Feladatmegoldás

ágyás

István, hidd el, többször nekifutottam ennek a képnek, nézegettem, sok asszociáció elindult, csipkés kombinétól a cethal péniszén át a gyulai kolbászig, de nem tudom biztonsággal dekódolni, mit akarsz mutatni, mi van a képen és így azt sem, miért készült ez a felvétel. Azt gondolom, hogy amíg nem gyakorlod be a géped használatát és a komponálást, amíg a szabályokat nem sajátítod el, addig ha azokat felrúgod, legfeljebb a véletlen lehet segítségedre, de a véletlent előbb ki kell próbálni zárni ahhoz, hogy majd ha már a gyakorlat megvan, vissza tudd csempészni és alkotó társaddá tegyed. Egyszerűbben: jó lenne, ha kevesebbet csaponganál és több energiát fordítanál a tudatosságra és arra, hogy türelmed legyen tanulni. (hegyi)

Vadászik

Jó a megfigyelés és jó a terep, ahol a kép készült, a beállítás is jó és a képkivágat is, de ahol most ez a cica vagy kutya áll, ott olyan nagyon beleolvad a háttérbe, hogy nem tud önálló képalkotó elemmé válni, keresni kell, és bár érthető, hogy mit akarunk látni, de valójában a vadászat magányossága nem tud erőt kapni, mert elvész a szereplőnk. Nem tudom, merre kódorgott ez az állat, hogy volt-e olyan pillanat, amikor jobban elkülönült, bár van egy olyan sejtésem, hogy ő belegyalogolt Tamás beállításába, vagyis nem tudom, hogy valójában tervszerűen ő volt a megfigyelés tárgya, vagy csak a véletlen szervezte így, hogy szereplővé válhasson. A megfigyelés jó, de sajnos nekem most ez inkább tanulmány, mint kész kép lenne. (hegyi)

[jwplayer|config=4:3|file=/sites/default/files/12/03/villalobos1203123_1.mp4|image=/sites/default/files/12/03/villalobos1203123_1.jpg]

Az helyzet, hogy a zene összerántja a dolgot, de így most ez nincs készen, nincs befejezve, akkor sem, ha ez csak egy teaser, egy figyelemfelhívó előzetes, mert hiányzik valami olyan képi utalás, ami előrevetíti, mi is fog történni majd abban a valamikori filmben, vagyis csak blendézések és szövegúsztatások vannak, ami így inkább egy irodalmi alkotás lehet, vagy mondjunk témafelvetést, ami bármi érdekes is, de képileg nem tart a monitor előtt. Ezen felül ha csak szöveg van, akkor annak átgondoltnak kell lennie, nem csak tartalmában, de formájában is. Ékezetes szöveg, ékezetes betűket kíván, akkor is, ha adott gépen nincsenek magyar karakterek, az unicode világában ez nem okozhat gondot, csak picit utána kell nézni, hol lehet kóddal előhívni az ékezeteket. Aztán a tipográfia, ami most inkább egy steadycam horrorhoz hajaz, mint filozófiai felvetéshez, ezek a betűk inkább a bizonytalanságot, e belső riadalmat vetítik előre, ezért nem igazán alkalmasak a szöveg súlyának megjelenítésérére. A három pont, ez már tipográfia, szó végén jelenik csak meg, hibás használat, ha szó elejére is odatesszük, akkor is, ha a logika szerint akarjuk jelezni, hogy egy megkezdett mondat folytatását látjuk. Ami a betűúsztatást illeti, a Csillagok háborúja az egyik alap film ebben, ahogy ott sorolnak a szövegek, vagyis ha zoomolom a szöveget, akkor használjam azt, ha úsztatom fel s le, akkor azt, de semmiképp se keverjem a kettőt, mert ez is a bizonytalanságot növeli a nézőben, és nem a téma kérdéseinek bizonytalanságát, hanem a készítőét. Ha kérhetem, ezt kéne javítani és újragondolni, tipóban is, és abban is, hogy valami azért képileg is kell, hogy történjen azon kívül, hogy olvashatjuk a szöveged. (hegyi)

Formák

Az a helyzet, hogy abban kerestem a fogódzót, hogy vajon mi az a rend, ami ezt a képet érvényessé és megismételhetetlenül egyedivé teszi, azaz elkészítendővé, magyarán miért fényképezte le ezt Tamás, és bevallom, gondban vagyok. Ugyanis ha árnyjáték, akkor ezek a fűszálak így most nekem túl sokan vannak és ettől nem tudok választani, ha a teljes képmező, akkor a felhők és a füvek túl távol vannak formailag, ha a ritmika, ami a horizonton létrejön, akkor meg valahogy lötyög, bekerül olyan is, ami zavar, ami zaj, ami lazítja a kompozíciót. Tamás, segíts, mert most itt elakadtam. (hegyi)

TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK

Róma, 2011. április-május

Úgy látszik, Sándor valami rafinált játékba hív minket, aminél az, ami a kép klasszikus kompozíciós helyzete, másodlagossá válik, és abban a filozófiai társításban találjuk az új rendet, amit a képek által kiváltott belső monológok indítanak el bennünk. Egészen egyszerűen azt kell mondjam, hogy ezek a képek ha nincs Sándor játékossága, önmagukban rontott képek lennének, talált képek, amik nem kötődnek se helyhez, se sztorihoz se esztétikához, magyarán ha a rétegeket szétszedem, akkor ami marad, az a tekercsen a reszli, a fő téma körüli tapogatódzás, tanulmány vagy csak véletlen expozíció. Ami viszont azáltal történik, hogy több mozgássor vagy ugyanaz a kép eltolással felkerül egy újabb rétegként, így már olyan üzenetet tud hordozni, aminek éppen hogy nem akadálya, hanem elősegítő támasza az, hogy a képek bárhol készülhettek, vagyis nem a képek önmagukban hordozzák a megismételhetetlen jelentőségüket, hanem hétköznapiak. Máshogy mondva, ezek a kiindulási pontok nem fotográfiák abból a szempontból, amit a fotótól elvárunk, nevezetesen, hogy egyedi pillanatokat örökítsenek meg úgy, hogy azok esztétikai formában ne csak dokumentáljanak, hanem csak ott, csak akkor és csak az adott fotós által ekészíthetőek legyenek. Ugye abban megállapodhatunk, hogy milliárd pillanatot rögzít a szemünk, de mindezek közül jó, ha napjában 1-2 olyan akad, amire este vissza tudunk emlékezni, nem sztoriban elsődlegesen, hanem képben. Például ahogy egy ismeretlen arca benyomul a nézőterünkbe a buszon. Vagy ahogy a zebrán átfutva egy gyalogos elvágódik a járdaszegélyen. Vagy ahogy a macskánk felugrik a mellkasunkra. Ezek képek, amiket ha elég intenzívek, emléknyomként rögzítünk. Aztán ezek közül az marad fenn a rostán, amihez sztori is társul. Az első csók, az érettségi feleletünk, apánk temetésén a szálló falevelek, kinek mi, de mindenképpen a képiség és a sztori együtt lesz emlékké. Itt Sándor a semmiből épít új világot azzal, hogy ezek a szendvicsek olyan sztorit hoznak pluszban be, ami nekem például azzal dekódolódik, hogy olyan ez az egész, mintha a képek két történet lenne, a valóság és a "lehetett volna" története. Valóságban nem mertem megszólítani azt a nőt, aki szembejött az utcán és összevillant a tekintetünk. Valóságban nem, de a képzelet ugyanúgy megszőtte ezt a variánst is, mint a valósat, végigvitte, egészen a vacsoráig, vagy a másnapi randiig. Ez a mi lett volna ha, vagy lehetett volna akár az, ami a képek kapcsán élményként nekem megjelenik. Elég egy kis elmozdulás, egy kis differencia, és máris egy képbe áll össze a valós és a képzelt sztori, így szembesítve minket a vágyaink világával. Úgyhogy nekem ez a leckeképsor akár a vágy leckébe is kerülhetett volna. (hegyi)
értékelés:

RÓMAI SZENDVICSEK

Színkedvelőknek ajánlom, még ha Feri és Laci meg is köveznek érte. Róma, 2o11. április-május.

Érdekes, hogy most ezeknek a képeknek bennem olyan hatása lett, mintha színes negatívokat nézegetnék. Emlékszem az első tekercs színes negatívomra, ahogy nézegettem, próbáltam megfejteni, mi micsoda, és logikát kerestem benne, hogy ami ott zöld, az milyen lehet igaziban, és az volt az érdekes ebben a felfedezésben nekem, hogy attól függetlenül, hogy a kép formailag ugyanazokat az elemeket tartalmazta, mint a valós világ, de mégis, valami okból a színeltolások miatt nem találtam benne azt az esztétikai fogódzót, ami összefogta volna a képet. Most itt is hasonló érzésem van, hogy bár a formák felismerhetőek, de olyan erős az áttétel a színekben, hogy ez zavarba ejt. Elidegenítő a hatás, azaz a valós helyzet mintha egy mozifilmen látnám, úgy hat rám, hogy az elvonatkoztatás miatt idegennek érzem magam benne. A képek közül az első az, ami mindemellett képes úgy működni, hogy nem akarom mindenáron visszaforgatni a színeit, hanem elfogadom ezt a locsolócsövet, ezt a kéket, és bár nem könnyen, de be tudom fogadni az élményt. A többinél nem tudok tovább lépni, valami akadályoz, feszélyez, és azt nem tudom eldönteni, hogy ez most amiatt van, mert az én konvencióim erősek túlságosan, vagy mert a kimetszések nem írják elég erősen felül a racionalitáshoz való kapaszkodásomat. Az utolsó kép kifejezetten olyan, hogy szinte bosszankodom azon, hogy miért nem kapom ezt meg eredeti színvilágában. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezekkel a képekkel gond van, hanem azt, hogy én nem tudok belekerülni a világukba, eljutni oda, hogy ne érdekeljen hogy mi milyen szín, hol mi a forma, és egyáltalán, mi volt a valóság. Féner horizontot felborító Budapest képeivel voltam így, amíg könyvben láttam, hogy az istennek se akart összeállni, miért borul, mi a szabály, hol születik benne az új rend, aztán amikor kiállítást csináltam neki, akkor a monitoron nézve minden összeállt, és azóta nincs ezzel gondom, értem és érzem, és el is fogadtam, sőt, zseniálisnak gondolom, amit tőle kaptam. Itt is kell lennie kulcsnak, csak nem találtam még meg. Ezért nehéz helyzetben vagyok a csillagokat illetően, mert a szubjektív érzettől nem tudok szabadulni, vagyis úgy adok rá 3 csillagot, hogy tudom, hogy jók, tudattal tudom, de érzéssel még nem érzem ugyanezt. (hegyi)
értékelés:

Tükör által

Nem az igazi, de foglalkoztat ez a téma.

Jó ez a megoldás itt, ha jól értem, akkor a kép előterében van valami egészen homályos belőled, és ez jó, hogy ezzel a gondolatkörrel játszol, hogy maga az eszköz, miközben a képet készíti, és miközben ekkora helyet foglal el, mégsem ő a főszereplő. Nagyon furcsa érzés ez, hogy itt van ez a Canon fényképezőgép, de sikerült azt elérned, hogy létrejöjjön ez az érdekes trükk. Én örülök annak, hogy ez sikerült, és az első lecke is megvan ezáltal, várom a folytatást. Hajrá kettes, hármas lecke! (hegyi)
értékelés:

Ciao Marie!

Marie egy kis falu a francia Alpokban, nem messze az olasz határtól.

Ezek szerint István is szerette a Hungáriát. A nagy visszatéréses lemezük közül az elsőt mi is rongyosra hallgattuk, ráztuk a fejünket, és más testrészeinket is rá rendesen, ezt értem. A három kép is érdekes dolgokat mutat, főképp az első kettő. A harmadik azzal, hogy visszafordulunk, és egy másik irány mutatunk, azzal nekem a ritmusból valahogy kiesik, de az első kettő izgalmas. Bemondásra megvan a három csillag abban a tekintetben, hogy biztos, hogy ez a jellemzője ennek a falunak, ezért ezt mutatod, hogy ilyen kis dimbes-dombos mesefalu. Nagyon örülök, hogy ilyeneket is láthatunk, a cím olyan amilyen. (hegyi)
értékelés:

Vénusz-Jupiter

Vénusz-Jupiter együttállás. (Érdeklődőknek 1/1,3" 2.8 400 ISO állvány nélkül.)

Itt volt Ágnes nálunk rádiózni, kimentünk, mert cigizhetnékem volt, és ő felmutatott az előkernél az égre, és mutatta, hogy ezt fotózta Gerlei, láttam itt is azt a két pontocskát. Gimesi is biztos örül neki, meg az is szuper, hogy ilyen biztos kezű csávó vagy, hogy ilyen exponálást létrehoztál, de nekem inkább attól működik ez a kép, ami a horizonton van. Persze jó ez a két pontocska, de nekem inkább az a fontos, ami létrejön a vízfelülettel. Jobb oldalon, ami forma elkezdődik, azt nem nagyon tudom értelmezni, talán ott valamennyit azon érdemes lett volna nyitni, hogy akár egy háromszög kompozíció is létrejöjjön. Most ott nekem egy kicsit billeg, de a három csillag megvan, a technikáért mindenképpen megéri. A leckemegoldás is megvan, mert én elfogadom, hogy ez valamilyen extra helyzet, hogy a Vénusz meg a Jupiter itt áll. (hegyi)
értékelés:

Hideg,hideg, meleg, megvan!

István, a kép tulajdonképpen rendben lenne, azért érzek itt valami technikai matatást, ez a rózsaszínes színvilág nekem kicsit furcsa, ettől olyan meseillusztráció jellegű lesz ez az egész. Én ezt egy kicsit erősebbre vettem volna kontrasztban ahhoz, hogy az égnél a felhők kicsit jobban tudjanak játszani, meg a víz színén is a fodrozódások. A címről nem mondanék semmit, a kép jó leckemegoldás erre a leckére. Ha egy-két ujjnyit vágsz a tetejéből, akkor feszesebb is lesz. Nem győztél meg arról, hogy ebből a nézőpontból kellett ezt lefotózni. Nem tudom, hogy mennyit lehetett mozogni azon a területen, de valahogy ez nekem most olyan, mint amikor egy filmnél várom, hogy a kamera ráforduljon a témára. Hol a téma? Ki viszi itt a prímet? Ki a központi figura? Itt elől ezek a vízben álló gazok, vagy a háttérben lévő fa, vagy a nyaraló? Ezt nem érzem eldöntöttnek. (hegyi)
értékelés:

Mólón

Balaton mellett készült most hétvégén.

A megfigyelés rendben van, a megoldással van némi problémám, a szokásos fotós betegség, hogy fáj a derekunk vagy a térdünk, és ezért nem guggolunk, nem mozgunk a kamerával függőleges irányban. Miért nem mentünk egy kicsit lejjebb? Most ki a főszereplő? A víz vagy a két kiskrapek, vagy miről akarunk beszélni, miközben ezt élességben kiválasztottad, de valahogy a kompozíció elszáguld a fejük fölött. Van egy előterünk, ami nincs kihasználva, nagyon hamar odaérünk hozzájuk, tehát nincs út, hogy hogyan is kerültünk mi ide. Aztán van egy középterünk a nagy semmivel, a vízzel, ami oké, azon merengünk, van egy hátterünk, ami valószínűleg egy másik mólónak a jelzése akar lenni, nem is fontos, de szépen lezárna, aztán ott vannak még a dombok, ezt is figyeljük, aztán ott van a teljesen homogén egünk, amire semmi szükség nincs, legalábbis nem ebben a méretben. Ha kicsit lejjebb mész a kamerával, akkor rendeződik a problematika. A másik kérdés az, hogy most sziluett vagy nem. Nyilván itt nagyon nagy döntési lehetőség nincs, mert valószínűleg ez egy megfigyelés, ők nem beállított modellek, ők csak ott beszélgettek a parton. Csak hát most ez az árnyék és a fényviszony nem teljesen százas. Ki lehet ezt exponálni, lehet azt mondani, hogy ebben engem az izgat, hogy az egyik fekete, a másik fehér, de akkor efelé kell elvinni ezt a dolgot. A gesztus, és az, hogy összeérnek a térdek, ez egy fontos üzenet, és a barátságról jól beszél. Szóval nekem a kamera szemszögének a megválasztásával van problémám, és ettől szétcsúszik a kompozíció. Egy csillag a leckére megvan, egyébként ezt érdemes végiggondolni. (hegyi)
értékelés:

Szélcsend

Petőfi Sándor „pihen a komp, kikötötték”, tudom, ez nem komp, hanem daru, vagy ilyesmi, értem, és viszonylag jó ritmust kapunk, de a Csend lecke nekem valami olyan, ami rólunk szól, belőlünk fakad, valami, ami belső élménynek a kivetülésre, vagy valami külső történetnek a bennünk lévő rezdülésre, erről szól nekem ez a lecke inkább. Az, amit most itt látok, ebben a vidám napsütésben, ez nekem olyan péntek délelőtt, hogy szuper, mert mindjárt megyünk haza. Valahogy nekem túlságosan evilági ez a jelzés, ezért nem tudok mit kezdeni vele. A kompozíció oké, egy csillagot adok, de a leckemegoldást nem érzem erősnek. (hegyi)
értékelés:

Paradigmaváltás

Ezt a képet a Család leckére kaptuk. Én nem nagyon tudom, ha ez egy szociografikus megfejtés akarna lenni, akkor azt mondom, hogy értem, de a családnál most mi történik? Most fogadjam el, hogy az apuka a nagyra nőtt bábszínházat beletuszkolja a szemétbe, miközben a gyerek már fölnőtt, vagy most itt mi történik? A kép maga oké, gesztusában rendben van, bár a kép jobb oldalából én azt az autót vágtam volna, rendezetlenségből elég a kép bal oldalán, a néni mögött lévő folt, nem ismételném ezt meg a jobb oldalon, de a kép elfogadható, hogy mit fog a bácsi ezzel a helyzettel csinálni, de ők a főszereplők, a másik két alak csak belegyalogolt a képbe. Persze, kompozícióban ezek segítenek, nem mondom, hogy a nő a gyerekkel nem kell, de nem ők a főszereplők, ezért én ezt a család dolgot nagyon erőltetettnek érzem. Most egy csillagot adok azért, mert a Család leckére nem érzem ezt megoldásnak, miközben maga a kép rendben lenne. (hegyi)
értékelés:

Aranyos; Játszik; Pihen

Itt kapunk három képet, az első kép izgalmas ezzel a kommunikációs helyzettel, csak szerencsétlennek tartom a vágást. Tudom, hogy nem olyan könnyű szaladgáló kutyákat fotózni, de ez a kép nem sikerült. Az, hogy ennek a fekete kutyának ennyire belevágtunk a testébe, az nem jó, a kommunikáció igen. Ha vágunk, akkor vágjunk határozottabban, és akkor legyen ez egy kettős portré, de most ahhoz túl távol vagyunk. A harmadik képnél a gördeszka érdekes, ezzel nem tudom mit lehet kezdeni, nem tudom miért van a képen. Lehet, hogy ez valami geg akar lenni, hogy a kutya gördeszkázott, és most azért pihent le. De ennél nagyobb problémám van: ha megnézed, van egy átlós árnyékirány, ahol a főszereplő lakik, és mindehhez képest lényegesen világos tónusban van a kép összes része, de ha mást nem, akkor az előteret kellett volna sötétíteni. Itt is a maszkolásról beszélek. A kép bal oldalán lévő háromszöget tónusban elég erősen vissza kellene fogni. Ha a kezedet odateszed a monitornál, és elkezdesz takarni, akkor látod, hogy egyből a kutyára kezdesz el figyelni, így meg nem. Ez a két kép nincs kész, a középső kép viszont igen. Ha ebből a három képből kell választanom, akkor az első meg a harmadik tanulmány, de mint fotográfia nem értékelhető, a második kép viszont igen. Nagyon jó ez a fasor, ahogy a perspektívára ráerősít, abba, ahogy beleül ez a kis modell, ahogy játszik a kis teniszlabdájával, és ahogy ő elhelyezkedik ebben. Az egész teljesen korrekt, ez egy jó kép. Örülök, hogy még a szemét is lehet látni a kutyusnak. Tudom, hogy egy ilyen hosszú bundájú állatnál ez nem egy könnyen elérhető állapot. A három csillag és a leckemegoldás is megvan a középső kép miatt. (hegyi)
értékelés:

A lovakat lelövik, ugye

Itt megint arról szól a mese, hogy játszunk egy játékot, nem akarok bemenni abba az utcába, hogy találgassam a technikát, de ha már montázsról, kollázsról, vagy bármilyen trükkről beszélünk, akkor ennél a képnél jut eszembe erősen, hogy ez valami vicces helyzet akar lenni. Miközben a verbális utalást értem, a képi utalással nem nagyon tudok mit kezdeni. Javarészt rá tudok hangolódni arra, ami Dávid képi kifejezési jelrendszere, ennél a képnél ez nem nagyon sikerül. Kapunk három ritmust, kettőn van paci, egyiken már nincs, egyiken semmilyen utalás nincs külső személyre, a másodikon már valamicske van, aztán a harmadikon ott van értelmezhető részletében valaki. És akkor mi van? Oké, de most hogyan tovább? Nincs kulcsom a dolognak a megfejtéséhez. Valószínű, hogy ez az én hibám, én nem azt mondtam, hogy nálad van a gáz, de én ezzel most nem tudok mit kezdeni. Ha valahova besorolnám, akkor a Hiba leckébe tenném, de oda is inkább ilyen csinált hibaként, azzal pedig sokat nem lehet kezdeni. Nem találom hozzá a használati utasítást, nem tudok erre ennél többet mondani. (hegyi)