Feladatmegoldás

Dolgoztál ezzel rendesen, azt látom, tulajdonképpen feláldoztál egy banánt, kiszedted a belsejét, meghagytad a héját egyben, azt is összeszeletelted, majd újból összeraktad és ez önmagában tök jó lenne akkor, ha nem lenne ott a kés. Most első sorban az első képről beszélek, számomra az első kép a legizgalmasabb, messze kiugrik a többi közül, mert ebben a szép fényben ezek a szeletkék tök jól működnének, persze azt ne kérdezd meg tőlem, hogy hogyan lehet megcsinálni, hogy ne boruljon szét, de valahogy ez a belerejtett kés nekem már sok, már egy lépéssel több, mint az az információ mennyiség, amit egy képen el lehet helyezni. Egyetlen egy dolog, ott az a kiflittyenő beltartalom az olyan, mint egy kukac, azt ha máshogy nem, akkor ki kellene retusálni. A következő kép az már olyan, mint egy késtartó, értem én, hogy a sok éhes kés, mint egy rítus, föláldozza ezt az egészet és nekiesik, és szétzabálja. A harmadik kép ez egy formajáték, fontos tanulmány, de önmagában nem működik, a nutellás háromszög az már megint sok, így szétrakva ez már nekem matek, itt már elmúlt azt a varázslat, ami az első képen ott volt, szóval mindenféleképpen az első képre szavazok. (hegyi)

Mi az az oszlop, mert azt nem értem megint. Érdekes, hogy rövid idő alatt ez most már a második olyan képed, amit függőlegesen valami kettévág. Volt az a mezőn a fatörzs, most itt van ez a függőleges oszlop, és engem zavar, mert azt a nyugalmas dolgot szétfeszíti, és ezzel nem is lenne baj, ha érteném, hogy miért. Ezt a miértet a képnek kellene megmondania. (hegyi)

Nádas Péter dolgozószobájának bemutatásakor említi a fotómat, eképpen: 3. Fotó: Balla Demeter Ágy című képe. Gyöngyvérnek nem adtam ilyen kényelmes ágyat a regényben, de a kép fontos volt a szerelmi fejezet írása közben. Péter, megtisztelsz, köszönöm!

Tulajdonképpen illusztráció miatt tettük fel ezt a képet Demeterrel, mert megjelent egy írás Nádas Péter dolgozószobájáról és abban beszél ő erről a képről, hogy ez neki mennyire fontos volt. Számomra azért izgalmas, mert nem túl sűrűn történik meg, hogy az írók visszacsatolást adnak arról, hogy egy-egy jelenet kidolgozásakor milyen valós vagy képzelt világok voltak rájuk hatással. De Nádas Péter megteszi ezt, hogy ezt az ágyat beleemeli a történetbe, mint egy helyszínt és elmondja, hogy neki ez mennyire fontos volt, és mennyire sokat segített, és valóban nagyon érdekes képet kapunk. Volt a Demeternek már korábban is egy ágy fotója, és készült még Ausztráliában is egy ágy fotó. Tudni kell azt, hogy Demeter fotós munkáiban nagyon nagy szerepük van a lepedőknek, lepleknek, vásznaknak, és egy ilyen otthagyott ágy elég sokat mesél viszonyrendszerről, életszituációkról, helyzetről is. Ez egy kora reggeli felvétel és nagyon kedvelem, az a két belógó tulipán nagyon érdekes. (hegyi)

A megboldogult Rezonancia leckében volt már egyszer nagyon hasonló képem. Most inkább nem a 365be küldöm,

Azt nem tudom, hogy mit látunk, lehet, hogy ez valami szalagfüggöny, nem tudom. Érdekes ritmus, nekem a jobb oldalon az első léc vagy hogy mondjam, az lehagyható lenne, a másodiktól kezd érdekes lenni, jobbról nézem most balra, onnantól izgalmas a ritmus. (hegyi)

Gyula barátom vizitációja két nappal születésnapja előtt.

Demeter fotóját elemezni nem egy könnyű dolog nekem, a személyes érintettség okán sem. Kedvelem ezt a képet, legfőképpen a modell és a háttérben lévő szobor játéka miatt. Bevallom férfiasan, de ezt mondtam Demeternek is a készítéskor, hogy szűknek érzem picit a dolgot a nyaknál, ott többet adtam volna. Viszont az, ami a Demeter képeinél, portréinál mindig jellemző, az ebben a képben is benne van, ő nagyon bátran használja a gesztusokat, kicsit mindig furcsa az a pillanat, amit ö lefotóz, elsőre nem mindig érthető, hogy most miért nem egy nyugalmas pillanatot fotózott erről az emberről, hiszen valószínű, hogy nem mindig ilyen nagy tág szemekkel nézett ő, és érdekes, hogy miért ezek a pillanatok azok, amik a Demetert érdeklik, valószínű ennek az az oka, hogy ezek jobban fennmaradnak, mint az átlagos, nyugalmas pillanatok. Kevésbé eresztenek elsőre közel modellhez, kell keresni kulcsot a megoldáshoz, de pont ez a keresés az, ami a képernyőhöz ragasztja a nézőt. (hegyi)

Picit sok. Megint az a kérdés, azt el kell döntened, hogy téged mi érdekel és annak megfelelően kell fotózni ezt. Nem nagyon értem, hogy miért álló ez a kép, mert ott a Callas felirat fölött, ami ott az üvegen van, már vágható a kép, már a parkoló jelzése sem kell. Akkor sokkal koncentráltabb az étlap és az üveg felirat közötti összefüggés jobban kijön. Ez így egyébként még rendben is lenne, de azt sem nagyon értem, hogy miért hagytad benne a jobb szélén a falat, miért nem a sötét résznél vágtál, tehát ott elindítottál egy formát, de annak semmi értelme nincs, mert nincsen ott még olyan szereplő, aki miatt fontos lenne azt ott meghagyni, ettől az vágható. Valószínű, hogy elvitte a figyelmedet ott a háttérben az az autó, ami nagyon világos, de hát most az a legvilágosabb, arra figyelek, itt erre a három figurára meg alig. A másik kérdés meg az, hogy ők nagyon néznek valamit, de nem tudom, hogy mit. Valószínű, hogy ez egy fekvő kép lenne és az állósága miatt nem sikerült ezt most megoldanod. A nagyobbik problémám inkább az, hogy kicsit fáradtak a tónusok. Ezt több képednél észrevettem, úgyhogy vagy a monitorkalibrációt kellene megnézned, vagy pedig átgondolni azt, hogy miért ebben a tónusban dolgozol, mert az élet veszik ki belőle. Ha kicsit összébb húzod a tónusskálát, akkor már jobban működik ez az egész. (hegyi)

Ezek folyton csak jönnek, mennek, száguldoznak, keringenek.

Igen, ez egy jó kérdés, hogy miért gondoljuk a felhőket zajnak. Nagyon érdekes megközelítés. Mondjuk én is városi csávó vagyok és tulajdonképpen, amikor az ember szabadtéri programot keres, akkor a felhők elég ijesztőek tudnak lenni. Szóval ezt a részét értem, ha emiatt zajnak tekinted. Nagyon szépek a struktúrák, amik a felhők által létrejönnek, csak nekem egy kicsit túl vannak beszélve, kevesebb is elég lenne, vagy pedig akkor nem kell a föld, akkor mutasd csak az eget. Zavar az a villanyoszlop, csak ki lehetett volna forogni úgy, hogy az ott annyira ne látszódjon, zavar az is, hogy ki van égve az egyik felhő. Expozíciós idő, azt ott meg lehetett volna oldani, hogy ne legyen ennyire durva, ha meg nem, akkor vágd le a francba és akkor van egy jó kép magukkal csak a felhőkkel. Gurítottál már nagyobbat is, Gábor, lássuk be. (hegyi)

Még tegnap, az első zajkeresési napon játszottam és ma sem hagyott békén, hová küldjem ezt a képet. Talán itt jó helyen lesz, bár erősen giccsesnek látom, teszek is egy lépést affelé, hogy elfelejtsem az ilyen próbálkozásokat, amennyiben ezért leharapjátok a fejemet, nem tudom az előbbit véghezvinni!

Elolvastam a leiratot. A próbálkozást soha ne hagyd abba, mert a próbálkozásból találunk új világokat, új megfejtéseket. Az egy másik kérdés, hogy nekem személyesen a tököm tele van már a roncsolással, meg az archaizálással, meg az archaikus technikák felesleges használatával, de ez az én egyéni szociális problémám, én láttam belőle túl sokat az elmúlt években, de ez ne vegye el a kedvét senkinek, folytasd tovább. Én azt gondolom, hogy van ezen még mit javítani, mert kicsit olyan szétesett az egész, szétcsúsztak a tárgyak és túl nagy üres flekkek vannak. (hegyi)

Dénes, ha ebből a képből úgy vágsz, hogy a jobb oldalon azt a fát, ami ott áll a képhatáron, levágod, még akár beljebb vágsz annyival, hogy alulról is tudsz vágni, és kimaradjon itt ez a széle ennek a növénymezőnek, akkor azt mondom, hogy ez egy zseniális kép. Magyarán a felhők, a sötét felhők, a világosabb rész, ahol valószínűleg lóg az eső lába, a bal oldalon az a távoli fasor, és az előtérben ez a zöld növényzet, ennyi a kép. Tehát engem az nem zavar, ha arányaiban megváltozik ettől, ez tulajdonképpen ollóval megoldható. Egyébként úgy lehetett volna megoldani, hogy egy kicsit forgatsz a kamerán a fasor felé és akkor ez jobban működne. (hegyi)

Amit mutatsz, maga ez a tükröződős játék ez érdekes, izgalmas, de hol van a hó? Annyira keresem a havat, de nem nagyon találom. Sörpadokat látok meg egy olyan autót, amit szívesen birtokolnék, jó lenne egy ilyen nekem, már amennyiben működőképes, de most nem akarom felmondani az egész képet a napernyőtől a sétahajóig, de hol a hó? Mindegy, nem akadok itt le, de a vízszintesek, tudod, azért azok fontosak lennének, hogy a vízszintes az legyen vízszintes. Van ennek egy vízszintese a horizonttal magában a tükröződésében, azt érdemes lett volna figyelembe venni. (hegyi)

Ingrid, az a helyzet, hogy ez még mindig egy kicsit bujkálás. Azt értem, hogy kézenfekvő a tükröződést kihasználni, hogy magamról csináljak egy fotót, mert kényelmes, mert a gépet nem kell elengednem, nem kell letennem sehová, nem kell időzítőt használnom vagy állványt, sok mindent egyszerűbbé tesz. Nem is vagyok ellene a tükröződéses megoldásoknak, nagyon szép dolgokat lehet létrehozni, de hogyha ezt ellenfényben teszed vagyis ha neked hátulról jön a fény, márpedig félig oldalról, félig hátulról jött, ahogyan az árnyékokból ez látszik, akkor te magad sötétben leszel és csak a körvonalaidat látom. Vagány csaj vagy te ahhoz, hogy igenis tessék bevállalni az egész alakos önportrét úgy, hogy ezt most megismétled és csinálsz egy olyan képet, ahol felismerhető szereplőként vagy jelen és tudunk mit kezdeni veled, mármint tudunk érzelmileg kapcsolódni hozzád. (hegyi)

Azon ritka tünemények közé tartozik a kép, amikor Gábort szemtől szemben láthatjuk. A többieknek mondom, hogy a Gábor nem arról híres, hogy túl sok önarcképet csinált volna, ilyen korrekt kamera elé állósat nem is emlékszem, hogy csinált volna valaha. Úgyhogy ez a része tulajdonképpen meglepő és varázslatos, hogy egyszer csak a mi kis motyorgós manónk előbukkan. Hogy ez igazi férfi-e? Gábor viszonylatában igen, mert megmutatkozni, bátornak lenni, kamera elé állni az egy férfi dolog, tehát ahhoz kell kurázsi, és itt Gábor bizonyította, hogy neki van ilyenje, úgyhogy ebben az értelemben én ezt elfogadom. (hegyi)

Minden növénynek vannak jellegzetességei, specialitásai, ez olyan, mint a kutyafajtáknál: tudom, hogy milyen a tacskó, milyen a bulldog, meg a retriewer, és akkor tulajdonképpen első ránézésre meg tudom őket különböztetni. Most itt ez a fajta jellegzetesség az, ami hiányzik, talán a szárból lehet következtetni arra, hogy ez egy napraforgó, de egyébként egy margaréta is lehetne. Akkor lenne napraforgó, ha a tányérjából többet kapnék, már csak azért is, mert maga a szár, a szárnak a hátulja és az a kis levélke kevésbé érdekes. Tehát jobb lenne az egésznek a ritmusa, ha forgattál volna rajta egy 5-10 fokot. Akkor is megmarad ez a robbanásszerű élmény a szirmokkal, de akkor tudnám biztosan, hogy ez egy napraforgó. Egyébként maga a meglátás az szép, de nagyon hiányzik ez az 5-10 fok, hogy ennyit felénk forduljon maga a tárgy. Körülbelül 10-15 fok, amivel eltér a függőlegestől, én ezt is korrigálnám. Nyilvánvaló, hogy ezt legjobban akkor lehet megcsinálni, amikor exponálsz, most már ezzel így nem tudunk mit csinálni. (hegyi)

Mindig is szerettem a látványt, ahogy az alacsonyan járó nap átsüt a fák törzsei közt... sokat próbálkozom ilyen fotókkal, próbálok valamit visszaadni abból, ami nekem annyira bejön. Most így sikerült. Fujifilm XPro1 + Zeiss 32mm

Hát igen, itt most el kellett volna dönteni, hogy mire megy ki a fuvar. Arra, ami az árnyékokkal történik és akkor szépek a lábak, de akkor hosszabbat, többet kellett volna adni és nyitni a kamerán - vagy pedig maga a törzseknek a játéka, akkor viszont azokhoz kell közelebb menni. Most úgy a kettő között vagyunk, valahol félúton. (hegyi)

Azt most biztosan nem tudom megmondani, hogy mik ezek a dolgok, amiket itt most látunk, olyan, mintha gyertyakoppantó lenne, de az is lehet, hogy ez csak így simán magában dísz. Azt nem tudom, hogy miért van ide betéve, hogy ez most egy kandallónak a fatartó része, vagy mi akar lenni, de hogy miért van ott, azt most nem nagyon értem. Valami még onnan a sötét részből hiányzik, hogy kiegyenlítse a kompozíciót, hogy működni kezdjen az egész, mert ez így most árválkodik itt önmagában. (hegyi)