Egész alakos önportré

Mozgófilm, némafilm, a háttérben zene, pixillációs. Nagyon örülök, hogy az egészalakos cím a filmválasztáshoz egy párbeszédet jelez, tulajdonképpen az óriási faforma fateste itt egy párbeszéd része és erre a leckére két bemutatkozást látunk, egyrészt Berecz Istvánt alkotás közben, másrészt a fát változás közben. Nagyon jó ritmusa van a filmnek a pixilláció miatt, az ember elkezdi nézni a kimerevített pozíciókat, majd belekerül ebbe a történetbe, és ebben a pillanatban vége van a filmnek. Azt szeretném mondani, hogy nagyon jó ez az irány, nagyon jó, amit az István elindított, azért megjegyezném, hogy egy ilyen fa faragása biztosan nem rövid idő, tehát én szeretném a házi feladatot visszautalni azzal a megjegyzéssel, hogy jó az egészalakos portré, de nemcsak a munkafolyamatot kellene befejezni, hanem a filmet is. Se a munkafolyamat nincs bevezetve, elbeszélve, és befejezve, és a film nincs befejezve, mert megvan a bevezetése, a tárgyalása, de hiányzik a lezárása. És mindezt pont azért mondom így, mert egy nagyon jó irányt indított el itt az István, és a hármas leckére ezt visszautalom, és várom a befejezést. Hegyi: Én ehhez hozzáfűznék annyit, hogy Király Andrásnak hívták azt a magyar fotográfust, aki Canberrában élt - már hazaköltözött – és ő volt az, aki a 60-as évek végén megbízást kapott az ausztrál parlamenttől, hogy amikor a bumeráng formájú Parlament épületét, amikor építették, annak a munkálatait fotózza le. És ez évekig tartott, és ő azt csinálta, hogy felment egy közeli hegyre, feltett oda egy kamerát, ami azt hiszem napi két képet csinált, vagy hármat, és ebből jött össze egy egész hosszú film az évek során, amin látszik, hogy hogyan nőtt ez az épület, azaz ő volt az első, aki ezt ilyen méretű projektnél be merte így vállalni, egészen kezdetleges eszközökkel, és egy Hasselblad kamerával, úgyhogy ennek vannak ilyen előzményei, és érdekes lenne látni, ahogyan a szobor elkészül. (szőke-hegyi)

Megtört valóság
Van, hogy a tárgyak állják útját a szándéknak

Nagyon jó ütemben induló estiskola-tagot köszöntök itt újra, és valószínűleg valamilyen szállodai térben, a tagokra oly jellemzően ő is talált egy tükröződő felületet, és itt Bergmann Tükör által homályosan című filmjét is idézhetném, tehát Laci egy izgalmas torzulást, egy tükörjátékot talált meg, André Kertész Distorsion munkáit említhetnénk meg itt, akár kiadva Lacinak, hogy a neten rákeresne, akkor jó irányokat fog tudni kapni az ő 30-40-es években tükrökkel végzett kísérleteiről, művészeti munkáiról. Jónak tartom ezt a házi feladatot, hogy úgy keresi meg ezt a törést a tükröződésben, hogy pont a fejnél, ami mindannyiunknak olyan fontos lenne látni, az alkotót, aki ugye szemérmesen magával a géppel is kitakarja az arcát, tehát pont ide helyezi a tükör torzítását, ebben van elég nagy adag humor is, hiszen kellett látnia azt, hogy a tükör alsó része úgy torzít, hogy a nadrág és a tévénézőizom is felerősödnek. Ilyenformán az egészalakos portré, ez a megtört valóság egy nagyon jó színvilágban is jelenik meg, ez a tört kék és ez a fáradt bordó az erős zölddel, egy erős olaszos, bertoluccsis hatást kelt, és megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Kerti Kép
Édesanyám kertecskéjének csendes kis zugában, a napon sütkéreztem...

Nem fogadjuk el csendélet kategóriába, a csendélet az más, kérjük, hogy az Estiklopédiában nézd meg, hogy mi az, de a képet elemezzük, merthogy áttesszük az egészalakos portré kategóriájába. Ez a kép nagyon is fontos és jó alkotás, de az is fontos, hogy azért ezeket a kategóriákat azért próbáljátok már meg jól behatárolni. Tehát. Egy archaikus technikát alkalmazó (vagy azt idéző) képet látunk, ami kompozíciójában dekomponált megoldás, a főalak a jobbszélen tartása, a bokor struktúrájának jobbszélre mutatása a kép baloldalán lévő nagy, homogénnek mondható tér rántja helyre, és ezek a kis puszpángbokrocskák (a puszpángból furulyákat is csináltak a barokkban – dörögdiesen kruspáng) ezek a formák billentik helyre, ráadásul az egész színvilágában egy földöntúli vagy egészen szürreális világot hoz létre, mintha szolarizálva lenne, mintha az atomvillanás utáni utolsó felvétel lenne Hiroshimában, amikor az árnyékok beégtek a betonba, tehát egy nagyon erős kép, és annyit azért kérnék a Sándortól márcsak a többiek kedvéért is, hogy erről a technikáról akár a fórumon nyitna egy topicot, hogy magát ezt a technikát amivel ezeket a képeket készíti a többiekkel megosztaná, az nekünk nagy segítség lenne. (szőke)
értékelés:

Ugye mindenki szereti a csokoládét...

Egyértelműsíthető, hogy az az alaptörténet, hogy ő a csokijából nem ad nekünk. Neki jó, de nekünk nem ad, ami utal persze a film síkra redukált sajátosságára is, hogy egyenlőre még virtuálisan a technika azt még nem találta ki, hogy a csoki hogyan jöhet ki a térbe a vetített képből, és ezt az István dramaturgiailag felhasználja. Ez egy jó geghelyzet, mert a személyes gesztusaiban ábrázolja Istvánt, ebben a térben, amit már láthattunk tőle, azt is, hogy ő hogyan kommunikál, hogyan mozog, milyen gesztusai vannak, és ez a film egyharmadáig jól építkezik, amikor átlép a képsor abba a kategóriába, ahol egy szakmai kérdés merül fel; ezt színjátszásnak vagy színészetnek hívják. Mert addig egészen jól építkezik a történet, aztán egyszercsak kifúj, kifullad, mert nem tud ezen a csokoládén még csavarni, nem keni össze csokival az optikát vagy valami. Viszont az is látszik, hogy megpróbálkozik a helyzet megoldásával, nem állítja le a kamerát, vagy nem küldi el nekünk a filmet, hanem a kamera megy tovább. És ettől a film második kétharmadában benne van egy kiszolgáltatottság, egy áldozati szerep is, hogy igen, én megmutattam a csokimat, igen, itt vagyok, és egyedül eszem a csokimat, és szeretném tudni, hogy ti tudtok-e arról, hogy én itt vagyok. És az utolsó harmadban ezért erősödik fel a történet újra, hogy még ott sem vágja el István ezt a helyzetet, hanem hagyja, hogy az eredeti vonulat leüljön, és még a privát megjegyzések is, hogy ’ennyi’, és ’vége, nem mondok nektek többet’ ezek egy üres szobában, ahol nem kezeli más a kamerát, ebben a szobában elhangzanak. Kinek mondja az István, hogy ennyi? Saját magának. Részben ez a fontos ebben a filmben, hogy a játékosság, a maszk ellenére is érződik az egyedüllét, a kapcsolódási vágy, és mégis azt mondom, hogy szakmailag azt a középső harmadot meg kellett volna oldani. Nem arról van szó, hogy az irány nem jó, hanem bármennyire is valósnak és natúrnak és egyszerűnek tűnik egyedül ülni percekig a kamera előtt, igenis ezeket is le kell próbálni, ki kell találni, mert a mozgófilmes történetek is sokszor a fotók is, amelyek valósnak látszanak, sokszor csak illúziók. A képen ha megjelenik a gyilkos, a karatehős, a jó hős, a negatív hős, ezek csak illúziók egy szakmai munka eredményei, és a néző majd azt hiszi, hogy Uriel az angyal megjelent, mert lebeg ott a szoknya. De ehhez nagyon sok munkát oda kell tenni, például olyan gépeket, amelyek szelet hoznak létre vagy hangokat, amiktől aztán az illúzió teljesen a nézőé lehet. Ezért három disznó. Még egy dolog, hogy most a kamera le van téve, és így a szereplő mozgatásával lehetne a teret dinamizálni. (szőke) értékelés:

1/4 sanya
Csak negyed alakos van magamról... még nem sikerült rájönnöm, hogy valójában ki is lehetek igazán... próbálkozom...

Az estiskolán szinte már hagyománya van a tükröztetéseknek és ezen keresztül a látható félalakoknak, féltesteknek, és itt is egy szimmetrikus, szinte fél emberi testet vágó fürdőszobai tükröt tudunk felfedezni, és egy falfelületet, ami nagyon ügyesen, akár véletlenül, akár nem, tudatosan nagyon tudatosan szépen meg van világítva. Ettől a fal sérülései életet kapnak, ritmust kapnak, még a konnektor is, ami félig belóg, és ezt az egész tükörjelenséget felfokozzák. A dolog pikantériája az, hogy az alkotó nem a kamerába néz, hanem valahogy furcsán kicsit ikonszerűen fölfelé néz valahová, amitől a szemfehérje külön jelentőséget kap. Nekem ez egy nagyon szerethető, őszinte és izgalmas kép. Minden véletlenszerűsége ellenére azt figyeljük meg, hogy itt nagyon tudatosan vannak komponálva a síkok, nézzük meg, ott az orrnál a vágás, az ajtófélfánál, a párhuzamos az ajtó és a konnektor között, ez nagyon fontos. Van az egészben valami vitalitás, a rendezetlensége ellenére valami dinamikus, és pont ez a csibészes Ninetto Davolis hangulatból vagy Pasolini szinte, van benne valami furcsa vidám vitalitás, miközben ez nem egy vicces kép. (szőke)
értékelés:

Camera obscura

Itt ha jól érzékelem, az optika valamilyen torzított vagy nagylátószögű optika, ami mintegy ilyen gúlaforma, a hegesztett, hajlított fémpad és a balról befelé dőlő lakótelepi, vasbeton épület és a szellemképszerű emberi alak egészen elmosódott fejrésze egy ilyen egészen furcsa kúpszerűséget hoznak létre, aminek a statikája természetesen nagyon jól komponálva a kép valódi keretének az alapzata is, amit továbbít és tovább stabilizál a láb. Ezek a sötét tónusok a kép alsó felén meg is tartják a képet és egy jó ritmizációt hoznak létre, és furcsa, időtlen, álomszerű élményt hoznak a sejthetőséggel, hiszen nem pontosan látható az emberi alak, a kézfeje, az arc, de pontosan láthatóak a bokrok, a tetőtérbeépítéses házak, egy urbánus környezetben ez a két filozófia jól harmonizál és érdekesen helyezkedik bele ebbe a képbe. Ha valódi camera obscurát látunk, abból következhet a felső részen a két sötét beszűrődés is, ami ezt a furcsa gúlaszerű képzetet vagy akár egy furcsa tojásnak is mondhatjuk, ezt az érzetet erősíti. Ez egy nagyon jó munka, egy jó megközelítés. A három disznó természetesen megvan, és kérem az Istvánt, hogy hasonló elmélyüléssel folytassa a házifeladatokat. (szőke)
értékelés:

Romokban
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány. A királylány egy hatalmas kővárban éldegélt, és leginkább szomorúnak, boldogtalannak érezte magát. Gyakran kiült a vár fokára, a távolba meredt, mintha keresne valakit, vagy valamit...

Nagyon örülünk annak, hogy Noémi hosszú idő után ismét küldött leckét, és arra szeretném sarkallni, és azt a kérést hozzá eljuttatni, hogy folytassa a leckéket, küldje őket, mert nem rossz ez az irány, amit mutat. A kép egy önportré, egy külső környezetben, és ez a környezet is nagyon attraktív, hatásos, és a póz is nagyon jó, azaz azt mondhatnánk, hogy ez egy háromdisznós kép. Viszont egy disznót azért mégis visszatartunk, mert egy picit a kompozíciót pontosítani kellene, mert most a képkivágás, a képkeretünk elhelyezése olyan döntés, hogy a modell fejét helyezi a kép kvázi középpontjába, és ez több kompozíciós szabálynak ellentmond, és súlypontjában sem biztos, hogy itt kellene szerepelnie. A modell az egyik helyzetben határozottan tekint a kép bal oldala felé, jobbról balra néz félprofilban. Márpedig amerre a modell néz, arra mindig nagyobb teret mutatunk, ez az egyik szabály, amit persze fel lehet rúgni, és azon az oldalon veszek kisebb teret, amivel feszültséget teremtek, lezárom a tekintet útját, és ezzel fokozom a kép drámaiságát – de most a kettő között vagyunk, se nem több, se nem kevesebb, félúton megálltunk. A másik ilyen dolog a testtömeg elhelyezése; most a lábnál, féltérdnél van vágva a kép – ha itt még egy ujjnyival többet kapunk, akkor ez a testforma mint tömeg erősebben jelentkezne, azaz jobban fókuszálnánk a személyre a tájban. Itt ennek a kettőnek az aránya is billeg, hogy melyik az erősebb; azaz ez a két kompozíciós döntés az, amiben határozottabb döntést kellett volna hozni. Még valami, ami fontos jelzés a képen, az a szemüveg, aminek mindig van egy szerepe egy portrénál, ahol a néző egy szemkontaktust keres a modellel, vagy a szemet akarja megfigyelni, mert a szem teszi felismerhetővé az arcot, és jelentése van annak, ha egy szemüveggel eltakarjuk a szemet, az arcot. Itt kétféle helyzet van, az egyik az, amikor a szemüvegen átlátunk, és a szemüveg használatától függetlenül a modell szemét látjuk; a másik helyzet, mint itt a napszemüvegnél, ahol a foncsorozott felület visszatükrözi a fényt, ezáltal nem látjuk a modell szemét, csakhogy ekkor ennek a használata megint értelmezhető kell, hogy legyen. Pl. Leibowitznak van egy nagyszerű fotója Stevie Wonderről, ahol a vak énekes a jellegzetes szemüvegében van, és a szemüveg lencséjén visszatükröződnek a derítővásznak és ernyők, és ezzel egy humoros helyzetet mutat, másrészt meg jelentést ad annak, hogy egy vak embert látunk. Itt viszont a szemüveg nem szól semmi másról, mint arról, hogy nem mutatom meg magam, a gondolataimat nektek, védekezek, és ebben is egy fontos döntést kellene meghozni az alkotónak. Egyébként szerintem két disznót megér. Az a történet, ami a képhez kapcsolódik, ha van időd, és meg tudod nézni az estiskolások képeit, a közösséget, akik beszélgetnek, kommunikálnak egymással, akkor láthatod, hogy mindazokra a kérdésekre, gondokra itt fogsz tudni találni gyógyírt, és talán vizuálisan is meg tudod fogalmazni, és a képeken keresztül fogsz tudni másfajta útmutatást kapni arra az állapotra, ami a képből és a szövegen keresztül is átjön. Legyél bátor, és köszönjük, hogy ideérkeztél közénk, és hidd el, hogy a többiek is fognak segíteni, hogy képeken keresztül mesélj. (szőke)
értékelés:

Egy kisfilmet látunk, egy etűdöt, amelyben a szereplő egy statikus térbe helyezi saját magát, belép ebbe a térbe, elfoglalja a maga helyét azon a széken, és ott nem velünk, nézőkkel kommunikál, hanem egy belső történetet, egy ki nem mondott belső monológot láthatunk, saját magával van úgymond elfoglalva a szereplő. Én ezt érzem a film továbblépési pontjának: vagy ez a belső monológ jelenjen meg ennél sokkal határozottabban, vagy pedig a belső monológ helyett valamilyen kommunikáció a nézővel nem árt, ha megtörténik. Elindul egy történet, belépünk egy színpadi helyzetbe, és utána nem látjuk magát az előadást, hanem utána legördül a függöny. Lehet ilyen nagyon rövid megfogalmazásokat csinálni, de valaminek akkor is történnie kell. Ha nem történik semmi, a nem történik semminek is meg kell valahogy történnie képileg. Én ezt elfogadom 3. leckének, mert tényleg egész alakos portré, de amellett, hogy én adnék 2 disznót, ismétlést is kérek rá. (szőke) értékelés:

Rövid pihenő

Nagyon erőteljes a párhuzam, az erdélyi kopjafa-faragó a félig kész kopjafa mellett pihen majdhogynem, már többször beszéltünk Mantegna híres festményéhez hasonlóan, erősen perspektivikusan erről az ábrázolásmódról, amit a kopjafa gerendaformája is csak erősít, ugyanakkor a cím ellenére, ha a kopjafák feladatköreit, kultúrköreit ismerjük, akkor ezek többnyire sírfák, olyan obeliszkek, amelyek sírköveknél helyezkednek el. És a kép helyzete is olyan, mintha egy baleset lenne. Erre utal az, hogy az István jobb lábán nincs cipő, zokni, mintha ennek a balesetben veszett volna el, és ezt a fekete-fehér is erősíti, olyan, mintha ennek valami negatív vége lett volna, mintha egy halott ember feküdne ott. Ha az ember egy munkahelyi balesetnek képzeli el ezt az egészet, akkor a pozíció is, ami nem ironikus, hanem esendő, az egész emberi test, ahogyan a lábak elernyedtek – az egész egy látlelet. Egy nagyon furcsa üzenet, a cím szerint, látszólag vicces szeretne lenni, de ez valójában egy szomorú üzenet. És ezt szeretném megfogalmazni, hogy Istvánnak a korai képek mellett van egy erős, drámai vonulata, egy esendő, akár érzelmes arca is, amit néha átvillanva láthatunk, és én arra ösztönözném, hogy merje ezeket a vonásokat is használni, ezeket az érzéseket, ecsetvonásokat, vagy akár faragásnyomokat is használni, és nyilván ehhez az kell, hogy ezek pontosan legyenek megfogalmazva egy alkotás kapcsán. Két disznó és ha lehet, akkor megismételhető. (szőke)
értékelés:

és a kicsi virágom.

A kép elemzését videón küldjük a kompozíciós meglátásokkal. (szőke) értékelés:

Táposcsirke
jaj a ...

A címből arra következtetünk, hogy egy szándékolt humorral állunk szemben, és a mozgásszínházi produkció, ami egyértelműen egy beállított kép, az is ezt erősíti. Ugye a testkódokból, a mérlegből is arra lehet következtetni, hogy a szereplő hátával valami nagy baj van. Ennek ellentmondani látszik az arcjáték, ami olyan, mintha egy folyamatnak csak egy pontját látnánk, és nem azért, mert fellép erre a mérlegre, a tekintete az nem azzal a létállapottal foglalkozik, amire a gesztus és a humor irányul, hanem mint egy kicsit csibészesen ki akarna tekinteni, hogy vajon a fényképezőgép elkattintotta ezt a képet, vajon a fotóalbumba belefér-e ez a vicces anzix, hogy a raktárajtón belül munka után Berecz Pista megmutatta nekünk, hogy ő egy dolgos magyar ember. Istvántól láttunk már nemegy animációs filmet, ahol ő dolgozott már a humorral és az öniróniával, és saját magához hasonlítom, amikor azt mondom, hogy az a humor és önirónia, amivel azok dolgoztak, az sokkal koncentráltabb volt, és drámaibbak is, tehát egy összefogottabb és egységesebb üzenetet hordoztak. Itt a humoron kívül nagyon nem látok továbblépést, és a humor forrása is eléggé egyszerű eszközökkel van vázolva, tehát nem azt mondom, hogy ez a kép nem lehet egy portréja az alkotónak, de az az ember, akit eddig megismertünk, Berecz István lényegesen szélesebb skálán mozog, mint ez a kép, ami egy nagyon vékony szeletet mutat belőle. Úgyhogy én azt mondom, hogy egy disznó, és ismételni is lehetne. (szőke)
értékelés:

Egészalakos

Ez egy függőleges triptichon, amiben a Michelin babát vélem felfedezni, nagyon jól játszik az alkotó, nagyon jó keserédes humora van a képnek, ill. van benne valami bohócos is, ha az alsó képet megnézzük a kockás nadrággal, míg a középső kép egy közelebbi felvétel, nagyobb méretű rajta a test, míg az alsó és a felső távolabbi, így kisebb rajuk a testrészlet. Ezáltal, bár ez nem biztos, hogy rögtön észrevehető, olyan a hármas, mintha az egésztől elvonatkoztatnánk, egy furcsa, félkör alakú tükröződő felületen vagy egy félkör alakú formán, lencsén keresztül felnagyítódna a középső rész ez egy egyfolytában működő mozgást, dinamikát hoz létre a képben. Nem véletlen, ez a bizonyos láthatatlan prizma elsősorban a hasi és az alsótesti részekre fókuszál. Még mielőtt elkezdtük volna elemezni, egy jóllakott macira, vagy egy mesefigurára asszociáltam róla, és ez nem a felső képen kicsit vigyázállásban látható félalakos kompozíció, a középen pedig kontraposztos, ballábra helyezett súlypont miatt van, hanem a színjátékok miatt is. Középen a szabadidőnadrág szürkéje egy világosabb terület, tehát a középső részre fókuszáltat bennünket. De közben van olyan csibészes a szem, hogy vissza-visszaugrálgat, hogy fent megnézze ezt az érettségi tablóra emlékeztető formát, vagy le, megnézni a lábujjakat, lábakat, meggyőződésem ha a képet szétválasztanánk, nem élnének meg, nagyon szorosan összekapcsolódnak és jó az egyszerre játékos de puritán választás, hogy a három térben, három időben, háromféle módon fényképezett emberi részletet mégiscsak megpróbálod összefűzni, és egy speciális anatómiával egy egész alakos emberré változtatni. Örülök neki, hogy a fekete-fehér, amit konzekvensen használsz itt hoz egy játékosságot is, és nagyon pontosan küldesz egy látleletet magadról. Helyzetjelentés lehetne a címe, mert olyan ez, mint egy napló, mintha három levelet küldtél volna nekünk. (szőke)
értékelés:

Retro kicsi én
Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy milyen egész alakos képet küldjek be magamról. Ez jutott az eszembe. Miből lett a cserebogár. :)

Egy olyan egészalakos portrét látunk, ami a múltban keletkezett, és ezt megerősíti a felirat is. Ráadásul valami állatkerti vagy állatsimogatóban készült kép, egy pónilovon látjuk a főszereplőt. Érdekes maga az a dolog, hogy valaki egy ilyen, a múltba visszanyúló képet küld valaki, ami nem tilos, de egy picit a feladat megkerülése, mivel nem kapunk a jelenre vonatkozó jeleket, csak utalásszinten, mert nem tudhatjuk, hogy egy a kislány ma is szeret-e lovagolni, vagy így hordja-e a haját. De a kép elemzésébe ennél mélyebben nem szeretném megtenni, ez egy kedves kép a családi albumból, de arra biztatnám Ritát, hogy kezdjen el a jelenben dolgozni, foglalkozni a feladatokkal, és küldje a megoldásokat, és arra adnék neki disznót is, ha majd ez a jelenben történő megfogalmazás megtörténik. (szőke)

Ez most már talán elmond rólam ezt-azt. ha érdekel, itt megnézheted nagyobban. Ja és a bal válamon ott ül a barátom a kasszás, amit egy Banksy néven alkotó angol street art alkotótól sajátítottam ki.

Az alkotó elküldte a képet nagyobb méretben is, és azt kell, hogy mondjam, ennél ennek van is értelme, mivel ebben a kollázs-technikával (az estiskolán erről vannak anyagok, különös tekintettel Max Ernst munkáira) készült portréban vannak szöveges üzenetek is, amelyek ebben a méretben nem tudnánk elolvasni. Utal a szövegben a Banksy nevű street-art alkotóra is, aki egy nagyon fontos alkotója a kortárs – mondhatjuk – képzőművészetnek, mivel ezt az utcai művészetet be tudta emelni a kiállítások, a műtermek és a gyűjtők világába, és tudjuk, hogy ma már egy Banksy-grafittinek micsoda értéke van. Tehát visszatérve a képhez, millió kódot találhatunk ezen a képen, és kezdhetjük ezt megfejteni úgy is, hogy elkezdjük olvasni felülről lefelé, mivel egy emberi test formája adja az alakot, ez az alkotó maga. Tehát fentről lefelé a fejnél jelzésértékűen meg vannak hagyva a fényfoltok, de egy villanykörtét látunk, amire a ’figyelj oda, hogy mit teszel’ van írva, ezt már egy filozófiai üzenetként vagy kiáltványként is felfoghatjuk, majd ami még könnyen dekódolható az a szív, mint egy darts tábla, és a közepébe dobott tizes, aztán a gyomornál a recyclingnek, azaz környezettudatos, újrafelhasználható dolgok jelét láthatjuk, mint az emésztésre utaló helyzet, majd a veséket két tojás jelzi, a két kart ha megnézzük, ezek szakmai, vagy cselekvésre történő utalások, az egyik egy snitzer, a másik tollban és ceruzában végződik, a genitáliákat is megjeleníti az alkotó, majd a lábnál egy egészen más világot bekapcsolva egy buborékos hátteret használva fejezi be ezt az üzenetet, ezt a verbálisan is felfogható üzenetet a készítő. Szerintem maga a helyzet az számomra értékes és fontos, és nagyon örülök, hogy valaki ezzel foglalkozik, és merész dolognak tartom, hogy valaki egy ilyen bemutatkozást, portrét küldjön magáról, mivel valószínűsíthető, hogy számára ezek az üzenetrészek fontosak, és jelentéssel bírnak, és dekódolhatóak. Ami számomra kérdése, az az, hogy ezt a figurát nagyon élesen körbevágta, és nincs is semmilyen térbeli kapcsolata, tehát a figura körüli tér egy fehérben tartott háttér, egy papírlap. Ez kérdést vet fel bennem, hogy ez is az üzenet része, ez a kivágottság, kiemeltség, egyedüllét, vagy pedig ez csak azt jelzi, hogy a háttér nincs befejezve. Mivel ez a kép – főképp hogy ha erre a Banksy-ra is utalunk – akkor azért fontos lenne, hogy akár más technikákat is bekapcsolva, pl. festést, rajzot, vagy sprayt vagy bármit, össze legyen egy kicsit dolgozva a figurával, mivel így én nem tartom 100 %-ig befejezettnek ezt a munkát. (szőke)
értékelés:

jin-jin
A jin negatív, de két negatív az már pozitív. :) Lehet, hogy kikapok a torzításért, de úgy éreztem, így jobban visszaadja azt az érzést. Meg lehet, hogy ezt a következő leckében kellett volna, nem tudom. Amikor magamat fotózom csak, valahogy mindig olyan egyedül vagyok a képen. :)

A két emberi alak tulajdonképpen egyként értelmezhető, és az a biztonságos mosoly, az egymás felé hajlás is azt jelzi, hogy együvé tartoznak. A leírásban elhangzik egy kis védekezés, hogy a torzításért lehet, hogy az alkotó kikap. Miközben ha fognék egy darab papírt és ceruzát, és a két emberi alakot, akik egymásba olvadnak, de ettől függetlenül a formájuk balra nyitódik, az első alak meghajlásával, a második alak rásimulásával, tehát az egész balra nyitódik, és a tóparton a baloldali felületen valójában egy jin-jang torzulás jön létre, mert ha ezt az egészet nem felhőnek, nem vízpartnak, hanem egy ilyen kis spirális lencsének fogom fel, akkor az derül ki, ahogy rajzolgatok a kis papíromon, hogy a jin-jang forma eggyé válik, és ez az egyszerű, és könnyen hozzáférhető trükk nagyon is dramaturgiailag beleilleszkedik a játékosságával ebbe a képbe, hiszen a képnek nem jin-jang, hanem jin-jin a címe, és erről talán az Estiklopédiában tudunk többet találni, hogy a jin, illetve a jang kifejezés mit tesz. Nagyon szép a karok játéka, az az összefonódás, hogy nem csak ráhajolunk egymás testére, de érinteni akarjuk egymást, még az első figura is ezt az érintést mutatja, és ez az együvé tartozás, a bizalom jele. És ezért fontos a torzítás, mert a jin-jangban ez az egység jele, azt a cseppformát, ami a körben záródik, az egység jeleként használják. A leiratban is benne van, hogy ha egyedül fotózza magát, akkor olyan egyedül érzi magát, és ez egy nagyon fontos, és nagyon szerethető közlés. Úgyhogy ezt a képet én helyénvalónak, nagyon jónak tartom, ráadásul az ellenfény, illetve a világos fényhatások ellenére is kapnak az arcok némi szórt fényt, látható a gesztus, látható a békesség a képen, azaz én ezt három disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés: