Elemzés

Nagyon olasz, nagyon hatvanas évek, kifejező a hangulata, az benne a legjobb, hogy megőriztél a jelenből is jeleket, nem csak a kis FIAT-ot, egyetlen dolog, amit javíthatónak gondolok, ha megvan a RAW file, hogy ezt a szürke, rossz időt idéző tónust kéne egyenesbe hozni, a hangulattal stimmelően világosabbra, mert így ez most elvesz az egész erejéből. De ez utómunkában megoldható. (hegyi)

Nagyon izgalmas az a színtér és tónus, amiben mozogsz, kifejezetten tetszik, még akkor is, ha a citromba forduló nap fénye elég szürreális. Ugyanakkor nagyon fáj, hogy ennyire szűk az alja, kényelmetlen érzetet kelt. Ettől olyan, mintha az állványod hanyatt esett volna, mintha az egész hátrafelé dőlne és nem a nagy ég terülne fölénk ettől, szóval előtérre szükség van, ennyire nem jó a horizontot letenni a képszélre. (hegyi)

Jó. Akkor most próbáljuk elképzelni ezt a képet úgy, hogy nem vagyunk lusták és leülünk a géppel a földre és onnan készítjük el a képet. Mert hogy épp a főszereplő, a fa, ami igényelné, hogy ha már magányos, akkor ne vegyüljön ennyire el a háttér fasorában, és akkor ha lejjebb megy a kamera, akkor a fő motívum feljebb fog kerülni. A másik, hogy ez a képarány a szokásos digit képaránynak tűnik, nem annyira szeretem, alul egy ujjnyi még jól jönne előtérnek, és akkor közelebb is kerülnénk a fő motívum esetében az aranymetszéshez. A tónusaid szépek. (hegyi)

János, azt kell eldönteni, hogy valóban a négyzetes megoldás azért készült, mert az az egyedül üdvözítő, vagy azért, mert mondjuk az 500 pixeles képmegosztón vagy az instagramon ez az elvárás. Értem én, ha az emberben felbuzog a publikálási vágy, hisz néha jól jön a buksisimogatás a dilettáns nézőktől, de azért olyan nagyon nem törném magam azért, hogy megfeleljek egy külső kényszernek, ha a kép maga ledobja magáról a négyzetet. Az, hogy ezek a képmegosztók a négyzetest preferálják, az az ő bajuk, de ha bedőlök nekik, akkor az meg az én saram. (hegyi)

Jánosom, maradjunk abban, hogy ebből ennyit lehet kihozni, a meglátás nem rossz, azért olyan nagyon nem is ver a földhöz, egy sorozatban lehet helye ennek, a hangulata megvan, most talán így a vágás is helyén van. (hegyi)

Az a helyzet Éva, hogy egyik szemem sír, a másik nevet, mert örülök annak, hogy magaddal dolgozol, sőt, ha tehetném, mindenkit arra terelnék, hogy foglalkozzon magával, mert egyrészt kéznél van, másrészt az önismeret az alapja minden alkotói dolognak, szóval ez a része nagyon is bátorítandó, de a megoldásban vannak problémáim. Remélem nem baj, ha ezeket is megosztom. Szóval az van, hogy a torzó fontos dolog, sőt, abszolút érvényes forma, viszont az nem mindegy, hogy mennyire evidens az, ahogy a képhatárok vágják a testet. Úgy tudnám ezt érzékeltetni, hogy ahhoz, hogy közelebb jussunk a jó vágáshoz ebben az esetben, az lehet a segítség, ha nem mint testet figyeljük az objektet, hanem mint tárgyat, mintha ez szobor lenne, vagy két virág, szóval hogy nem az, ami, mert az elvisz, hogy ha a térdet térdnek számítom, hanem hogy ez egy kúpos forgástest, és azt hogy tudom jól megmutatni. Ez a vágás kérdése. A másik kérdés a térbeliségé. A világításnak azt kell szolgálnia, hogy ez a térbeliség működjön, vagy úgy, hogy ellene dolgozom, és elveszem a térhatást, vagy úgy, hogy kiemelem, erősítem azt. Itt jön a képbe az anatómia, amihez javaslom nézegetni Barcsay Jenő könyvét, ha máshol nem, könyvtárban vagy múzeumok shopjában megtalálható. Most itt az az érzet, hogy a csontokat kihúzták a testből és ettől a tartása összeomlott, behorpadt a felület. És még egy: ha fázol, akkor a libabőr ki fog jönni, ami lehet cél, de akkor arra rá kell erősíteni a fényekkel, vagy melegebbet kell csinálni, tehát ezt is el kell dönteni, mert ha csak azt látom, hogy a modell fázott, én se fogom mint néző jól érezni magam. Mondom, ez lehet cél is, de akkor ennek is indokának kell lennie. Összefoglalva, várom a folytatást. (hegyi)

Mindenkinek más és más színvilág csatolódik a pompa, az elit, a minőség világához, én el tudom a kékest is fogadni, bár nekem így picit hideg az összhatás, viszont az biztos, hogy szívem szerint emelnél a kontraszton, hogy a feketék kopogósabbak legyenek, hogy határozottabb legyen az összkép. Ami igazán izgalmas, az a boltívek játéka, ez egy nagyon jó megfigyelés, szóval én azt gondolom, hogy mindent összevetve és a lehetőségeket is kalkulálva ez egy jó munka. (hegyi)