most eléggé távolságtartónak sikerült. Értem a párhuzamot, de jót tett volna ennek valami, például egy vörösruhás nő, vagy valamilyen gyerekjátékot áttolni, vagy valami, ami utal arra, hogy itt mi fog történni. Az alábbi filmen megpróbálom illusztrálni is, mire gondolok. Ismétlés. (hegyi)

Elkezdtem gondolkodni, hogy micsoda felhők lehetnek ezek, meg mi történik itt, milyen tejszínhabbal van leöntve ez az épület, és aztán jöttem rá, hogy ez egy tükröződés. Nagyon izgalmas ez a kép, akkor is izgalmas lenne, ha csak a tükröződést adnánk, de itt van Bara zsenialitása, hogy a valós formákat is bekapcsolja, és utána megfordítja az egész képet. Egy rendben lévő és érvényes kompozíciót látott meg, sőt, a kép nem csak szimplán arról szól hogy megfordította a horizontot, mert egy új minőség jött létre, az ábrázolás nem áll meg annál a szintnél, hogy rögzítek egy élményt ezzel az épülettel, nem csak az épületet próbálom megmutatni, hanem bizony továbbgondolta Bara ezt, és ennél segítségére volt az a sok formai játék, ami megjelenik: az átlós vonalak, a foltok, a tükröződések, a vízfoltok, és ezeknek a rendje, amivel egy újabb jelentésréteget tud elindítani. Amikor arról beszélek az elemzéseknél, hogy keressük meg a személyes kötődést, akkor hasonló dolgokra gondolok, mint ami itt most a képen létrejön. Megvan egy tárgyias megközelítés, és utána azt továbbgondoljuk, hogy jó, de mi ehhez nekem a közöm, milyen élményt indít el. Vannak dolgok, amik persze pontosításra szorulnának. Itt is meg lehetne kérdezni, hogy de a jobb fölső sarokban az a háromszög mit keres, ott elindul egy vonal. Igen, lehetne a tetejéből egy picit vágni, lehet, hogy jót tenne neki, ugyanakkor tessék észrevenni azt, hogy ezek az átlós törésvonalak mintha mozaikok lennének, úgy repesztik szét a formát. Nem hiszem, hogy túl kellene ezt beszélnem, hogy mitől egy új esztétikai minőség az, amit Bara létrehozott. Igen, a hatos leckében ezt keresem, azt a személyes vonzódást, érintettséget, ami ebben a képben benne van. (hegyi)
értékelés:    

A kapun az ősi napmotívum klasszikus formában, az ablakon pedig, ennek szocreál változata. De érdekes a kerekeskút fehérre festett kereke is.

A leirat elmondja, hogy miért készült el a kép, a nap motívum, annak szocreál változata, és a kerekeskút. Tényleg jó a megfigyelés, a kompozíció viszont lötyög. Ahhoz, hogy ez a megfigyelés feszesebb legyen, feszesebbre kellene vágni ezt a képet. Ez azt jelenti nekem a gyakorlatban, hogy a képnek a bal oldalából a téglából rakott kapuoszlopnál vágok. Azt a deszkából készült kerítésrészt már nem hozom. A képnek a jobb oldalánál is vágok a kapuszárnynál, ott a téglából rakott kerítést már nem hozom. A kép fölső részénél a téglasornál, ami az emeletet jelzi, vágok, a fölső két ablakot már nem hozom. Azok, amik új formákat indítanak el érdemes ollózni, mert a nézőnek is egyértelműbbé válik, és könnyen fölfedezi ezt a párhuzamot. Attól, hogy elindulnak formák, amik nincsenek befejezve, az ember azon gondolkodik, hogy ez elég jó kis szoció, de mit akarunk ezzel közölni, nincsen kutya, nincsen anyuka a kisgyerekkel a karján, tehát hiányzanak a mesének a szereplői, miközben nem erről szól ez a kép. Tamás, próbáld ki, hogy mi van akkor, ha feszesebbre vágod ezt, játsszunk még egy kicsit ezzel. Ilyen tekintetben visszaadom ismétlésre, hogy egy kicsit feszítsünk ezen az ügyön. (hegyi)

Nagyon izgalmas az, amit látunk, mert a tükröződés hozza a helyzetet, hogy ez egy lakótelep, és a Bizottságnak a száma jut eszembe, amiben az van, hogy „lakótelepen lakik a csaj, a Kriszta”. A lakótelep minden szociografikus, érzelmi megközelítése rajta van ezen a képen. A bezártság, a kis függönnyel létrehozott személyes világ, de a személyes világ határait meghatározó ablakok, közben az elvágyódás, szóval nagyon sokféle üzenet egyszerre megjelenik, én ennek nagyon örülök, hogy Ágnes eljutott erre a kommunikációs szintre. Innen izgalmas a játék, amikor ezzel elkezd játszani, mint egy zsonglőr. Kezdem azt gondolni, hogy mintha Ágnes megtalálna egy utat, figyelje saját magát, hogy mennyire érzi magát ebben komfortosan, ha úgy érzi, hogy ez tényleg fekszik neki, akkor errefelé el kellene kezdeni mozogni, és ebből nem engedni. (hegyi)
értékelés:    

Pár éve itt dolgoztam. Most már csak "nosztalgiából" járok ide. A telep képe mindig változik, egyre több ház lesz az enyészeté. Szeretem itt a fényt, a színeket, a szagokat pedig nem érzem.

Az a jó ebben a képben, hogy nem akar drámai szociografikus megközelítést mutatni, úgy mutatja ezt a helyet ebben a napsütésben, hogy az emberben fölmerül a kérdés, hogy oké, de ez egy vidám helyzet. Vidám a kék, a piros ajtó, tisztára vannak festve a falak, szép az idő, még van ott egy macska is, minden rendben van. A teregetett ruháknál az ember elgondolkodik, hogy azért mégsem biztos, hogy annyira rendben van, és az megint egy érdekes és fontos döntés, hogy nincsenek emberek a képen, csak az ember nyoma. Amennyit én ezen változtatnék, az, hogy a kép tetejéből ott vágtam volna, ahol jobb oldalon kifut a tető éle. Ha ott vágsz, akkor a nézőnek a tekintetét lejjebb kényszeríted a képen. Itt most a tető fölött el tudok nézni, ez nem annyira jó, úgy határozottabb lenne az üzenet. Amennyit fölül vágtál, annyit alul hozzá kellene tenni, mert ott a járdavonal furcsán vágva fejeződik be. A kép nagyon rendben van, az üzenet is, nem akar szépelegni, nem akar direkt hatást kelteni, hanem hagyja, hogy a néző maga döbbenjen rá arra, hogy mi történik. Emiatt a vágási mizéria miatt én kettő csillagot adok, mert fontos kérdés, hogy a tömeggel hogyan dolgozunk. Még az is egy izgalmas helyzet lenne, ha az egész tetőbe belevágsz, mert a tető annyira nem fontos, és az előtérrel foglalkozol határozottabban. Ha görgeted a képernyőt, akkor el tudod érni azt a pontot, amikor nincs ég, akkor ez még határozottabb üzenetté válik. (hegyi)
értékelés: