Feladatmegoldás

Mondhatnék nagy elődöket, Pécsi Józsefet vagy akár Kertészt vagy Man Ray-t, remélve, hogy azért a kortársak mellett korábbi fotósok munkásságát is nyomon követitek, de a lényeg az, hogy az ilyen közeli felvételeknél, amikor ennyire ki van hegyezve a kép a tükröződésre, és a hatást azzal akarja elérni, hogy átértelmezi a valóságot és a hétköznapi tárgyakat más közegbe, kiragadva mutatja meg, nagyon fontos minden, ami a képen szerepel, nem lehet félbehagyott gesztus, nem lehet pontatlanság. Itt most két felület vív egymással a figyelmünkért, a bal és a jobb oldali kanál. Mindkettő csonkolt, mindkettőben hasonló árnyékok fellelhetőek egy-egy villától, de mind a kettő másképp üzen. Az egyik a tükröződéssel, a másik főleg az árnyékokkal játszik. Na de melyikre figyeljek? Ezt kéne eldöntenie a fotósnak, mert általa lesz ez egyértelmű a nézőben is. Mindkét irány érdekes, mindkettő indokolható, de a kettő együtt gyengíti egymást, bizonytalanságot kelt, befejezetlenséget. Kérem, hogy Gime ismételje ezt, eldöntve, mi az, amit mutatni akar, mert a bizonytalanság érzete megöli a képet. (hegyi)

Ahogy a fórumból tudom, Istvánnak van új gépe, amihez jó egészséget és sok örömet kívánok neki, erre a képre majd térjünk vissza később, mert ez így most technikai hibái miatt nem értékelhető, hiszen a lényeg épp abban lenne, hogy a mélységélességgel mutassunk valamit, de épp ez nem működik. A sztori, hogy száraz a fű, mint alap ötlet, nem is lenne rossz, de a jellemzősége most nem nagyon erős. (hegyi)

Finom kép, elrendezésében emlékeztet Bojtár Tamás vonatos képére, már nem merem mondani, hogy a horizont dől, mert lehet, hogy ez csak az én dilim, annyi furcsa horizontú képet kapunk, hogy kezdek beletörődni, hogy ez csak engem zavar. De van ezen kívül is, ami ellentmondás számomra. Ez az élesség. A tél egyik arca a kemény fagy és a jég, ami éles. A másik a puhaság, a hó, a köd. Itt ez a finomság lenne a fő irány, a puha formák, ahogy sejtelmesen festik a fehéret itt-ott a napsugarak, és mivel maga az épület nem jellemző, nem jellegzetes, ezért nem nagyon értem, miért kellett erre ennyit ráerősíteni a képélesítővel, hiszen az összhatás akkor ér célba, ha a sztori és az eszköz egy irányba mutat, itt az ellentétek okozta feszültségkeltést a színvilág és az exponálás ideje nem indokolja. (hegyi)
értékelés:

Olyan ez, mint egy hajó, jó árnyékjáték, és az tetszik benne igazán, hogy nem csak a lemenő nap és a sziluett az, ami felfedezhető, hanem azért maradtak részletek az árnyékos oldalon lévő tárgyakban is. Jó ritmus, és érdekes az ipari környezet ilyetén ábrázolása, mert épp az ellentét az, ami a fénytani helyzetre még rátesz egy lapáttal, ezért is emlékezetes a kép. Ezek azért is fontos megfigyelések, mert a kép mindig a fénnyel dolgozik, és ezek a fénytani tanulmányok például egy csendéletnél is jól jönnek a későbbiekben. (hegyi)
értékelés:

Jó az irány, amit Eszter elkezdett, leginkább azért, mert a fényről szól, a fény a fő témája, és minden csendéletnél ez az egyik alap szempont. Az, hogy az almák miért a feneküket mutatják, nem teljesen értem, érdemes a tárgyakat úgy figyelni, hogy hogyan adják ki a legjobb formájukat. Ezekben a perspektivikus helyzetekben az is izgalmas lehet, ha a tárgyak méretével játszva mintegy vizuális játékként a kisebbet tesszük előre a nagyobbat hátra és ezzel megkeverjük picit a nézőt. Szóval sokféle dolgot el lehet ebből indítani, én azt javaslom Eszternek, hogy hallgassa meg Demeter szavait (a leckeleíráshoz be van linkelve) és ahogy mondjuk a villamosos képeinél, engedje át magán az élményt, figyelje a környezetét, és keresse a csendéleteket. (hegyi)
értékelés:

Bandi.

Azt gondoltam és erről beszéltem a rádióadásban is, hogy a kép fekve készült, csak trükkösen meg lett fordítva. Bandinak egy olyan arcát mutatja, amit azok, akik csak a bulin találkoznak fele, nem láthatnak, hiszen Bandi életvidám, jókat és sokat beszélő társaság motorja típus, ez az elgondolkodós, merengős forma meg is lepheti azokat, akik találkoztak már vele. Ami formailag nekem szúrja a szemem, az Bandi könyöke, az az éles kiszögellés így agresszívvé teszi, tehát ellene dolgozik a merengésnek, miközben persze értem, hogy a hajába túr, de lehet hogy ezt valahogy úgy is meg lehetett volna oldani, hogy vagy más kéztartással, vagy más szögből legyen ez ábrázolva, kevésbé határozottan és elkülönülően. Amit nem értek és ami viszont magyarázatra szorul, hogy miért lett az állából ennyi vágva, mert a keze szépen meg van tartva formailag, és ha így van, akkor nem érzem indokoltnak, hogy a szakáll, az áll ne kerüljön ide. Ugyanez igaz a másik szemre is, vagyis vagy profilt adunk, és akkor nem indítjuk el a szemöldökkel a másik formát, vagy félprofilt, vagy lentebbről úgy, hogy az orr takarjon, most az ott egy nyitott forma lett. Mivel tudom, hogy megoldható, mert a modell nem szalad el (remélem), így kérnék ismétlést. (hegyi)

Hát, ez mint ötlet jó, talán ha picit korábban készíted, akkor nem csukódik be alul a tónus ennyire, akkor jobban értelmezhető az alsó részen az a formai játék, ami egyébként fontos lenne a képhez. Lehet laborral is próbálni ezt helyrehozni, de azért az igazi az lenne, ha van mód, hogy ez a kép megismétlésre kerüljön, mert a gondolat jó. Ha megtalálod ezt a padot még, kérlek ne légy rest, ismételj! (hegyi)
értékelés: