Feladatmegoldás

Csendélet váza (javított)

Én ezt a képet elemeztem, elmondtam, hogy mit gondolok róla, ennél sem tudok mást mondani. Lekerült a gumigyűrű, de engem ez kevésbé zavart, én arra sarkallnám Lacit, hogy dolgozzon, mutasson képeket, ne hagyja abba a csendélettel való foglalkozást. (hegyi)

Ahogy én látom, ez egy hosszabb expozíció lehet, valószínűleg szeles időben készült a kép, és némely ágak bemozdultak, és ettől izgalmas ez a meglátás. Jó a kompozíció, szép ez az árnyjáték, és végre nem valami túlmanipulált, túlképszerkesztett dolgot kapunk, hanem egy egyszerű fekete-fehér képet, egy árnyformát egy fáról, a fa ágairól, és egy környezeti helyzetről, amiben ez integet felénk. Én nagyon örülök neki, hogy Gime megtalálja az egyszerűségben is azt, ami számára fontos. Szépen van megcsinálva, szép, nyugalmas kompozíció, én örülök ennek a képnek. A Monokróm szín leckéhez azért nem tudom jól kötni, mert itt színről beszélünk, tehát az kevéssé megoldása ennek a leckének, hogy valamit fekete-fehérré redukálunk, mert az a redukció elektronikusan jön létre. Ahogy én látom ez egy fekete-fehér kép, és nem arról van szó, hogy hogyan találunk meg színpárhuzamokat, tónuspárhuzamokat a környezetünkben, vagy tárgyakban. Ezt pontosítsa Gime magában, hogy mit is jelent a monokróm szín: egy csokor vörös rózsát mondjuk a vérvörös naplementében, vagy a sárga avar leveleit a lebukó nap sárga fényénél, szóval sok mindent lehet erre párhuzamként hozni, de itt színekről beszélünk, ezt ne felejtsük el. (hegyi)
értékelés:

Ehalt olajfák rönkje

Aki ismeri Demeter munkásságát, az tudja, hogy van egy olyan képsora, ami 9 képből áll, és Nyomok címet viseli, és az út porában felsejlő emberi és ember által gyártott gépek, kerékpárok, kutyák, macskák nyomait mutatja. Erre egy nagyon jó párhuzamnak tartom ezt a képsort azért, mert az a kivágás, az a szemléletmód, amit Sándor itt mutat nagyon is hasonlatos ehhez a képsorhoz abban, hogy a semmiből, azokból a struktúrákból épül, azokban a struktúrákban mozog, ami mellett jószerivel elmegyünk. Itt van előttem egy asztallap, szép, fenyő deszka, nagyon szép erekkel, csomókkal, de a mindennapjaink része. Ugyanakkor ezek a metszetek olyanok, mintha idősíkokat metszenénk le. Ahhoz is hasonlíthatnám, mint amikor az orvostudományban, akár az emberi agyról, akár bármi más testrészről, szervről rétegeket metszenek le és nagyítanak ki, vagy rétegfelvételeket készítenek. Tehát ez az irány, miközben egy tárgyi valóságot mutat, egy fának a pusztulását, az elmúlását, mindeközben nagyon sok párhuzamot tudunk hozni. Lehet egy másik irány például egy légi felvétel iránya, amikor fentről látjuk az útkereszteződéseket, az autópályát, a forgalmat, szóval sok-sok irány elképzelhető, és ez az izgalmas ebben, ettől megunhatatlan, hogy beindítja az ember fantáziáját. Nyilvánvaló, hogy ehhez az is kell, hogy meg kell találni azt a formát, ami ezt a legképletesebben, legjobban képes illusztrálni, kifejezni. Ezért jó a fekete-fehér, ezért jók ezek a szürke tónusok, miközben aki látott már ilyen fát, nem kell ezért Olaszországig menni, mert ha akár a Duna mentén végigmegyünk, a partra sodort farönkök tudnak ilyen kiázott struktúrát mutatni. Ez megtalálható, aztán ki-ki saját maga dönti el azt, hogy a világítással, a képkivágással milyen irányba indul el. Sok mindent bele lehet ezekbe a formákba képzelni, ezért jó ez a felvetés, szerintem inspiratív a többieknek is, hogy keressük azokat a helyzeteket, amik a környezetünkben föllelhető. Mindezek mellett én az utolsó képre hívnám föl a figyelmet, ahol ott van a növény, ott van a kisvirágnak a levele, a kis fűszálak, és ezek adják a jövő irányát. Szépen lassan belesimulunk az elmúlással a természetbe, és helyet adunk valami újnak, valami másnak, és ez megint egy lírai megközelítés, egy lírai üzenet. Nagyon köszönöm, megvan a három csillag. (hegyi) értékelés:

Én és az ifjú ropilovag

Az ember nem is gondolná, mi mindenre jó a ropi.

Kriszta, úgy, de úgy szeretném, ha ez az egész alakos lecke meglenne, de most ez így nekem inkább valami játék, vicc, idétlenkedés, mint portré. A ropi alig látszik, a gesztus jó, de inkább belső használatra, mert a néző ilyenkor feszélyezve érzi magát, hogy belecsöppent valamibe, amit értenie kéne, de nem tud, ilyenkor szoktunk kényszeredetten mosolyogni, hogy aha, milyen frankó, közben belül meg nem értjük, mi miért történik akkor és ott, mert ez neked és a kisfiúnak szól, miközben te a kamerára figyelsz, azaz ránk, tehát mintha nekünk játszanál, nem egymásnak, és ettől lesz diszkomfort érzete a nézőnek. Ismétlést kérek, ropival, vagy anélkül. (hegyi)

Kinga

Az ötlet jó, és a megfigyelés is fontos, hiszen jellemző példája az utazásnak, amit látunk. Ismétlést fogok kérni, azt is megmondom, miért. Ki kell emelni az átlagosból ezt a történetet a személyes szférába, ehhez pedig óhatatlanul kell a kapcsolat a modellel. Nem kötelezően a szemkontaktusra gondolok, viszont úgy kellene a környezetet meghagyni, hogy közben maga a modell testtartása, a kellékek - bőrönd, kistáska, nájlonszatyor - utaljon arra, hogy ő most épp utazik, és még egy valami fontos lenne: az, hogy a nézőnek egyértelmű legyen, hogy ő most megy vagy jön. Más, amikor hazaérkezünk, hiszen abban van fáradtság, van öröm a viszontlátásban, van lemondás és búcsú az élményektől, míg az indulás izgalmas, feszült, fájdalmas is, de öröm is, kettős érzés, hiszen elmegyünk és ezért akár bűntudatunk is van, de vár a nyaralás, az élmény, és előre örülünk ennek, és még itthon, de már fél lábbal a vonaton vagy a repülőn vagyunk lelkileg, tehát ezek azok, amik mint történet egyedivé varázsolhatnak akármi jól ismert témát. (hegyi)

Évforduló

Kutyafülű Aladár, ez jutott eszembe, vidám kép, tetszik. A ferdeség jól egyberántja a tömegeket, jól mutat egy kapcsolatot is, akár - és itt most ellent fogok magamnak mondani kivételesen, de tudatosan - a barátságot is jól ábrázolja, hihető és nem túl édes, szóval hajrá! (hegyi)
értékelés:

A Márka

Az a helyzet, hogy nagyon izgalmas a felvetés, és majdnem sikerült is beledobni a darts-ot a tízes körbe, de még nem vagyunk készen. Ugyanis amit szerintem megláttál és felkeltette a figyelmed, az a csillag ágai és a tetőszerkezet merevítői közti játék, és ez így izgalmas is lenne, ha közelebb mégy és lejjebb guggolsz, hogy az és csak az legyen a képen. De így, hogy a motortető, az ablak, a reklámok és minden más is itt van, így most bizonytalan lesz ez a párhuzam, viszont önmagában a merci jelei nekem nem érdekesek, látni sok ilyet az utcán, tehát kell az a plusz, ami a háttérben történik, még akkor is, ha le kell mondani cserébe a veretes-kopottas alsó csillagról. Foglalkozz még ezzel, kérek ismétlést, mert a szeretet érződik, tehát légy szabad és merj szeretni egy öreg mercit, igazán, szívből, és akkor meglesz a kép is. (hegyi)

Éhesek

István, ez verbálfotónak sem elég. A kommentárokban beszélgettünk erről, ez nem esztétikus, és szerintem te pontosan tudod, hogy nem csak formailag és technikailag problémás, de tartalmilag is, ez nem csendélet, nem tárgyfotó, a vágyról semmit se mond, csak brahi szinten, tehát ez egy nem átgondolt kép. 2008-ban, amikor elkezdtél képeket küldeni, az elején jó irányba indultál, onnan kellene folytatni. (hegyi)

Kuszaság

A környezetemben találtam, nem színmódosított.

Olyan ez a kép, mint egy japán metszet, mint egy paraván, és nagyon jó, hogy nem elégedtél meg ezzel az iránnyal, hanem meghagytad a kép alját, mert az a pont az, ami miatt fotó és nem valami szépelgés. Elmenne csendéletnek is. Ritka eset, hogy külső térben ennyire koncentrált megfigyelés legyen, egyetlen dolog, hogy mintha hajszálnyira vagy nem középen álltál volna és skurcban torzítana, vagy el lenne fordulva picit, ezt érdemes lenne kimérni. Nagyon finom, nagyon jó hangulat, esztétikus, köszönöm! Ha ez megvan még, érdemes lenne kipróbálni, hogy mit ad ki, ha kap a kis növényke oldalról surlófénnyel egy lökést, hogy még jobban éljen, még hangsúlyosabb legyen, tehát még jobban leválasztani a háttérről. (hegyi)
értékelés:

Próba
Próba
Próba

A pécsi Szivárvány gyermekház Szivárvány Musical Stúdió próbájára sikerült bejutnom, ott készültek a felvételek, a Padlás c. musical próbáján.

Feri, ahogy írod, ez egy gyermekszínház. Nem értem, mi szükség van a lágyításra, a szépelgésre, erre a hatvanas éveket idéző manírra? A gyerek egyrészt nem igényli, még ha ez mondjuk egy nyugdíjas színkör előadás lenne, akkor oké, dolgozhat a hiúság és a szemérem, de itt ez oktalan, ráadásul ettől kiüresedik az egész és olyanná válik, mintha csak a burkolatot kapnánk, valami idegen, gyerekre kényszerített felnőttséget, kiveszik belőle a gyerek életteli gesztusa, modoros lesz, és ezt én kerülném. Az unatkozó táncdalfesztivált néző tini, a Domján Editet mímelő kamasz, és a semmibe néző fiatalember így most nekem nem adja ki a történetet, hogy vajon mi lehet az a darab, amihez ilyen pózok kellenek? (hegyi)

Próba
Próba
Próba

A pécsi Szivárvány gyermekház Szivárvány Musical Stúdió próbájára sikerült bejutnom, ott készültek a felvételek, a Padlás c. musical próbáján.

Két kép rendben, jól indul a ritmus, a rendezői figyelemből a darab felé, izgalmas út lehetne, de az utolsó kép a háromból kakukktojás, technikájában is és abban is, hogy nem értelmezhető, miért került ide, sőt, az sem, miért lett lefotózva. Ha van még a sorból, érdemes lenne végiggondolni, mi az az ív, amit kiad, és próbálni valami történetet összehozni, lehetőleg úgy, hogy közben nem váltogatjuk a technikát. (hegyi)

Álom

"Álom" c. lecke még nincs - de majd lesz...

Nem vagyok álomfejtő, sem analitikus, de nagyon érdekes az a világ, amit mutatsz, férfiálom, erotikus és szomorú is. Hisz kiterítenek úgyis, hiába minden, de mégis felébred a vágy és álmunkban kergetődzünk szénakazlak rejtekében, ahol ölve ölelve üvöltve szeretünk, akár utoljára, csak még egyszer, csak most még, amíg lehet, mert jön a fiatalabb, szebb és erősebb, mert elkerülhetetlen az összeütközés, a megmérettetés, de ölelni úgy senki se tud, ahogy az öreg bika, miközben az asszonyállat sem lesz fiatalabb, de álmunkban megtörténhet a csoda, vissza a Balaton partjára, vissza az időben, a kifehéredett haj újra gyászfekete sörényként lobog a szélben, nincs sörhasunk és feszesek a mellek is, az egyesülés utáni csönd a birtoklásé és nem az elmúlásé, nem a szomorúság üvölt, hanem a büszkeség, nem, még nem akarok felkelni, még hagyj aludni, álom, ne menj, ne, inkább átfordulok a másik oldalamra, büszkén hanyatt, hadd táncoljon a hasamon a napfény, nyújtózom, hisz enyém a világ, még akkor is, ha ez is csak egy álom, ha a reggel ördöge kíméletlenül rántja le a takarót, ha nincs is már mellettem az az álomlény, az, aki megigézett a szénakazlak titkos menedékében, ha nincs is határtalan és elfogyhatatlan erő már a testben, és nem nyitom ki a szemem, csiklandozzon csak a napfény, hisz visszajött, itt van újra, csak velem, és csókol mindenütt, és... és az óra másodszor is csönget, a takaró a földön, Bodri ébreszt, körbenyal, nincs ölelés, nincs hódítás, nincs bikaszarv, csak a hólyagunk feszít és nem a vágy. Hol a papucsom? (hegyi)
értékelés:

A szekszárd érzés (hármaskép)

Az első két kép nagyon tetszik, jó a ritmusa, a virág a korláton, mögötte mint egy furcsa sírhely egy pince vagy csatorna, nagy kontraszt, jó ritmika, a második kép átlós szerkezete, a virágsziget, a garázssor apa autójával, a család büszkeségével, háttérben a dombok és jó ellensúlyként a fa, tiszta kompozíciók, erősek. A harmadik kép nekem kilóg ebből, nincs benne az a tiszta rend, ami az első kettőt jellemzi, nincs más, mint primer utalás a szemétgyűjtőkkel, a lukas edénnyel, korláttal, de nem áll össze az a rend, ami az első kettőt jellemzi. Nekem az első kettő az az irány, amit keresnék Szekszárdban. (hegyi)
értékelés:

[jwplayer|config=16:9|file=/sites/default/files/12/01/jama_riport.mp4|image=/sites/default/files/12/01/jama_riport.jpg]

Nekrológ helyett Gyufa riportja - 2009 nyarán a Dörögdi Fesztiválon Jama bemutatót tartott nekünk munkáiból, és este beszélgettünk a rádióstúdiónkban. Nyugodj békében!

többszörös személyiség

Gime, nehéz helyzetbe hozol, ugyanis szívem szerint azt mondanám, mindenféle boncolgatás nélkül, hogy végre, de jó, hogy visszajöttél az utcáról, de jó, hogy elkezded az első leckéktől újra, hiszen ez lehet az alapok rendbetételének útja, hogy elkezdünk újra nekifutni a leckéknek, de minden örömöm mellett ott van az, és remélem nem tűnök telhetetlennek, hogy oké, de mi a francnak ez a túlmaszatoló technikai játék? Ez még mindig azt mutatja, hogy a néző és magad közé emelsz egy fátylakból épített labirintust, hogy a népmesei hoztam is ajándékot meg nem is élményt adod, mutatom magam, meg nem is, itt is vagyok, de nem is, őszinte vagyok, meg nem is. Hogy a többszörözés is szoftverjáték-e vagy nem, ezt nem tudom megmondani, de nagyon szívesen megnézném ezt a képet úgy, hogy nincs benne semmi brahi, semmi manipuláció. Ugyanis ez akár lehetne egy CD borító is, valami transzdancetucituci zenéhez, az értelmiségi disk jockey, vagy valami ilyesmi, rázza a fejét az ütemre... igenám, de akkor minek az ezüstlánc és minek a szemüveg? Nem tudom, érthető-e az az ellentmondás, ami így most kavarog a képen: félmeztelen vagyok, tehát őszinte, eszköztelen, nézek a kamerába, tehát nézhetsz te is, szemüvegem van, tehát enyhén szoció, miközben a szemüveg jó védőpajzs is, és a nyakamban a lánc, ami ezt az egészet áthúzza, még jó, hogy nem ujjnyi arany, és mindezt bemozgatom, rázom, hogy őrüljön meg a néző, hogy nem ám, ez csak vicc volt, figyiszt neked, dehogy mutatom meg magam, dehogy akarom, hogy megismerj, és erre rímel a szín, a tónustorzítás, hogy vagyok inkább kiöregedett popsztár, de a manírjaim nem adom, azokhoz ragaszkodom. Gime, tedd meg, hogy készítesz egy sallangmentes verziót is. (hegyi)