Feladatmegoldás

Talán a James Bond sorozat lehet, amiben arcrészletek voltak a főcím alatt, nem emlékszem melyik volt a sorban, de ez a kép arra emlékeztet, ha első benyomásomra hallgatok. De minél többet nézem, annál erősebb az, hogy van ebben valami szomorú tárgyilagosság, valami magány, egyedüllét. Érdekes, mert nem tudom megmondani, mi az, ami miatt ez az érzés kerekedik bennem felül, lehet, hogy a sötét tónusok, lehet, hogy a szem, a tárgyilagos, szigorú száj, lehet, hogy a kéz. Ez utóbbira külön is felhívnám a figyelmet, mert nem csak a bőrtónusok azok, amiket jól ad vissza a fekete-fehér itt, hanem a gesztus egyszerűsége is erőt ad, elgondolkodtat. Tehát miközben - mint a régi Bizottság számnál - megvan a leltár is, de mindez nem egyszerű maszkolás, nem csak egy formakereső játék, hanem egyben önjellemzés is. Kíváncsian várom, hogy Zoli küldjön még önportrékat, mert ahogy érzem, sok réteg van, sok fátyol, amit érdemes felfejteni. (hegyi)
értékelés:    

(Hommage á Heinrich Hertz)

Elnézést, de ezt beemelem a rezonancia leckébe, ha valami, hát ez akkor oda való! Egyetlen dolog, ami miatt azt kérem, hogy Dávid ismételje ezt a képet meg, és akkor a leckemegoldás is meglesz, az pedig az, hogy nagyon szűk ez most oldalirányban, miközben fent nagyvonalúak vagyunk a térrel. Mind az árnyékokból, mind a csavart ágakból több kéne oldalra hagyni, hogy legyen tere és levegője ennek, hogy a rezgés, ahogy a hang is, el tudjon ülni, csillapodni és elenyészni a semmiben. Kérlek, ismételd meg, mert jó az ötlet és jó lehet a rajzosság, a fénycsíkok, szóval minden szuper, csak a kivágás nem. (hegyi)

Az ötlet tetszik, én is szoktam nézegetni az ágyból a rizslámpánkat, lehet hogy érdemes lenne ezt tavaszi fényben megismételni, már ha van olyan eset, amikor jobban besüt a fény, és nem ennyire szürkés, fátyolos akkor az egész. Amin viszont érdemes lenne gondolkodni, hogy van-e olyan pozíció, amikor a plafon és falat találkozása, a bordűr úgy tud szerepelni, hogy az geometriailag stabilabb helyzetet mutathat - egy picit elmozdulni a kamerával, és ezt a háromszöget jól befejezni. (hegyi)
értékelés:

"Bindzsi" nélkül.

Olvasva a kommenteket látom, másnál is elvitte a fókuszt a világítás. Arról van szó, hogy a figyelmet többféle módon tudjuk vezetni a képen. Élességgel - ami éles, arra figyelünk, azt keressük először. Formákkal, azaz kompozícióval - centrális, aranymetszéses elrendezés, ezeken a pontokon lévő képelemek kívánatosabbak a szemnek. Végül fényekkel - mindig az az első, amire a tekintetünket vetjük, ami a legvilágosabb részlet. Jelen esetben a kompozíció inkább nevezhető dekomponáltnak, az arc és a szemek jobb föntre kerültek, kifelé tekintenek a képből, a mélységélesség legalább 5.6-os blende lehet, tehát a fő motívum végig éles. Nem marad más, mint a fények, és ha megfigyeljük, érthető, miért a melleken időzik a szem, miért oda tér vissza, hiszen néhány fényértékkel világosabb, mint a test egyéb részei, az arc legalább 3 fényértékkel sötétebb. Persze, érthető ez, hiszen az autó ablakán a kinti fény így esik, de a kérdés az, hogy vajon a szerző is ezt szerette volna közölni, a melleket ilyen erősen kiemelni? Kipróbáltam, és azt kell mondjam, hogy az élfények mindenféleképp adnak hangsúlyt a testre is, de ha maszkolással ott picit visszafogunk, az arcnál kicsit kiemelünk, akkor helyrebillen az egyensúly. Ez a fénytani kérdés. Ami a képet illeti, hát... hogy is mondjam, közösségi oldalakon látni hasonlatos képeket, ahol mindenféle élethelyzet megörökítődik, utazás, buli, haverok, de nem azzal a koncentráltsággal, ahogy egy portrét elkészítünk, hanem inkább esetlegesen, ahogy adott szituáció engedi, ahogy a pillanatot elkapjuk. Ezek lehetnek az ismerősi körben sikeresek, mert jellemeznek és illusztrálnak történeteket, de a kívülálló mivel nincs érzelmi kötése, ezért nem tud mit kezdeni vele, mert a személyiségről nem elég fókuszáltan mesél. Jelen képen így, ahogy látjuk, a történet nem biztos, hogy apa és lánya kapcsolatáról mesél. Én ezt mindenképp ismételném. (hegyi)

Kedves Ágnes, ahogy azt már mondtam, a csendélet mindig személyes. Sosem leltár. Szeresd a narancsot! Szeresd, mintha szeretőd lenne, mintha simogatnád, szeresd, figyeld, hogy kelleti magát a fényben, szeresd és kívánd, de ne edd meg, csak vágyj rá, vágyjad fizikailag is és érzelmileg is, és meg fog nyílni előtted. Akkor nem lesz rajta fehér tépett héjmaradék, mert akkor szeretőn leszedegeted majd, akkor nem lesz ekkora fénykülönbség az első és a hátsó gerezd között, mert az érzelmeid fognak segíteni ebben, hogy melyik is az, amit mutatni akarsz, szóval az érzelmek a kulcs. Kérek ismétlést. (hegyi)

Érik ez Viki, érik, és ennek szívből örülök, hogy nem hagyod abba, nem adod fel, mert a tapasztalás az, ami minden időt, pénzt és energiát megér. Ha a három fordulatos fejeddel összehasonlítom, ez sokkal összefogottabb, sokkal erősebb üzenet lett. Talán még annyit kell mondanom ehhez, hogy a kézzel vigyázni kell, az erős felület, sok fényt ver vissza, ehhez képest kevéssé strukturált, ezért túl határozott tud lenni, vagyis főleg többszöri exponálásnál kell ügyelni, mennyi fényt engedsz rá és hanyadik expozíció lesz az, amin szerepel. Dinamikus, mégis lírai, filmes, erősen a hetvenes éveket idéző francia filmes hangulat. Még valami: nem tudom, hanyadán állsz a photoshoppal, érdemes kísérletezni a szürkére fordítással, hogy milyen tónusok maradnak és mi mennyire erős, én nem javaslom a sima konverziót, érdemes filterezni, szűrni a színeket, finomabb strukturális és tónusjátékok alkalmazhatók általa. Ne bízz semmit az automatára! (hegyi)
értékelés:

love ´03

kétszer voltunk egymással
megköltöttelek,
most már mehetsz...

minek a szerelem ide,
mint sün az avarban hemperegve,
felszúrt fölösleges levelek,

ne kutass utánam,
mosakodj meg, menj dolgozni,
több tanácsot nem adhatok...

..

Jó ez a múltba derengő, elmosott, üvegen átrévedő stíl, amit a kép mutat, engem a vécék sem zavarnak, ha jól sejtem, a Diákszigeten (vagy mi most a neve) készülhetett a felvétel, és lássuk be, a szerelem épp úgy váratlanul tud az emberre törni, ahogy a szükség, és így a párhuzam is érthető, még ha profán is, mert a szerelem nem válogat, az érzések nem megrendelésre jönnek. Szóval a kép jó, ahogy a hórihorgas figyeli, mi lesz ebből, ahogy röpül a dizájnretikül - a kompozíciót azonban nem teljesen értem, hogy miért kell fenn ennyi hely, és ha kell, miért lett lenn ennyire szoros. Mintha céllövésnél alá hordana a puska és ezt kompenzálnánk túl. A vers különálló entitás, jó vers, de azon kívül, hogy szerelemről, kapcsolatról szól, nem sok párhuzamot találok, bár az is igaz, nem kell mindent szájba rágni, de nekem ez az egész azért lehetne szorosabb. Hogy akkor miért mégis a 3 csillag? Mert a vers hangulata, a kép hangulata nálam talált, akkor is, ha csiszolhatóak még. (hegyi)
értékelés: