Elemzés

Ezt a képet április utolsó napján fényképeztem, de nem igazán találtam meg a végső formáját, ma vettem elő újra, és szinte azonnal láttam a kész képet. Lehet, hogy hatással volt rám néhány vélemény? :)

A csoportkép duplázódása tükröződés által keletkezett, mégis az a bizonyos többször említett festői vonulatkoz kapcsolódik a kép és nagyon örülök, hogy Feri festői utat keres, persze mivel ez az út még előtte is ismeretlen, ezért van néha billegés és bizonytalanság, de ez nem baj. Jót tesz a türkiszes árnyalat a bordósbarna mellett, így a kép nem a mai kort idézi, de ez nem baj. Az, hogy nem szimmetrikus a kompozíció, kifejezetten jó ötlet, esetleg annyit sűrítenék a drámaiságán a képnek, hogy picit levennék a fölső részből - ezzel a Zsolt nem ért egyet - az irány jó. (szőke)
értékelés:

Kovács Tamás trükkjével készült, ezzel: objektív maszkolás.



Mint az egyes, csak itt a maszkot távolabb tartottam a lencsétől.

Kedves Márti, nagyon köszönjük a képeket, és ha lehet, szeretnék itt utalni a 60-as 70-es évekbeli szentendrei festői vonulatra, vagy Korniss Dezső munkásságára, ezek a formák hasonló üzenetet hordoznak. Mind a két képen motívumokkal történő játékot látunk. A fölső képen ilyen kis gyertyák, sírkő formák, mint egy temetőben, vagy emberkék, kulcslyukak láthatóak, az alsó képen körök, félkörök - nyilván ez az optikai játékból adódik, és ennek a színvilágnak a játékából adódik a kép. De a kérdés megint az, miért van a két kép összecsomagolva? Lehetne vitatkozni, hogy melyik a jobb, ezek nonfiguratív foltok. A festészet és a fotó határmezsgyéjén vannak ezek a képek, és én azt mondom, hogy ha már festészettel is foglalkozunk a fotóapparáttal, érdemes mélyebbre menni. Ha már meghozom azt a bátor döntést, hogy nem figurális képet mutatok, akkor ezt lehet még bátrabban is tenni. Az mindegy, hogy ezt mivel érem el, csokipapírral, vagy üveggömbbel, amiben hull a hó, csak az a lényeg, mi a végeredmény. Megállna mind a két anyag önállóan. (szőke)
értékelés:

Kedves Márti, lehet, hogy ezt fogjuk csinálni, hogy én nem értem a te üzeneteidet, te meg az enyémet, de ezen lépjünk túl, mert ettől még figyelünk egymásra. Szóval: nagyon szép az alsó kép. Nagyon tetszik. Nagyon jó a felső kép. Nagyon tetszik. De fölvetődik az a kérdés, hogy miért kettő? Ha már kettő, miért nem három, mint egy triptichon? Azt nem értem, hogy a két kép azon kívül, hogy a technikája hasonló, hogyan szervül egymáshoz. Nyugodj meg, hogy ezek a képek önállóan is megállnak. És nagyon különböző üzenetük van. A fölső képen egy büszke, játékos nő üzen ide a figyelő fiúknak, akik hozzászólásokat írnak. Az alsó egy merengőbb, eltűnődőbb, még azt is mondhatnám, hogy Andrzej Wajda: Nyírfaliget című filmjének hangulatát is idézi, más tehát az üzenet. De mivel együtt jöttek, gondolkodom a történetiségen, hogy a büszkéből az elmélázóba változik a történet? Nem tudom. Általában egy hármas egység erőteljesebben közvetít egy sorozatot, mint a két kép. A másik, hogy én azt mondanám, hogy így most ezek ki is oltják egymást, mert nem egymásra épülnek, hanem két jó és fontos érzelmi állapotot tükröző kép harcol egymással. Mindkét helyzet fontos. Két kép, két disznó. (szőke)
értékelés:

Egyrészt szeretném megköszönni, hogy az oldalon dolgozók küldenek egymásnak anyagokat, üzeneteket, válaszmunkákat, ez nagyon örvendetes. Másrészről viszont, azon kívül, hogy ez egy üzenet Márknak, azon kívül, hogy a címében benne van, hogy csendélet, érdemes megemlíteni egy-két dolgot. Ez egy naplementés, demerungos felvétel, és pont emiatt egy vakus kép. De olyan szinten telelőve a vakuval, hogy ez a szerencsétlen olcsó vaku amit csak tud, rálő erre a paradicsomra és földecskére. Erre mondatnánk még, hogy érdekes az, ha a sötét házfal, ajtó, kovácsoltvas melletti rész formái, vagyis a háttér egységes lenne. De most a paradicsom elszáradt levelei és a többi tárgy, amit látunk, sokkolóan esetlen, és ennek az oka mindennek ellenére nem elsősorban a technikában keresendő, hogy csak egy vakuval dolgozik az alkotó, hanem hogy nincs eldöntve az üzenet, az ok, amiért a kép készült. Egyik bizonyíték például maga a műanyag cserép, aminek a szélén megcsillan a vaku, de az ívbe csonkol a fényképész, így a kürtkagyló is lecsípődik. Így nem marad más, mint az elszáradt levelek ritmusa, de az így nem elég erős, nincs letisztázva, zavarosak az ornamentikális jelzések. Volna összefüggés a háttér kovácsoltvas formáival, de így, félig kidolgozottan, egyrehányódva olyan, mintha egy bevásárlószatyor tartalmát kiöntenénk az asztalra. Ha a megrendezett csendéletekkel szembe akarunk menni, az nem fog sikerülni, ha a véletlent nem rendezzük meg, mert a véletlen csak ritkán jelenik meg esztétikájában, komponáltságában olyan formában, ami üzenetként működhet egy fotográfiánál, vagy egy filmnél. Ahhoz is tervezés szükséges, hogy a néző véletlent lásson. A szándék ettől még nem rossz, amivel a kép készült, de arra kérünk, pontosíts a fogalmazásnál. Erre most nem tudunk disznót adni. (szőke)

A félreértések elkerülése végett...nem "popólyuk" ;o))

Ez a kép Varga Tamás képe kapcsán is említett makro technikával készült. Ha visszatekintetek az Estiskola elmúlt időszakára, több ilyen próbálkozás volt már, ahol az emberi testrészeket, mint felületeket, mint természeti képződményeket, sokszor mint tájakat tekintették a fotósok, ehhez kapcsolnám Krisztina első képét. A lecke szempontjából nagyon jól, bátran teljesíti a feladatot. A köldökben megült kis tengerszem visszatükröződésében láthatjuk a szobában lévő lámpának a fényét. A köldök melletti kis testgyűrődések nagyon jól ritmizálják a képet. Talán annyit jegyeznék meg pontozáson kívül, hogy egészen extrém módon akár úgy lehetne még ezt a képet variálni, hogy a tengerszemben visszatükröződő látvánnyal is foglalkozik a fotós, hiszen jól látszik, hogy a belső térben lévő felületek is tükröződnek, és ide egy pici előkészülettel beállítható lett volna akár egy emberi alak, a társ vagy bármi konkrétabb üzenet. Mindenesetre ezt a képet nagyon szeretem és nagyon köszönöm, ha ilyen bátor alkotásokkal jelentkeztek. (szőke)
értékelés:

Nem lecke, csak úgy.

Kedves Márti, az előző képek kapcsán beszéltünk arról a lehetőségről, ahogyan az előtér és a háttér kapcsolatrendszerével, akár élességgel, akár expozíciós játékkal - sejtésem szerint itt erről van szó - a síkra redukált felületet térbelivé változtathatjuk. Itt a kép elképzelésem szerint úgy készülhetett, hogy egy hosszabb expozíciónál egy erdőben a fixen tartott kezeddel körbefordulsz. A kompozíció rendben van, a kapcsolódások rendben vannak, elsősorban azt értem ez alatt, hogyha csak önmagában a mozgásban lévő hátteret látnánk, akkor az idő és a mozgás furcsa ellentéte nem lenne jól érzékelhető. Van még egy érdekessége a képnek, hogy a háttérben alkalmazza a fotós a sötéteket, világosokat, majdhogynem azt mondhatnám, hogy a háttér egy ilyen szőnyeg felület expresszív módon jelentkezik a képen, és az előtérben lévő kéz és a ritmusok lágy tónusban vannak tartva. Emiatt is működik jól az ellentétpár a képen. (szőke)
értékelés: