Elemzés

Olvastam a hozzászólásokat, és többen írtátok, hogy a kép alsó részén lévő portál kirakat fényeit levágtátok volna. Én azt mondom, hogy ez a tól-ig rendszer, vagyis a fehértől a feketéig terjedő tónusrendszer létrejöjjön, annak a nagy feketeségnek, ami a kép tetején van, bizony kell az ellenpont. Tessék foltokat figyelni, szemmel láthatóan egy bemozdult képről beszélünk, ami hosszabb expozíciónál jön létre. Ez jót is tesz ennek a képnek, mert a tárgyiasságát, azt a leltárszerűséget csökkenti, hogy na most ez pontosan melyik utcasarok, és melyik épület, mert nem ez a lényeg. Rozi nem ezt látta meg, és nem ez volt számára fontos, hanem az a fényjáték, ami ezekkel a vezetékek hálózatokkal létrejön. Ezt jól is ábrázolja, dinamikus az egész, jól működik. Ha ezt levágjuk, akkor az egész elkezd fuldokolni, elkezd elúszni a tengerben, olyan mintha lemerülne egy jéghegy, és belemerülne a tengerbe. Ha ezt elkezdem vágni, akkor ez az épület akkor elkezd elsüllyedni. Kell a bázis, a tömeg. Ennek a tömegnek jelen kell lennie. Ráadásul, ahhoz, hogy ez a többszörözött exponálási bemozdulás létrejöjjön a hosszú expozíciónál, hozzá tartozik, hogy az a fény ott van, túl sok mindent nem tudsz vele kezdeni, főleg egy kompakt gépnél nem nagyon tudsz mit vacakolni azzal, hogy most azt valahogy lecsökkentsd. Én ezt a képnek nem gondolom a hibájának. Az egy másik kérdés, hogy van egy másik rész, ami nekem zavaró, az autó, ami ott van. Ez visszaránt engem a valóságba. Minden más tökéletesen jól működik, az az autó nekem nem kéne. Nyilván ezzel sem túl sokat lehet kezdeni, mert ott van, nem mondhatom azt a tulajnak, hogy parkoljon el, mert én fotózni akarok, de ennyit fölfelé lehetett volna mozdítani a kamerán, jót is tett volna a képnek. Ezeknél a kameráknál a keresők általában nem a száz százalékos képet mutatják, tehát el tudom képzelni azt, hogy Rozi nem látta a képkeresőben az autót. Érdemes fotografálásnál összehasonlítani ezeket a dolgokat, hogy nincs a keresőn, de mennyi hiányzik ahhoz, hogy ne legyen a keresőn, mert valószínűleg a képen rajta lesz. Kontrollálni kell az expozíciót és a valóságot, hogy mi a különbség. Ha a képhatáron vannak zavaró momentumok, akkor ezt bele kell számítani az exponálásnál. Ettől függetlenül a rezonanciára ez egy tökéletesen rendben lévő megoldás. (hegyi)
értékelés:    

Az önfényezés csúnya dolog, kivéve, ha ehhez hasonlóan, vagy inkább még jobban műveljük.

Nehezen békülök ki a két képből álló sorozattal, mert akkor azt mondom, hogy valamelyik jó, valamelyik nem. Itt mind a kettő másról szól, és a maga módján mind a kettőben vannak izgalmas dolgok, de a bizonytalanságot növeli a kettő kép. Ha képsor, akkor a három az, ami már indokolt, és abban el lehet gondolkodni, hogy miért az a három. Ráadásul most e kettő között semmilyen összefüggés nincs, mondom ezt úgy, hogy az teljesen egyértelmű számomra is, hogy ugyanott és ugyanazzal a technikával készült a két kép, de egyébként mondanivalójában, gondolatiságában semmilyen összefüggés nincs. Ezek tanulmányok, és izgalmas az, hogy ezeket elkezdte Gime csinálni. Jó lenne, ha most ő erre nagyobb energiát fektetne, ugyanis a fényfestés, az, hogy egy lámpával, vagy bármilyen fénykeltő eszközzel fénycsíkokat hozunk létre, hosszút exponálunk, ez egy komplex feladat, egy komplex problémamegoldás. Ennek az útnak ő az elején van, és akkor tud továbblépni, ha ezeket a problémákat, ami most egy problémahalmaz, elemekre tudja bontani, és mindegyik elemmel külön elkezd tudni foglalkozni. Ebben tudja megtalálni egyrészt az esztétikát, azt a formai megoldást, ami esztétikai megoldást is nyújt, és mindemellett megtalálni azt is, ami üzenetként a képen létre tud jönni, és amivel a saját belső érzelmi világát tükröztetni tudja a képen. Miről is beszélek? Mind a két képen az egyik jellemvonás a fényfestések, ez a szembetűnő. A fényfestésnél maga az eszköz is fontos, hogy mivel történik a festés. Ez olyan, mintha fognánk egy ecsetet, és belemártanánk valamilyen színű festékbe, és azzal elkezdenénk maszatolni. Az egy döntés kérdése, hogy engem mi izgat, hogy ezeknél a fénycsóváknál az úgymond telibe festett ügyek tetszenek, hogy ezek világítanak, mint a neon, és nincs rajta az ecset struktúrája, vagy pedig az izgat, hogy ezek a fénynyomok hogyan jönnek létre, és kevésbé erős fénnyel dolgozva hagyom, hogy ezek a fénycsíkok is tónusjátékot hozzanak létre. Festészetben is vannak olyan technikák, hogy az ecsetkezelés fölfedezhető, avagy az egészen modern fotografikus ábrázolásnál szinte eltagadják azt, hogy ez ecsettel készült, mintha festékszóróval lenne festve, annyira homogén felületet hoznak létre. Mind a kettő érvényes, döntés kérdése. Ezeken a képeken mind a kettő felfedezhető, kérdés az, hogy melyik az, amit Gime saját magához közelebb állónak érez, mert azt az utat kellene elkezdeni jobban körbejárni. Szubjektív vélemény: engem, mint nézőt kevésbé taszít, ha egy képbe belerajzolnak, az, hogy ha ez úgy tud létrejönni, hogy megmaradjon valami struktúrája ennek a fénynek, ne legyen ennyire elidegenítő, jobban higgyem azt, hogy ott történt valami tünemény. Így most nekem lebukik maga az eszköz, a technika. A fényfestés egy technikai játék, miközben nagyon nem ez a lényege, hanem az a líra, amivel többletinformációt tudunk a képre rárajzolni. Ez egy festői megközelítés, Gime, ennek az alapja a festészet, tessék ebben az irányban keresgélni. Ha elkezdesz ebbe az irányba kutakodni, akkor a következő lépcsőre is megkapod a magyarázatot: az élesség, mélységélesség témaköre, és az utómunkáé. Ezek a képek ledobják magukról a túlélesítést, itt megint az jön létre, amiről már beszéltem neked, hogy bizony-bizony azzal az utómunkával, amivel te dolgozol, akár bevallod, akár nem, de történik utóélesítés. Hogy ezt fényképezőgéped vagy a szoftvered csinálja, vagy a konvertálásnál jön létre, nem tudom, de tessék megnézni azokat a fűszálakat vagy gallyakat, amik a fűben vannak, tökéletesen látszik rajtuk ez a technikai probléma. Azért nevezem ezt problémának, mert a digitális technika sajnos létrehoz egy elidegenítően túlélesített formát, és ez ellen kellene dolgozni, hitelesebb lenne. A másik terület az a többszörös expozíció területe. Itt megint ez a kérdés, hogy mi az, ami a fő motívum, mi a mellékmotívum, és ezeknek az arányát kell beállítani. Itt most látunk egy portrét, és látunk egész alakos képeket is egyszerre a képen, ezeknek az arányával is dolgozni kell. Nem akarok erről most sokkal többet mondani, megadom erre a három csillagot, mert örülök annak, hogy más irányt kezdesz el, és ebben bátorítani szeretnélek, hogy ezzel dolgozz, de sokkal nagyobb elmélyültséget igényel, ezt nem lehet elkapkodni. Összefoglalva az egészet: próbálj meg lassítani, próbálj meg egy kicsit befele fordulni, azokat az izgága, kapkodó dolgokat, amik az egész nappali létedre jellemzőek, próbáld egy kicsit félretenni, amikor saját magaddal dolgozol. Megvan ez neked, én tudom, csak régóta nem használod. Próbálj meg egy kicsit visszatérni a meditatívabb Gimesihez, és ezek az ajtók ki fognak neked nyílni. (hegyi)
értékelés:

Egy őszinteségi rohammal kell most megküzdenem itt az elemzésnél, ezért nem is fogom túlságosan sokat elemezni ezt a három képet, mert ez egyfajta játék volt részünkről Rozival. Mégpedig egy olyan játék, hogy én voltam az a galád, aki itt különféle női princípiumokra utaló jeleket vélt felfedezni ezeken a képeken. Ezek a V-alakot formázó hegycsúcsok, vagy a fordított V-alakot formáló hajó, vagy a kerti út is nekem bizonyos női formákat idéznek. Rozival volt erre egy fogadásunk, hogy most én vagyok-e a bolond, vagy más is így látja. Szerencsére megnyugtattatok, mert a hozzászólások között látom, hogy nem csak nekem jár erre az agyam. Viccet félretéve, ezek valós üzenetek kompozícióban, és ez egy valós irányvonal, hogy olyan formákat hozunk létre, amik ezeket az irányokat juttatják a néző eszébe, még ha tudat alatt is. Amiért jó a párhuzam a Márti leckéjével, az az, hogy tessék megnézni Márti munkáit, ott is van ilyen park, ahol az eléletlenítéssel Márti létrehozza ugyanezeket a formákat. Én ezt egy három csillagos őrületnek tartom, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Ez a kép apukám szerint nagyon ott van! Szerintem is elég jó lett. Ez a kép is a papám műhelyében készült. Szerintem a szemüveg művészivé varázsolja a képet, azzal, hogy visszatükrözi maga a fotós (vagyis én) alakját.

Megint látjuk ezt a varázslatot, mondhatóan még izgalmasabb beállításban figyelhetjük meg azt, hogy milyen környezetbe került ez a szemüveg. A kistükör, a fényképezőgép, és minden egyéb manifesztum ott van a képen, miközben egy kicsit más kivágást kapunk. Ha a két képet nézem, akkor a kettőből az egyik az igazi megoldás. Erre megvan a három csillag, megcsináltad a kettes leckét, de most már várnék rólad egy szemüveg nélküli portrét is. Miközben megvan a három csillag, és ezt a leckét megcsináltad, legyünk annyira korrektek egymással és a többiekkel, hogy készítesz egy olyan portrét is, amin ez a szemüveg már nem szerepel a képen. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon jó formát talált Rozi ehhez az egész hármas lecke megoldáshoz. A kirándulás közben megfáradt asszony nekiesik a rét oldalának, és pihen egyet. Elképzelem, ahogy összeszedi az energiáját, leporolja a szoknyáját, és megy tovább. Ennek az egésznek a szürrealitását az tudta volna fokozni, ha nem teszed a fejed alá a kezedet, és nem teszed keresztbe a lábad, hanem ténylegesen egy olyan formát mutatsz, ami ezt a hanyatt esést erősíti, mert a táj maga ezt jól hozza, az egészben van valami ironikus, vicces. Ezt a viccességet kellene még erősebbre fokozni majd. A megoldást jónak tartom, megvan a három csillag, és a lecke is. Annyit még hozzátennék, hogy tudom, hogy az ilyen kirándulások nem mindig optimális időben zajlanak, nyilvánvaló, ha az ember külföldön van, akkor nem biztos, hogy teljesen saját maga rendelkezik az idejével, hogy azt mondhassa a vendéglátóinak, hogy gyerekek, ide menjünk vissza akkor is, amikor süt a nap, mert nekem a képhez az kellene. Ugyanis ha egy felhősebb időben, de napsütésben fotózunk, akkor ezen a mezőn a felhők a nap fényét érdekesen átszűrnék, és foltokat tudnának létrehozni. Ez hiányzik erről a képről, ahogy az ég is most ilyen fehéres-szürke valamivé redukálódik, ott az nekem nincs teljesen befejezve, ezt csak mondom a jövőre nézvést. Hajrá Rozi, mindjárt megvan az első osztály! (hegyi)
értékelés:    

Ez a kép az első leckéhez készült. Bevallom, nem kis idő volt kitalálni, hogy milyen képet készítsek, aztán nagy nehezen kitaláltam. A kép a papám cipészműhelyében készült, ami a képen nem látszik. Remélem tetszik majd.

Csenge, én örülök annak, hogy nekiálltál te is a leckéknek, és elkezded megcsinálni ezeket a munkákat. Édesapád már régóta tagja az Estiskolának, de ahogy én tudom, te sem ma iratkoztál be, köszönöm, hogy rászántad magad arra, hogy megmutatod nekünk magadat. Nagyon izgalmas ez a szemüveg, mégpedig azért, mert azok a formák, amiket itt látunk nagyon érdekesek: a tükörben a tükröződés, közben látunk egy iskolai tablót is, valószínűleg suliban készülhetett a kép, de közben látunk még valamilyen kis tükröt is, ami ezt az egészet még pluszban megbolondítja. Még látjuk a tükörben a teljes portrét, közben van egy íróasztallámpa is a másik szemeden, az a mese, ami a szemüveglencsén látszik. Annak külön örülök, hogy valamennyi pici látszik a szemedből is, mert erről szemüveges portréknál el szoktunk feledkezni. Ezt egy jó megoldásnak tartom az első leckére, jó kezdésnek, úgyhogy megvan a három csillag, és megvan az első lecke megoldása is. (hegyi)
értékelés:    

Egy elsuhanó fénygyermeket nehéz csak úgy lencsevégre kapni.

Erről a képről nekem valamiért a sáskajárás jut eszembe, valószínűleg a szín, meg azok a formák, amiket látok erre enged asszociálni, de maga a kép egy izgalmas megoldás a kettes leckére. Trükközés van, valószínű hosszú exponálás közben, ahogy látom, némi fényfestés is történt, és az ún. hot pixelek, mint csillagok jelennek meg a képen. Nem vagyok biztos abban, hogy ezt a képet kiállítási képnek is beválogatnám, mert több benne a véletlen, mint a tudatosság, de mint talált kép, elfogadom. Azért szeretném, ha András ezt a kettes leckét filozófiai értelemben is átgondolná, hogy hogyan, milyen eszközökkel, miként mutatkozik be. András olyan egy kicsit nekem, mint egy pantomim művész, aki nagyon sok mindent képes eljátszani. Mégis én valahol ezek mögött a portréképek mögött azt az embert keresem, aki a hétköznapi szerepeit maga mögött tudja hagyni. Ez nem csak az András képére igaz, hanem az összes 2. leckés képre, de igaz ez az első három leckére is. Megadom erre a három csillagot azzal a széljegyzettel, hogy a szavatossági ideje a talált képeknek lényegesen rövidebb, mint a tudatos munkának. A véletlen sosem kizárható, a káosz ott van körülöttünk, de ebből azért érdemes leszűrni valamennyit, és ami fönnakad, azért nem is biztos, hogy olyan nagyon kár. Hogy ne legyek ennyire elvont, ha megnézzük ezt a képet, azok a foltok, amik itt létrejöttek, azok a zöld-fehér formák véletlenszerűek. A maguk sarkosságával, hegyességükkel, éleikkel nem egy nyugalmat sugárzó helyzetek. Persze, mondhatjuk azt, hogy András nem egy nyugalmat sugárzó személyiség, de mégis azt gondolom, hogy ha a szerepeit az ember félreteszi, akkor a társasági szerepei kerülnek először szűrésre, és ezek azok, ami például a jópofa fiú, az izgága fotós, az excentrikus performer. Ezek a szerepek bizonyos szituációban helyénvalóak, de a megörökítés mindenféleképpen be is fagyaszt egy történetbe. Itt nem vagyok teljesen biztos abban, hogy András a jövőnek ezt a magáról készült képet kell, hogy konzerválja. (hegyi)
értékelés: