3. Természetfotó

Valami nagyon furcsa dolog történik ezen a képen, olyan, mintha egymásra lenne exponálva egy másik képpel, nem nagyon értem, hogy mik ezek a maszatolások. Mintha kisollóval körbe lenne vágva néhány része a képnek, más részek meg indokolatlanul életlenek. Nem tudom, hogy mi történt, de jó lenne ezt visszagöngyölíteni, hogy mi volt a valóság, és ahhoz képest hogy jutottunk el idáig, mert valahol egy váltó félre lett váltva, és ettől egy kicsit olyan szürreális érzésem van. Olyan, mintha egy szürke papírra rátettek volna virágdarabokat, amiket aztán elmosott volna az eső. Abszolút értem azt, amiről Zoli beszélni akar, csak egy kicsit túl van gondolva az a része, hogy ezt a virágot most emeljük ki, mert ő itt a különleges. Van egy tömeg, aki próbál hozzá felérni, de hát, mégiscsak ő lett a királynő. Ez egyébként is működne, ha nem manipuláltunk volna ennyit ezen a képen. Mik ezek a furcsa tükröződések a felső régióban? Olyan, mintha egy pauszpapírt törtünk volna meg. De ezeket a töréseket sem nagyon értem. Az egésznek van egy ilyen bekoszolódott jellege. A színrendszert sem nagyon értem, és aztán azt a részét különösen nem értem, hogy most akkor hol van az élességnek a határa, és miért pont így lett ez ábrázolva? Valami furcsaság történt, szeretném, ha kaphatnék erre valamilyen magyarázatot. Köszönöm! (hegyi)

A zöld fű, meg a hó önmagában jó lenne, és tényleg érdekes ez az egész, ahogy itt létrejön. Ez a fa előtte viszont nem esztétikus. Ágnes, kérlek, erősíts rá az esztétikai mélységekre, arra, hogy mi az, ami gusztusos, szép, formailag megfelel, színben oké, ezeket kellene magadban erősíteni, mert ez a kutyaszar színű faforma ezekkel a dudorokkal, miközben le van vágva, és az egész annyira jellegtelen, viszont annyira meg nem sematikus, amennyire ahhoz kéne, hogy ez egy ilyen konstruktivista őrület legyen. Szóval, hát ez itt nekem nem áll meg a lábán. (hegyi)

A címmel sírba vittél most egy kicsit engem, értem én ezeket a poénokat, csak... Kompozícióban nem értem a dolgot. Azt nem értem, hogy mi ez itt a kép alján, hogy ha az egyik oldalon kivisszük a szélre, és dekomponálunk, akkor az alján miért nem? Nem látom indokát. Takard le azt a kétujjnyit, és a dolog máris jobban működik. Azért nem adok erre most csillagot, mert ezt a képet egyetlen dolog mentené meg, vagy vinné el a vállán, mégpedig az, ha kompozícióban pontos lenne, tömegelhelyezésben, abban, hogy mit hova raksz. De ha ebben tévedünk, akkor ez a kép érdektelen. Ami ennyire kevés képelemmel dolgozik, ott nem lehet mást csinálni, minthogy kidekázni, és ez nem megkerülhető. (hegyi)

Ez akkor működne jól, ha történne valami az előtérben. Nem csak formailag, hanem színdinamikájában is. Otthagyott bicikli, vagy valami, ami ezt az egészet méretben még megbolondítja, mert így nem érzékelhető jól sem a méret, sem a távolság. Ebből a kameraszögből ezzel az objektívvel ez nem működik. Ez akkor működne, ha elfelejtjük ezt a fene nagy eget, és az előtérrel elkezdünk valamit, és ahhoz képest, tehát, valamilyen viszonyrendszerben ez a háttérben lévő hegy megjelenik, mert így csak bemondásra hiszem el azt, hogy ez egy hegy. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Mi történt ezzel a képpel a háttérben, mert ott valami furcsaságot érzékelek. Valami technikai nyavalya van, sorpárosodásoknak látom, vagy nem tudom, mik azok a dolgok, amik a héttérben történnek, de nagyon fura, és engem zavar. A megfigyelés oké, a tömegelhelyezés nem, a kép előterét nagyon barbár módon levágtad, Viki, és én ezt most nem értem, hogy miért. De a megfigyelés, az fantasztikusan jó. Remélem, hogy lesz még módod ebben a gondolatiságban alkotni, és fontosnak tartanám, hogy ezt ne engedd el, mert ezek a megfigyelések nagyon érzékeny dolgok. Ugyanakkor a kivitelezés ezt most agyonveri. A háttérben lévő technikai baj is, és a kompozíció is. (hegyi)

Az a baj, hogy van ennek az egésznek egy vöröses árnyalati iránya, és ez egy kicsit zavar, és valószínűsítem, hogy erről nem az alkotó tehet, hanem a digitális technika pont a vörösek visszaadásában elég furcsa dolgokat képes művelni, és ráadásul pont a vörös tartomány az, amiben a tónus terjedelme igen szűk, és ezért ez egy nehéz dolog. Ez a kép formailag megold valamit, és ez a formai megoldás nagyon izgalmas, ugyanakkor viszont, sajnos a technika miatt ez nem tudja elérni azt a hatást, amit egyébként megérdemelne a dolog. Ami a kompozíciót illeti, én ezt biztos, hogy szűkebbre venném. Nem nagyon értem azt, hogy miért van ez ennyire elmozdítva jobbra. Bal oldalon otthagytál egy másfél ujjnyi részt, ráadásul ott egy újabb forma is beindul, még azt is mondhatom, hogy elkezd konkurálni ezzel az egésszel, hiszen a képhatárnál lévő levelek újból élesek, az a két levél, ami belóg, miközben mindenhol máshol csak a virág az, aminél az élesség felfedezhető. Ezt a részt én biztos, hogy lehagynám, ahol az a két élesebb levél van, már csak azért is, hogy ne vigyük el a fókuszt a témáról. Azt szeretném feldobni, akár, mint egy ilyen eszmecsere irányt, hogy vajon mennyiben érvényes ma amikor a fényképezőgépek egy részénél, és a mobiltelefonok nagy részénél csak egy kattintás annak eldöntése, hogy milyen formátumban készüljön el a kép, hogy mennyiben érvényes az, ha ragaszkodunk az adott gyártó képérzékelőjének arányait, vagy méretezését megtartsuk. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan képarányok, amik a klasszikus képarányokhoz tartoznak, a 4:3, vagy a 3:2 képarány, vagy a 16:9, bár én ezt annyira nem szeretem, vagy az 1:1. Jó, ha törekszünk arra, hogy ezeket a képarányokat legalábbis megtartsuk, de szerintem nem bűntett az, ha ilyen helyzetben a kompozíció feszessége okán meghozzuk azt a döntést, hogy egy vágást tegyünk. A képarányok részben matematikai kérdések, részben esztétikai kérdések abban a tekintetben, ami az aranymetszés kérdésköre, vagy Fibonacci-számok, mind a kettőről találtok a szertárban leiratot, és filmes illusztrációt is, amit nem győzök elégszer megköszönni Pesovár Annának. Ez azért fontos, mert azt is értelmezi, hogy bár ezek a természetben ezek a maguk naturalitásában már megjelennek, de hát, a természet sem egy fafej, hogy azt mondja, hogy márpedig akkor azért, mert a málnának is a pöszmöszök azok Fibonacci sor szerint jelentkeznek, hogy ez így és csak így működhet, úgyhogy én ebben egy kicsit nagyobb szabadságot adnék. Tudom azt, hogy sok olyan alkotó van, aki ehhez ragaszkodik, és akár még a film széleit is rajtahagyja a nagyításon, bizonyítandó, hogy igen, igen, ő utólag nem vágott. Ez lehet egy cél, és én ezt a célt nemesnek és szépnek gondolom, az értelmével vitatkoznék, már csak azért is, mert nem mindenkinek áll rendelkezésére anyagilag az, hogy mondjuk digitális technikában akár csak az 1:1 képarányt, a négyzetes képarányt alkalmazhassa, már csak azért is, mert ilyen gépeket csak a középformátumú professzionális kategóriában készítenek. Tehát több milliós beruházás lenne egy ilyen felszerelés, és az senkitől nem várható el, hogy akkor felejtse el az 1:1 képarányt, mert miért kellene elfelejteni? Az egy másik kérdés, hogy törekedni kell arra, hogy az ember tudatosan döntsön egy kompozíciós helyzet mellett, és ha én tudatosan azt mondom, hogy ez a helyzet engem négyzetesben érdekel, akkor onnantól kezdve már annak a törvényei fognak munkálni. Nagyjából ezt tudom hozzátenni. Ez egy 2 csillagos képi megoldás, elsősorban nem a színbéli problémái miatt, hanem a kompozíciós pontosítás okán. (hegyi)
értékelés: