3. Természetfotó

Hogy mitől lettek ezek a képek ilyen borzalmas minőségűek, én nem tudom. Rétegekben bomlik lefelé az átmenet, és olyan furcsa az egész, főleg a középtónusoknál, ez az első képnél látszik nagyon. Erre oda kellene figyelned, mert ez valószínűleg annak a következménye, hogy itt annyiféle effekt és bindzsi éri ezt az egész kockát, hogy ő besokall. Egyébként maga a meglátás érdekes és izgalmas. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy esztétikailag ezek rendben vannak, ezeket vagy érzi az ember, vagy gyakorolja, és utána érezni fogja, hogy mikor mi hol van. El kell vonatkoztatni ettől az egésztől. Az első olyan, mintha egy madártejbe beleesett volna egy fogpiszkáló. A második olyan, mintha valami nagy virágok bomlanának ki az épület vonala mögött, a harmadik kép olyan, mintha egy lúdtoll lenne az égre fölrakva, a negyedik olyan, mintha egy hullám lenne a tengeren. Ezek mind lehetnek asszociációk, de akkor ezt tessék végigvinni, megkeresni azt az ellenpontozást, ami az egész történetet el tudja indítani. Most ez az ellenpontozás nem nagyon sikerült. Ez egy csillag, Gime, szeretnélek már végre lebeszélni erről a bindzsizős vacakolásról, vedd elő a fényképezőgépedet, fényképezzél vele, lehetőség szerint ne mobiltelefonnal, meg ne a fényképezőgépre ráeresztett effektsorral, hanem most egy kicsit fényképezzél, és ne nagyon nyúlnál hozzá. Ezt már többször mondtam, ezeknél a képeknél kifejezetten zavaró, hogy valami el lett nagyon bindzsizve. (hegyi)
értékelés:

Azért érdekes ez a kép számomra, mert körülbelül 25 évvel ezelőtt készítettem egy nagyon hasonló fotót, igaz az fekete-fehér volt, és azon egy veréb ült, ugyanígy két drót volt, és valamiért én ezt nagyon izgalmasnak tartottam, hogy kompozícióban hogy lehet megoldani, mint üzenetet. Akkor szembesültem azzal a problematikával, hogy az ég olyan ellenfényt produkál, ami miatt nehéz a formán túl plasztikusan ábrázolni a madarat. Ennek a képnek egy nagyon nagy erénye az, hogy sikerült ezt a plaszticitást megőrizni. Hogy milyen madár, én nem tudom, ehhez nem értek, de az a jó a képben, hogy úgy van ábrázolva, mint bármilyen más portré szereplője. Ez egy dekomponált kép, hiszen a portré alanya kifelé néz a képből, és arrafelé van kevesebb a kompozícióból. Jók ezek az átlós vonalak is. Talán annyit kompozícióban mondanék, hogy a kép fölső részéből valamennyit vágtam volna, és a kép jobb oldalából is, azért, hogy egy picit följebb kerüljön az egész, mert most nagyon lent van. Nem maga a madár, hanem a második vonal húzza lejjebb, súlyban kicsit lejjebb ereszti annál, ami optimális lenne. Ami az üzenetet illeti, érdekes aspektus, hogy egy darab ilyen madár van ezen a képen, mert ez nekem mindenféleképpen az egyedüllétről szól, miközben a remény is benne van, az a remény, amit a madár gesztusa mutat. Nem egy megadóan tűrő, meditatív pózban van ez a kis állat, hanem figyel valamerre a képhatáron kívülre, és az ember várja, hogy egyszer csak a párja berepül a képbe. Ez a dinamikája ennek a képnek. Nagyon kevés eszközzel dolgozik az alkotó, és ez nagyon jót tesz ennek az ügynek, mert egy nagyon tiszta üzenet. Mondhatnánk azt, hogy ez semmi, csak egy madár a dróton, de mégis azt gondolom, hogy ez egy jelentős megfigyelés az ember szempontjából. Szerintem az állatok közül a madarakkal a legnehezebb kialakítanunk a viszonyunkat, mert repülnek, magasan vannak, nem lehet őket megsimogatni, nem lehet velük testi kontaktusba kerülni, ebből kifolyólag nagyon távoli ez a barátság, ez a figyelem. Ez nem teszi nagyon könnyűvé a gesztusok ábrázolását, de ennél a képnél ez sikerült. Verával abban maradtunk, hogy ő nem kér csillagokat, ez egy régebbi megállapodásunk, nem tudom, hogy még így van-e, de akkor most valamit kipróbálok, aztán legfeljebb mondja Vera, hogy ez neki nem tetszik: a többieknek mondom, hogy ez egy három csillagos kép, de nem kerül oda a csillag a kép alá. (hegyi)

Sokáig néztem, hogy miért küldte ezt a képet Ágnes, mert szép, és jók a ritmusok, bár itt megint van egy esztétikai kérdés, amire Ágnesnek figyelnie kell a jövőben. A képnek a bal oldalán van egy fatörzsünk, és ez az egyetlen fatörzs, ami nem sziluettként jelentkezik, amin már formák is észrevehetőek. Ez kilóg a sorból, nyugodtan le lehetett volna vágni a mellette lévő vékony fánál, ugyanúgy, mint a kép jobb oldalán. Nekem ez a fatörzs már nem csatlakozik ehhez a helyzethez. Semmi más tárgyunk nincs, ami a közelünkben lenne, így ez a fajta térérzékeltetés ennél a képnél nem működik. Később észrevettem, hogy ott van egy mókuska, ül azon a faágon. Pom-Pom meséi jut eszembe, hogy a pamutsapkán van a gombolyag. Én, aki nem vagyok ebben annyira jártas, el kellett gondolkodnom, hogy az ott most micsoda, de aztán rájöttem, hogy ez bizony egy mókus. Jó a megfigyelés, de azért ahhoz, hogy ez természetfotóvá tudjon válni, ennél több tárgyiasság kellene az ábrázolásban. Ez a fotó hangulatban erős, de a természetfotósok ettől nem lennének elájulva. Az egy más kérdés lenne, ha ebből a képből kiderülne az, hogy ez az erdő valami város közepén van, és ott ül a mókus. Akkor izgalmas lenne, hogy hogy kerül oda a mókus, de most itt nem kapunk utalást arra, hogy hol készült a kép. Ha csak a ritmust veszem, akkor ritmusjátéknak oké, de természetfotónak nem nevezném. (hegyi)
értékelés:

Nádas, testközelből.

Fantasztikusan rendben van nekem ez a kép, nagyon szeretem. Azért, mert olyan megfigyelés, amit olyan ember tesz, aki nem csak dokumentálja azt, amit lát, hanem szereti is, érzelmei vannak ezzel kapcsolatban. Ezek a kis levélkék, amik a nádról leválnak, és külön életet kezdenek élni, mint kis sapkák a fejen, olyanok, főleg jobb szélen. Tényleg mesei az egész, kellemes látvány, jó vele bíbelődni. Speciálisan természetfotó, de az, én elfogadom, megvan rá a három csillag, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Három képből álló sorozatot látunk. Az első és a második kép is egy jó kompozíció, izgalmas ritmusok. Ezekhez képest a harmadik kép értelmezhetetlen. Olyan, mintha Ágnes elkezdene valamit, és közben elfogyna a szusz. Fölállok, elkezdem mondani, hogy „Talpra, magyar, hí a haza”, és aztán nem fejezem be, hogy „Itt az idő, most vagy soha”. Pedig a kulcsmondatot el kell tudni mondani. Ha itt elkezdtem egy ritmussal játszani, akkor a befejezést is a ritmusoknak ebben a feszességében kell megtartani. Itt a harmadik kép elgyengül, és elmegyünk lírába, hogy jaj, szegény kis ibolyák mennyire megfáztak a hóban. Hát, igen, megfáztak, de így jártak. Értem én, hogy ez lenne az áprilisi télnek az igazolása, de a végére ez szájbarágósra sikerült. Az első két kép rendben van, a harmadikkal nem tudok mit kezdeni, és ettől az egész megborult, sajnos agyoncsapta a harmadik kép az első kettőt. Azt mondanám most, hogy ismétlés, legalábbis ki kellene egészíteni egy olyan harmadik képpel, ami ugyanebben a kompozíciós rendben tud dolgozni. Ez most nehezen megvalósítható, mert szerencsére már nincs tél. Visszaadom ismétlésre, abban kicsit bizonytalan vagyok, hogy mikor születik meg ennek a folytatása. Ha lehet, akkor ne felejtsük el, hogy ezzel még kellene dolgozni. (hegyi)