Elemzés

Sirályok kontra albatroszok, mindössze egy morzsányi kenyérért vívott harcban. Ha nem vigyázott az ember, könnyed mozdulattal kivették a kezéből is, amint a szájához emelte azt.

Gyakorlatilag egy teljes irodalmi anyagot olvashatunk hozzáfűzésként a képhez, és itt az albatroszokon és sirályokon kívül még egy virtuális állat is szerepel a képen, ez pedig a hal. Onnan tudom bizonyítottan, márpedig egy mágikus halnak kell lennie, hogy az albatroszok ezt a halat nem akarják elkapni, mert a halnak a szemével látjuk ezt a képet, halszem optikával. Ha csak a mozgást keressük a képen, akkor az jól érzékelhető. Nekem ez három disznós kép, de a Hegyi itt mutogat, hogy ő egy disznót visszatartana, mégpedig azért, mert Tamás hajlamos túlsimogatni a fotóit a számítógépen, itt az élesség lett túlhegyezve, és ez a fajta ég kék már nem mutat természetesnek, tehát színben is valami túlzás érzékelhető. Most akkor mi legyen? Tamás, elfogadod? (szőke)
értékelés:

Kedves Erika, és többiek, akik gyereket, kutyát, családot fényképeztek, szeretném felhívni a figyelmeteket két igen fontos dologra, ami ezeken a fotós területeken sokszor okoz félreértést vagy gondot. Az egyik, hogy a gazda szeme, a szülő szeme másképp, kevésbé kritikusan szemléli a portré alanyát, mint egy kívülállóé. Tehát könnyen kerül ki kevésbé szerencsés beállítású, az alanyra nézvést nem előnyös kép is a szerető fotós keze közül. A másik, hogy a szeretet, rajongás túlédesíti a fényképet, mint egy cukormáz, fogyaszthatatlanná téve azt. Családi fotóalbumokba így kerül be a félig lemaradt, vizes kutya, vagy az üvöltő, spenóttól csuszpájzos gyerek éppúgy, mint a régi korok beállított, nagy masnis, grübedlis, kisvonattal a hóna alatt álló kislány, vagy a gombolyag mellett édesen alvó kiscica. Egyik se jó irány, és nehéz helyzetbe hozza azt, aki kívülállóként kénytelen a képet nézni, arról nem beszélve, ha véleményt is kell róla mondania. Márpedig abban maradtunk veletek, hogy az Estiskolán akkor tanulunk egymástól a legtöbbet, ha kertelés nélkül elmondhatjuk a véleményünket. Természetes, hogy senkit nem áll szándékunkban megbántani.
   Ennél a képnél több tipikus hiba is van. Az egyik, hogy lemaradtak alkatrészek a kutyáról, a lába, a szőrvégek, emellett nem lett a fényképezésre felkészítve az állat. Gondolom rohangált a kertben, aztán a nagy melegből befutott a konyhába, ahol platty, elfeküdt, és most piheg szegény. Ráadásul a szeme is be van gyulladva. Na de akkor miért fotóztad le? Úgy tűnik, itt is vakut használtál, pedig nem egyszer elmondtam, hogy nem szabad vakuzni az állatot. Ha nem vaku, akkor valami erős műfény lehet, ezt te tudod. A póz, amiben fekszik, nem mutatja meg a testi adottságait, a lábait, a formáját, nem előnyös. Ha együtt vagyunk egy állattal, ismerjük, tudjuk, mikor van jó formában, mikor alkalmas arra, hogy megörökítsük. Ilyen képet a családi albumba se csináljunk, mert ez egy rossz pillanat. Biztos van olyan helyzet, amikor a kutya élénkebb, ki lehet vinni a fényre, ha van kert, vagy egy parkba, ahol természetes fényben és környezetben szebben mutat. Ha pedig egy állat már nagyon öreg, beteg, akkor ne fényképezzük, vagy nagyon figyeljünk arra, hogy a képen, amit készítünk, ne legyen szánalmas, vagy visszataszító. A fénykép megörökít egy pillanatot, ez nagyon kifejező szó. Az a pillanat örökké tart (vagy amíg a fénykép). Nem lehet tudni, hogy mi volt előtte és mi lesz utána, hogy baleset érte a kutyát, és felkelt-e valaha is arról a konyhakőről. Én most erre nem adok disznót. (hegyi)

Egy tipikus nyári naplementés, majhogynem amerikai hangulatú képet látunk, és ezen tényleg értékelhető a mozgás, nagyon szimpatikus. Egy olyan aratás utáni területet válaszott Krisztián, ahogy egy picit sejteni lehet az árnyékok miatt, hogy vannak úgynevezett barázdák, bordák a földön. Talán, hogyha fényben úgy választja ki, vár annyit a nap állásával, hogy ezek a perspektivikus csíkok, amit a kép bal oldalán lehet felfedezni, határozottabbak legyenek és többet lehessen ilyenből látni és a modelljeit ennek középpontjába rakja, akkor erősebb lenne a mozgás játék üzenetrendszere. Ugyanakkor nem tudom eldönteni, hogy az élesség hol helyezkedik el, és bár az alkotó próbálja teljesen centrikusan és szimmetrikusan komponálni a beállítást, mégis azt érzem, hogy billen a kép, például azért is, mert ha a haladást akarjuk átélni, hogy ők pillanatokon belül ide fognak érni a fotóshoz, vagy ahol a szemlélő áll, akkor játszani kellett volna a mélységélességgel. Miközben óriási távolságot, szinte a horizontig látunk, mégsem érzékelhető ezen a képen az, hogy ebben a futásban benne van a távolság, és ennek elsődleges oka, hogy nem döntötte el a fotós, hogy hova fókuszál. Egy másik segítség lehetett volna, ha a géppel még mélyebbre helyezkedik Krisztián. Az az érzésem, hogy ez itt most egy guggoló pozíció, és csak azt tudom mondani, hogy ha erre rájön az ember, hogy hogyan lehet egy ilyen közelítéses üzenetet létrehozni, akkor nem kell sajnálnia magát a fotósnak, feküdjön bele a törmelékkel teli kaszált felületbe és majd utána leporolja magát, de a fotónak kell jónak lenni, itt nem volt kellően erőszakos és radikális a fotós önmagával, hanem egy jóleső képet készített úgy, hogy ő is könnyedén el tudja ezt készíteni, de ez a fotónak nem igazán segít. (szőke)
értékelés:

Szorgalmi: a Dunapart árvíz idején.

A kép középpontjában a szocializmusból jól ismert pad formát látunk, nyilván ez egy árvízi kép, ez a pad van az őszi erdő és a víz fogságában. Ennek a fogságnak elsődleges jelzése a fodrozódó víz, amelyet fotós szempontból a 70-es években nagyon szerettek, hogy például a fatörzsnek szépen látszódik elrajzolva a ritmikája. Jót tett volna az is, ha megvársz egy olyan fordozódást, hogy a padnak a tükröződései is jobban látszódjanak. De igazából azt kell mondjuk, hogy a kép elsődleges üzenete nem az, ami a víz fodrozódásából kijöhetne, ez a ritmika nincs befejezve, a fényképezőgép se oda koncentrál, hanem erre a padra. De így felmerül a kérdés, hogy a pad mitől érdekes? Sem az árnyékai, sem az árnyékokban lévő különbségek, semmi nem támasztja alá a drámaiságot. Azt kell mondjuk, hogy ez egy rosszul értelmezett kép, mert az őszi fáknak a levelei és ez a vöröses, napsütéses, túl kontrasztozott, túl szarutált színvilág az uralkodó, és nem az a finom líraiság, ami a vízfelszín tükröződés játékából kihozható lenne. Azáltal, hogy a mélységélesség lehetőségeit nem használod ki, a tér dinamikája sem tud megjelenni. (szőke)
értékelés:

25 másodperces záridő. Egy indexelő autó haladt el mellettem. Majd egy busz is bejött a képbe, de csak félútig. Jótanács: Csak akkor állj ki így az út szélére fotózni, trafipaxnak látszó, állványra szerelt kameráddal, sárga mellényben, ha gyorsabban tudsz futni, a feldühített autósoknál...

Szép falusi éjszakai felvétel, kompozícióban rendben is vagyunk. Eddig jó. De hiába a mozgás, ha a szép fénycsíkon kívül üres marad a tér. Akár egy parkoló kocsi, akár egy személy, aki lassabb mozgása okán a képen megjelenhetett volna, a fagyott tájat és a fénycsík mozgásra utaló jelenlétét összekötötte volna egy történetté. (szőke)
értékelés:

Kedves Norbert, alapvetően tetszik a kép, amit küldtél. A sík felületen egy árnyjátékot látunk, egy ritmikai helyzet az, ami itt látható. Külön öröm, hogy az ujjak végei nincsenek levágva. Annyi megjegyzésünk van, hogy ha a fehér és fekete között dolgozunk, akkor a feketét is jó lett volna elhelyezni a tónusrendben. Szőke szíve szerint három disznót adna, de Hegyi leszavazta, így két disznó. Figyelj a tónusterjedelemre. (szőke)
értékelés: