Feladatmegoldás

Hello Tisztelt Megnéző! Most olyat teszek, amit nem szoktam és nem szeretek megtenni. Előre magyarázom a képet, ezt főleg azért hogy segítsem a befogadást és megelőzzem az olyan gondolatok kialakulását aminek a tartalma "öncélú magamutogatás" jelzőt és társait fogalmazná meg! - prologusból ennyit.
   Szóval, hagy éljek egy nálam sokkal okosabb és tapasztaltabb ember szavaival - Müller Péter pennájából: "Ez a két Ős-szerepünk. Nő és férfi. Mindenkiben van. Anima és animus - mondja C. G. Jung. Az egyik a "megvalósult", világos, tudatos oldalunk, a másik árnyékban és nem tudatosan, de valójában mindannyian kétneműek vagyunk. Ezt ne úgy képzeld, hogy két félből vagyunk összegyúrva, hanem úgy, hogy az Egy, az isteni Önvalónk, ha megvalósul a polaritás világában, nővé és férfivé osztja szét magát. Az egyik szerepet elvállalja a világ színpadán, a másikat rejtve, főleg álmaiban játssza. Karinthy Frigyes azt írta: "Azt álmodtam, hogy két macska vagyok, és játszottam egymással." Egy nagy humorista így mondta el a teremtés lényegét. (...) Harmonikus lélek az, akiben a jin és a jang egyensúlyban van. Ha mindkét ősminőséget ismerem magamban. S bármikor élni tudok vele. Imádkozni, például, csakis női lelkülettel lehet. Akármilyen "Férfi" vagyok! Az Istennel való kapcsolatomban "nőnek" kell lennem. "Legyen meg a Te akaratod!... Nem az én akaratom - a Tiéd!" Befogadóvá kell lennem. Olyanná kell válnom, mint egy megtermékenyülésre szomjas anyaméh. A meditációban már nem így van. A meditáció kezdő lépése az önmagán uralkodni tudó, erélyes "férfi" akaratával indul. Majd jön a hagyom, hogy "történjen velem, aminek történnie kell" női jin fázisa. És végül eljutunk odáig, hogy sem férfiak, sem nők nem vagyunk már. Ha valaki túlemelkedik a polaritás világán, nincs már "neme". A kettőség az Egybe visszatér. A felébredt ember mindkét nem ura. Bal szeme női szem, jobb szeme férfiszem, de ő maga a homloka közepén lévő Örök Ember egyetlen szemével lát. És önmagára már nem mint férfire vagy nőre gondol. De hogy egy hétköznapi helyzetről beszéljünk: jó párkapcsolatban élni, de még jól szeretkezni is csak olyan férfival lehet, akiben él a női oldal is. Aki gyengéd. Érzékeny. Megérző. Megsejtő. Megértő. Elfogadó." (korrektség kedvéért - az eredeti szöveg megtalálható a life.hu oldalán)
   Tehát, a harmóniámat keresném ebben a képben... Ha elolvastad, köszönöm, szerintem megérte! Remélem nem voltam túl terjengős! Nem akartam lelőni az összes poént, így más tartalma is van, lehet. Úgyhogy kedves 'befogadó', ha már eljutottál idáig az olvasásban szánj rá még pár percet mert kíváncsi vagyok a véleményedre!

Örülök neki, hogy Dávid ilyen hosszú leiratot ad, mert segít megérteni azt, hogy miképp működik az asszociációs hálója, még akkor is, ha szerintem az, amit a leiratban közöl, jóval kevéssé lényeges megközelítés, inkább önvédelem. Mert hát érthető a bizonytalanság akkor, ha azt vesszük, hogy mit szól a világ ahhoz, főleg Magyarországon, ha egy férfi felvállalja a női attitűdöt is, és azt az irányt, ami benne, mint kreatív alkotóerő a nőiségben jelenik meg, és a női attitűdöt abban a formában jeleníti meg, amit most látunk - férfi ugrál női ruhában. Persze a kérdés nem ilyen egyszerű, hiszen az utalás nem csak a kíváncsiságról szól, sőt, legkevésbé arról, hogy milyen lehet női ruhába bújni, jelmezt cserélni (azért ez is benne van), hiszen akármennyire is kétséges táncszakmailag, de mégiscsak egy balett utalást kapunk, a tüllszoknya, az ugrás, sőt, a rózsaszín zokni is, hiszen a táncosok gyakorlás idején szoktak ilyen melegítő zoknikat hordani. Eddig a tárgyias elemzés. A kép hangulata engem egyrészt Jan Saudek világára emlékeztet - ezekez a neveket mellesleg nem azért szoktam említeni az elemzésekben, hogy villogjak vele, mennyi nevet tudok megjegyezni, hanem hogy ti is utánanézzetek adott művész munkáinak - hiszen Saudek az, aki tökélyre vitte a lepusztult gyárak és belső terek magányában készített aktokat, azt az ellentétet, ami a buja, vérbő testábrázolás és a szikár, pusztuló környezet között feszül. Jónak tartom azt is, hogy mindezt nem csak a környezetábrázolásban építi fel Dávid, de egy régebbi lemezes gép hátlapjának fotózása által a beállítóvonalak is belekomponálódnak a képbe. Itt jegyzem meg, hogy ha már ott vannak azok a fránya segédvonalak, akkor nem ártott volna a beállítást úgy megoldani, hogy ne essen hanyatt a gép, és ettől ne forduljon ki a perspektíva, ez engem zavar, mert nem érzem indokát. Természetesen a performansz sok erőt és energiát elvisz, nem lehet könnyű a fényképezésre és az ugrálásra is koncentrálni, de hát ezért szép az önportré műfaja, hogy az ember ki tud gyakorolni helyzeteket, így amikor már modellel dolgozik, tudja, hol a tűréshatár. Visszatérve a képre, azért mondtam, hogy a leirat elfogadható, mint magyarázat, de nekem a képhez nem ad hozzá, mert nekem itt sokkal inkább szó van arról, ahogy az ember minden akadályt leküzdve a saját világába és a környezet kalickájába zárva is kitörni vágyik, csak azért is megmutatja, Nyizsinszkij ugrik, legyőzi a gravitációt és az orosz belvilágot is - szóval nekem ez a kép a szabadságról szól és a kitartásról, mindenek felett és bármilyen áron. Várom a folytatást, ne add alább. Félve mondom, hogy egy korrekt beállítású ismétlést lehet, hogy megérne a kép... (hegyi)
értékelés:    

Szorgalmi a 2. leckéhez, Mácsai úrnak, annak érdekében, hogy felismerjük egymást az uucccááán.

Na, hogy ne legyen olyan egyszerű az életed, ezt most szépen visszaadom ismétlésre. Mégpedig azért, mert szeretném, ha az önportré mint témakör nem csak a bújócska, hanem a valós kompozíciós és modellvezetési munka szempontjából is megoldásra tudna kerülni. Máshogy mondom: az előzőekben frankó, artisztikus megoldásokat kerestél, de közben elveszni látszott az ember. Itt meg laza csuklómozdulatokkal felskicceltél egy portrét, ami ha a lazaság mellett a tudatos bemutatás is szerepet tudott volna kapni, akkor akár jó is lehetne. Nem sok hiányzik formailag, annál több érzelmileg. Dávid, ne utáld magad ennyire látványosan, mert ha magad nem tudod megszeretni a magad esendő mivoltában, akkor hogy és mit fogsz kezdeni a modelljeiddel? Hajrá, kérek gyorsan egy portrét! (hegyi)

Mindenhonnan kimagaslik.

Azt hiszem, amit ebből a képből ki lehet hozni, azt megtette Zsófi, egyetlen, ami majd segíthet, ha olyan időjárási viszonyok között készül erről egy ismétlés, amikor zöld a fű és az ég is kék és némi felhők is vannak, vagyis hogy a sok szín és a természet ereje legyen a keret, és a ház a maga nagy blokkjával így emelkedjen ki. Az ötlet tehát jó, egy másik irány még az lehet, hogy összeszedve a haverokat ott a kis útnál az utcán valami utcaszínházi játékot is megcsináltok, azaz 5-10 ember már létrehozhat olyan élőképet, ami izgalmas keretjátéka lehet a képi történetnek. (hegyi)
értékelés:

Érdekes megoldás a kettes leckére az, amit Gime mutat, kis jóindulattal akár Gustav Klimt is eszünkbe juthat róla, bár azt kell mondjam, hogy ehhez több tudatosságra lett volna szükség, nem is biztos, hogy rossz irány lenne, ha eleve ezzel az ötlettel készül a kép. Hiszen a tisztálkodó ember a maga kiszolgáltatottságában igen erős jelkép is, ráadásul a kád, mint helyszín jó keretet adhatna a történetnek. Az, hogy Gime hogy áll a technikához, mennyire vigyáz a gépeire, azt hiszem ismert a látszóteresek között, hiszen nem első eset, hogy vízbe ejti a gépét - én mondjuk nem adnék neki kölcsön fényképezőgépet, fene tudja, valahogy félteném. Viszont az a foltosodás, ami a leirat szerint a baleset okán keletkezett, javítandó, remélem javítható is. Van egy másik áttételes utalásrendszer, mégpedig a juhász téli ruhatára, amihez ez a habtenger most képi hasonlóságot mutat, tehát mindenképpen érdekes irány, amit Gime talált magának. Annyit tennék hozzá most is, mint általában a Gimesi képekhez szoktam, hogy több tudatosság, több esztétika, több időráfordítás jót tehet a képeknek. (hegyi)
értékelés:    

Gime, ez a harmadik kép, ahol megint nem fogok tudni mit mondani, mint hogy nagyon jó megfigyelés, nagyon jó háttér, jó alap egy képhez, de önmagában így ez a pilinckázó ritmusjáték nekem kevés. Olyan - hogy más asszociációs mezőt indítsak be - mint egy filmzene felvezető taktusai. Ismerjük, de nem tudjuk fütyülni. Ez egy háttér valamihez. A valami hiányzik róla, amihez. Ismétlés. (hegyi)

Ez egy szép rajz, jó megfigyelés, és most mondom az elején, hogy ismétlést kérek. Mégpedig azért, ami láthatóan bátortalanul, de jelen van már a képen - keressük meg a valóságot is. Ott az a nyomorult székláb, de így csak hiba a mátrixban. Tessék ezt megnézni így kiterítve, mint egy kompozíció, csendélet, akármi, és tessen belekomponálni a valóságot is, akkor lesz ez igazán izgalmas. Így most ez nekem csak egy színtér, egy színpadi díszlet, szereplők nélkül. (hegyi)

Lillafüreden fényképeztem, természetesen egész alakos önportrét, de találtam más témát is.

Tulajdonképpen egy jó megfigyelést látunk, amint az út áthalad a híd felett és vonzó is a szemnek, ahogy a híd kerül középpontba, de ahogy most a kép jobb oldalán elhagyjuk az utat és utána mégis valami hótömeget bekapcsolunk, ez így szaggatottá, zaklatottá teszi az amúgy sem nagyon nyugalmas helyzetet, hiszen a fák, az ágak eleve olyan áttöréseket mutatnak, ami nem hagy nyugodni minket. Ez így most ebben a formában nem eldöntött, hogy a híd alagútjáról akar mesélni, a híd feletti helyzetről, vagy az előtér nagy fehér flekkjéről. Ezt nem ártana pontosítani exponáláskor, hogy a primer szépségélményen kívül mi fog történni a képen, mit rajzol a fény, és ez vajon párhuzamba állítható-e azzal az üzenettel, amit szeretnék a nézőmmel közölni. Ha nem tudom eldönteni, hogy a híd vagy a hó avagy a fák érdekelnek, akkor a néző se fog tudni dönteni. Kevesebbet markolva többet adunk. (hegyi)
értékelés: