Egész alakos önportré

Relativitás
Kint is vagyok, bent is vagyok....

Róbert előző munkáit figyelve egyértelmű, hogy nagyon izgatja őt a tükörfelület, a torzítások, az ebből adódó szürrealitás, a játékosság, és ez itt most egy nagyon jó megoldás, egy jó megfigyelés, hiszen mindannyian ismerjük ezeket a buborékszerű ajtódíszeket, kidudorodó foncsoros ajtóüvegeket, nekem mindig azt az érzetet keltik, mintha benn valami nagy robbanás lett volna, ami kidudorította ezt a felületet, szóval az ötlet nagyon jó, azok a formák, a két nulla, vagy akár a fektetett nyolcas végtelen jele, de akár a jin és a jang is szóbahozható, szóval szépek a formák. Egyetlen kérdés az a képkeretként felfogható ajtórészlet, hiszen a fotós meghozta azt a döntést, hogy a környezetet, a befoglaló formát is ábrázolja, ezzel adva kontrasztot a megfigyelésének, így nem csak azt a szép színekkel és formákkal játszó üveget mutatja, ami önmagában talán izgalmas és érdekes lenne, de mindenképp megkívánna valami ellentétpárba állítást, de ha ez a döntés meghozódik, akkor az is fontos, hogy mi az, ami a belső történet keretezéseként a valós térben megtörténik. A kép felső határán elindul egy újabb ablaküveg, de ez csak mint fekete csík értelmeződik, és itt érzek némi bizonytalanságot, mert az is jó döntés lett volna, ha ebből többet adunk és lenn a fehér keretből kevesebbet, vagy akár az is érdekes lehetett volna, ha a kilincset használjuk, valamit ráakasztunk, ami térben is játékossá teszi a kompozíciót. Róbert, örülök, hogy újra köztünk vagy, várom a folytatást a további leckékre, vagy akár az előzőek ismétlésére, ne csigázz minket, hogy fél évet kelljen várni egy-egy munkádra, hajrá, tessék dolgozni! Azért három malac, hogy tovább dolgozz, gondold végig a leírtakat. (hegyi)
értékelés:

Egyetlen hangya testében több atom van, mint az összes csillag száma az égen. A két végtelen között ott az ember. Közben a Kolompos együttes zenél.

Egyrészt a Balázsnak egy személyes üzenet, hogy én nagyon szeretném ha aktivizálná magát, mert én szeretem a dolgokat, amiket csinál, másrészt meg a filmet elemezve itt a leiratból indulnék el, mivel az arányrendszereken kellene egy kicsit finomítani. Azt írja ugyanis a leirat, és azt szeretné számunkra közölni, hogy a két végtelen között ott van az ember, mármint a hangya teste és az atom meg a csillagok között. Ebben a filmben ha megnézzük, van egy bevezető képsor, az éggel, aztán a kamera ráfordul egy sötétebb, csak sziluettben látszó bokros vidékre, és aztán innen elindul egy történet, fel-felvillantva – mivel a technika pixillációs – látunk egy almát, amit akár a bűnbeesés almájának is gondolhatnánk, és ez az alma vezeti a történetet, aztán egy vágással a bokorból úgymond felülnézetből előkúszik maga a főszereplő, hátonfekve végigcsúszik vagy végigúszik a földön, és hát ebben a nagy igyekezetben elveszíti a cipőjét, amire ráközelít a kamera, és mintegy ilyen dokumentumfilmben, vagy nyomozati anyagban megtalálja az almát, amibe beleharapott valaki, és ezen az almán ott van egy hangya a végén. Tehát az üzenet maga, és az íve nem lenne rossz, csak én a végénél egy picit korainak érzem az elvágását, a film végét, ezt a részt, ezt a fajta helyzetet, főként a rátalálásra fókuszálnák még egy picit, főleg akkor, ha arányaiban nézem a filmet, és ha azt nézem, hogy mennyi a bevezetés, akkor ehhez arányítanám a befejezést is, mivel hát ott kell a poénnak ülnie. De hát azt azért tudnunk kell, hogy ez a pixillációs technika ez nem egy egyszerű feladat, úgyhogy én most azt mondom, hogy egészalakos portrénak is el tudom ezt fogadni, és kössünk egy úgymond üzletet, megkapod a négy disznót, ha az egészalakos portréra még egy filmet csinálsz nekünk, akár ennek a filmnek egy bővebb verzióját, akár egy másik ötletet megmutatva, mert én azt várnám, hogy erre a leckére a Balázst megismerjük. Úgyhogy négymalacos a film. (hegyi) értékelés:

Alkat

Én nagyon szeretem ezt a képet, ez egy nagyon izgalmas és jó ritmusú felvétel, még akkor is, ha a vágás egészen furcsa – de pontosan van méretezve, nagyon szépen kereteződik ez a történet, talán én lemondanék ezekről a mechanikus zajokról, megnézném én ezt a képet ezek nélkül is, a zajodázást és öregítés és grafikai hatás nélkül is. Ezeket én lehagynám róla. De maga a póz, az ellenfény, az átszűrődő fények által átfestett struktúrák ez mind nagyon szép. Három disznó, én lehet, hogy áttenném az első leckébe, portré arc nélkül. (hegyi)
értékelés:

Alak

Én végigolvastam a kommenteket, és olvastam a vitát, amit a kép generált, elsősorban a vágásával, a színeivel, magával a beállítással voltak kérdések. Én azt gondolom, hogy ez a kép nagyon erős, szuggesztív impulzusokat sugalló kép, és én szeretem, szeretem azt, amikor valaki ennyire konkrétan fogalmaz meg egy létállapotot, egy helyzetet. Ugye itt egy erősen felső gépállást látunk, és egy erősen torzított helyzetet látunk, amit egyrészt a perspektíva ad, másrészt erre játszik rá az optika torzítása is. A gépet valószínűsíthetően maga az alkotó tartja saját feje fölé, de próbált arra ügyelni, hogy noha a karjai ezt a mozdulatot tükrözik, de a vágással ez a mozdulatnak az ereje csökkent, és így sokkal jobban koncentrálunk az arcra, a szemekre, az orra, a szájra, a test formáira. Annak külön örülök, hogy ezek a formák be vannak fejezve, tehát egyedül a fejtető és a karok vannak vágva, de a többi az mind jól láthatóak. Az is egy érdekes kísérlet, hogy egy ennyire túlvilágított háttérben, mintha ollóval vágnánk ki, kihipóztuk volna a hátteret, egy ilyen világítással dolgozik a Mariann. Nekem ebben egy kérdésem van, egy kicsit elüt ettől a rendszertől a haj, mégpedig a hajnak a vállra és a nyakra tekeredő tincsei, ezek egy picit zavarják nekem ezt a fajta kompozíciót. Tehát ha elfogadom ezt a túlvilágított, kiégetett hátteret, ha elfogadom a felső gépállást, a torzítást, a kompozíciós rendet, akkor ezek mind egy lebegést, mintha egy asztronauta lebegne felénk a térben, egy ilyen érzetet keltenek, és ezt hozza vissza, ezt realizálja nagyon is erősen ez a fajta haj elhelyezkedés, ami ott egy kicsit kuszává is teszi ezt a történetet és tónusában is nagyon sötét. Tehát ha azt lehetne mondani, hogy a Mariannak érdemes lenne még foglalkozni ezzel a fajta üzenési móddal és erre odafigyelni a későbbiekben. Mert ha mondjuk mell alatt elvágod a képet és befejezed, akkor rendben is van és helyre is kerülnek ezek a dolgok. De ha ennyire finoman fejezed be ezt a történetet, és ennyire jól látod azt, hogy fontos szerepe van annak a talán férfigatyának, ami rajtad van, a kivillanó hasnak és a póló gyűrődéseinek, mert ez mozgatja be a kompozíciót, és ettől tud a szem végigvándorolni a testeden fejtől lábig és folyamatosan vissza, akkor ezt a hajat viszont hátra lehetett volna fésülni és ez a kuszaság nincs ott jelen. (hegyi)
értékelés:

Tanulok lovagolni
A lónak, a kislánynak aki vezeti őt, és tanít engem és nekem hármunknak muszáj egy személyként viselkednünk addig, amíg kettesben nem maradhatok a lóval (vagy egyedül saját magammal). Egyszóval én és a félelmeim, amik miatt mankóra van szükségem. Tudom, hogy nem látszanak a félelmek a képen, ez azért lehet, mert jóban vagyok velük.

Egy árnyképet látunk, ami egy út menti füves részen jelenik meg, és sejthetően az alkotót látjuk a nyeregben, a kezében a formákból adódóan láthatjuk a fényképezőgépet, a sziluett ezt mutatja, és azt látjuk, hogy a szereplő nem egyedül van itt, hanem egy másik szereplő segít neki, tartja a lovat a kantárszáron keresztül. Sőt, ha nagyon megfigyeljük a kép bal alsó részében a valós helyzetet a nadrágszár egy darabját is felfedezhetjük, vékony csíkban, tehát maga ez a helyzet, a ló, a lovas, és a tanító helyzete jelenik meg a képen. Azért annyit talán szabadjon megjegyezni, hogy ez az elkapott pillanat nem biztos, hogy kellően dinamikus, amit az alkotó választott, ugyanis – persze egy tanulási folyamatnak vannak stációi – de azért az anatómia megfigyelése is fontos, hogy ha kiválasztom, hogy én erről a szituációról szeretnék beszélni, akkor ebben a szituációban mindegyik szereplőnek megvan a maga fontossága. És ezt a fontosságot ebben az elrajzolt, sziluettes ábrázolásmódban csakis a formák és az exponálás pillanatának a megválasztásával tudom befolyásolni. Azaz a ló feje és a segítő ember ott a lófej mellett egy zavaros helyzetet mutat, tehát amíg a ló és a lovas helyzete egy szép ritmus, olyan, mintha egy ülő buddhát rögzítettek volna a lóhátra, addig a tanító és a ló kapcsolata nem teljesen tisztázott, és akárha hanggal vagy bármilyen utasítással a lovat rábírjuk, hogy emelje fel a fejét, akkor máris dinamikusabbbá válik a kompozíció, és kiszabadulnak ott azok a formák és nem olvadnak ott annyira össze. Ettől még az ötlet nagyon jó, és jól érzékelhető ez a kapcsolódási rendszer, csak a formák kapcsolódásánál érzek ott egy pici zavart, úgyhogy én két disznósnak gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ki vagyok
Magamra vetített gondolataim.

A felvételen egy talán színpadi helyzetet látunk, ahol a falra vetített szöveg szoros kapcsolatban áll a kompozícióval és azzal az üzenettel, amit az alkotó közölni szeretne; „A gondolataim én vagyok, a ruhám nem” és ebben a szöveg is egy tipográfiailag jól komponált szöveg, és nagyon érdekes, ahogyan az alkotó saját magát és a ruháit elhelyezte ebben a térben, nagyon jó meglátás az, hogy ezek az inverz betűk, hiszen ők világítanak a felületen, és az ún. papír az, ami sötétben marad, ezek a képi jelek csak akkor fognak érvényesülni, ha a világító betűformákban helyezkednek el, és jól meglátta, hogy a nem szónál helyezte el a ruhakupacot, és nagyon jó meglátás az is, hogy az ÉN, az énüzenet, a saját megjelölése mellé helyezte el a fejét, és a V betű szára lehetővé teszi, hogy az orrát, a száját láthassuk, tehát az arc gesztusaival szembenézhetünk. Noha ez feltehetően egy akt, mégis szemérmes tud maradni az üzenet azáltal, hogy takarásban, azaz sötétben tartja a test nagyrészét, de mégis, sziluettként ez a forma meg tud jelenni. Ami a képi üzenetnél egy fontos dolog, hogy ez egy perspektivikus helyzet, ahol egy fal vagy vetítővászon előtt ül az alkotó és előtte van egy tér, ami bár nagyon haloványan, de érzékelhető a deszkák iránya, és ezeknek a kép háttere felé való iránya, tehát ez is egy jó gondolat. Egy picit abban vagyok bizonytalan, hogy a vetítővászon főleg a kép bal oldalán nagyon nagy mértékben megjelenik, és nem vagyok 100 %-ig biztos abban, hogy ennyire nagy teret kellett volna oldalirányban hagyni. Tehát a vágással itt még jobban lehetett volna koncentrálni ezt az üzenetet, még akkor is, ha ettől ez a centrális sáv, vagy a centrális kompozíció kibillenne. Talán a kompozíciónak még jót is tenne az, ha egy picit feszítenék a képhatárokat ezek az üzenetek. Most ezek a határok nagyon konszolidáltak, és jólfésültek, de ennél lehetett volna egy picit dinamikusra venni a vágást. De abszolút három disznós kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egész portré
kicsiaborsdenagy

Ez a Spirituális Nemzetközi Gyógyítók második kongresszusának plakátja. :) De komolyabbra fordítva a szót, bár szerencsére ha jól sejtjük, Judit sem ellenzi a viccet, a kép nagyon tetszik. Amelie csodálatos élete című film kimaradt jelenete, amint Amelie felfedezi, hogy bár már felnőtt nő, de jó dolog szikláról vízbe ugrani, és most épp megérett az elhatározás és már lendül is a kéz, nagy levegő... Szóval története van a képnek, tere és sugárzása, ami nagyon fontos. De épp azért, mivel ez a tér fontos, nem mindegy, hogy hogyan jelenik meg a képen. Ennél itt most oldalt kellene még hely, mert így a lány be fogja verni a két kézfejét, amikor lendül majd. Szóval jó a kép, kedves az önironikus humor. (szőke-hegyi)
értékelés:

El lehet tolni
a biciklit...is

Én nagyon szeretem ezt a képet, és pl. azért, mert olyan emlékképeket is előidéz bennem, mint Jiri Menzel korai filmjei, ahol artisták és akrobaták és különböző figurák jelennek meg a régi időkben, de ettől a hosszú árnyéktól a varázsbiciklitől – ami olyan, mint egy velocipéd - válik meseivé az egész, mert az emberi figura egy ilyen elrajzolttá válik, ettől mesei, ez erősíti fel a háttérben a napraforgók vörösét, ezt a naplementés hangulatot, nagyon jól ízesül az a fajta próbálkozás, ami sok estiskolás képen már látható volt, az árnyékok. Annak örülök, hogy az árnyékkal való dolgozással egy egészen új üzenetet tudtál létrehozni. Nekem ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

talán javítás talán

Nagyon örülök, hogy egy mozgófilm érkezett megint, azért annyit had mondjak el zárójelesen, hogy a mesterem, akit Szlávik Lajosnak hívnak ő festészettel és szobrászattal is foglalkozott, és ő mondta azt valamikor a nyolcvanas években, hogy a világ már megváltozott, az a szobrász, aki láncfűrészt vagy ilyen sikítókat használ a szoborhoz, az már nem a szobor élményéért készíti azt a szobrot, hanem azért, hogy minél hamarabb elkészüljön, és ez már nem teljesen arról a történetről szól. De ezt tényleg csak zárójelben jegyeztem meg. Nem emiatt fogok javaslatot tenni a filmre, csak a film közepén lehet látni ezt a láncfűrészt. Bele is kell ebbe a láncfűrészbe kapaszkodnom, mert egy hármas tagozódású történetet látunk, az középső részben, ahol a láncfűrész hangja nagyon intenzíven jelentkezik, ott nem igazán értem, hogy miért ferde a kamera. Sejtem, hogy egyszerűen le lett rakva, de nem értem, hogy mitől dekomponált. Nekem nagyon kuszának tűnik az a rész és valamilyen szinten a bevezető rész sincs teljesen magadon átszűrve; és a harmadik részben, ami egy ilyen diaporámaszerű, zenére képesített történetmesélés a film, és tulajdonképpen onnan kezd el érdekes lenni, de amint az elindulna már vége is lesz. Tehát örülök, hogy küldted ezt a filmet, de azt szeretném mondani, hogy jó lenne ha átgondolnád, hogy mit mihez kapcsolsz, filmes szempontból ezt nem tudom 100 %-ig értelmezni. Nem értem a tagozódást, nem értem a kiválasztásokat ebben, és nekem nem áll össze ez a film egy üzenetté, abban az értelemben, hogy bevezetés, tárgyalás, befejezés. A szándékot értem, csak igazából nem szervülnek össze a dolgok. Pl. a hangsávban sem értem, hogy a láncfűrész miért ilyen iszonyatosan félelemkeltő, közben úgy tűnik, hogy egy csoda, egy szobor létrejötte az, amit a film vállal. Én azt mondom, hogy egy picit értékelj dolgokat magadban, foglalkozz még ezzel a feladattal, én ezt visszaadnám javításra. (szőke)

Tánc a szökőkutakkal
Ez a kép a szép környezet által keltett boldogságot sugározza számomra!

Ez is szívem csücske ez a kép, talán Nyugat-Európa lehet, nem tudom. Ha Bogi van a képen, akkor nem tudom, hogy az Ének az esőben c. régi filmre visszaemlékezve, csak egy picit balra lehetett volna ez a fellibbenő női mozdulat – ugye nagyon rímel rá az a barokk szobor ott a vízesés alatt, ugye az is emelgeti a kezét, tehát ha egy kicsit balra elmozdult volna, akkor a feltartott kéz nem akaszkodott volna bele a két esernyős hölgybe, és jobban érzékelhető lett volna a mozgás. Vagy pedig oda kellett volna menni, és elkérni azt az esernyőt és azzal csinálni ezt a mozdulatot. (szőke)
értékelés:

A hosszú

A hosszú

A rövid(ebb)

A rövid(ebb)

A közepes

A közepes

Érdekesek ezek az árnyjátékok, nekem a harmadikról a South Park jut eszembe, meg hogy akár valami animációt vagy árnyjátékot is össze lehetne itt már állítani az estiskolán ezekből az árnyékokból, árnyéktorzulásokból.
Itt három képet látunk, és megint a kategóriahatárok feszegetését látjuk, mivel itt a lecke célja az önmagunk megmutatása, de persze elfogadjuk ezt, hogy itt az árnyékokkal folyik egyfajta trükk a saját magunk bemutatásának az elkerülésére vagy egyenlőre talonba tételére. Szóval egy triptichont látunk, bár nem igazán az, inkább képsornak nevezném, és ami nekem egy kicsit kérdés, az az, hogy amíg az első kép az egy nagyon erős, jellegzetes behatárolása az iránynak, amerre az alkotó haladni akar, ez egy határozott dolog, a második kép is határozott, de az elsőnek ellentmondóan egy rövidülésben érdekes térjáték ugye a fal és út találkozásánál a törés, addig a harmadik képnél nem érzem azt az ugrást, ami az első-második képnél megvan, és itt nincs meg ez az ugrás. Vagy ha a második és harmadik kép kapcsolódik össze, akkor meg az első a kakukktojás. De valahogy én ebben látok egy problémát. Szeretjük amúgy ezt a képsorozatot, de emiatt két disznó és nagyon várjuk a Katalinnak ha már ezt a védekezést letudta, akkor a képeit. Általában ezeket az árnyékokat a portré arc nélkül leckére szokták beküldeni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Várzsonyban
"Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket"
Várnai Zseni

Itt a címben van egy játék, ugye a Vár és Vázsony összevonása, ahol az Anita ott van, és készítette ezt a képet, és az egész kép hangulatvilágába, ez a horgolt asztalterítő, a lakkozott körmök, a vállpánt, a nagyon karakteres szemüveg hoz egy elég karakteres színházi jelleget. Különösen ebben a háttérben, ami mintha egy festett díszlet lenne, mert nem oda hangsúlyozódik a történet, hanem az előtérben zajló színészi alakításra, de alulnézetből, hogy azért a díszlet is látszódjon, az egésznek elég erős színpadisága van, és Brecht hangulatát idézi ez az egész, és akár egy színpadi fotónak is elmenne; azt nem tudom, hogy ez tudatos-e ez az egész, ezzel a maszkszerű jelenlét van itt, ezzel az egészen speciális hajfedővel, ugye nekem itt egy konkrétum hangzott el, amit meg kellene nézni, a Varrenné dicsősége, de van egyfajta nagyon furcsa, madamos hangulata ennek a történetnek, nyilván azért, mert maga ez a fejfedő, és az egész dizájn az nagyon határozott. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezekkel bármilyen baj van, de felvetődik az a kérdés, hogy mi az üzenete ennek a színpadszerű, színházszerű szubjektív képe. Nyilván megvan az oka, csak nem tudok beljebb hatolni az értelmezésben. Az is érdekes, hogy az egyedüli szín az tulajdonképpen ez az ing meg a sapka, mert mondható majdnem, hogy a vár monkrómban van tartva, és ez a kiégettes háttér az alaknak a fényviszonyai, itt is ez a fordított megvilágítás, hogy nem az arc van megvilágítva, hanem minden más. Tehát van itt egy kép, a kép rendszere elfogadható, a kérdésem pedig az, hogy ez az egész miért színházi? Mit üzen az alkotó ezzel, én erre azért várnék egy választ, hogy ez mit jelent az Anita üzenetrendszeráben. Nem elég a Várnai Zseni, mert ő nem az Anita, aki elég határozottan hoz egy privát hangulatot, a kép mintegy leveti magáról a verset. Tehát segítséget várok, hogy mitől van alsó gépállás, amitől az arc minden ránca látszik, minden naturalisztikus, és mégis színpadi, színházi. Nem irodalmi szakkör vagyunk, én hatvannyolc versből sem fogok közelebb jutni a képhez, márpedig azért csináljuk az estiskolát, hogy az önálló értelmezések, a saját értelmezéseink felé haladjunk. Képileg három disznó, és várom a választ. (szőke)
értékelés:

Pihenő

Én nagyon szeretem ezt a képet. Egy külső felvételt látunk, egy oszlop tövében talán kávéházszerű székekkel, ahol az alkotó mint egy vándor megpihen, leteszi a kis táskáját, és átöleli saját magát. Tehát nagyon sok fontos jelzés van a képen. Pl. üresek a székek, ő mégis lent ül a lépcsőn; ez a kívülállás, a nem kerülhetek oda, nem jutok oda fel, nem ülhetek a székben, nem iszom egy kávét, nem nyugodtan pihenek. Aztán egy másik ez az átkarolás, amikor az ember nem fázik, nincs hideg, hanem egyedül vagyok, és ebben az egyedüllétben saját magam támasztom meg magamat, magamnál keresek megnyugvást vagy gyógyírt. Ezt erősíti a modell azzal is, hogy a modell nem a csomagjait nézi, nem a kamerába néz, hanem valahová a semmibe néz, a lépcsőre maga mellé. Aztán az, hogy a fekete fehér kép tónusban tartásában a főszereplő és a hozzátartozó tárgyak vannak drámai sötétben tartva, mint három pont egy mondat végén, az összes többi az egész struktúra az mögötte egy lebegő, illékony, holott óriási súlyos tárgyak ott, és mégis itt az ő története az, ami hangsúlyos. (szőke)
értékelés:

Fák

Láttuk ennek a leckének az első megoldását, és akkor kértünk rá ismétlést, és ezzel most nagyon jó irányba halad az alkotó, és nagyon jó javítást látunk. Mivel kinyitotta a teret, máris nagyon jó arányban van a kisgyerek, a felnőtt és a fa, nagyon jó ritmusban, egy ilyen parabolaívben viszi a szemet a kompozíció, ráadásul van egy – ugye ezek már apró jelek - egy bucka, ami nagyon szépen beviszi oldalról a tekintetet, és a kéz is ebbe az irányba mutat. Nagyon szeretjük ezt a képet. Három disznó, és nagyon örülünk annak, hogy dolgoztál ennyit ezzel a munkával, és meg is van az eredménye ebben a képben. (szőke)
értékelés: