Feladatmegoldás

Az ismétlésénél elemzem ezt a képet, köszönöm, hogy javításra került a maszatolás. (hegyi)

Beleolvastam a kommentekbe, hátha magyarázatát kapom a vágásnak, és itt most nem csak a szemre gondolok. Ugyanis a kép két fő elemmel dolgozik, az egyik a fej, a másik a kéz. Ezeket Tamás azzal is elkülöníti és fokozza a térhatást, hogy a kéz életlenben van tartva. Na jó, ez eddig rendben is van, csak a helyzet az, hogy a távolság a fej és a kéz között kívánná azt, hogy többet kapjunk a fejből, mert akármennyire is jellegzetes a cigarettázás, de azért a fejen van a hangsúly, ezt támasztja alá az élesség megválasztása is. Ezen kívül a tónusrend, ami fontos, és itt azt kell mondjam, hogy ha 1-2 értékkel sötétebb tónus lenne a kéz, akkor lehet, hogy az egész más egyensúlyt kaphatna. Lényeg az, hogy most ebben a formában a fej lenne, ami a tömeget helyrehúzza, és ezért nem indokolt a szembe vágni, azon kívül, hogy valóban fájdalmas érzés a szem vágása (Bunuel és az ő andalúz kutyája). Nem tudom, hogy a képből van-e tágabb verzió is, vagy már az exponálásnál vágott Tamás, ha van bővebb, szívesen látnám azt a verziót is. (hegyi)
értékelés:

Tamás, ezt a kettesbe teszem, mert az ismétlő leckék arra vannak, ha már az osztályokban eljutottunk oda, hogy ismételjünk, tehát eljön az ideje annak is, de most ez a kettes lecke. A kép több rétegen hat a nézőre. Olyan, mint egy furcsa kollázs, ferde vágással egy kép innen, egy onnan, és összeáll a közös sztori. Miközben látható, hogy nem erről van szó, de mégis, a portré megjelenése annyira meglepő, mintha hirtelen kikukucskálna a szekrény mögül. A másik rész a tekercspapírral, a polcokkal és a falon lévő Bojtár-fotóval egy másik világ, de mégis, a kettő együtt hoz egy új rendet, egy fura stabilitást, talán csak a floppy doboza lóg ki ebből a sorból, ritmusból. Tetszik, várom a többi önportrét is. (hegyi)
értékelés:    

A kép elindított egy asszociációs folyamatot, amiről a verbálfotós filmben beszélek, itt most az elemzésben inkább a formai játékra tenném a hangsúlyt. Adva van egy virágcsendélet, szép, légies váza, nagyon szépen gyűrődő drapéria, szép árnyékjáték, és egy számomra értelmezhetetlen bal felső árnyék. Kicsit szűk a tere a képnek, főleg fölfelé, de szerintem megállná a lábát csendéletként, mint javítás azt gondolom, hogy teljesen másról mesél, mint a darálós kép, de az irány jó. Amit nem értek, hogy mit keres itt ez a machinált dróthálóutánzat, mert ez nekem nem csak hogy idegen, de ledobja magáról a kép, egy trükk, ami azt a szintet mélyen alullövi, ami a háttér képen látható. Azt is mondhatnám, hogy míg a kép a hibáit javítva falra is kerülhetne, addig ez a kézirajz igénytelen. Ha úgy gondolja Laci, hogy neki kell a háló a közléshez, akkor kell venni a sarki boltban csirkehálót és rendesen megcsinálni ezt. De a háló se oldja meg a nagy sötét árnyékfelhőt. (hegyi)

Jó leckemegoldás, de a tömegek és azok aránya most túlhangsúlyozza a középső oszloprészt, miközben a két szélen induló ív rendkívül jó tónus szélsőértéket ad, és ezt mindenképpen erősebben benne kellett volna hagyni a képben. Aztán, hát igen, a függőlegesek se nagyon barátai ennek a kompozíciónak, azzal együtt, hogy tudom, hogy nem csak a függőlegesekkel, hanem a perspektívával is kell kezdeni valamit, épp ez az, ami miatt igényelné a kép azt a 2-3 fokos forgatást. (hegyi)
értékelés:

"A szabad művészetben az alkotó maga is szabad művész. Tudja, mit akar, és képes is arra, amit akar. Tudja, mit akar: a szubsztanciális tartalomban számára semmi nem lehet homályos és zavaros; nem kell küzdenie az abszolút tartalomért; művészete nem erjedésben lévő valami, amiben majd csak ezután derül ki, mi az értelme. A szabad művész alakító, a szimbolikus művész beleképzelő. A tartalom a szabad rendelkezésére áll; nem kell kinlódva küzdenie érte. A szimbólikus művészet alkotója átfut minden formán, megpróbálkozik mindegyikkel; nem tudja korlátozni magát. A szabad művész viszont eltökélt; technikája kiérlelt." /G.W.F Hegel/

Hegellel nem tudok és nem is akarok vitatkozni, a szabadság nagyon fontos kérdés. A vizuális kifejezésmódoknál a szabadságnál csak egy fontosabb kérdés akad, és ki-ki maga találja meg a maga válaszát, azt, hogy miben meddig megy el, tehát ez a kérdés az, hogy adott kontextusban értelmezhető, érzékelhető és egyedi-e az, amit létrehozunk. Malevich üres négyzetei épp ezt az értelmezési síkot feszegetik, hogy vajon a mű önmaga, vagy a mű és környezete együtt hat a nézőre? Aztán a másik kérdés az akcióművészet területéről jön, amikor is a csimpánz kezébe ecsetet adnak, és ilyenkor vajon ami létrejön, értelmezhető-e művészi szinten, azaz hol bukik le a csimpánz, és én azt mondom, hogy a szándéknál. Ha nincs szándék, akkor hiába áll a véletlen segedelmével össze a kompozíció, de az ok és okozat nem szül új rendet. Magyarán: ha akarom hús, ha akarom hal, szép a narancsvörös négyzet, a nyuszifület mutató kéz is rendben van, bennem mégsem áll ez össze érvényes alkotássá azért, mert nem érzem, hogy így és csak így lehetett ezt megcsinálni, azaz a gesztus erős, de a forma önmagában nem igazolja azt, hogy maradandó, egyedi és koncentrált alkotást kapunk. Ettől még persze megvan a 3 csillag, hiszen merek én Hegellel vitázni? (hegyi)
értékelés:

Szép az anyagszerűség, jó ötlet és tetszetős, ahogy a banánformát újraértelmezi a lehántott banánhéj, de némi problémám van. Egyrészt egy lámpa kell és derítés, az egymás mellett nem sokkal lévő árnyékismétlések olyan érzetet keltenek, mintha vagy valami üvegfelület duplázna, vagy mintha én látnék rosszul. Másrészt nekem picit szűk a környezet, ezt a formajátékot nagyobb térbe helyezném. És végül: szép a banán, jó a héj belseje, szépek a tónusok - talán leheletnyi derítés jobb-lentről nem ártott volna meg - de a banán végének feketéje kilóg a tónusrendből. Akár a héjból lehetett volna odahajtani picit, és akkor ez már nem zavaró. Laci, lehet azt, hogy ezt a képet megismételd helyrehozott világítással? Megérné, nem csak a harmadik csillagért, hanem mert a kép jó. (hegyi)
értékelés: