Elemzés

Képcsarnok (nem az)

Képcsarnok (nem az)

Reflexió Hajdrák Tímea képére

Kétfenekű feladat egy rendező által rendezett helyzet fotózása, mert egyrészt dolgozik bennünk a dokumentátor, ha már más nem tudott ott lenni, tudósítsunk róla, de ott van az egyediséget kereső alkotó is, aki meg szeretné a maga érzelmeit beletenni a produktumba. Én azt gondolom, hogy ez itt most jól sikerült, mert érezhető a tér, a helyszín, az is, mi volt a falakon, de mindez bojtáros lett, eléggé de nem túlságosan, szóval kedvelem. Tamás, el vagy tűnve, tessék rákapcsolni. Köszi. (hegyi)

Belátás

Belátás

Először is gyónás következik: gyerekkoromban azért szerettem lakótelepen lakni, mert kényelmesen be lehetett látni a szemközti ház ablakain. Fejben mindenkinek megvoltak a történetei, a fésülködős lánynak, a nagypocakos söröző bácsinak, a főzős néninek... a kertes házas élet ebből a szempontból egy magányosabb világ. Vö. hollandiai kurvák az ablakban. A kép tetszik, épp amiatt, hogy a feketére kimaszkolt ablakok és járókelők adnak az egésznek egy sematizáló hatást is azon túl, hogy persze a ritmikai képlet is jó lett, a metrókijárat tetejével is passzol, és azzal a rombolással is, ahogy átrendezik a városunkat. Vö2. a miniszterelnöknél azért nem lehet tüntetni, mert be lehetne látni az ablakon. Várom a folytatást! (hegyi)

Benéz a tavasz

Dunaújváros határában az elhagyatott Szávits kastély (kúria).

Laci, kicsit elhanyagolsz minket, ami azért is baj, mert hogy ezek a képeid nagyon erős üzenetek, de ha ilyen ritkásan jönnek, akkor a képi párbeszéd nem tud folyamatos lenni, akkor ezek csak egyfajta helyzetjelentések, mint egy messziről jött képeslap. Jó az üzenet, szépek a tónusok, az árnyékok, az, ahogy a földre vetül a kinti világ, talán egy picit az ég utómunkája lehetne precízebb, hogy ennyire ne lógjon ki a lóláb, de ez orvosolható, sőt, azt kell mondjam, megérné azt a plusz fél órát, amíg kikísérletezed, hogy hogyan lehet ezt úgy helyretenni, hogy ne vegyem észre, hogy bele kellett nyúlni - ami persze szakmai szempontból logikus, hiszen ahhoz, hogy megjelenjenek a formák a padlón, kell fény, és ezt a tónusterjedelmet a digitális nem tudja átvinni magától. Talán annyit még, hogy ahhoz, hogy igazán közel érezzem magamhoz, két dolgot változtatnék: az egyik a beltér, ott egy fényértékkel talán visszább hoznám a sötétből, hogy legyen húsa a térnek, a másik meg az élesség. Tudom, hogy nagyon fontosnak számít ma az, hogy egy kép mennyire éles, sőt, azt is látom, hogy sok helyütt ez mintha valami értékjelző lenne, ha éles, jó kép, ha nem éles, nem jó - de ez tévedés. Sőt. Az élesség erősíti a jelenvalót. De ez ritkán áll párhuzamban a kép "akaratával". Azaz egy érzelmi megközelítés ritkán tűéles. Emellett van persze egy prózaibb ok is, ami miatt azt mondom, hogy nem kell ennyi élesség, az pedig az, hogy sokszor átfordul a dolog, és főleg kisebb méretnél elkezd az élesebb formák határvonala inverzbe átmenni, mintegy szellemkép. Na, azt gondolom, hogy ha megvan a RAW, akkor ezen lehet még molyolni és finomítani. És megérné. (hegyi)

Kisfőnök

Kisfőnök

A kép spontán készült egy szép tavaszias napon.

Na ez tetszik! Oké, lehet mondani, hogy 1-2 fokkal a képet el lehetne forgatni, hogy egyenesbe jöjjünk, de ez legyen a legnagyobb bajunk, mert hogy több síkon is hat rám a kép, és működik, bemutat és hangulatot hoz. Jó a cica, játékos is, de méltóság van benne és egyfajta szomorúság is, azaz sorsa van, amit a környezet nagyon jól hangsúlyoz. Külön örülök, hogy lementél a macska szintjére, ezért mi is belekerülhetünk a történetbe, egyenrangú megfigyelőként. Jó a környezet is, a színek miatt van festőisége, de ellentéte is a pusztultság, és ami külön érdekes, az a macska és a házfal színpárhuzama. Én annyit változtatnék, hogy balról a festett fal melletti részt már levágnám, mert az elbillent, az már sok nekem, formailag is kilóg. De a munka tetszik! (hegyi)

Hódív

Hódív

Ezt a képet régóta nézegetem, de nem tudtam dekódolni, nyilván a tükröződéssel együtt kéne kiadjon nekem valamit, a cím is errefelé terelget, de bevallom, nem jön át, nem sikerült nekem. (hegyi)

Víz a vízben

Víz a vízben

Helyzetjelentés a belvízhelyzetről

Dezső, nagyon örülök annak, hogy újra köztünk vagy és képeket küldesz, azt is remélem, hogy az első három leckét is megcsinálod újra, hiszen sok idő telt el. Jó ez az ötlet a hidroglóbusszal a víztükörben, mert olyan, mintha az ég egy kiszakított papírdarab lenne, furcsa a térélmény, szóval tetszik. Hajrá, várom a képeid. (hegyi)

Hajnali pára

Hajnali pára

Vessetek a mókusok elé, és még az is lehet, hogy később meggondolom, de ez a kép nekem többet mesél a másiknál. Nem is biztos, hogy jó kifejezés az, hogy többet mesél, mindenesetre van benne valami enyhén dekadens szomorúság, ami átélhetővé válik azáltal, hogy a háttér csak jelzésértékű, a figyelmet nem vonja magára, csak jelenléte van, elmolyolunk az ablak páracseppjeivel, szóval ez így nekem hoz egy olyan hangulatot, ami a másik képnél kevéssé van határozottan jelen. Persze, lehet azt mondani, hogy így önmagában nem teszem a falra, viszont egy sorozat részeként kiváló lehetne. Talán érdemes lenne majd István eltöprengeni azon, hogy hogyan mesélnéd el egy középkorú pasi életét Budapesten. (hegyi)

Napkelte

Napkelte

Nehéz függetleníteni magam attól, hogy két formájában hasonló képet kaptunk. Azt gondolom, hogy a körítés jó, de akkor tud működni egy ilyen érzelmi indíttatású kép, ha a formái minél egyértelműbbek. Ez valami jármű ablaka, márpedig ha így van, akkor gondolom az a jármű mozgott. Nem mindegy, mikor exponálsz, ha a háttérre teszed az élességet. Nagy a kontraszt, tehát sziluettel dolgozunk. Most azonban két téma versenyzik, a fa és a szobor, és én értem, hogy a szobor vonzó és a helyet is azonosítja, de két dudás egy csárdában osztja a figyelmet. Gyugyu vagy Lulu, Gyugyu vagy Lulu, fa vagy szobor? Ha kevéssé rövid az expozíciós idő, akkor a bemozdulás ezt a dolgot helyrerántja, de így, hogy szinte a fa ágait is meg tudom számolni, most a kér fő dolog versenyre kelt a figyelmemért. (hegyi)

padlón

padlón

Tömegelhelyezés szempontjából jónak gondolom a képet, a hangulata is átjön, egyetlen dolog az éles és befejezetlen formák tolulása a bal oldalon, ami valamennyi elvarrást igényelne nekem, hogy ne akadjak bele folyton. Mazsi, neked is azt mondom, amit többeknek már, hogy tessen legalábbis megduplázni a beküldési ritmust, mert nem a hibátlan képekből tanulunk a legtöbbet. (hegyi)

ismeretlenek

ismeretlenek

Idegenek, arcok, járókelők, férfiak, nők, kíváncsiskodók, szemlélődők, turisták, dolgozók, anyák, gyerekek, bárkik. A helyszín még mindig London, bár ez nem fontos, vaku nem villant, 50mm, 1/250sec, f3.5, iso100. Némi utómunka.

Azt hiszem, valami itt elveszett a kétdimenzióssá redukálás közben, nem csak két plusz dimenzió, hanem az a plusz infó, amit ott ezekkel EGYÜTT megláttál, viszont a redukció miatt ami maradt, az már nem hordozza, nem adja át az élményt maradéktalanul, ezért van, hogy a néző ilyenkor keres, keres, próbál, kapaszkodik, arcokat fürkész, hol a poén, de a poén az ott maradt az utcán. És még azt se tudom megmondani így innen a monitor mögül, hogy hogy lehetett volna áthozni. (hegyi)

Ipar

Ipar

Az Ipar c. kép vignettálás nélküli újra utómunkálása ismétlés gyanánt.

Nekem így sokkal jobb lett, hogy nincs rajta a művignyetta, így tiszta a konstrukció, élnek a tónusok, érthetőbben beszél a kép. (hegyi)

Képcsarnokban

Képcsarnokban

Én kedvelem ezt az akciófotóból emelt képi konstrukciót, mindegy nekem, hogy hordós vagy hogy skucból készülve a párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak, hanem a Szépművészetinél, mert hogy az eredeti alkotás szándékát megfejeli a fotós attitűd, és azon túl, hogy dokumentál is, persze, de mindezt úgy teszi, hogy egy új alkotás jön létre a figurák által, mintegy kiterjesztett értelmezési kör, és ez fontos, mert esztétikai minőségben történt meg. Timi, kérek még, tessék szeretni és küldeni a képeket. (hegyi)

Részlet

Részlet

Csak kísérleteztem.

Lépésről lépésre lenne jó haladni abban, hogy mit kezdjünk a testtel. Nem kell egyből mindennek sikerülnie. Kisebb falatokban a dolog felépül és eléred azt a tapasztalati szintet, ahonnan már az önkifejezésben használni fogod tudni a test formáit. Kezdjük azzal, hogy aktnál fontos a hőmérséklet. Hidegben libabőr van, és ha nem azt akarod kifejezni, hogy valami mennyire hideg, rideg, embertelen, akkor kerülendő, mert a néződ kezd el fázni. A másik kérdés a világításé. A surlófény kiemeli a bőr struktúráját, ami jó lehet, de a bőrhibákat is, ezt retussal utómunkában kell akkor majd javítani, tehát mérlegelendő, mennyire viszed el a fényt érintőbe. De a legfontosabb, hogy egyelőre nem csinálnék színes aktot, mert az a lépés szerintem akkor lehet fontos, ha a FF már megvan. Ugyanis nehezebb a színesnél elérni, hogy ne legyen primer a közlés. Szeretném, ha folytatnád. Ja és a libabőrhöz még egy általános tanács, hogy aktfotó előtt a modellnek 20 perccel kb már le kell vetkőznie és olyan köpenyt venni, ami nem hagy nyomot a bőrön, a bugyi, a gatya gumija, a melltartó pántja, szóval ezek a nyomok nem jók, ha megmaradnak. (hegyi)

Remény

Remény

Vagy van, vagy nincs.

Az a gondolatiság, ami foglakoztat, érdekes, fontos, tehát nem adnám fel, mert hogy azt kell megtalálni, hogy mi az a fényviszony, ahol ez érdekessé válhat, azaz el kell venni azt a primer üzenetet, ami egy műtéti területre hajaz, ezt pedig fényekkel tudod megtenni, pontosabban a fény az jó, de az árnyék kevés, túl sok a környezet fényereje, ettől lapos, szóval ezt meg lehet csinálni, ha sokkal, legalább 3-4 fényértékkel kisebb a környezet. Ez a kéz anatómiájának is jót tesz. (hegyi)

Godot-ra várva

Godot-ra várva

- Most mit csinálunk?
- Nem tudom.
- Menjünk el!
- Nem lehet.
- Miért nem?
- Godot-ra várunk.

Na igen, értem én, hogy a háttér a finom fátyolszerű hatásával nem hagyott békén, de kéne az etető is, viszont ott ez a fa, ami nem elég attraktív, be is lógnak ágak, kuszaságot ad ki, így valóban nem könnyű döntést hozni, hogy mi legyen a képhatár, de Feri az a helyzet, hogy van, ami nem alkalmas a fotóra, ez most olyan helyzet, hogy akárhonnan fogom meg, mindig akad valami, ami nem jó, leginkább a fa és az, hogy az etető ennyire ellenfényben van. Nyilván a madaraknak itt a jó ez a szerkezet, de képileg nem megoldható. (hegyi)