Feladatmegoldás

Mai napom

mai napom

reggel vidáman keltem a napot,
nevetek, mert hamarabb fennvagyok,
futok egy kört magam körül,
- mosolyog, látom ő is örül.

délben hasasra eszem magam,
egy laza pihenés a lombok alatt,
estére a hold felsápad az égre,
arcán csúf ragyák redőkben égnek,

fehérborral csábít, igér szépeket,
s cserébe hajnalra elrontott életet,
a sötétben irdatlan kutat ások,
ma éjszaka mégis ővele hálok...

Tulajdonképpen vidám hangulatú a kép, bár némi melankólia van benne, de ez nem baj. Ami a képet illeti, egyrészt van némi technikai problémám, ami abból fakad, hogy valószínű az utómunka során még mindig nem teljesen világos, mi történik, kerül bele valahol egy olyan minőségromlás, ami az eléletlenedéshez hasonlatos, mintha olyan olvasószemüvegen át nézném a képet, amit előtte összetapogattam a kezemmel. Ez azért zavaró, mert elbizonytalanítja a nézőt, hogy tudatosan próbáltál lágyítani rajta, vagy egyszerűen a jpg file hibás. A másik problémámat nehezebb elmagyaráznom. Az egyszerűsítés olykor erény, mert a felesleges képelemek zavaróak lehetnek, de az is igaz, hogy azért valami egyedi - nem jut jó szó az eszembe rá más - szenzációt, ízt, kell hordoznia a képnek ahhoz, hogy másodszor, harmadszor, sokadszor is meg akarjam nézni. A fénybe tartott üvegpohár, lehet hogy csak számomra, nem hordoz olyan mélységű egyediséget és személyességet, ami elégséges lenne ahhoz, hogy a képet megmentse attól, hogy közhelyesnek érezzük. Itt is az a helyzet, hogy a vers sokkal szemléletesebb és szabadabb, mint a kép. Még valamit az illusztráció leckéhez szeretnék hozzáfűzni. Minden illusztráció szubjektív alapról indul, és hogy jó lesz-e, az nagy részben attól függ, hogy mennyiben találkozik a történetből a kimetszés a néző elvárásával, vagyis hogy mennyire sikerül mondjuk egy versen belül azt a pontot megtalálni, amire ráerősítünk, vagy amiről elrugaszkodunk a képi megformálással. Az, hogy saját verseket mutattok, egyrészt megtisztelő, másrészt fontos terepe az önkifejezésnek. Erre a társalgóban van rovat. De azt gondolom, hogy saját verset illusztrálni problémás. Részben azért, mert evidensnek látszik, hiszen ismert terepen mozog az alkotó, miközben nem biztos, hogy kellő távolságot tud tartani a saját szövegével ahhoz, hogy az illusztráció megálljon önállóan is a lábán, és ne egy kiragadott részletet visszhangozzon. Ezért, és mivel László már pár saját verset úgymond "megképesített", azt kérném, hogy engedjük el a korlátot, induljunk el ismeretlenebb világba azzal, hogy mások munkáihoz készítesz képi formát. (hegyi)

Tél (javítva)

Szerintem ami az élesítést illeti, megérte a javítást. Ami a horizontot illeti, vagyis nevezzük virtuális horizontnak, még mindig nem értem, hogy miért jó így, de az egy csillag megvan a javításra. (hegyi)
értékelés:

Gyász

A gyászmunka több fázison át történő bukdácsolás és fejlődés, tudom, hogy hülyén fog hangzani, de ha az ember hagyja magát végigélni az egyes stációkat - nem tudok jobb szót - gazdagodva tud a végén szembenézni önmagával, mert olyan tapasztalásokat szerez, amiket más úton nem nagyon lehet. Hogy a plafonon kép van, vagy mi a megoldás, nem akarnám keresgélni, mert úgy gondolom, hogy lényegében mindegy. Ami számomra ebben a képben felejthetetlenül jelen való, azt mondhatjuk megbizonyosodásnak, bizonyosságnak, de mindenképpen valami olyan megélése, ami fájdalmával együtt, hiányával, pótolhatatlanságával együtt is támaszt ad. És köszönöm, hogy ez az önportréba érkezett, mert fontos különbségtételnek gondolom azt, ami az önmegfigyelés, és ami a gyász megfogalmazása, tehát az ok és az okozat különválasztása. (hegyi)
értékelés:

Követ autózik

Gerlei Követ képéről jutott eszembe, hogy nekem is van ám róla képem.

Ez jobb lett, mint Gáboré, balról kicsit szűk, de tetszik, van hangulata, a kutya élvezi a helyzetet, apa kocsit hajt, felismerhető a rangsor is, ki a főnök, vidám kép. (hegyi)
értékelés:

Jelek

Én nem tudom, hogy ezek milyen matricák vagy kivágások, de nem is fontos. Az a fontos, hogy egyszerű eszközökből építve létrejön egy kroki, egy laza rajz, szabadon, erőlködés nélkül. Bár én a palackot feltettem volna ülés szintre, de ez se szempont, így jó, ahogy van, Nóra nem tudok mit hozzátenni. (hegyi)
értékelés:

Követ

Tudja, hogy kint a helye, de ha egyszer vihar van...

Jó ez a macika kutya párhuzam, az is látszik, hogy a kutya tudja, hogy valami nem szokványos helyzet állt elő, tehát a jellemábrázolás része rendben van. Ami a kép egészét illeti, bájos, de erősen pontatlan, mondhatni inkább az emlékkép kategóriájába esik, csak a kutya tekintete menti meg a szorgalmitól, ő kap egy csillagot. (hegyi)
értékelés:

Reggeli edzés

Hangulatos kép, jó téma, jó időben megfotózva, egyetlen problémám van vele csak, hogy nem tudom pontosan, honnan jönnek a lovak, melyik a pályájuk. Persze ez részben az én tudatlanságomból is fakad, de most nem vagyok biztos benne, hogy arról a szűk ívről jöttek, vagy a lágyabb, hosszabb kanyarról. Miért fontos ez? Mert ha a lágyabb kanyarról, akkor néhány másodperccel korábban fotóztam volna, ha a szűk ívről, akkor a kép bal oldalához adtam volna még teret, és a jobb oldalból vágtam volna, hogy a mozgás iránya egyértelműbb legyen. Ennyi csak, amit mint kritika hozzá tudok fűzni, a hangulat tökéletes. (hegyi)
értékelés:

Cím nélkül

A kép titka abban van, hogy a mélységélesség úgy lett megválasztva, hogy elég keskeny sávban, a hinta láncánál legyen éles, és ehhez jön az hozzá, hogy a láncoknak nincs felfüggesztése, a semmiből lógnak a képbe, ráadásul enyhén széttartó vonalban lóg a lét lánc, ez adja a nagyon fura térérzetet, mintha mozogna a hinta. Jól sikerült megoldás, ráadásul szépen csillannak is a láncszemek, a mesefigurák pedig ebben az életlen világban maradva a havas környezetben szintén arra várnak, hogy megmozduljanak. És végül az is emeli a mesei szürrealitását a képnek, hogy mindez mellett a hinta nem havas. Tehát mintha épp most szálltak volna ki belőle valami koboldok. Így egyszerre jelennek meg a képen a gyerekkor félelmei, az elhagyatottság, elszigeteltség félelme, valamint a felnőttkori visszaemlékezés reflexiója is. Kevés eszköz, jó munka, megvan a lecke. (hegyi)
értékelés:

Az Esthajnal tükre

Falunk határában.

Magritte jut eszembe a képről, jó a megfigyelés, tulajdonképpen az időpont is elfogadható, hiszen a sziluett megjött, bár lehet hogy negyed órával korábban még több szín lenne az égen. Ami kár, hogy nincs egy nagyobb fa vagy bokor a közelben, ami ritmizálná a horizontból kiemelkedve a kompozíciót. Javaslom, játssz még ezzel, keress helyzeteket, amik által ez a képi rend kiteljesíthető még jobban, és a fény az ablakban nagyon jó, a csillag nem biztos, hogy elégséges ellenpont, lehet hogy érdemes lenne akár mesterséges tárgyakkal, fényekkel még játszani a sötét részben, hogy ezek a fényformák adhassák a játékosságot vagy drámát. (hegyi)
értékelés:

Hajnal (Ism.)

Örülök ennek a képnek, hogy Ágnes végre ismétel valamit, ami fontos neki, amihez köze van, amihez a viszonyrendszerét keresi, és annak is örülök, hogy a saját elhatározását merte felülírni, és újabb irányt kipróbálni, mi van, ha Endre függönylukát nem használja, mi van, ha ő kezdi alakítani a saját környezetét a saját belső képéhez igazítva azt. A kép nincs még készen, ez egy tanulmány, de mint a puzzle darabjai, kezd összeállni a megoldás. Nem mondok ötleteket, nem akarom befolyásolni Ágnest, jó irányban keresel, várom a folytatást. (hegyi)

képzelt-kép-korrekció

Gép és ember, fényképező önreflexió, ebben a témakörben sokféle megoldást kaptunk már az idők folyamán és örülök neki, hogy mindig érnek meglepetések. Egyrészt szép a tárgyfotó, érezni a gép szagát is, függetlenül attól, hogy az élesség határa elég szűk, de ez nem baj, hiszen nem képi leltár a cél. Épp elég, hogy a mattüveg képe éles. Itt csatolnék a balettos képre vissza, mert most bár a technika hasonló, mégis míg az a szabadságvágyról beszélt, dinamikával, erővel, ez a kép inkább kordokumentum, azaz részben egyfajta viszonyulás a környezethez, részben a kép készítőjének önmagához, és így leltár, de inkább érzelmi, mint tárgyias formában. Ez vagyok, én vagyok, mint egy tennivaló lista, hogy ne felejtsem el majd később, hogy 2012-ben mi foglalkoztatott, hol tartottam az utamon. Nagyon fontos, hogy a nagy céltudatosságban néha letegyünk ilyen irányjelzőket magunknak, ezért is fontos az első három lecke, mert nem csak meg- és bemutat, de pillanatkép arról is, hogy épp hogy is voltunk magunkkal. (hegyi)
értékelés:

Tetszik az ötlet, jó, hogy nem a szokványos megoldást kapjuk a kicsomagolt csokival, így megmarad a vágyból is valami, hogy kicsit elérhetetlen, de azért nem is nagyon távoli, kívánatos, de nem túl tárgyias a megoldás. Egyetlen dolog, hogy egyrészt oldal irányba picit szűknek érzem a teret, másrészt talán a tónusokat összébb húztam volna, vagyis a csúcsfényeknél az arany hogy ne lukadjon ki, a mélységben pedig hogy több részlet maradjon. Camilla, ha érdekel ez a téma, szívesen vennék ismétlést is, akkor az élességet is lehetne pontosítani. (hegyi)
értékelés:

Reggel

Csendélet próbafotó, csak úgy hirtelen ébredés után.

Zoli bátortalan volt, a szorgalmiba küldte ezt a képet, én emeltem be leckébe, mert azt gondolom, hogy nagyon jó irány a csendélethez. Egyrészt az árnyjáték mindig hálás téma, de itt ráadásul ennél több is van, mert a textilek színe, a nap fénye és a textil struktúrája is hozzá tud ehhez adni. Amin még lehet csiszolni, az a tere a képnek, hogy több levegőt engedj köré, hogy ne fulladjon be a kompozícióba az a finomság és melankólia, ami ebben benne lakik. (hegyi)
értékelés:

Rózsa

Köszönet Demeter nevében is, az ötlet jó a fekete komor rózsával, az irkalap is jó ötlet, mert utal a tanulásra, de a kép nekem még nincs készen. Egyrészt Demeter képeslapját így most didaktikusnak érzem, lehet, hogy a rózsa és a füzetlap elég lenne. Ki kellene próbálni, de azt mindenképpen mondom, hogy az üres lap nekem kevésbé izgalmas, mintha valami szöveg lenne rajta. Isten ments, hogy ez konkrét és a képhez csatolható szöveg legyen, de akár egy megkezdett levél, akár más ötlet, szóval valami nekem hiányzik, ami ezt a felsorolást képpé erősíti. Hogy aztán a szöveg miatt esetleg lekerül Demeter képe, vagy körberajzolódik, vagy elmozdul onnan, azt majd meglátod, kiadja majd. Ugyanaz igaz erre is, mint a csendéletre, hogy érzelmileg kell magad felkorbácsolni ahhoz, hogy aztán a kép már magától összeálljon. Ismétlés. (hegyi)

Szajna part, Párizs, húsvét

A képcímeket elég behatóan átrágtuk, nem térnék ki rá újra, a képhatáron belül történő dolgok azok, amik érdekelnek anélkül, hogy elemezgetni kezdeném magamban, mire utalhat a T, mint cím, ugyanis direktnek érzem, hogy a formára akarjak gondolni, amit meg a zsákutcáról írtál a kommentben, az nekem nagyon nyakatekert. A helyzet az, hogy bújkál bennem a kisördög, hogy mindez azért történik a címadással, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy a perspektíva nem pontos és hogy nem eldöntött, hogy ebben a szociográfia érdekel vagy a formai játék. Mert ha a szoció, akkor érdemes lett volna egy fekvő képet elkészíteni, tágabban egy picit ahhoz, hogy jól érzékelhető legyen a környezet is, ahol ez a hajléktalan szállás felállításra került, mert így most nem nagyon jön az ki, hogy ez egy híd alatti rész, bemondásra kell elhinnem. Mi fontos? a korlát, a létra, a fal, az út, a sátor, a hangulata, ezt el kell dönteni exponálás előtt, mert ez határozza meg, hogy milyen objektívvel honnan kattintok, hogy álló vagy fekvő a forma, hogy ezáltal mire helyezem a hangsúlyt, mert ezt nem oldja meg a képcím, nem lehet utólag magyarázni, ha a kép maga nem magyarázza magát. (hegyi)