Feladatmegoldás

Olyan ez, mint egy ilyen montázstechnika, vagy egy kollázs, amibe beleapplikáltad a saját jelenlétedet, miközben valószínű, hogy ez egy valós hely, helyszín, vagy legalábbis ezt feltételezem. A 3. leckére vegyük úgy, hogy egy érdekes próbálkozás, én ezt áttenném az 1. leckébe, mert se arc, se test nincs rajta, azért a 3. lecke másról szól. Hadd tegyem itt hozzá, hogy jó lenne, ha legalább az elején abba az irányba mozdulnánk el, hogy ábrázoljuk azt a testet. Mindig a kitérőket keressük, mindig azt, hogy hogy lehet kibújni egy feladat alól, akkor tulajdonképpen bár magát a kreativitásunkat illusztrálhatjuk ezzel, de a lecke nincs megoldva. Nem véletlenül az a lecke, ami. Most ezt nem azért mondom, mert ez a kép rossz lenne, hanem azért mondom, hogy ha van egy témafeladvány, akkor azt a témát kell megoldani. Ez akkor is érdekes, ha pályázat van, és oda be akarsz valamit küldeni, fontos hogy arra küld, amire azt kiírták. A leckéket én megpróbáltam eléggé körülírni, ráadásul azért ez az első 3 lecke nem annyira kérdéses, hogy miről akar szólni. Ne akarjuk megúszni az egész alakos portrét. Ha továbbmegyek, akkor maga a kép izgalmas, jók a fények, jók ezek a ritmusok. Nekem egy dolog hiányzik ebből, mégpedig az, hogy számomra nincs eldöntve az, hogy az ablak a kép jobb oldali határán van, onnan a fény bejön, és hogy ez az ablak milyen szerepet kap. Nem rendezett ennek a viszonya. Most vagy tegyem rá, de akkor kell belőle még többet adni, én egyébként ezt az irányt tartanám a jónak, vagy pedig hagyjam le, csak a fényt hagyjam meg belőle, mondjuk, akkor nekem önmagában lehet, hogy ez kevés lenne. A döntés a tiéd, de most így, ebben a megoldásban azok a formák, amik elindulnak az ablakkal, azok nincsenek jól vágva, és befejezve. Ahhoz, hogy ez értelmezhető, konkrét, és határozott jelenléttel bírjon, többet kellene adni az ablakszárnyból, merthogy ott van egy olyan rész, ami a külvilágból már elindul - valamilyen indák is belógnak ott, tehát valószínű, hogy ez egy elhagyott épület lehet -, akkor tessék azt eldönteni, hogy oda mit rakok, vagy hogyan kezdem el használni. Magyarul, ahogy be tudtad lakni ezt a szemben lévő ablakocskát, úgy be kell tudni lakni ezt a részt is. Nem hagyhatjuk ki. Azt nagyon jól észrevetted, hogy ez kell ahhoz, hogy ez a kép működjön, tehát, hogy kell oda az az oldalfal, de akkor tessék ebből többet adni. Erre én most azért adok 1 csillagot, mert a leckebesorolást megúsztuk, a leckemegoldás meg nem száz százalékos. (hegyi)
értékelés:

Nekem is feladtad ezzel a képpel a leckét, meg úgy tűnik, hogy a nézőidnek is, mert az egyértelmű, hogy a barátságra működőképes megoldás, és az is érthető, és világos a nézők számára, hogy egy beállított, vagy egy megrendezett szituációról van szó, világítással, mindennel, amit akarunk. Ezt akár lehetne külön is elemezni, és ha ez a kérdés, akkor azt mondom, hogy magát a környezetet egy kicsit döglöttnek tartom, és emiatt soknak tűnik a két főszereplő és a környezet közötti különbség világításban. A főszereplők derítése, vagy világítása szinte már kemény, ettől válik az egész olyanná, mintha egy tapétát, vagy egy vetített képet néznének, és nem a valóságban lennének jelen. Ezen azért érdemes majd finomítani, mert most túl nagy a különbség a két világ között. De talán ennél még fontosabb az, hogy miről akarunk mesélni.
   Azt hiszem, hogy én itt arra vagyok tartva, hogy ne sokat beszéljek mellé, és én azt gondolom, hogy ez itt több, mint barátság, amit mutatsz. Bizonytalanná teszel abban a tekintetben, hogy ez mennyire volt tudatos, de hát, azt kapjuk, amit látunk, és abból kell kiindulnom, hogy a fotós tudja, hogy mit csinál. Márpedig ha ez így van, akkor ez egy olyan helyzetet mond, aminek a meséje, vagy a története akár arról is szólhat, hogy van egy ilyen kamasz barátság, egy nyári történet, és ez annál egy kicsit tovább is halad. Miért gondolom, miért mondom ezt? Különbség van a barátság és a már egy testiség felé elmozduló érzelem megmutatása között, akár egy szerelemről, vagy túlfűtöttségről, kíváncsiságról legyen is szó. Mi az, ami erre utal? A félrebiccentett fej, az, hogy a barna hajú szereplőnk már nem a jövőt kémleli a barátnőjével, hanem tulajdonképpen a másik szereplőre figyel. A vállra tett kéz, ha barátságról van szó, akkor inkább a vállon kellene, hogy elhelyezkedjen, ez viszont onnan már lecsúszott, így tulajdonképpen már többről is mesélhet ez a tétova, kicsit suta kamaszos mozdulat, a test másféle felfedezését is mutathatja. Azért fontos erről beszélni, és ezt tisztázni, mert ezek azok az eszközök, amik a későbbiekben már használhatóak arra, hogy az ember határozott gondolatokat öntsön úgy formába, hogy az a nézőben is elindítson egy gondolatot. Én azt gondolom most, hogy sikerült, a nagy kérdés az az, hogy ez a gondolatmenet volt-e a célod. Ha igen, akkor azt mondom, hogy ezt megoldottad. Az a nagyobbik kérdés, ha nem ezt akartad ábrázolni. És ez vajon mennyivel van egységben azzal, amit a szereplőig közölni akarnak. Tehát, az a kérdés, hogy ők a saját kapcsolatukról akartak képet készíteni, és ezzel megbíztak téged, vagy pedig őket te használtad fel modellekként a saját gondolatod megvalósításához. A differencia abban van, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy míg egyik esetben, mint alkalmazott fotográfus, mi vagyunk használva, és nekünk kell az ő igényeiket kielégíteni, a másik a saját missziónkról szól, amiben a megfelelő modellek megtalálásával, egy kitalált, vagy egy megrendezett világot hozunk létre, és ezzel a megrendezett világgal mesélünk el egy történetet. Abban rejlik a különbség, ha én azt szeretném ábrázolni, ami az ő gondolatuk, akkor ott nem tehetem meg a modellel, vagy modellekkel, hogy kétségeket hagyok a képen, ha ezt ők nem így gondolják. Még egyszer mondom, hogy ez egy fontos kérdés, és ezt tisztázni kell. Az is megtörténhet, hogy ez az ő részükről egy felvállalt, vagy kért helyzet. Ezt nem tudhatom, de egy biztos, ha most össze kellene foglalnom, akkor azt mondom, hogy az egy jó ötlet, hogy a világítással elkezdtél dolgozni. Sok a derítés ahhoz képest, amit úgymond a térben fel lehet lelni, mint valós fényviszony. Ráadásul azt is gondolom, hogy azáltal, hogy sok a fény, vannak olyan árnyékok, amik idegenek, tehát, amik ellentmondanak ennek az egész helyzetnek főképp a kéznél. A másik pedig az, hogy ez, mint barátság lecke, egy jó megoldás, meg is adom rá a 3 csillagot, mindazzal együtt, hogy ezen a képen bizony fellelhető már, legalábbis csírájában a vágy, ami nem baj, mert ez lehet része a barátságnak, és ez is egy szép történet mesélés lehet. Tisztázzuk azt, hogy ez volt-e a cél. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes az, ahogy a szereplőid leválnak a háttérről a világítás által, és ez egy nagyon jó megfigyelés. Ha innen indulok el, akkor az a kérdés, hogy hogy sikerült őket térben elhelyezned. Nekem az a problémám ezzel, hogy vagy egy leheletnyivel közelebb mennék, akár az ég beáldozása árán is, mert abból kevesebb is elég lenne, meg tulajdonképpen a kép jobb oldalából is két-három ujjnyit is beáldoznék ahhoz, hogy ez a fajta kapcsolat hozzám nézőhöz közelebb kerüljön, és ez lenne az egyik irány. A másik pedig az, hogy távolabb megyek, és azt mondom, hogy ebből az egész helyzetből és szituációból többet mutatok. Most valahol a kettő határán mozgok. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető. Ugyanakkor, mint leckemegoldás abszolút működik, tehát, mindazzal együtt, amit most mondtam, megadom a 3 csillagot, sőt, megadom a leckemegoldást is, mert maga a megfigyelés, és az az időpont, és az a szituációmegválasztás az, amiből itt dolgoztál, az tulajdonképpen működik. Jól sikerült ezt az egészet helyreraknod. Utómunkában meg még van egy kicsi meló vele, de azt majd megtanuljuk. (hegyi)
értékelés:    

Értem én, hogy ez egy Canon és Nikon, és van egy bizonyos harc a Canonosok és a Nikonosok között, miközben mind a kettőt szeretjük, meg örülünk, hogyha van, kutya-macska barátság, de azért ennél tovább kellene jutni. Nekem egyrészt ez a dolog most primér ebben a felfogásban, másrészt meg, ha már ezt az irányt akarom, akkor kellene egy másik kéz. Még ha az egyik tartja is a két kupakot, akkor is a másik támaszthatná ezt a kezet, vagy valami, mert így, hogy egyedül tartok két ilyen kupakot, az nekem most nem jön be. Ha leszámítom azt, hogy mit akarunk ezzel mondani, mint exponálás tulajdonképpen finomak a fények, azt kell, hogy mondjam, hogy egészen jól sikerült ezt az ellenfényes szituációt megoldanod. (hegyi)

Ágnes, ez egy érdekes megoldás, én azt gondolom, hogy ez egy jól működő portré kép, és én abszolút egyet tudok veled érteni. Jól sikerült megoldás, utómunkában persze nem dolgoztál vele sokat, de majd azért lassan le fogom törni a kezeidet, ugyanakkor a kép rendben van, tehát maga a meglátás jó. Mi is az, amit az utómunkában hiányolok? Ott van a jobb és a bal felső sarok, ahol olyan részleteket hagytál, amik arra emlékeztetnek, mint mikor anyámnak a fényképalbumában ezek a beakasztós, celofán izékbe voltak betéve a képek. Tulajdonképpen olyan, mintha ezt exponáltad volna le, ami azért elég könnyen kiegyenesíthető utómunkával, mégpedig úgy, hogy rásötétítesz, és akkor ez helyrehozható. Tessék már valamit gyakorolni ezen a retusálás dolgon, mert itt lenne az ideje, hogy ne a nyers képeket kapjuk csak meg. Köszönöm szépen, megvan a 3 csillag, és erre gondoltam, amikor azt mondtam, amit a leiratban írsz, hogy minden egyes fénykép, akár egy kisállatról szól, akár egy tárgyról, akkor lesz személyes, ha úgy személyesítjük meg, mint egy embert. (hegyi)
értékelés:    

István, az a helyzet itt, hogy ezzel a bemozdítással sikerült annyira elrajzolnod ezt az egészet, mintha több expozíció lenne ezzel a helyzettel, hogy ez nekem már egy kicsit a mismásolás kategóriája. Azért itt most el kellene döntenem, hogy valamit csinálok, vagy nem csinálok, mutatom magam, vagy nem mutatom magam. Értem azt, hogy ez az álomvilágból való kikecmergés, ez a félig még kába vagyok, és még egy kicsit a mesében vagyok, amiből kirántott az ébresztőóra. De azért lássuk be, hogy ez a fajta fényviszony, amiben ez elkészült, ehhez nem segítség, ez szinte verőfény. Abban semmi mesei nincs, hogy ebben a pasztellizált színvilágban és tónusrendben van tartva. Szóval, nem tudom... Visszaadnám továbbgondolásra, tessék ezt úgy megcsinálni, hogy működjön, ugyanis, értem és érzem azt, amit mutatni akarsz, csak tegyük ezt a néző számára is könnyebben emészthetővé, jó? Megvan itt a mese, lehet ez fázisfotókból összeállított expozíciós sor egy képbe sűrítve, ezzel nincs is semmi baj, csak nem nagyon értem a kép többi részét. Jó a főalak, ha akarom, de vegyük kevésbé szelfisre, tehát a kezünk és a lábunk azért van levágva, mert azzal tartjuk a mobiltelefont érzetet kellene csökkenteni. Nem tudom, hogy te most hogy állsz technikailag, de például én vettem egy kicsike kis állványt a mobiltelefonomhoz, tehát, még ez is megoldható. Azt hiszem, hogy az applikációk között is van önkioldós, meg ilyen késleltetős lehetőség, talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ezt hogyan is lehetne jól megoldani. Nekem ez most így nem sikerült. (hegyi)

Kaptam egy utasítást, hogy térjek ki arra, hogy hogyan sikerült a vágási gyakorlat. Megpróbálom. Hát, István, a helyzet az, hogy bizonyos tekintetben testvérek vagyunk, ahogy így most végignéztem magamon, körülbelül hasonló dinnyém van nekem is has tájékban, és azt hiszem, hogy mellben is erősen hajazunk egymásra, tehát értem, sőt, ismerem ezt, és ez a fajta párhuzam egy keserű humor, legalábbis én még reménykedem, nem tudom, hogy te ebben hol tartasz. Ami a kompozíciót illeti, nekem nem kellene a fej, viszont ha simán levágjuk, az bajos a világítás miatt, ahogy az árnyékok vetülnek. Minden egyéb rendben van, a kéz, a kés, a dinnye, bár én a kést lehet, hogy soknak érzem már, tehát a két kéz önmagában is elég lenne, de el tudom fogadni így is. Az egyetlen, ami zavar, az a fej, mert ott valami elindul, és nincs befejezve. Itt az igazi kérdés a test és a tárgy közötti párhuzam, tehát a pocak, a mellrész, és a dinnye párhuzama, amit tulajdonképpen a két kéz hoz mozgásba. Ha végig gondolom ezt a képet, akkor azt mondom, hogy most nem arra tenném a voksomat, hogy vágjunk, hanem arra, hogy szerezz egy kissámlit, és arra állj fel. Tehát, ha ugyanez a helyszín, és ugyanez a beállítás, akkor, ha egy tíz-tizenöt centivel feljebb kerülnél, akkor az még annyival is érdekesebb lenne, hogy a két gömb forma, ami a hasad és a dinnye, nem fifti-fifti lenne egymás mellett. Kicsit kimozdítanád ebből, játékosabbá tenné. Ami a kép intimitását illeti, hogy így fogalmazzak, tulajdonképpen a kezed takar, tehát az akkor is takarna, ha feljebb lennél, és ez megoldaná szerintem ezt a kérdést, így nem kerülnének olyan képelemek a képre, amiket nem akarsz, ugyanakkor szerintem dinamikájában jobb lenne. És még azt is érdemes lenne megpróbálni, hogy mi van akkor, ha elkezded ezt a dinnyét szeretni, tehát magadhoz öleled, ráhajolsz, vagy valamilyen interakcióba még kerülsz, mert van ebben az egészben most még egy várakozás, ami lehet egy vihar előtti csend is, hogy ha felvágod, akkor hova fogod belevágni azt a kést. Ez egyébként egy érdekes irány ezen a képen, mint feszültség. Ha elkezdesz játszani, az lehet, hogy újabb ötleteket is fog adni, de maradjunk most ennél a képnél, tehát, ha ez a kép, és ez a beállítás, akkor felállsz egy kissámlira, feljebb emeled magad tíz-tizenöt centivel, elmozdul az egész kompozíció, megoldódik a fej kérdése is, és tulajdonképpen az egész helyzet jobban értelmezhetővé válik. Nem tudom, hogy most mit csináljak, mert én ezt így is el tudom fogadni, és nekem ez így is működik, sőt, ha akarom, akkor még a 3 csillagot is megadom rá, legfőképpen bátorításképpen arra, hogy szülessen ebből egy másik verzió. Ha egyetértesz vele, akkor én azt mondanám, hogy csináljuk ezt az egészet úgy, hogy kapsz 3 csillagot, és kérek egy ismétlést. Siess, amíg van dinnye. (hegyi)
értékelés: