Feladatmegoldás

A bepárásodott objektíven keresztül sikerült ilyen képet csinálnom erről a kis családról.

A bajommal kezdem, legyünk rajta túl mihamarább: ferde a horizont és ettől a tömegek is billegnek, és talán ha picit feljebb és bal felé mozdul a kamera, akkor mindaz, amit látunk, tömegében is helyre tud kerülni. De ez csak a forma, ez gyakorolható, és gyakorolandó is. Azonban a kép erénye nem ez, hanem az, hogy egy látszólagos hibából - páralecsapódás - erényt tud kovácsolni és nem csak önmagáért való módon, hogy szépelegjünk vagy hogy valami esztétikai bravúrt hozzunk létre, vagy a hiba esetleges megismételhetetlen élményeit keressük, hanem azáltal, hogy az élmény határozott, a gondolat pontos, mindez a képen is át tud jönni, mert a technikai megoldás nem cél, hanem eszköz lesz. Ez a legfontosabb talán a kép készítésnél, hogy mindegy mi a technika, ha a tartalom igazolja, akkor a forma már adja önmagát. Hiszen ott a helyszínen kellett azt látni, hogy nem csak a párásodás ad mesét, de az ellenfény és a párásodás együtt, és ez a kettő a fényforrások és tömegek kompozíciójával ad egy védő, tenyéren hordozott érzetet. Köszönöm, kérem Alexandrát, hogy a vízszintesekre és a vágásra figyeljen jobban, de megvan a 3 csillag és a lecke is, ahogy az elején leírtam, ugyanis a technika tanulható, a gesztus koncentráltsága viszont Alexandra sajátja. (hegyi)
értékelés:    

Kétféle érzést indít el bennem a kép. Ha figyelembe veszem a keretezést és a hálót, akkor mintha katedrálüveg ajtón át nézném, ahogy a nőalak lesüllyed. Egyébként a tévén volt régen ilyen, hogy elkezdett lefelé-felfelé futni a kép, és akkor volt ilyen, hogy a bemondó fejének alja került felülre, a szemei lentre, és mókás volt nézni, hogy micsoda szürreális kép jön létre mondjuk Takács Marikából. Én ezt mellesleg inkább az első leckéhez sorolnám, hiszen az áttétel, a töredezettség, a részletek ismétlése az önkeresés olyan útja, ami nem a konkrét szembesítés, nem a pillanat megörökítése, hanem inkább az áttételes üzeneté, ami egyben filmes megközelítés is, hiszen nem csak az előző tévés hasonlat miatt, de a mozgalmasság miatt is közelebb áll a filmes gondolatisághoz. Van ebben dráma és rémület is, elfogyunk, lefolyunk, megcsúszunk és szétmázolódunk, erős üzenet, erős közlés. Még akkor is, ha a technikai kivitelezésben a számítógépes effekt tetten érhető, ezen kéne finomítani, vagy ha ezt akarom mint képelem, akkor rájátszani, még erősíteni rajta. Még valami: szoktam mondani, hogy a portrénál érdekes játék letakarni a szemet és figyelni, mit mesél a száj, és utána fordítva, a szájat takarva figyelni a szem történetét. Most itt ez még erősebben érződik, hogy a belső feszültséget mi módon mutatja a szem és a száj ellentéte. Köszönöm, várjuk a többi képet is, ne rohanj tovább ezekből a leckékből, izgalmas lenne még látni Camilla bemutatkozásokat, öntükörképeket. Ezt átteszem ha nem haragszol az első leckébe. (hegyi)
értékelés:    

Korrekt esti kép - lenne, ha nem esne hanyatt az épület. Jók a fények, jó az is, ahogy az árnyékok kitakarnak részeket, lehet, hogy a kép jobb oldalához még adnék, hogy még jobban erőt kapjon az a bokor, ami takar, vagy akár picit ebbe az irányba mozdulva növelni azt a feketeséget, ha már ott van. Érdemes lenne kiegyenesíteni. (hegyi)
értékelés:

Jó ez a gesztus a szőrme karmelegítővel és a kalappal, na jó, oké, olvastam, hogy ő egy kutyus, de valóban nem sokat lehet belőle látni, ami abban a tekintetben nem baj, hogy a kutyák nem nagyon szeretik ezt a nagy fényességet, amihez a gazda szeme hozzá tud szokni, mert a gazda tudja, hogy fotózni fog és a lámpa vagy a vaku el fog villanni. Nem vagyok vakupárti, de itt és most ez a kép olyan meggyőző erővel bír, hogy el tudom fogadni ezt a megoldást is, mert levesz a lábamról az az ironikus önvallomás, amit kapunk. Velo, vagy akarom mondani Laci ez jó, ne hagyd abba, kérek még portrékat, képeket magaddal! (A szemüveg ha jól látom olvasószemüveg, nekem az picit kiugrik a többi jellegzetesség közül, a szakáll, a haj, a kalap, a kutya és a tekintet mindent visz, a szemüveg egy védőszemüveg lesz így nekem...) (hegyi)
értékelés:    

Azért szeretem az itteni rendszert és tematikát, mert (a szó legnemesebb értelmében) 'rákényszerít' olyan átértékelésekre gondolatokra amit alapból nem tennék meg, azaz képben nem fejezném ki... Ilyen ez a 4. lecke is. Elgondolkodtatott a napokban, hogy mit is jelent számomra, persze fogalmak érzések feljöttek, de igazából mi is az nehéz definiálni, talán nem is lehet. Ezért egy nagy gondolkodót hívtam segítségül, szerintem tanulságos lehet:
"Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülõk és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább.
   Montaigne, mikor eltűnődött az érzés fölött, mely La Boétie-hez fűzte, ezt mondotta: „Barátok voltunk... Mert ő volt ő, s mert én voltam én." Ez felette pontos. S Seneca ezt írja egyhelyt Luciliusnak: „Aki barát, szeret, de aki szeret, nem mindig barát." Ez a megállapítás több is, mint pontosság: ez már az igazság. Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."
(Márai Sándor: Füves könyv)

Kedves Dávid, a kép jó lenne, ha nem lenne a pöszmő az alján, azaz a virág levélzete és egyéb nem odaillő alkatrészei, tudom, a pipacs elég nyafka, úgyhogy nem könnyű manipulálni, de megérné. Az ötlet is jó, hogy mint két háborús veterán, beszélget a két pipacsfej, na de mi lenne, ha mindezt, amit idézetnek betettél, megfotóznád? Mert a képen ez nincs rajta. Szép kép, el is gondolkodtat, de azért azt lássuk be, elég lazán lehet csak a barátságra asszociálni általa, nekem a botanikai megfejtések mellett sok más is eszembe jutott, szóval én ezt mindamellett, hogy mint kép jónak tartom, visszaadom továbbgondolásra. (hegyi)

Két képet kapunk, két különálló képet, amelyek egyesével is értelmezhetőek lennének, most valami összeköttetést kell elsősorban keressünk, ez a legfontosabb üzenet, de bevallom, én nem találok ilyet. Az, hogy mindkét kép erősen roncsolt tónussal jelenik meg, a színes képnél még elfogadható, hiszen erősíti a kopottas lépcsőház hangulatát, a fekete-fehérnél azonban már olyan tónusvesztést okoz, ami miatt elvesznek fontos részletek is, és épp az az ív hiányzik, ami a színesnél még megmaradt, ez a második kép tehát így mintegy karikatúrája a fentinek. Ha csak a fenti képet kaptuk volna, akkor azt mondanám, hogy nem értek egyet ezekkel a roncsolós technikákkal, bár nagy divat archaizálni, mintha megspórolhatnánk az időt, de elfogadom, Gimének az ízlése efelé mozog, hát ráhagyom. Maga a forma szép, jó ritmus, finom lenne ha hagyná az alkotó, hogy finom lehessen, de mintha ciki lenne bevállalni egy lírai üzenetet, belemászunk könyékig a csuszkákba és elmorzsoljuk a tónust, ezért hát ha összegzést kell vonnom, akkor valószínű, hogy ez az üzenet így, duplikálva, roncsolva egy olyan emléknyom, amivel nem tudunk és nem akarunk szembenézni. (hegyi)
értékelés:

Ez a kép már sokkal nyugodtabb, köszönhetően annak, hogy a fények homogénebbek és nincs tányér, nincs paprika. Csökkentsd a számát a tárgyaknak, és ha megvan, melyek azok, akik szerepelni fognak, nézegesd őket természetes fényben, egy kis tükörrel vagy fehér kartonnal lehet visszaverni fényt, és így figyeld, hogy játszik a fény a tárgyakon, játssz velük! (hegyi)