3. Természetfotó

Egy olyan sorozatot kapunk, ami olyan, mintha állandó kérdésfeltevésben lenne az alkotó. Kérdéseket tenne föl, amire kitérő válaszokat ad, aztán megint kérdés, megint kitérő válasz, tehát körbeírja azt, amiről beszélni akar, de mégsem mondja ki a végső mondatot. Van itt egy főszereplőnk, de hol egy bemutató tábla zavar minket abban, hogy szemlélhessünk, vagy a belógó zsinór, vagy az, hogy az alkotó saját magát belefotózza ebbe, és közben a fából csak egy részletet ad, ami jó ötlet, mert a magam pirinyósága ehhez a nagy fához képest érzékelhetővé válik, és utána kapunk egy harmadik képet, ami egy templomtorony. Ezt nem is teljesen értem, hogy miért kellett ehhez a dologhoz kötni, mert ennek a templomnak sok köze nincs a fához, ez a fa önmagában érték, nem a templomtól válik azzá, nem a templom része. A templom mellé ültettek egy fát, aztán ez jócskán túlélte a templomot is, mert, ahogy látom, a templom egy felújított valami, tehát a fa lehet, hogy többet látott, mint ez a templom, a mostani formájában. Itt hiányolnék valami átfogóbb képet is, amiben kevesebb a trükk. Ismétlés. (hegyi)

Budapest, 2010.11.15.

Azért izgalmas ez a kép, mert annyi torzított mókát kaptunk már Sándortól, hogy ezt is az ember elkezdi nézegetni, hogy ez valami házfal, amit valami más, furcsa perspektívával kellene nézi, miközben ez, ha jól látom valami olyan építészeti megoldás lehet, ami akár lehet valami üvegház. Érdekesek ezek a kis puklik ezen a bitumenes járdán, ezeket én gyerekkoromban nagyon szerettem, képzelhetitek, amikor nagy melegben ezek meg is olvadnak, jó volt kurkászni ezeket különböző botokkal. Lényeg az, hogy személyes kötődésem van ehhez a képhez ezzel az UFO tájjal, amit ezek létrehoznak. Jók az árnyékok, jól kihozza ezeket a formákat, és érdekes kérdés, hogy mi utal itt más az őszre. Nyilván a színek, az, hogy ez az egész szerkezet itt van most a maga mechanikájával, miközben látható, hogy mögötte is folytatódik valami ebből a természeti helyzetből is, de az is már egy kiégett, barnás színnel jelenik meg, hosszúra nyúlnak az árnyékok, érződik az az őszi időjárás, jó megoldásnak gondolom. Nem egy szokványos megoldás újra, de nem baj az, ha nem a szokványos úton járunk, de várok még megoldást erre a leckére. (hegyi)
értékelés:

Pacsai emlék.

Nyolc képből álló sorozatot kaptunk, számomra érdekes, hogy hogyan jön ki pont a nyolc, de ezen most ne akadjunk fönt. Az egész olyan nekem, mint egy 90-es évekbeli alternatív mozi. Történetmesélés van, nagyon erős képekkel dolgozik Sándor, van egy szociografikus vonala is ennek a munkának. Amit nem biztos, hogy el tudok dönteni az, hogy mennyi ebben a munkában az esztétizálás, az a formakeresés, ami a tartalom mellé olyan beállításokat rendel, amikkel, mint üzenettel, az alkotó keresi azt az esztétikai utat, amivel a közlés erősebbé válhat, avagy a spontán elkészült és bemutatott képek iránya. Tehát a kettő között nem tudom, hogy milyen az arány. Az első kép egy nagyon jó kompozíció, szépek ezek a fények, és nagyon jók a formák, amik létrejönnek a képen, a második kép olyan, mintha egy balettet látnánk, vagy egy pantomimes műsorból lenne bemutató. „A VIP torreádor” lehetne a kép címe, de szép a gesztus, és jól megfogott pillanat. A harmadik kép abszolút a filmes vonalat erősíti: a három férfi a tóban keresi a felfrissülés lehetőségét, és férfias, nemes harcokat vívnak. Ennek folytatása a következő kép is, tipikus 70-es, 80-as évekbeli strandjelenet lehetne, erre mondtuk régebb azt, amikor ilyen beállításokat láttunk, hogy "nézd, micsoda gúnár!", persze akkor a csuklónak a másik irányba kellene néznie. Aztán ez a feszengés folytatódik ennél a bányatónál, majd látunk egy hölgyet, aki pihen a parton, majd megint a történetmesélés erősödik föl azzal, hogy ez a társaság szintén keresi ezt a pihenési helyzetet, és próbál strandolni. Az utolsó kép nekem megint kilóg a sorból, mert itt megint egy esztétikai útkeresést látok, a férfi és a nő lábának mozgásán lehet látni. Ha egy bekezdésben kellene a véleményemet elmondani, akkor az élmény maga nekem Délegyháza. Az a strand volt nekem ilyen furcsa hely, ahol az ember, még a szocializmus idejében, szembement a trendekkel, az elvárásokkal, szabályt szegett, és a freikörperkultúrnak adózott, miközben lehetett ott vizslatni is a csajokat, érdekes helyzet volt. Kicsit ehhez is hasonló ez a beállítás, mintha egy titkos társaság életébe pillantanánk be, de valahogy nem sütődik el az a pisztoly. Megmutatunk valamit, de nem érzem azt a csattanót, nem látom, hogy mire fut ki a mese, azon kívül, hogy emberek itt jól érzik magukat viszonylag furcsa környezetben. A nagyon szép tónusú fekete-fehér képekkel ez el is van emelve a valóságtól, tehát tudatosan nem dokumentálása történik egy helyzetnek, nem emlékképeket készítünk, miközben a beállításokban néhány kép mégis ezt az irány mutatná. A leirat is ezt mondja, hogy Pacsai emlék, mondom, nagyon izgalmas és érdekes, de számomra ebből a képsorból, ha feszesebbre komponálnám, akkor jobban, erősebben működnének ezek az üzenetek. Amit én megtartanék: az első, a második, a negyedik, a hatodik, és esetleg a hetedik kép, a többi nekem nem annyira erős. Lehet, hogy viszi a történetet, de akkor nincs a mese befejezve ezzel az utolsó képpel, ezzel a félgyertyaállással. Nem tudom, Sándor, hogy mit gondolsz erről, én itt most valamit hiányolok ahhoz, hogy ez a történet kerek legyen. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes ez az alvadt vér szín, ami hasonlatos akár egy kígyó bőréhez is, a két vízcsepp, mint valami hüllő szemei néznek ránk. Nüansznyi problémám a kép jobb középső részén újból induló cseppforma, azt talán levágtam volna. A színdinamika, a formai játék nagyon erős, mindezzel együtt nagyon nőies meglátás. (hegyi)
értékelés:

"Ez a tó, ha enyim lenne
minden nap fürödnék benne."
(Tamkó Sirató Károly: Dal a tóról)

Sejtésem szerint egy újabb gyerekkori élmény felidézését látjuk, és ismét a kamera nézőpontjának megválasztásáról beszélnék. Azt nem tudom, mert a képből nem derül ki, hogy mekkora ez a vízfelület, de feltételezem, hogy talán többet is kaphattunk volna a vízből. Ez úgy lett volna elérhető, ha Mariann a kislány mögé lopakodik, és úgy, hogy a modellt is láthassuk, a kamerát még lejjebb, a kislány szemmagasságához igazítva mutatjuk meg a tavat. Jelen pillanatban ugyanis, mivel a kislány kerül ábrázolásra, ahogy nézi a tavat, ahhoz az élményhez nem tudunk közel kerülni, amit a kislány átél, és amire a versidézet is utal. Kérem, ha van mód, ezt a képet is ismételd meg úgy, hogy a néző számára evidens legyen a versidézet használata. (hegyi)

Nem rossz kép, de számomra ebből a képből a parti részből nem kellene ennyi, mert a víz úgyis megismétli ezt a tükröződést, tehát ebből lényegesen kevesebb is elég lenne, és akkor egy izgalmas képet kapunk. Azt az épületet valahol el lehet vágni. Azt nem tudom, hogy ezek a kis lépcsőzések mennyire csak itt, ezen a területen lelhetőek föl, vagy esetleg a folyó más szakaszán is, mert ez a fehér ház az, ami nagyon kopog. Egy viszonylag kevésbé fantáziadús, elég csúnya házikó, ha ő nem lenne a képen, csak ezek a kis fák, amik itt vannak, és úgy jöhetne ez létre, akkor az izgalmasabb lenne. Ezzel a házzal most itt nem nagyon lehet mit kezdeni. Ha ez csak itt van ez a víz-gát rendszer, akkor oké, csak így tudtad megcsinálni, de ha ez máshol is volt, akkor érdemes lett volna arra is figyelni, hogy a háttérben mi történik. A kép fölső részéből mindenképpen vágnék, az a napkollektoros dolog abszolút nem kell már a képbe. (hegyi)
értékelés: