Feladatmegoldás

El Liszickij: Szuprematista történet két négyzetről című, 1922-ben Berlinben kiadott munkája felhasználásával.

Liszickij az orosz avantgárd egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb alakja, kapcsolatba került Moholy-Naggyal is, képei főleg a konstruktivizmus, de mondatnám ahogy Tamás utal rá, a Malevics-féle szuprematizmust, ami a kubizmusból fejlődött ki, és mindenféle tárgyias valóságot elutasít. Ha megnézünk egy ilyen festményt, szembeötlő, hogy csak körök, négyzetek szerepelnek, ezek lebegnek a térben, és valóban nagy beleérző képesség kell hozzá, hogy az ember eljusson oda az asszociációban, hogy ezekbe mondjuk egy önarckép esetén emberi formákat lásson bele. Persze ebben akkoriban erős volt a protestálás igénye is, elutasítani mindent, amit a művészet addig felmutatott, az atyáskodó államot, az egyházat, a mecénások kívánalmait, és létrehozni valami újat, valami vegytisztán elvontat, valamit, amiben a formák csak ugródeszkák és a lényeg a tiszta érzelem lehet. Tamás jól él a fotográfia eszközével akkor, amikor inverzbe fordított képrészleteket használ, hiszen a szem javarészt ezáltal el tud vonatkoztatni a valós tartalomtól és csak a formát látja, el tudunk így szakadni a szociokulturális környezettől is akár, és egyazon formai világba tartozhat így az amerikai stílusú vidámpark, a céllövölde, a vurstli, tehát nem a konkrét valóságot keressük, hanem az alkotó szándéka szerint repülünk, utazunk ezzel a két négyzettel és a körrel, mint valami idegen látogatókkal. Ezek a kollázsok egy szintre emelik a fotót és a festészetet technikailag, és létre tud jönni valami közös, valami köztes, valami új meglátás. Persze nem könnyű a befogadó dolga, hiszen le kell tegye a konvencióit, nem szabad lesni, bár tudja, hogy a nyuszi ki tud ugrani a kalapból és az a nyuszi nem a semmiből jött, de mint a gyermek, nem szabad kutatni az ajándékokért előre, mert akkor elvész a varázslat. Erős, néhol agresszív képi világ ez, ha irodalmi példát akarnék hozni, nekem hasonló élmény volt Bulgakov, köszönöm Tamásnak, hogy megmutatta ezt a birodalmat. (hegyi)
értékelés:    

A kommentároknál a technikáról már beszéltünk, a rádióadásban pedig a fejből kinövő cipőmasniról, itt most csak röviden ismétlem magunkat: egyrészt a részleges életlenítés, ami itt is fellelhető, szerintem csak másodlagosan a jpg tömörítés hibája, pontosabban a jpg hiba buktatja le azt, hogy körbe lett a lány rajzolva és ami a körön kívül került, az lett eléletlenítve. Ezt én nem tartom célravezetőnek, az élesség a valóságban nem körformában működik, hanem szeletben, erre érdemes lenne odafigyelni, hogy ha már manipulálok, akkor azt tegyem úgy, hogy vagy teljesen ellentmondjon a valóságnak, ne is akarjon hasonlítani rá, vagy próbálja azt megközelíteni. A másik a kompozíció. Én biztos lejjebb mentem volna a kamerával, hogy ne legyen ez a felfelé tekintő dolog, hanem egyenesen a szemembe nézhessen a modell, nekem az erősebb üzenet lenne. Ami a lábakat illeti, nem az a gond, hogy szerepelnek a képen, mert szerintem lehet olyan kép, amin a lábak is ott vannak, csak akkor ez legyen egy határozott döntés, hogy a lány kalimpál a lábaival. De ha félreérthető, ha hajmasinak is nézhető, akkor az nem jó. Tehát ne a fejből bújjon ki, hanem legyen határozott láb. Megérné majd alkalmasint, ha az időjárás már engedi, ismételni ezt a képet, mert a modell kitűnő. (hegyi)
értékelés:

Hát, ez valami vicces dolog akar lenni, érzem, tehén, a fűkasza, de ennél nem tudok tovább jutni, és bevallom, egy pestinek még lehet újdonság, hogy lát egy tehenet, de azért ez nem akkora dolog, hogy lefényképezzem. Eszik a tehén. Oké. És? (hegyi)

Aki jár fesztiválokon, búcsúkban, annak ismerős a helyzet, a vásározók egyik sztenderdje az, ami itt látható - a törökmézes, rongyos, bicskás, lekváros mellett - a bizsus. A vásári forgatag kellékei ők, az ember pár elfogyasztott sör és töki pompos után hajlamos, már csak szolidaritásból is betévedni a bodegába, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy nem fog venni semmit. De ez a világ csak kifelé ilyen, belül megélve nagyon kemény az utazásokkal, a hajnali kipakolásokkal, késő éjjeli bepakolásokkal, mindennek logikája és helye van, tehát a szállíthatóság az, ami miatt ilyen furcsán ideiglenes ez a mesterséges csodavilág. Itt jegyzem meg, hogy sose értettem, hogy miért a bőség látszata az, amivel operálnak az ilyen árusok... A képnek erénye, hogy jól illusztrálja ezt a zsibvásárt. Azzal sincs nagy bajom, hogy térbeli rövidülésben van a kép készítve, de ha már ott a főnökasszony, gondolom Alexa személyesen, akkor érdemes lett volna vele kommunikálni, és rávenni, hogy ne csak a varázstükrével, hanem a személyiségével is legyen jelen, vagyis egy zsánerképet készíteni róla, nem csak mellékesen, mint aki ottfelejtődött ábrázolni őt. Az a kirakodás, amit látunk, indokolta a távolságot, mert így látszanak a műnépi gépi textilek, a vidéki giccs, de akkor ha ezt is bele akarom venni, akkor még fontosabb lenne, hogy a főszereplő szuggesztív legyen, hogy ne csak félfordulatból, szemét a tárgyain tartva legyen jelen, hanem teljes valójában. (hegyi)
értékelés:

Hát, ahogy a rádióadásban beszéltünk is róla, ennél a képnél a helyzet az, hogy nem igazán sikerült továbblépni azon, amit ha lemegy valaki a Balcsira, láthat télen. Tudom, hogy Gergőnek ez csak látszólag könnyű téma, hiszen a Balaton mellett van a szülői ház, és néha a hozzánk közel álló dolgokat nehezebb elvonatkoztatni. De ahogy a stégen álló meditálós képénél sikerült, úgy a téli Balatonnál is sikerülhet, ha megkeresi azt, ami csak neki szóló üzenet ebben, és azt mutatja meg nekünk. (hegyi)

Nyálcsordító ötlet, komolyan, nyeldeklek itt elemzés közben, mmm, kivi, de jó is lenne, de régen ettem... na de térjünk a tárgyra. A kép jó elrendezésű, a megvilágításnál arra kellett volna ügyelni, hogy inkább a kivi szeletekkel takarjunk, és ne csillanjon be a tányér, mert az elviszi a figyelmet, de amin mindenképpen érdemes elgondolkodni, hogy a tónusokkal mi legyen. Ugyanis most a kivi szürkéje és a tányér olyan közel van egymáshoz, hogy így nem tudnak élni a kivi szeletek, de ha a csúcsfényekre viszem a hangsúlyt, azaz picit emelek a kontraszton és a tónus tetejéből lecsípek, akkor szinte kifehéredik a tányér, miközben a kivim, ha megtartom a középtónust, akkor megmarad ebben a tartományban nagyjából, és egyből leugrik a tányérról. Ha van még kivid, meg kéne ismételni úgy, hogy a fények ne zavarjanak ennyire be. Az mindenképp erény és meg kell tartani, hogy a kivi nem száradt ki, érződik a nedve, ez fontos! (hegyi)

Tetszik az a színvilág és forma, amit Eszter mutat, amivel nehezebben barátkozom meg, az az alsó gépállás, nem igazán értem, miért volt rá szükség. Elképzeléseim vannak - buliban vagyunk és nehezen állunk fel, mert beszorítottak a sarokba, vagy alul valami randaság van, amit nem akarunk mutatni, szóval sok minden lehet, de igazából emiatt most a bal felső része a képnek furán alakul. A történet így is érthető, de az a helyzet, hogy a belső világ és a külső fal között most olyan nagy a kontraszt, amit nehezen tud az ember átfogni, értelmezni, hogy miért is alakul így. El tudnám képzelni egy tágabb kivágásban persze, de akkor kellene a környezetből több. Szóval ha nem nagy a kérés és megoldható, jó lenne még ezzel foglalkozni, megérné. (hegyi)