Feladatmegoldás

Zoli, a saját érdekedben mondom, hogy segítség lenne számodra, ha kiszemelnél egy témakört - autó, gyerek, ember, portré, akármi, de egyet - és abban kezdenél elmélyedni és nem belekapni ebbe-abba, mert így nagyon nehezen fogsz előre haladni. Ha egy ügyet kivesézel és elsajátítod a trükkjeit, az már majd a többinél segítség lehet. Itt ez a krapek, ahogy mondod, és biztos élőben aranyos volt, de itt most egy félig sellő, félig delfin, anatómiailag nincs a dolog rendben. Tudni kell, hogy a gyerek arányai eleve mások, mint a felnőtté, nagy a feje a testéhez képest, és a mimikai izmok sem olyan fejlettek még, emiatt az objektív megválasztása kritikus dolog, ahogy a póz is. A rövidülésekre most még a textil is ráerősít. Aztán ott van a csonkolások kérdése. Gondolom neki megvan mindkét lába, és az ujjai is rendben vannak, de most ez a beállítás ez nem olyan nagyon pozitív, elindít tudat alatt olyan érzeteket, amik nem a vidám életszemléletet erősítik. Aztán ott van a lágyítás. Gyereket ha lágyítasz, elmegy a csöpögésbe. Az ő bőre még hamvas, de ezt most elvetted azzal, hogy a lágyítás miatt szétkencsölődött a bőr. Aztán a színek, ha színes, akkor próbálni kell a színhelyességet meghagyni. Szóval az jó, ha van ehhez kedved, de a "röhögős" az nem olyan könnyű műfaj, mint azt gondolnánk elsőre. (hegyi)

Az az ötlet, ami a burkolat mintázatát hozta ehhez a gömbölyded formájú autóhoz, zseniális. Van azonban néhány dolog, aminek egy része utómunkával javítható lenne. Az egyik a szín. Az oké, hogy a burkolat ebben a fura sárgás színben van tartva, de az autónak ez már nem tesz jót, színhibának hat, ezért érdemes lenne a karosszéria fehérjéhez közelíteni a dolgot. A másik kérdés, hogy miért van a tárgy ennyire lenn hagyva és miért kell ekkora "ég" fenn? És van egy harmadik, a bevilágításnál megoldható, utómunkában elég macerás dolog, ami főképp a kocsi hátuljánál érződik erősen, ez pedig a visszatükröződések és csillanások, amiktől az egész olyan, mintha össze lenne törve a kasztni. Szóval érdekes ez a dolog, jó az irány, alapvetően a helyszín is szuperjó, de a dologra még kéne időt fordítani. Ugyanakkor azt el kell mondjam, hogy egy ekkora tárgyat sokkal nehezebb szerepbe helyezni, szóval ez mindenképpen elismerésre méltó dolog. Ideteszem a magam gyors korrekcióját, hogy érteni lehessen, miről beszélek, hevenyészett, csak mint illusztráció. (hegyi)

Azt kell mondjam, hogy talán ez a képed az, ami beállításában és hatásában az utóbbi idők legeltaláltabb önportréja, jól hozza azt, amit mutatni akarsz és a hasonulás is rendben van, mert nem erőltetett és nem pantomim, de egyben ez a kép az, ami tónusaiban a leginkább kívánná, hogy ezt a kopogós utómunkát újragondold. Ugyanis Arbusnak voltak középtónusai. Itt meg azokat meggyilkolásztad. Ahogy a kékes színtorzulás is távolságtartó, tehát ellene dolgozik annak, amit a megidézett szerző közölni akart a világgal. Szóval én azt mondom, hogy ha megvan az eredeti RAW, érdemes lenne ezt újragondolni, hagyni fekete-fehérben, és a túlhúzott kontrasztot is helyére tenni, mert megérné. (hegyi)

Maradjunk abban, hogy a tónushibát nem írom le többet, beszéljünk róla, fejtsük meg az okát majd. A kép jó, a hangulat érthető és átélhető. Egy picike hiba a bal lábad. Vagy húzd be, vagy ha tudsz neki formai helyet találni, akkor az ne az ajtófélfa legyen, mert így összemosódnak a formahatárok és ez zavaró. Egy képnél, ami ennyire erősen képes üzenni a formákkal, fényekkel, árnyékokkal, ez elviszi a figyelmet. (hegyi)

A terep kiváló, sok mindenre jó lehet, és jól használod, amikor önportrézol pl. De ha enteriőr, akkor nem lehet olyan, mint most a baloldalon, hogy a faliszőnyegből benne hagysz egy ferde darabot. Ha lejjebb guggolsz, akkor kontrollálni tudod a dőléseket. Ha ennyire határozott képelemek vannak, mint a szőnyeg vagy az ajtófélfa, akkor ha azok torzak, akkor levesznek az értékéből a képnek. (hegyi)

Tulajdonképpen vidám képeket kaptunk, de... de nem érzem azt, hogy a pillanat megismételhetetlen lenne, hogy ezt így és csak így, és csak ekkor lehetett képpé formálni, azaz talán úgy fogalmazhatnám meg, hogy a pillanat "egyediesítése" nem történt meg, emiatt azok a képelemek, amik bezavarnak - akár a kapaszkodó, akár az ablakkeret - indok nélkül szerepelnek. (hegyi)

Elmondom mi a bajom, nem tudom, sikerül-e jól. De remélem. Az a helyzet, hogy a képhatáron belül mindennek szerepe és jelentése van, akár tudatos, akár nem az, ahogy az létrejön. A véletlennek is. Van egy csoport, hibaista csoport a neve, és azt kell mondjam, hogy nagyon jó viták voltak azt illetően, mit jelent a hiba, mi a szerepe az alkotásban. Borzalmasan fontos kérdés. Ugyanis azt hiszem, hogy ha erre tudjuk, vagy legalább érezzük a választ, akkor az a további kérdéseinkre is megad egyfajta irányultságot. A talált kép egyszeri tünemény. És miközben azt mondom, hogy tökéletesen érvényes a hiba, a véletlen is, de ez nem azonos a talált képpel. Ha elkezdjük eldobálni a szabályokat, az akkor lesz hosszú távon működő, ha saját szabályokat tudunk a helyükre tenni. A káosz nem ábrázolható a rendetlenséggel. Annak, hogy elvetjük az élesség kapaszkodóját, nagyon erős jelentése van a közlésben. Ahogy a sántításnak is a színpadon. Vagy a beszédhibának. Érvényesek, de csak ha kontextusba kerülnek. A kép minden dekája egyenértékkel bíró képalkotó eszköz. Itt van egy kép, és nem az a probléma, hogy életlen. Hanem hogy értelmetlen az életlensége. A hiba - mondják isten ujjának is, mindegy - egy plusz lehetőség. Hogy egy meg egy az lehet három is. Akkor adja ki, ha valami többletértéket ad. Csak úgy nem. Ez igaz a csinált hibára is. Az életlenséget az ember hibának értékeli. Ettől még használható. De okkal. Mi az érzés, amit el akarsz általa mesélni? Mindannyian bámulunk fókuszálatlanul a tájba. Van ez így. De nem minden táj alkalmas, hogy ezt az érzelmet közvetítse. Azaz, ha bambulok, az egyénileg nekem jó, mert a fejemben ettől még van valami történet, vagy annak hiánya, búskomorság vagy fáradtság. Valami van. És akkor mindegy, mi a kiváltó formai helyzet, mindegy, mit bámulok, mert nincs direkt input. Itt viszont te a néződ bámultatod, mintha fókuszálatlanul. És ha íg van, akkor Azt a hiányt kell pótolnod, ami a fejben kell ehhez. Az pedig esztétikával pótolható, hogy úgymond kedvet kapjon a néződ és veled bámuljon, általad. Hát, nem tudom, mennyire sikerült elmondanom. Várom a visszajelzéseiteket. (hegyi)