3. Természetfotó

Temessük a telet

Temessük a telet

A tavasz színei: sárga

Azt gondolom, hogy jó ötlet színekre bontani a tavaszt, ráadásul azt figyeltem meg, hogy a kertünkben a színek fokozatosan jelennek meg, talán annyit tennék hozzá, hogy az arányok fontosak, vagy a nagyon kevés felé, vagy a dúsabb hatás felé jó elmozdulni, ha ez egy sorozat, e kettőt váltogatni, de a középút az kevéssé érdekes, mert kevéssé határozott. Ha ez egy virágmező, akkor azt kell éreztetni, ha egy kis flekk, ami kivirult, akkor azt. Ez nem más, mint a kamera nézőpontjának megemelése. (hegyi)

Harmónia, kő és víz

Harmónia, kő és víz

Ezt a képet egy gyermekeimmel töltött séta során lőttem. (Az utóbbi években bár mindegyiket :D ) Nagyon szeretem ezt a kővé dermedt homokpadot, a kis mélyedésekben maradt vizeivel, amikben néha kicsi rákok vagy halak is bent rekednek, míg a következő dagály meg nem érkezik. A fekete simára csiszolódott kavicsokkal és ezzel az élénk zöld színű mohával gyönyörű képeket tudnak alkotni. Csak meg kell keresni őket... :)

Én ezt a képet kifejezetten kedvelem, egyrészt a formái miatt, másrészt a zöldjei miatt és hát tudom, hogy furcsa, de olyan ez így, mintha óriások játszótere lenne. Van egy játék, nem tudom a nevét, különbözőféle magokkal, terményekkel játsszák és mélyedések vannak egy azt hiszem fa tálban és ott kell ezeket egyik mélyedésből a másikba rakni. Nem tudom, mi a szabálya, de a látvány nagyon hasonló. Nem ismerem a helyet, így csak találgatok, hogy ha egy ujjnyival kevesebb lenne lenn és több fenn, akkor a zöldes részek aránya még jobb lenne, de meglehet, hogy fent már ott akkor a horizont vagy más nem odaillő dolgok lehetnek, tehát ez csak egy képi gondolat, a valóság jóllehet ennél szigorúbb volt. (hegyi)

Hódív

Hódív

Ezt a képet régóta nézegetem, de nem tudtam dekódolni, nyilván a tükröződéssel együtt kéne kiadjon nekem valamit, a cím is errefelé terelget, de bevallom, nem jön át, nem sikerült nekem. (hegyi)

Cseppek

Cseppek

Miközben esett az eső.

Az van, hogy abban, hogy milyen formákat párosítasz, neked kell döntést hoznod, itt több minden van összerakva, de ezek kioltják egymást. Lehetne a víz a kis levelekkel, lehetne a rönkkel, lehetne a tükröződés és a levelek, vagy a levelek és a növényszárak, szóval így most ez zavaros hatást kelt, kaotikus és ahogy a címet nézem, lehet, hogy még egy olyan értelmezési irány is van, hogy esik, de az már végképp nem tud érvényesülni. Egyszerűsíts, a kevesebb hatásosabb! (hegyi)

Őrjöngés

Őrjöngés

Egy ideje kísérletezek azzal, hogy direkt hosszabb expozíciós időre állítom a fényképezőgépet, és exponálás közben a gépet elforgatom.

Öröm látni, ha valaki kihívásokat keres magának, akár technikában, akár tartalomban, sőt, azt kell mondjam, hogy teljesen logikus és helyénvaló, ha valaki előbb a technikai, formai dolgokkal ismerkedik, hiszen csak ennek az ismeretnek a birtokában lehet elkezdeni majd azon gondolkodni, hogy adott eszköz mire alkalmas és mit lehet vele kifejezni. Itt van például a hosszú expozíció. Fontos, mert a befagyás ellen dolgozik, a mozgás élménye egyben azt is eredményezi, hogy úgymond időbeni mélysége lesz a képnek. Balla Demeter a portréi közül a Pilinszkyt ábrázoló képnél alkalmazta ezt a technikát, miközben a modell is mozgott, ő is mozgott vele együtt és ez egy különös térélménnyé állt össze. Tehát amit a kommentben ír Éva a szerencsefaktorról, az csak gyakorlás kérdése, persze nyilván a stabil állványos képekhez képest valóban több szerep jut a véletlennek, de úgy gondolom, hogy ez fontos pluszt is adhat. Ami ezt a képet illeti, inkább a szédülés élménye az erősebb, mint az őrjöngésé, a tanulmány jó, a későbbiekben ha ezt eleget gyakorlod és érzed majd, hogy mekkora mozgás az elegendő, jó lehet ezt áttenni más területekre is, portréra, csendéletre, akár enteriőrre is. Bátorítalak, hogy kísérletezz! (hegyi)

Háborgó napnyugta

Háborgó napnyugta

Nagyon izgalmas az a színtér és tónus, amiben mozogsz, kifejezetten tetszik, még akkor is, ha a citromba forduló nap fénye elég szürreális. Ugyanakkor nagyon fáj, hogy ennyire szűk az alja, kényelmetlen érzetet kelt. Ettől olyan, mintha az állványod hanyatt esett volna, mintha az egész hátrafelé dőlne és nem a nagy ég terülne fölénk ettől, szóval előtérre szükség van, ennyire nem jó a horizontot letenni a képszélre. (hegyi)

A magányos fa

A magányos fa

Jó. Akkor most próbáljuk elképzelni ezt a képet úgy, hogy nem vagyunk lusták és leülünk a géppel a földre és onnan készítjük el a képet. Mert hogy épp a főszereplő, a fa, ami igényelné, hogy ha már magányos, akkor ne vegyüljön ennyire el a háttér fasorában, és akkor ha lejjebb megy a kamera, akkor a fő motívum feljebb fog kerülni. A másik, hogy ez a képarány a szokásos digit képaránynak tűnik, nem annyira szeretem, alul egy ujjnyi még jól jönne előtérnek, és akkor közelebb is kerülnénk a fő motívum esetében az aranymetszéshez. A tónusaid szépek. (hegyi)

Börtön 2.

Börtön 2.

Folytatás. A hó elolvadt, a börtön rácsai megmaradtak.

Zoli, ez egy szép megoldás, igaz, távolodunk a börtönérzettől, de sebaj, viszont azt nem értem, miért ez a szürke fátyol, ez a fényszegénység, miközben adná magát, hogy ami csillogni látszik, abban legyen erő, hogy ez az egész éljen. Megnéztem a tónusgörbét, a tetejében van vagy 30% még, szóval behúztam és nekem ez így jobban él. (hegyi)

Börtön 2.

Egyiptomi vágyakozás

Egyiptomi vágyakozás

Én valamiért ezt a képet elforgatnám szívem szerint 90 fokkal az óramutató járásával visszafelé, tehát talpára. Valahogy azt érzem, hogy úgy stabilabb lenne, miközben lehet, hogy a piramis párhuzam is áttevődne erre a szép szőrös micsodára. Nagyon kedvelem, ha valaki belebújik egy témába, hogy elmütyürkézik vele, mert ez eleve ad egy ritmust, hiszen be kell ehhez lassulni, ez a belebújás mint fotós attitűd lehet nagyon fontos, bármi más területen is, tehát nem arra akarok utalni, hogy maga a makrofotó lenne a jó irány, sőt, igazán a makrofotó engem nagyon nem tud lekötni, hanem az, hogy közel kerülünk az alanyhoz, vele vagyunk és rá figyelünk. (hegyi)

Hámor

Hámor

Ennek a képnek az erénye nem ott keresendő, hogy mennyire precízen ad vissza egy helyszínt, vagy hogy micsoda sztorit talált, hanem ott, hogy milyen kvalitása van a tónusainak, és ezen alapulva képes arra, hogy egy valóságos helyszínből egy szubjektív, csak Gáborra jellemző egységet adjon ki. Nyilván az első az, hogy meg kell látni a helyet, de ide azért idetenném, hogy gondolom sok helyen jár Gábor, de mégsem fotóz meg mindent, azaz egy belső elvárás szerint választja ki, hova teszi az állványát, és mi az, amire azt mondja, hogy szép szép, de nem elég jó. Itt a fényekkel rajzolt "út" az, a Z betűt formáló sáv, ami az eget és a vizet összeköti, ez vezeti a szemet, miközben hagyja, hogy el-elkalandozzunk, de mégis vissza tud hozni arra az irányra, amit Gábor mutatni akart. Határozott, és nem közhely, nem giccs. Gábor, várnám ám én a képeid nagyobb ütemben is. (hegyi)

Beragadt instrukció

Beragadt instrukció

Valószínű, hogy a kép világítása az, aminek okán bizonytalankodom, mert ahogy a legyedet nézem, mindig az van bennem, hogy a fenébe, hogy jobbról balra néz. Nyilván a légy egy nehezen instruálható lény, ha a fény nem elemlámpa, hanem a természetes fény, akkor ráadásul ez se forgatható meg, szóval hát, akkor ez van, ezt kell szeretni. Azért lenne jobb vagy az állatkát, vagy a fény irányát váltani, mert az ő lényege inkább a lábacskái és feje felől közelíthetőek jól meg, mint a szárnya és feneke felől. A kép nem csak emiatt, hanem mert filozófiai erényei erősebbek, talán nem a természetfotóra a legalkalmasabb, de épp ez a gondolati közlés az, ami miatt az ember elnézi a technikai bajait is. Jó ez, hogy gondolkodsz a közlésről, várom a többi képet is. (hegyi)

Vízesés

Vízesés

polaroid, Miskolc-Lillafüred

Sokat beszélgettünk a kommentben a képről már, és amit ott mondtunk, azt nem akarom az elemzésben újra boncolgatni, röviden: értem a szenvedélyt és anélkül nem megy, de esetenként van olyan, hogy egy technika nem passzol egy témához, és itt nem az a kérdés, hogy a polaroid mit tud, mert alapvetően jó technika az, de ennek az úgymond háztáji verziója, a kis polaroid nem csak technikájában behatárolt, de méretében is, annyira intim és zárt világa van, hogy nekem a tájképes történethez ez túl erős. Nem sokat beszéltünk még a hibáról, megérne egy hosszabb diskurzust, talán erre érdemes lenne egy összejövetelt szervezni, ha van igény rá, megcsináljuk. Szóval azt mondom, hogy ez egy jó meglátás, de nem vagyok kibékülve a hibákkal és a technikával most, és ez nem azt jelenti, hogy eleve elutasító lennék ezekkel, de most annak a finomságnak, ami megtörtént, ellene dolgozik a technikai környezet. Nekem. (hegyi)

Havas sávok

Havas sávok

Arra szeretném a figyelmed felhívni, hogy tájat fotózni sem más, mint mondjuk a játszóteret, a megoldandó feladatok szempontjából ugyanazokkal a problémákkal szembesül az ember, a folthatásokkal, tömegelhelyezéssel, tónusokkal. A négy sáv tökéletesen értelmezhető, a kérdés csak az, hogy ez elég-e ahhoz, hogy megörökítsük. Most mondhatnám azt, hogy ha a házak nem lennének ott, na de lássuk be, értelmetlen azon gondolkodni, mi lenne, ha nem lennének házak. Viszont az tény, hogy felborítja a kép rendjét a házak kuszasága. Meg lehet azzal próbálkozni, hogy lehagyjuk az alsó fehér hósávot, mert talán akkor feszesebb lehet a kompozíció, és ez ellensúlyozhatja a házak szerepét. De a helyzet az, hogy inkább azt mondom, hogy ez egy nagyon jó tanulmány. Zárójelben jegyzem meg, hogy ahogy haladsz előre a fotós munkában, úgy válik egyre szükségesebbé az utómunka. (hegyi)

Őzcsorda inkognitóban

Őzcsorda inkognitóban

Napsütötte földsávokon legelt a csorda. Utuk a homályból előbukkanó fák irányába vezetett. Engem már nem vártak meg, így a portrékat ne keressétek!

Az a helyzet Feri, hogy most két céltábla közé lőttél. Az egyik lenne a kis állatkák megmutatása, valóban érdekes és szép is lehet, ahogy ebben a fényben ők keresgetik az élelmet, de most mintegy mellékesen le vannak zuhanva a kép aljára, és bevallom, elsőre úgy tűntek, mint valami kukoricaszár maradéka, vagy más növényi torzsa, szóval időbe tellett, mire felfogtam. A másik a táj, de ahhoz meg nagyon le vagyunk fordulva a képben, kevés az ég, sok a mező, tehát ott csúszik el a kép, hogy nem lett eldöntve, hogy mi az, ami ebből téged igazán érdekel, hogy elég közel tudunk-e menni (vagy telével közel hozni) az állatkákhoz, vagy be kell fogni az egészet, de akkor elég jelentősek maradnak-e amiatt, hogy színben nincs nagy eltérés az állatok és a háttér között, hát, én azt gondolom, hogy ezek azok a pillanatok, amiket az ember fejben elrak, de akkor és ott nem megoldhatóak. (hegyi)

Háborgó lélek

Háborgó lélek

A természet fotó, egyszerű témának tűnik, de menet közben rájön az ember, hogy nem egyszerű olyan képet csinálni, ami nem agyon csépelt. Végignéztem jó pár képet a témában, plusz itt a honlapon is az elemzésekkel együtt, de valahogy nem kerültem közelebb a témához. Legalábbis nagy kristályosodás nincs:) Nem egyszerű, na, pláne olyat alkotni ami nem tömény giccs. Mert talán túl egyszerű lenne, beküldeni egy naplementés fotót... De aztán rájöttem mégis tetszik valami. A bemozdulások. Talán nem ez a legeredetibb kép, de nekem az első csobogó patakos bemozdulásos fotó :)

Nagyon jó formaérzéked van, ha érdekel a mozgás, érdemes lehet vele foglalkozni, a víz kifejezetten hálás téma, de arra érdemes figyelni, hogy a néző kapjon valami mankót, mert ha csak elmosott vonalak vannak, foltok, akkor azzal nem biztos, hogy tud mit kezdeni, ezért szoktak keresni olyan helyzetet, ahol kikandikál egy kő, vagy belóg egy ág, szóval valami, ami viszonyítási pont lehet, nem csak térben, hanem időben is, hogy mi merre és hogy mihez képest történik a dolog. Persze nem kötelező, de ha minden mankót kirúgunk, akkor abban nehezítjük a saját dolgunkat, hogy az absztrakcióban, a formákban, foltokban kell kurva precíznek lenni. Látszólag Pollock is csak fröcskölt, de az esetlegesség mellett azért volt abban nem kis mágikus tudatosság is. (hegyi)