Feladatmegoldás

Atlantic

Érdekes ez a kép, tele van feszültséggel attól, hogy látjuk egy viszonylag nyugalmasabb részét a víznek, ez a kékeslilaszerű, egészen tintaszínű részt, aztán látjuk az egészen türkizes habot, és aztán a hullámot, ami jön a part felé, de abban az állapotban sikerült lefényképezni, amikor nem lehet tudni, hogy mekkorát fog ez itt csobbanni a parton. Ráadásul látjuk magát a nyugalmas partot, mit sem sejtünk, és jön ez a hullám, és a fene tudja, hogy mi fog történni, talán kis mini cunami. Szóval nekem tetszik. Mindazzal együtt, amit mondok, lehet, hogy egy tizedmásodperccel később exponálva már ez a forma az elején lehet, hogy többet tud mutatni, most olyan, hogy ide ki vagyunk hegyezve erre a púpra. Lehet, hogy annyi a trükkje, hogy ha egy ujjnyit elmozdul a kamera fölfelé, akkor már megoldódik az én problémám, hogy ott is az az előtér, lehet látni azt, hogy ez egy part, a feszültség megmarad, de talán többet kapok a háttérből, a vízfelszínből. Mintha egy ilyen kis bizonytalanság lenne bennem a képet nézve, de tetszik, megvan rá a három csillag, ez egy jó Víz lecke megoldás, de azért várok ide beküldést tőled. (hegyi)
értékelés:

Autó

Van ebben az egészben valami világgá menős hangulat, az is érdekes, hogy ezt a világgá menést azáltal, hogy ennyire szorosan követjük a modellt, aki bandukol az alagútban, olyan, hogy együtt megyünk vele, megyünk itt libasorban, szépen. Jó a ritmus, jó ez a gondolat, talán annyit megért volna a dolog, hogy egy kicsit feljebb emeled a kamerát, és onnan próbálsz csinálni egy képet, ahogy látom, az élességgel itt nem volt fontos szempont, ezzel nincs is különösebb bajom, de ha egy kicsit feljebb emeled, akkor a modellnek a feje jobban elválik a háttértől. Most ez ott egy kicsit pontatlan nekem, de az ötlet maga jó, megyünk bele a nagy semmibe, de már látjuk az alagút végét, hogy ilyen közhelyeket is mondjak. (hegyi)
értékelés:

Egész alakos önportré

Időtörés

Láztalan éjbe csal át az igétlen idők hajadonja,
tépi sziromlevelét még gondolatokban a múlt,
pénz üti némák markát, s vágyaim? íme! kioltva
fekszenek ágyam alatt már. Mit tegyek? Így alakult...

Hajnali színtelen órák reszketeg ülnek a porra,
s foszlik a végtelen ínyén holtan az éjkoszorú,
krákog a reggel a vécén - szükség léptet a sorba -
s hadhoz csatlakozottként ünnepel engem a bú.

Fotós munka közben, kb. ezt láthatjuk itt, amiben az az érdekes, hogy itt a munka az utómunkát jelenti. Több irány benne van ebben képileg: benne van az, ahogy válogatjuk a képeket, és nézzük, hogy mi mivel stimmel, milyen, ha fehér-fekete lenne, tehát utólag a vegykonyhánkban keressük a végső megoldásokat. Azt nem teljesen értem, hogy a kép jobb oldalán lévő önportrénál, amikor a patakparton ülsz, hogy miért vágtál ilyen durván bele a fejedbe. Engem a kép jobban érdekelt volna, mint a Corel Paint szoftverének a layer ablaka. Nem tudom, hogy mennyire engedi a szoftver, hogy az ember ezt módosítsa, de gondolom igen, egy biztos: az izgalmasabb lett volna, ha ott van még egy arc. Hogy az első képnél belevágtál az arcba, az oké, az elfogadható, mert a második kép magyarázza a helyzetet, de ez a harmadik már nekem kibillen ebből. Ugyanígy vagyok azzal is, hogy színes vagy fekete-fehér. Húzza az egészet jobb oldalra a színes, még jobban ráviszi a figyelmet arra, hogy ott van egy kis darab az emberből. Maga az ötlet jó, és mint leckemegoldás el tudom fogadni, most megadom rá a három csillagot, de úgy adom meg, hogy tessék átgondolni azokat, amikről beszéltem, hogy esetleg érdemes lenne ezen a későbbiekben változtatni. Nem mondom, hogy ezt most újból küldd be más megoldással, mert az ötlet megvan, de arra figyeljünk, hogy így ne vágjunk félbe egy embert. Ami a verset illeti, nem érzem, hogy köze volna a képhez és viszont, a társalgóba helye van a verseknek, novelláknak, a képeknél ha nem illusztráció a feladat, én úgy érzem, hogy mint rossz filmnél a zene, reménykedik a készítő, hogy összerántja a dolgokat, azaz a kép hibáit és hiányait majd megoldja a líra. Ezzel leminősítődik számomra a szöveg. (hegyi)
értékelés:

a Fészek színház "nem/más" c. előadásának plakátjára készült ez a fotó.

Meglepsz, Gime, mert hosszú idő óta nem láttam ennyire megfontolt és ennyire jól összerakott képet tőled, mint amit itt most mutatsz. Én nem tudom, hogy ez egy sima egymásra fotózás, vagy szendvicsnegatívnak hívott több réteggel dolgozó képi ügy, de az biztos, hogy ez egy izgalmas fotó lett, tényleg figyelemfelkeltő. Önmagában, fotóként is megállja a helyét, föl lehet iratozni a darab nevével a kép fölső részére, tehát vannak benne fekete flekkek hagyva ahhoz, hogy akár egy inverzbe fordított betűtípussal lehessen dolgozni, úgyhogy plakátnak is tökéletesen rendben van. Én örülök neki, hogy ezt a képet megcsináltad, és annak is, hogy egy sokkal finomabb és sokkal átgondoltabb munkát kapok most tőled, mint amit az eddigi portréidnál vagy emberábrázolásaidnál mutattál hosszú idő óta. Gime, ha lehet kérni, akkor ebbe az irányba menjünk. Örülök, hogy megvannak a tónusok, kicsit talán lehetne kevesebb a homloknál a fény, de ez az „elmegy” kategória, bár ezt laborálással utólag lehet korrigálni. Ezt azért mondom, mert akkor jobban élnének a szemek. Ha én ezt használnám, akkor a képnek a bal oldalához egy ujjnyit még hozzáraknék. Ott is átmegy sötétbe az egész, oda nyugodtan hozzá lehet tenni, és akkor a ritmusa a dolognak kiegyensúlyozottabb lesz, jobb helyre kerül maga ez a kettős portré. Ami a kis házikó jeledet illeti, kérem, hogy azt mellőzzük a képről, nem tartom odavalónak, egyébként a darab se hiszem hogy óegyiptomi hieroglifákról szól, ehhez se nagyon illik a jel. A három csillag megvan, a leckemegoldás is, mindazzal együtt mondom, hogy a képnek a bal oldala még egy ujjnyit kívánna. (hegyi)
értékelés:

hó hahó

Itt megint az a kérdés, amit már sokszor elmondtam a perspektívával, a horizonttal. Itt is az a helyzet, hogy egyrészt ki vagyunk fordulva a tengelyből, és ettől az egész borul bal felé, visszafele kellene forgatni. Ha ebből ennyi van, és nincs több az oldalánál, akkor már csúnyán belevágnánk ebbe az oszlopba. Ez nem azt jelenti, hogy utólag kellene a körömollóval körbevágni, hanem ezt eleve úgy kellett volna megcsinálni, hogy megfigyeljük azt, hogy hol a vízszintes és a függőleges. Nem tudom ezeknél a digitális gépeknél hogy van, egy részénél bekapcsolható a hátlapon vagy a keresőben egy horizont, ami egy négyzethálós beosztás, ez lehet, hogy segít abban, hogy a kompozíciót gyakoroljuk. Ha van ilyen, akkor lehet, hogy érdemes lenne bekapcsolni. Engem zavar, ha van ilyen a gépen, de lehet, hogy a tanulási folyamatban ez segíthet, mert ennek a képnek számomra ez az egyik fontos problémája. A másik az, hogy, ahogy látom, minden áron szeretted volna, ha ez a lámpa bekerül a képbe, én azt gondolom, hogy lehet, hogy nem innen indul ez a történet. Ha még egy lépcsősornyit lejjebb mész, és a következő lámpától kezdesz el figyelni, akkor lehet, hogy a tömegek jobban elosztódnak. A mostani beállításnál nagyon nagy előterünk van ahhoz, hogy megmaradjon a lépcső. Ha levágnánk a lépcsőt, akkor már egy nyugalmasabb ritmust kapnánk, de akkor mondhatnád azt, hogy az nem érdekes, mert unalmas. Én ezzel egyet is értenék. Ha még egy lépcsősort lejjebb mész, és onnan megismétled ezt a képet, akkor talán az a ritmus, ami ott létrejön, már nem indokolja, nem kéri azt, hogy ennyire meghagyd függőlegesben ezt a képet. Beszéltünk már a képeidnél arról, hogy ez a gép ezt a képarányt tudja, értem, nem kötelező neked ragaszkodni ahhoz, amit a gyártó belerakott ebbe a gépbe, ezt egy kicsit kellemesebb képméretre lehet redukálni, és akkor kevésbé lesz ennyire keskeny, ennyire szűk érzetű ez az egész. Maga az ötlet jó, az érzés is megvan, szerencsére már túl vagyunk a télen. Ez nekem egy egy csillagos megoldás, érdemes ezen elgondolkozni. Ha gondolod, egy esős időben, amikor fényesek a járdák, a kövek, lehet, hogy érdemes lenne ide még egyszer elmenni, és akkor újból megcsinálni ezt a képet, hogy akkor mit ad. Javaslom, hogy ne a teljes sötétségben menj, mert akkor már nem lesz a hó, ami derítse a képet, tehát akkor nagyon be fog bukni. A naplemente utáni időben, amikor még van fény, akkor érdemes egy ilyen esti képet megnézni, amikor már égnek a lámpák, hogy hogyan csillognak ezek a fények a vízen. (hegyi)
értékelés:

Játék
Játék
Játék

Bár a legfelső elmenne egy képként is, csatolok hozzá két más fajtát, mert nekem azok is tetszenek.

Kaptunk ebből a pipából már régebben, nagyon örülök annak, hogy ezt István újra elővette. Az új géppel lényeges a minőség különbség, ég és föld a két munka, összehasonlíthatatlanul izgalmasabb és jobb megoldást kaptunk most. Itt kapunk három képet, azt mondja István a leiratnál, hogy a legfelső az, ami neki a liebling, de nekem pedig a második. A legfelső képnél az a probléma, hogy annyira szélre van téve maga a fő figura, hogy túl feszes lesz a kompozíció a képnek azon a részén, ahol maga ez a kis pipa van. Izgalmas, és jó az az árnyékjáték, ami létrejön, ez egy jó megfigyelés, nagyon jót tett ennek a tárgynak az, hogy létrejött ez a játék, de ha ezt a megfejtést akarom nézni, akkor legalább egy-másfél ujjnyi kellene hozzá a kép jobb oldalán és alján, ahhoz, hogy ez utána tömegében indokoltan, jó levegővel meg tudjon állni a lábán. Ezért mondom, hogy tömegelhelyezésében inkább a második kép, ott is létrejön egy érdekes játék, mint közlés az tényszerűbb, de tömegében jobb elhelyezés. A harmadik képről túl sokat nem kívánok mondani, azt nem tartom jó megoldásnak, az egy kísérletnek jó a világítással, de megoldásnak nem jó. István, érdemes lenne ezzel még foglalkozni, mivel neked az első a kedvenced, akkor csináld meg azt újból, nem kell már három kép, próbáld meg az elsőt úgy, hogy nagyobb teret hagysz ennek a figurának, legalább egy ujjnyi alul, egy ujjnyi elől, és akkor nézzük meg, hogy az mit mutat. Kísérletezz még ezzel, érdemes. (hegyi)

A Fészek Színház "nem/más" című darabjának bemutatója.

Ezt úgy hívják régiesen, hogy diaporáma, amit itt látunk. Nagyon örülök, hogy nem a Gime-féle elektronikus csattogtatásos zene került alá, a zenei ritmust jónak gondolom. 1,35 perces filmet látunk, és ennek minimum egy-harmada betű. Ami a szöveges feliratokat illeti, a tipográfiát érdemes lenne gatyába rázni, mert ebben a méretben, ebben a formában ezek a betűk aránytalanok és nem hoznak egy esztétikus formát. Szóval nagyon elválik a képi világtól az, ami a betűtípusokat és a betűk megjelenését illeti. Ha ilyen nagy arányú a betűmennyiség időben, akkor azon kívül, hogy ezek információt kell közöljenek, valamilyen formában meg is kell tudniuk jelenni. Ha egy diaporámát kapunk, akkor ennél lényegesen rövidebb és kevesebb időt kellene szakítani a betűkre, arra, hogy a verbális közlést leírjuk. Most, ha megnézzük a film ritmusát, akkor van egy lírai bevezetés ezekkel a szövegekkel, szépen beúsznak a betűk, a szövegek, jönnek egyre közelebb hozzánk. Ezek megszokott hatások ezekkel a szövegblokkokkal, ezeknek van egy lassúbb ritmusa, és utána, amikor a képek jönnek, azok elkezdenek kapkodni, és lényegesen rövidebb időt kapunk egy-egy képnek a szemlélésére, mint amennyi ahhoz kellene, hogy fel is tudjuk dolgozni, hogy mi történik azon a képen. Ami a képi blokkot illeti, ami szembetűnő számomra az, hogy többféle technika van az átmenetek megoldására, van, amikor egymásba úsznak a képek, van, amikor éles váltással történnek, és van egy egészen furcsa, sávosan széttöredező blendézés is. Ebből jó lenne, ha András eldöntené, hogy neki melyik a fontos. Nem azt mondom, hogy csak egyet lehet használni, de hármat biztos nem. Én ezt a legutóbbi sávos dolgot elfelejteném, ez nem nagyon gusztusos. Ami a másik két váltási módot illeti, ehhez a ritmushoz, ehhez a történethez jobban illik az áttűnéses képátmenet, ahol mozdulatokat, pixillációkat használ a meséhez, ahol a két női szereplő ül a kanapén, és az ő mozdulatuk jön a zenére, ott helyén van, ott jól érthető ez a dinamika, de egyéb helyeken én az áttűnéses verziót választanám. Ami a képeket illeti: itt vannak jobb és kevésbé jobb képek, annak örülök, hogy ez a pixillációs dolog létrejött, mert valamit talán sugall abból, hogy mi is lehet ez a darab, azért olyan nagyon mélyre nem megyünk. Ha végig kellene gondolnom, hogy mi lehet az, amiről ez a történet szól, bajban lennék, de az érdeklődést felkelti. Azt érdemes lenne talán végiggondolni, hogy hogyan építkezünk: van egy színdarab, nem tudom mennyi idő, talán egy óra, és ehhez az időhöz mérten melyik részeket fotózunk, és milyen részeket emelünk be ebbe a bemutatóba. Nem biztos, hogy minden jelenet erős képileg, amit most megkaptunk képi illusztrációként, vannak olyan tömegjelenetek, amiket nem tudok értelmezni, tehát kuszaságot kapok. Lehet, hogy a kevesebb több lenne. Egy lassabb ritmussal dolgozni, némely képeket inkább kihagyni, és több időt hagyni azoknak a képeknek a szemlélésére, amin egy-két szereplő van maximum. Persze, ezt most úgy mondom, hogy nem ismerem a darabot, nem tudom, hogy mi a darab dinamikája, de most, ebből az anyagból ez tűnik nekem ki. Összefoglalva: maga az ötlet nem rossz, érdemes lenne finomítani rajta, ez most így nyers. Lehet, hogy át kellene a vágást is gondolni, egy más ritmust, más tempót adni neki, hogy sokkal jobban elválasztani ritmusban, sebességben azt a részt a többitől, ahol ez a pixillációs technika elindul, és csak ott fokozni a sebességet, ahol a zene is, és maga a képi dolog is ezt indokolja, egyéb más helyeken lassítani. Ha Gime hajlandó ezt újravágni, én hajlandó vagyok újból föltenni, és akkor arról újból tudunk beszélni, hogy hogyan sikerült. Ha azt mondja, hogy ez így kész van, és nem akar vele többet vacakolni, akkor azt mondom, hogy ez kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Az istenek a fejükre estek

Majdnem én is!

Megmozgattad a konyhát, az már biztos, szegény édesanya, ha jól látom főzi neked a reggelit, te meg tornázol, mondhatom szép. De a kép jó lett, megérte. A gépet tartó karod az, ami helyre tudja rántani az egészet, miközben persze a néző is próbál tornázni veled, de van biztos pont, és ezért helyreáll a dolog, még ha fejre is állítottad. Köszönöm, várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:

félig

Valahogy nem sikerül továbblépnem.

Nem baj az Viki, az első három lecke fontos és jó vele foglalkozni, ráadásul jók azok az utak, amiket kipróbálsz, nem baj az, hogy még nem teszed le a voksod valamelyik mellett. Almodovar bár erős színekkel álmodik, de hasonlatos női sorsokkal foglalkozik, mint amilyen érzetet ez a kép sugall nekem. Nem tudom, merre mennyi a teljes kocka, fent érdemes lenne ha van még, befejezni a homlok ívét, és ha van mód, egy picit maszkolással a homlokra került intenzív fényből egy értéknyit visszább venni. Jó az ajtófélfa vagy gázcső a háttérben, ad teret a képhez, bár nélküle is működne, de mégis inkább meghagynám, azt a picit, amivel balra a fal újrakezdődik, azt lehet, hogy érdemes lenne vágni, szóval pici manikűr munka van a képpel, de nem sok, és valójában azt kell mondjam, hogy jó modellje vagy magadnak, újabb és újabb arcokat mutatsz. Mivel tónusban elég kemény a kép, ezért jó, hogy megvan az az érzet, hogy ez egy filmes felvétel (vagy esetleg az), kedvelem azt is, hogy nem a tűéles digit világot hívja életre, hanem a szemnek szerintem kellemesebb, lágyabb élességet. Szóval hajrá, ne hagyd abba, fontos, hogy picit rendszeresebb legyél, a sok kihagyás okán nehezebb fenntartani a folyamatot, erre figyelj. (hegyi)
értékelés:

Aquincum felett az ég

Érdekes kép, mindenképp felhívja magára a figyelmet, részben a fura formákkal, részben a színeivel. Amit nem egészen értek, az a ferdesége. Szeretném a figyelmet felhívni Féner Tamásra. Érdemes elmenni a Mai Manóba, vagy más olyan helyre, ahol lehet könyveit lapozgatni, ugyanis Tamás az, aki jelentős munkáiban, városképeiben rúgta fel a szabályokat és használta a képmezőt úgy, hogy abban a horizontot önkényesen jelölte ki úgymond, és ezzel új rendet épített fel képen belül, újrafogalmazta a formákat és a térélményt, a valós és ismert helyzetet megbolondítva egy új világot tudott kinyitni. Azért mondom őt példának, mert nem kőbe vésett dolog az, hogy a horizont csak vízszintes lehet, ugyanakkor annak indokának kell lennie, hogy miért mozdítom ki a rendet ebből a megszokott mederből és miért ferdítek-fordítok. Az így felálló új kontextusnak éppúgy rendben kell lennie, azaz fontos, hogy azáltal, hogy megbillentem az egyensúlyt, megtaláljam azt a helyzetet, amiben egy új egyensúlyi rend tud kialakulni. Van egy másik érvrendszer, a szubjektív realizmusé, amikor olyan élményt szeretnék átadni, ami épp az élményszerűsége okán indokolja a néző számára elsőre találomra elrontott dolgokat, hibákat és ami épp ezáltal a merevséget elutasítva hozza közelebb a történést, a lírát vagy a szociografikus élményt, hogy vállalja, hogy akkor és ott nem az volt a legfontosabb, hogy minden stimmeljen, hanem hogy az érzést nyakon tudjuk csípni. Bármelyiket is válasszuk, fontos, hogy következetesek legyünk. És bevallom, itt most nem vagyok biztos abban, hogy a kettőből melyik lenne a kiválasztott irány, avagy esetleg egy harmadik, ami arról szól - és ebben hasonlatos a szubjektív naplós, azaz második mesélési módhoz - hogy ebben a formai szigort tagadó rendetlenségben véljük megtalálni a magunk egyéni modorát, azaz minden mozog, a szabályok nem fontosak, az impulzus kell és az igazol mindent. Bevallom, én magam e harmadik csoportba sorolható jelenséggel nem sokat tudok kezdeni, mert nem érzem azt az indokot, ami ezt így és csak így engedi megoldani. Ha pedig nincs ilyen feszítő, kényszerítő indok, akár formailag, akár érzelmileg, akár a történet okán, akkor annyi marad, hogy dől a horizont. Dől, de miért? A kép struktúrája, fényvilága szimpatikus, de épp itt, az épített környezetnél szükségem volna segítségre, miért ez a formabontó (el)borulás? (hegyi)

Este

Este minden más. Este értem meg, hogy miért érdemes ilyen messze lakni a város zajától.

Bár mi azért jócskán a városban lakunk, de a hátsó kert elég szeparált ahhoz, hogy ha az ember egy jó könyvvel elfoglalja magát, igen erősen meg tud riadni, amikor madarak szállnak fel, vagy át a kerten. Mindemellett persze elfogadom, hogy a csend nem kötelezően a némaság, a hang nélküli élet, jószerivel a csend lehetőség a belső csend és üresség elérésére, és erre ez a kép jó illusztráció. Olvastam, hogy a képzaj felmerült, mint kérdés, én ezt annyira nem érzem tragikusnak, ha ez élére vasalt lenne, akkor nekem túl steril is lenne. Ró ritmus, jó kompozíció, nekem ha van gondom, akkor inkább a háttérben a felhők körüli furcsa elmosással van. (hegyi)
értékelés:

Háttal

Régi fodrászüzletek kirakatában volt hasonló beállítású kettősportré, hogy jól lehessen látni, hogy az adott frizura hogy mutat elölről és hátulról egyaránt. A megfigyelés tehát jó, a kérdés, hogy ez volt-e a cél? Mert ha ettől a retró érzéstől eltekintek, akkor nem igazán értem, mi az, ami a háttal lévő Bandiban érdekes lehet így a haján kívül. Ha kevéssé háttal van, akkor talán félprofilból többet értünk, és jellegzetesebb lenne, de a tükörképet meg a polcrendszer veri szét most. A másik, ami nem eldönthető, hogy ez egy élethelyzet ábrázolása akar lenni, tehát szociografikus kép, mert akkor oké, hogy rendezetlen a környezet, bár nem érzem annyira jellegzetesnek amit mutat, viszont ha nem a helyzetábrázolás a fontos szempont, hanem az emberé, akkor meg a környezettel rá kéne segíteni arra, amit ki akarok emelni. (hegyi)

Fületlenség

...Madzaghagyókeddre.

Jó ez a macskás bulizás, elvetemült fejet vág a cica, látszik, hogy erős harcban van a papírspirállal, ráadásul nem minden macska hagyja, hogy játék közben fotózzák, hiszen a játék nekik akkor és ott véresen komoly dolog, harc, és abban nincs tréfa. Az, hogy a színek mennyiben tükrözik a valóságot, szinte mindegy is, hiszen itt a gesztusok az erősek, a jellem- és helyzetábrázolás és nem a hagyományos portrézás. Tetszik. (hegyi)
értékelés:

Az éjszaka réme

Hajnali három óra magasságában már oda tolom a székem ahová csak szeretném. Akár főnököm asztalán fekve is nézhetem a TV-t, de beértem az amúgy forgalmas folyosó közepével. Azt hittem, hogy valakitől kaptam üzenetet, de csak hírlevél érkezett.

Kedves Tamás, újra köszöntünk, immár a Látszótéren, hiszen régi estiskolás tagunk tért vissza, aminek mindig nagyon örülünk. A kép is jó, bár hogy az egy mobil, nem jött le, de ez nem is lényeges, van benne valami svéd filmes attitűd és ez tetszik. Hajrá tovább! (hegyi)
értékelés:

Zsákmánnyal

Nem jégenfutásra tervezett lények.

Jók ezek a megfigyeléseid és jó fénytani helyzetekben exponálsz, a sztori is érthető, szerethető, vidám. Ennyi, amit látunk, nem véletlen, hogy nem a leghálásabb területe a fotónak a természetfotózás, mert erre szokták azt mondani, hogy ja szép, de ilyet én is tudok. Aztán közben meg mennyi idő, türelem és mennyi elraktározott gesztus, amit adott pillanatban a valós történés előtt elő kell tudni hívni fejben, hogy mire tényleg megtörténik, amit várunk, mi már exponálásra készek legyünk. Szóval ennyi, ami nem semmi. Már ha ez természetfotó lenne. Hogy ez mozgás... hát, na az nem jön le nekem, mert valószínű élőben itt a jégen volt némi csetlés és botlás is, de a kép ezt számomra nem hordozza. Ezért a képre a három csillag mint természeti kép megvan, de a leckét nem oldja meg. (hegyi)
értékelés: