Feladatmegoldás

Én nem tudtam, hogy ennek a növénynek ez a neve, szerencsétlent jól megverte a sors, még a Bromélia hagyján, de a Guzmán egészen elképesztő név, nem tudom, hogy kik találják ki ezeket a neveket, de vicces, az biztos. Mindehhez képest a kép korrekt lenne, és azért csak lenne, mert itt két dolog nem teljesen értelmezhető számomra. Az egyik kevésbé bántó: ez az életlenség, mert azt lehet mondani, hogy ez egy lágyabbra vett objektív, és különben sem kell mindig mindennek karctű-élesnek lenni, fenébe a digitálissal, az élet ilyen, hogy néha ezek az élek lekerekítődnek. Ezt még azt mondom, hogy hagyján, akkor sem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy most nem nagyon értem, hogy miért vannak a vörös levelekbe ilyenformán belevágva. Tamás, most erre mit mondjak? Nagyon szépek a fényeid, nagyon plasztikus és anyagszerű a leveleknek a felülete, üsse kő, nem kell mindig mindennek élesnek lennie, vegyük úgy, hogy maga a struktúra megvan, de nem értem, hogy a formákat miért gyilkoltad így le, ezek nekem nagyon hiányoznak. Nyilvánvaló, hogy meg kell hagyni egy döntést, nem lehet az egész arborétumot ábrázolni, de legalább azt mondhattuk volna, hogy a vörös levelek legyenek meg, aztán máshol, a zöldnél, meg a háttérnél majd lehet vágni, de a vörösökbe miért vágtál bele nem tudom. Az az izgalmas ebben a növényben, hogy pont a leveleinek a vége átmegy zöldbe, pont ezt vágtad le. Akármennyire tetszik, és akármennyire plasztikus a világításod, és emelett ne menjünk el szó nélkül, hogy nagyon térbeli és nagyon hatásos, de agyoncsaptad a vágással, ennek én nagyon nem örülök. Tamás, szerintem pontosan érted, ha azt mondom, hogy egy Bojtár Tamás nem engedheti meg ezt magának. Ismétlés. (hegyi)

Kivételesen most szólnék arról, amit a hozzászólásokban olvashattunk, egy beszélgetésről, hogy a mobiltelefonos fotózásnak van-e, és hogyha igen, akkor mi a létjogosultsága. Én azt gondolom, hogy ha ismerjük az eszköz határait, akkor ez egy tökéletesen elfogadott dolog. Ha kézben tartott a technika, akkor ez egy működőképes helyzet, annál is inkább, mert semmiről nem jelenthetjük ki globálisan, hogy márpedig ez nem kerülhet bele abba a világunkba, amiben mozgunk, amiben elkészülhetnek a képek. Miért ne lehetne polaroiddal, vagy lyukkamerával fényképezni, miért ne lehetne ezt az egészet megoldani mobiltelefonnal. És akkor itt most mondok még valamit, amit fontos lehet. Gondolatban lépjünk vissza egy kis időre egészen a fotózás kezdetéig. Két irány indult el a fotózás őskorában, és ebből az egyik volt a daguerrotípia, ami egy nagyon erősen felpolírozott fémlemezre készült pozitív fényképfelvétel, és a daguerrotípiának is ott van a varázslata, – azon kívül, hogy a kor is jelen van – hogy maga a tükröződő felület ad egy mélységet ennek a dolognak, ugyanis a tükröződés sosem egy primer ügy. Van maga a tükröztető felület és van maga a hordozó. Ez egy tükörnél nagyon jól megfigyelhető, hogy mindig van egy árnyékkép, egy szellemkép, de ez minden tükröződésre igaz tud lenni. Ráadásul emellett a tükröződés a valósághoz képest mindig ad az egésznek egy fátylat azáltal is, hogy maga a tükröződő felület színvilága, anyagszerkezete is befolyásolja magát a képet, az egész helyzetet. Ezüstös, bronzos, mindegy, hogy milyen tónus érinti meg a felületet, mindenféleképp hozzáadnak a kép varázslatához, és ezt látjuk. Van egy valóság, és ez a valóság tárgyias, és mindebben ott a mágia a tükörképpel, a tükröződéssel. A tükrök nagyon érdekes felületi játékot tudnak adni, és nagyon örülök, hogy Éva felfedezte magának a tükröt, mint kommunikációs eszközt, mert ez nagyon egy nagyon furcsa ajtó, melyen átlépve egy egészen őrületes világ nyitható. Ami a képet illeti, én egyet tudok érteni azzal a gesztussal, amit itt kapunk, tökéletesen rendben lévő első lecke. Sőt, a kép a képben, és a kép a kézben, és az egész tükröztetés furcsa játéka ad valami olyan pluszt, ami a térjátékkal jön létre. Azért azt tegyük hozzá, hogy ha ezzel a térrel többet foglalkozunk, akkor még rendezettebb lehetne a kép. Szóval meg van a három csillag és a leckemegoldás, de Éva, ne hagyd ezt abba, mert most a tükörképed egy rendezett, végig gondolt, konstrukcióban, formájában, tónusaiban abszolút jó irányt mutató megoldás, miközben a háttered túlságosan zaklatott. Ezzel még kevésbé lenne baj, de elemeit tekintve nem áll össze. Vannak ott papírdobozok, azokban valami bigyók vannak, a faliújságra fellógatott dolgoknál vannak egészen zseniális dolgok, azzal, hogy azok képszerűek – ha jól látom gyerekrajzok –, miközben vannak ott egyéb, nem felismerhető dolgok is. Tehát azt kéne megfigyelned, hogy ne csak azzal törődj, hogy mi történik a tükörben, hanem azzal is, hogy történik a környezetedben, mert ez a kettő egyformán fontos, és ennek a kettőnek az egymásra hatása az, ami majd a dinamikát fogja tudni hordozni a képekben. (hegyi)
értékelés:    

Ezért hoztuk létre ezt a leckét, hogy ilyen képet kaphassunk. Ugyanis nagyon fontos az, hogy mit gondolunk a giccsről, hogy nem csak a tenyérbe mászóan viszketeg kerti törpék a giccsek, hanem lépten-nyomon a városban szembe találkozunk velük. A legmeglepőbb és leghumorosabb, de egyben a legmegrázóbb az a helyzet, amikor valami egyébként irányultságában és szenvedélyében, jót akaró gesztusrendszer fordul át valami bődületes giccsé. Aki járt Velencében, vagy Muranoban, érteni fogja, amit mondok. A muranoi üveg világszerte híres, ugyanakkor, amikor az ember végigmegy egy ottani sétálóutcán, akkor az az érzése, mint amikor mignont eszik a cukrászdában: a második falat után szíve szerint otthagyná. Ha a partnere rákényszeríti, hogy meg kell enni az egészet, akkor meg legszívesebben rendelne mellé egy Unicumot. Itt is ez a helyet, hogy minden egyes darab önmagában működőképes lehetne – bár azt gondolom, hogy az a haltestű férfi az színtiszta giccs – de így együtt nagyon szürreális eredményt hoz. A – gondolom – Swarovski kristályokkal kirakott koponya, a Mickey egér… egészen bődületes, miközben a belső tér teljesen halott, gondolom nem volt még nyitva a bolt, de ez a halottság az, ami az egésznek izgalmat ad. Csak a külső világ működik, ott már ébren vagyunk, nagyon szépek ezek a verőfényes világítási viszonyok, a kiszolgáló személyzet meg elhagyta a hajót. Szóval jó az irány, és nagyon tetszik ez az ötlet. (hegyi)
értékelés:

Ez egy nagyon izgalmas kép. Szerintem a Nagy Zoli külön értékelni fogja ezt neked, mert ő érti ezt. Volt nálunk egy kerti parti és ő elhozta a távcsövét, szájtátva néztük azt, hogy a Holdon milyen szöszmöszök vannak, hogy tulajdonképpen milyen arca van ennek az égitestnek. A kép ritmusa jó, de a kompozícióval nem értek egyet. Nem értem, hogy miért van kitéve a sarokra. Tessék utánanézni az Estiklopédián, vagy a Szertárban, hogy mi az aranymetszés, mert ez a kép akkor állna meg a helyén, ha valahová aranymetszéssel sikerült volna tenni a Holdat. Azzal, hogy ennek az egésznek valami amorf folt az ellenpontja, nem tudok mit kezdeni. Ez akkor lenne rendben, és indokolva lenne a döntésed, ha az előtérben lévő, valószínűsíthetően faág határozottabb lenne, és beazonosítható. Akkor érteném, hogy miért ide került a Hold. De így most fel lehet fogni faágnak, egy bogár kitinpáncéljáról készült életlen képnek, akár még technikai hibának is. Nem lehet ilyen pöszmöszöket benne hagyni a képben, mert egyből az jön az embernek, hogy ha ezt csak ilyen bizonytalan folthatás, akkor ez a Hold bizonyosságával és gyönyörű struktúrával, amit mutatsz, olyan, mintha egy másik képről valami belógott volna. Egyetértek azzal, hogy valamit szerepeltetsz a képen, mert önmagában a Hold nem biztos, hogy érdekes lett volna, de ez a valami nem tud tovább lépni a „valamiságból”. Gonoszság lenne azt mondani, hogy ismételd meg, mert nem biztos, hogy ugyanezt a technikát ugyanebben a helyzetben ugyanúgy el tudod helyezni, de érdemes lenne ezen elgondolkodni, hogy a későbbiekben hogyan lehetne ezt határozottabbá tenni. (hegyi)
értékelés:

Zita, itt az a baj, hogy a függőlegesnek függőlegesnek kéne lennie. Tudom, ez az én hárklim, de nem nagyon értem, hogy a templomtorony miért dől. Ezek azért fontos dolgok, mert egy ennyire kevés képelemmel dolgozó képnél agyoncsapja az egészet, ha valami nem pontos. Márpedig ez itt pontatlan. A viszonyrendszer rendben van. Én azt mondom, hogy azon kívül, hogy kiegyenesítem a tornyot, kihagynám a cseréprészt, mert semmi másnak nincsen helye, csak a növénynek és a templomtoronynak. Minden más már esetleges és hibaként jelenik meg a képen ebben az arányrendszerben és képkivágásban. Én azt kérem tőled, hogy a tanulás és az elsajátítás okán ismételd meg. (hegyi)

Itt az a helyzet Zoli, hogy megint érzek valami csapdahelyzetet, ami te magad állítasz fel önmagadnak. Ez abból adódik, hogy találsz valamit, egy jó ritmust, ami egy izgalmas helyzet, de mintha megilletődnél ennek a határozottságától és valami puhább, valami kevésbé határozott köntösbe csomagolnád be. Itt van ez a palack, ami gyönyörűen rajzol, gyönyörűen osztja a teret, ami nagyon izgalmas helyzetet hoz létre, és valamiért nem voltál biztos abban, hogy ez elégséges információ nekünk, ezért behelyezted egy térbe, és közlöd mögötte a valóságot. Igen ám, csak itt az a kérdés, hogy megadja-e valóság azt a fajta erőt, mint amit egyébként az üvegen belüli világ mutat? Én azt gondolom, hogy nem. Túl nagy a különbség a kettő között, a háttér tök érdektelen, önmagában semmi. De amit az üvegben látunk az egy csoda. De ahhoz, hogy ez működjön, a döntéseket neked kell meghozni. Én nem fogok neked ötletet adni, mert ha én mondom meg, hogy én hogyan csináltam volna, akkor elveszem tőled a felfedezés örömét, és azt, hogy ez stabilan a tiéd legyen. Nem szeretnék mankókat adni. Szeretném, ha ezt a képet megismételnéd, és kérlek, gondolkodj el azon, hogy szerinted ez a kép önmagában kép-e, és ha nem, akkor mitől nem, mitől nem működik esztétikailag ez az egész. Szóval, ha megvagy ennek az üzenetnek az értelmezésével, amit küldök neked, akkor egy viszonylag rövid határidővel kérnék egy ismétlést, egy újabb átgondolást. Köszönöm. (hegyi)

Ahogy olvasom itt a leiratot, itt egy témamegoldásról van szó, feladatot kapott Nikolett valakitől, azt mondák neki, hogy mutasson az őszre variációkat, megoldásokat, és ő ezt a képet küldte. Én azt gondolom, hogy ez egy egészen izgalmas kompozíciós megoldás, mégpedig azért, mert az, ami az előtérben történik a levelekkel, az az elmosott, fátyol mögé rejtett, de mégis színeiben és tónusaiban határozott jelenléttel bíró háttérnél gyönyörűen újból megjelenik. Ezek a sárgák, rozsdaszínek, a zöldek is, anyagszerű, kézzelfoghatóvá válik ezek által a pad, szinte érezzük azt a nyirkos ősz végi, tél eleji illatot is. A fények nagyon kegyesek, mert határozottan mutatják a formákat, de mégsem kopogósak, tehát van az egészben egy határozott jelenlét, amit a fények által sikerült tompítani, ezeknek az üzeneteknek az éleit lekerekíteni. Ami a képben kérdéses számomra, hogy ettől, ahogy most ez a pad ábrázolásra került, olyan, mintha ez nem is egy pad lenne, hanem egy fa deszkázat. Tehát nagyon a föld síkjára került attól, hogy a pad struktúráját nem mutattad meg, miközben jelzésértékkel a pad támláját benne hagytad. Magyarán, hogyha a kép jobb oldala már nem lenne képen, – a háttámla tartóvasai és deszkázata – akkor ez a fajta dilemma nem lenne a nézőben, hogy ez egy pad vagy csak egy formai játék. Ahogy itt látom, van öt darab deszka, amin ülni lehet, és ebből te a legutolsót vetted perspektívában középpontnak, miközben ezt a perspektívát kitoltad a kép jobb oldalára. Lehet, hogy ha egy kicsit elmozdítod magad balra, és a második vagy a harmadik deszkát fogod középpontba, akkor nincs ez a kérdés a nézőben. Igen, lehet mondani, hogy akkor kevésbé izgalmas maga a kompozíció és ebben egyet is értek veled, értem, hogy miért a legutolsó deszkára helyezted a párhuzamosságnál a voksodat. Mégis azt mondom, hogy ha ez a döntés ennyire határozott, akkor viszont valamennyit érdemes lett volna ebből a struktúrából meghagyni, mert a lírája megmaradt volna a képnek. Ettől még az üzenet célba talált, de törekednünk kell arra, hogy a megfogalmazásunk pontos legyen, mert a pontossággal érjük el azt, hogy minél nagyobb közönségnél nagyjából hasonló élményeket tudjunk kiváltani. Én azt gondolom, hogy ez egy három csillagos kép, de leckemegoldás céljából várnék még ide ismétléseket. Jó lenne, ha azt a fonalat, amit nyáron elindítottál, azt tovább mozgatnád. Nyáron kaptunk tőled egy téli képet első leckének, de most egy nagy szünet van. Nagyon remélem, hogy újból fölveszed ezt a fonalat, és folytatod azt az irányt, amit elkezdtél az első leckéddel. Jó lenne egy második, egy harmadik lecke, ugyanis az önportrékkal mutatkozunk be egymásnak. Nem csak távolságtartó leckemegoldásokat küldünk, hanem magunkról is küldünk üzeneteket. Ez egy fontos része a Látszótérnek. Én azt szeretném kérni tőled, hogy pörgessük fel ezt a motort és jöjjenek azok az önképek, szeretném, ha minél többet beszélgethetnénk a képeid kapcsán, mert én úgy érzem, hogy van értelme. Azt is határozottan érzem, hogy van egy stabil világod, amiben esztétikában és formában mozogsz, és ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert ez a bázisa mindenféle vizuális kommunikációnak, és nálad ez a bázis úgy tűnik, hogy stabilan meg van. Szeretném, ha megosztanád a munkáidat velünk. (hegyi)
értékelés: