3. Természetfotó

Én ezt a képet kifejezetten kedvelem, egyrészt a formái miatt, másrészt a zöldjei miatt és hát tudom, hogy furcsa, de olyan ez így, mintha óriások játszótere lenne. Van egy játék, nem tudom a nevét, különbözőféle magokkal, terményekkel játsszák és mélyedések vannak egy azt hiszem fa tálban és ott kell ezeket egyik mélyedésből a másikba rakni. Nem tudom, mi a szabálya, de a látvány nagyon hasonló. Nem ismerem a helyet, így csak találgatok, hogy ha egy ujjnyival kevesebb lenne lenn és több fenn, akkor a zöldes részek aránya még jobb lenne, de meglehet, hogy fent már ott akkor a horizont vagy más nem odaillő dolgok lehetnek, tehát ez csak egy képi gondolat, a valóság jóllehet ennél szigorúbb volt. (hegyi)

Az van, hogy abban, hogy milyen formákat párosítasz, neked kell döntést hoznod, itt több minden van összerakva, de ezek kioltják egymást. Lehetne a víz a kis levelekkel, lehetne a rönkkel, lehetne a tükröződés és a levelek, vagy a levelek és a növényszárak, szóval így most ez zavaros hatást kelt, kaotikus és ahogy a címet nézem, lehet, hogy még egy olyan értelmezési irány is van, hogy esik, de az már végképp nem tud érvényesülni. Egyszerűsíts, a kevesebb hatásosabb! (hegyi)

Nagyon izgalmas az a színtér és tónus, amiben mozogsz, kifejezetten tetszik, még akkor is, ha a citromba forduló nap fénye elég szürreális. Ugyanakkor nagyon fáj, hogy ennyire szűk az alja, kényelmetlen érzetet kelt. Ettől olyan, mintha az állványod hanyatt esett volna, mintha az egész hátrafelé dőlne és nem a nagy ég terülne fölénk ettől, szóval előtérre szükség van, ennyire nem jó a horizontot letenni a képszélre. (hegyi)

Zoli, ez egy szép megoldás, igaz, távolodunk a börtönérzettől, de sebaj, viszont azt nem értem, miért ez a szürke fátyol, ez a fényszegénység, miközben adná magát, hogy ami csillogni látszik, abban legyen erő, hogy ez az egész éljen. Megnéztem a tónusgörbét, a tetejében van vagy 30% még, szóval behúztam és nekem ez így jobban él. (hegyi)

Ennek a képnek az erénye nem ott keresendő, hogy mennyire precízen ad vissza egy helyszínt, vagy hogy micsoda sztorit talált, hanem ott, hogy milyen kvalitása van a tónusainak, és ezen alapulva képes arra, hogy egy valóságos helyszínből egy szubjektív, csak Gáborra jellemző egységet adjon ki. Nyilván az első az, hogy meg kell látni a helyet, de ide azért idetenném, hogy gondolom sok helyen jár Gábor, de mégsem fotóz meg mindent, azaz egy belső elvárás szerint választja ki, hova teszi az állványát, és mi az, amire azt mondja, hogy szép szép, de nem elég jó. Itt a fényekkel rajzolt "út" az, a Z betűt formáló sáv, ami az eget és a vizet összeköti, ez vezeti a szemet, miközben hagyja, hogy el-elkalandozzunk, de mégis vissza tud hozni arra az irányra, amit Gábor mutatni akart. Határozott, és nem közhely, nem giccs. Gábor, várnám ám én a képeid nagyobb ütemben is. (hegyi)

Sokat beszélgettünk a kommentben a képről már, és amit ott mondtunk, azt nem akarom az elemzésben újra boncolgatni, röviden: értem a szenvedélyt és anélkül nem megy, de esetenként van olyan, hogy egy technika nem passzol egy témához, és itt nem az a kérdés, hogy a polaroid mit tud, mert alapvetően jó technika az, de ennek az úgymond háztáji verziója, a kis polaroid nem csak technikájában behatárolt, de méretében is, annyira intim és zárt világa van, hogy nekem a tájképes történethez ez túl erős. Nem sokat beszéltünk még a hibáról, megérne egy hosszabb diskurzust, talán erre érdemes lenne egy összejövetelt szervezni, ha van igény rá, megcsináljuk. Szóval azt mondom, hogy ez egy jó meglátás, de nem vagyok kibékülve a hibákkal és a technikával most, és ez nem azt jelenti, hogy eleve elutasító lennék ezekkel, de most annak a finomságnak, ami megtörtént, ellene dolgozik a technikai környezet. Nekem. (hegyi)

Az a helyzet Feri, hogy most két céltábla közé lőttél. Az egyik lenne a kis állatkák megmutatása, valóban érdekes és szép is lehet, ahogy ebben a fényben ők keresgetik az élelmet, de most mintegy mellékesen le vannak zuhanva a kép aljára, és bevallom, elsőre úgy tűntek, mint valami kukoricaszár maradéka, vagy más növényi torzsa, szóval időbe tellett, mire felfogtam. A másik a táj, de ahhoz meg nagyon le vagyunk fordulva a képben, kevés az ég, sok a mező, tehát ott csúszik el a kép, hogy nem lett eldöntve, hogy mi az, ami ebből téged igazán érdekel, hogy elég közel tudunk-e menni (vagy telével közel hozni) az állatkákhoz, vagy be kell fogni az egészet, de akkor elég jelentősek maradnak-e amiatt, hogy színben nincs nagy eltérés az állatok és a háttér között, hát, én azt gondolom, hogy ezek azok a pillanatok, amiket az ember fejben elrak, de akkor és ott nem megoldhatóak. (hegyi)