Feladatmegoldás

István, hidd el, többször nekifutottam ennek a képnek, nézegettem, sok asszociáció elindult, csipkés kombinétól a cethal péniszén át a gyulai kolbászig, de nem tudom biztonsággal dekódolni, mit akarsz mutatni, mi van a képen és így azt sem, miért készült ez a felvétel. Azt gondolom, hogy amíg nem gyakorlod be a géped használatát és a komponálást, amíg a szabályokat nem sajátítod el, addig ha azokat felrúgod, legfeljebb a véletlen lehet segítségedre, de a véletlent előbb ki kell próbálni zárni ahhoz, hogy majd ha már a gyakorlat megvan, vissza tudd csempészni és alkotó társaddá tegyed. Egyszerűbben: jó lenne, ha kevesebbet csaponganál és több energiát fordítanál a tudatosságra és arra, hogy türelmed legyen tanulni. (hegyi)

[jwplayer|config=4:3|file=/sites/default/files/12/03/villalobos1203123_1.mp4|image=/sites/default/files/12/03/villalobos1203123_1.jpg]

Az helyzet, hogy a zene összerántja a dolgot, de így most ez nincs készen, nincs befejezve, akkor sem, ha ez csak egy teaser, egy figyelemfelhívó előzetes, mert hiányzik valami olyan képi utalás, ami előrevetíti, mi is fog történni majd abban a valamikori filmben, vagyis csak blendézések és szövegúsztatások vannak, ami így inkább egy irodalmi alkotás lehet, vagy mondjunk témafelvetést, ami bármi érdekes is, de képileg nem tart a monitor előtt. Ezen felül ha csak szöveg van, akkor annak átgondoltnak kell lennie, nem csak tartalmában, de formájában is. Ékezetes szöveg, ékezetes betűket kíván, akkor is, ha adott gépen nincsenek magyar karakterek, az unicode világában ez nem okozhat gondot, csak picit utána kell nézni, hol lehet kóddal előhívni az ékezeteket. Aztán a tipográfia, ami most inkább egy steadycam horrorhoz hajaz, mint filozófiai felvetéshez, ezek a betűk inkább a bizonytalanságot, e belső riadalmat vetítik előre, ezért nem igazán alkalmasak a szöveg súlyának megjelenítésérére. A három pont, ez már tipográfia, szó végén jelenik csak meg, hibás használat, ha szó elejére is odatesszük, akkor is, ha a logika szerint akarjuk jelezni, hogy egy megkezdett mondat folytatását látjuk. Ami a betűúsztatást illeti, a Csillagok háborúja az egyik alap film ebben, ahogy ott sorolnak a szövegek, vagyis ha zoomolom a szöveget, akkor használjam azt, ha úsztatom fel s le, akkor azt, de semmiképp se keverjem a kettőt, mert ez is a bizonytalanságot növeli a nézőben, és nem a téma kérdéseinek bizonytalanságát, hanem a készítőét. Ha kérhetem, ezt kéne javítani és újragondolni, tipóban is, és abban is, hogy valami azért képileg is kell, hogy történjen azon kívül, hogy olvashatjuk a szöveged. (hegyi)

Róma, 2011. április-május

Úgy látszik, Sándor valami rafinált játékba hív minket, aminél az, ami a kép klasszikus kompozíciós helyzete, másodlagossá válik, és abban a filozófiai társításban találjuk az új rendet, amit a képek által kiváltott belső monológok indítanak el bennünk. Egészen egyszerűen azt kell mondjam, hogy ezek a képek ha nincs Sándor játékossága, önmagukban rontott képek lennének, talált képek, amik nem kötődnek se helyhez, se sztorihoz se esztétikához, magyarán ha a rétegeket szétszedem, akkor ami marad, az a tekercsen a reszli, a fő téma körüli tapogatódzás, tanulmány vagy csak véletlen expozíció. Ami viszont azáltal történik, hogy több mozgássor vagy ugyanaz a kép eltolással felkerül egy újabb rétegként, így már olyan üzenetet tud hordozni, aminek éppen hogy nem akadálya, hanem elősegítő támasza az, hogy a képek bárhol készülhettek, vagyis nem a képek önmagukban hordozzák a megismételhetetlen jelentőségüket, hanem hétköznapiak. Máshogy mondva, ezek a kiindulási pontok nem fotográfiák abból a szempontból, amit a fotótól elvárunk, nevezetesen, hogy egyedi pillanatokat örökítsenek meg úgy, hogy azok esztétikai formában ne csak dokumentáljanak, hanem csak ott, csak akkor és csak az adott fotós által ekészíthetőek legyenek. Ugye abban megállapodhatunk, hogy milliárd pillanatot rögzít a szemünk, de mindezek közül jó, ha napjában 1-2 olyan akad, amire este vissza tudunk emlékezni, nem sztoriban elsődlegesen, hanem képben. Például ahogy egy ismeretlen arca benyomul a nézőterünkbe a buszon. Vagy ahogy a zebrán átfutva egy gyalogos elvágódik a járdaszegélyen. Vagy ahogy a macskánk felugrik a mellkasunkra. Ezek képek, amiket ha elég intenzívek, emléknyomként rögzítünk. Aztán ezek közül az marad fenn a rostán, amihez sztori is társul. Az első csók, az érettségi feleletünk, apánk temetésén a szálló falevelek, kinek mi, de mindenképpen a képiség és a sztori együtt lesz emlékké. Itt Sándor a semmiből épít új világot azzal, hogy ezek a szendvicsek olyan sztorit hoznak pluszban be, ami nekem például azzal dekódolódik, hogy olyan ez az egész, mintha a képek két történet lenne, a valóság és a "lehetett volna" története. Valóságban nem mertem megszólítani azt a nőt, aki szembejött az utcán és összevillant a tekintetünk. Valóságban nem, de a képzelet ugyanúgy megszőtte ezt a variánst is, mint a valósat, végigvitte, egészen a vacsoráig, vagy a másnapi randiig. Ez a mi lett volna ha, vagy lehetett volna akár az, ami a képek kapcsán élményként nekem megjelenik. Elég egy kis elmozdulás, egy kis differencia, és máris egy képbe áll össze a valós és a képzelt sztori, így szembesítve minket a vágyaink világával. Úgyhogy nekem ez a leckeképsor akár a vágy leckébe is kerülhetett volna. (hegyi)
értékelés:

Nem az igazi, de foglalkoztat ez a téma.

Jó ez a megoldás itt, ha jól értem, akkor a kép előterében van valami egészen homályos belőled, és ez jó, hogy ezzel a gondolatkörrel játszol, hogy maga az eszköz, miközben a képet készíti, és miközben ekkora helyet foglal el, mégsem ő a főszereplő. Nagyon furcsa érzés ez, hogy itt van ez a Canon fényképezőgép, de sikerült azt elérned, hogy létrejöjjön ez az érdekes trükk. Én örülök annak, hogy ez sikerült, és az első lecke is megvan ezáltal, várom a folytatást. Hajrá kettes, hármas lecke! (hegyi)
értékelés:    

Vénusz-Jupiter együttállás. (Érdeklődőknek 1/1,3" 2.8 400 ISO állvány nélkül.)

Itt volt Ágnes nálunk rádiózni, kimentünk, mert cigizhetnékem volt, és ő felmutatott az előkernél az égre, és mutatta, hogy ezt fotózta Gerlei, láttam itt is azt a két pontocskát. Gimesi is biztos örül neki, meg az is szuper, hogy ilyen biztos kezű csávó vagy, hogy ilyen exponálást létrehoztál, de nekem inkább attól működik ez a kép, ami a horizonton van. Persze jó ez a két pontocska, de nekem inkább az a fontos, ami létrejön a vízfelülettel. Jobb oldalon, ami forma elkezdődik, azt nem nagyon tudom értelmezni, talán ott valamennyit azon érdemes lett volna nyitni, hogy akár egy háromszög kompozíció is létrejöjjön. Most ott nekem egy kicsit billeg, de a három csillag megvan, a technikáért mindenképpen megéri. A leckemegoldás is megvan, mert én elfogadom, hogy ez valamilyen extra helyzet, hogy a Vénusz meg a Jupiter itt áll. (hegyi)
értékelés:    

Balaton mellett készült most hétvégén.

A megfigyelés rendben van, a megoldással van némi problémám, a szokásos fotós betegség, hogy fáj a derekunk vagy a térdünk, és ezért nem guggolunk, nem mozgunk a kamerával függőleges irányban. Miért nem mentünk egy kicsit lejjebb? Most ki a főszereplő? A víz vagy a két kiskrapek, vagy miről akarunk beszélni, miközben ezt élességben kiválasztottad, de valahogy a kompozíció elszáguld a fejük fölött. Van egy előterünk, ami nincs kihasználva, nagyon hamar odaérünk hozzájuk, tehát nincs út, hogy hogyan is kerültünk mi ide. Aztán van egy középterünk a nagy semmivel, a vízzel, ami oké, azon merengünk, van egy hátterünk, ami valószínűleg egy másik mólónak a jelzése akar lenni, nem is fontos, de szépen lezárna, aztán ott vannak még a dombok, ezt is figyeljük, aztán ott van a teljesen homogén egünk, amire semmi szükség nincs, legalábbis nem ebben a méretben. Ha kicsit lejjebb mész a kamerával, akkor rendeződik a problematika. A másik kérdés az, hogy most sziluett vagy nem. Nyilván itt nagyon nagy döntési lehetőség nincs, mert valószínűleg ez egy megfigyelés, ők nem beállított modellek, ők csak ott beszélgettek a parton. Csak hát most ez az árnyék és a fényviszony nem teljesen százas. Ki lehet ezt exponálni, lehet azt mondani, hogy ebben engem az izgat, hogy az egyik fekete, a másik fehér, de akkor efelé kell elvinni ezt a dolgot. A gesztus, és az, hogy összeérnek a térdek, ez egy fontos üzenet, és a barátságról jól beszél. Szóval nekem a kamera szemszögének a megválasztásával van problémám, és ettől szétcsúszik a kompozíció. Egy csillag a leckére megvan, egyébként ezt érdemes végiggondolni. (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet a Család leckére kaptuk. Én nem nagyon tudom, ha ez egy szociografikus megfejtés akarna lenni, akkor azt mondom, hogy értem, de a családnál most mi történik? Most fogadjam el, hogy az apuka a nagyra nőtt bábszínházat beletuszkolja a szemétbe, miközben a gyerek már fölnőtt, vagy most itt mi történik? A kép maga oké, gesztusában rendben van, bár a kép jobb oldalából én azt az autót vágtam volna, rendezetlenségből elég a kép bal oldalán, a néni mögött lévő folt, nem ismételném ezt meg a jobb oldalon, de a kép elfogadható, hogy mit fog a bácsi ezzel a helyzettel csinálni, de ők a főszereplők, a másik két alak csak belegyalogolt a képbe. Persze, kompozícióban ezek segítenek, nem mondom, hogy a nő a gyerekkel nem kell, de nem ők a főszereplők, ezért én ezt a család dolgot nagyon erőltetettnek érzem. Most egy csillagot adok azért, mert a Család leckére nem érzem ezt megoldásnak, miközben maga a kép rendben lenne. (hegyi)
értékelés: