Feladatmegoldás

Kedves Feri, meg ne haragudj, de nekem ebből a sorból a második, és az utolsó kép, ami izgalmas, a többi inkább produkció, abban az értelemben, hogy mit tudsz kihozni ebből az optikából, de ha az egész sort veszem, akkor eluralkodik rajtam a tengeribetegség. Azért ez a két kép az, amit kiemelek, mert itt nem öncélú a térgörbítés, hanem kompozícióban és a tömeg elhelyezésében jól mért, egyensúlyozott és izgalmas, amit látok. ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érvényes egy ilyen halszemes sorozat, de ami a trükkje ennek, hogy könnyű kenyérnek tűnik, hiszen első blikkre izgalmasat ad, de igen könnyen elfárad az ember a nézésébe akkor, ha csak a hullámzás marad, és nincs, ami biztos pontot adjon. Ehhez hozzájárul az a szürkeség, amiben tartod ezt az egészet, szinte csak középtónusokat látunk, ami felveti bennem azt, hogy vajon elérheti-e a célját a képsor, ha a szürkeséget, a falanszter jelleget szürkeséggel ábrázoljuk. Olyan ez nekem, mintha nem bíznál a néződben eléggé, hogy szájbarágás nélkül is meg fog érteni téged. Megnézném ezt a sort úgy is, hogy nyersebb, kopogósabb, szebb tónusrendet mutatsz. (hegyi)
értékelés:

A kommentároknál sok mindent elmondtunk már, igyekszem összefoglalni. A csendélet a leckeleírásnál és az estiklopédiában is elég jól meghatározott dolog, egy viszonyrendszer, formailag és tartalmilag is. Valami viszonyul valamihez. Lehet kevés tárggyal is csendéletet csinálni, ha a tárgyak a környezethez adnak valami arányrendszert. Most kábeleket látunk egy nagyjából homogén háttér előtt, és arról kéne meggyőznie Istvánnak a kép által, hogy ezek a kábelek szépek, esztétikusak, vonzóak, érzelmesek, hogy valami módon a néző is azonosulhasson azzal az élménnyel, ami Istvánnak megvan a kábelekkel. Valószínű, hogy a csomagoló drót, a bekötési felirat ezt nehezíti, a formák összevisszasága pedig esztétikailag problémás. Azért javasoltam Istvánnak, hogy az első 3 leckével foglalkozzunk, mert jó lenne, ha abban az irányban mozdulna el, hogy ezt az esztétikai, formai szigort elsajátíthassa. Nem mondok mást, mint saját világából példát: az autó ha gondos tervezés gyümölcse, akkor logikusan van összerakva és akár még az utas számára nem látható dolgok is rendben, tehát esztétikai formában jelennek meg. A kábel így csak kábel, amit kivettem a fiókból, de a néző nem kap semmiféle többletet, sem az által hogy ezekből a formákból valamit a néző számára meglepőt vagy újszerűt állítsunk össze, sem abban, hogy közelebb jusson érzelmileg a kábelhez. Nem a tárgyiasság a megoldás, hiszen tárgyiasan akárki láthat ilyet a barkácsboltban, itt a lényeg az lenne, hogy a tárgyak elhelyezésével, megvilágításával és kompozíciójával új dolog jöjjön létre. (hegyi)

Végre valaki elkezd a csendélettel foglalkozni! Nagyon szép az, ahogy a fény rajzol a felületre, izgalmas áttűnéseket ad a váza is, láttam, hogy érkezett javítás a gumit illetően, bevallom, engem nagyon nem zavart, de akár kiretusálható is. Ami átgondolandó lenne, hogy valóban muszáj-e ennyire a szélre tolni a vázát, mert ott most nekem hiányzik oldalt a levegő, a tér, szorongató érzés, mintha belevágtunk volna a tárgy "aurájába". A másik kérdés a darálóé, lehet hogy érdemes lenne picit előrébb hozni, hogy kissé önállósulhasson, mert most erősen megbújik a váza mellett. Nem sokat, néhány milliméter is számíthat. Laci, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Azon kívül, hogy nem tudom, hogy kerültél oda, úgy értem, hogy mi a francnak kell oda fölmászni, de persze a fotós ilyen, én azt gondolom, hogy a kompozícióval itt azért van probléma. Most nem eldöntött, hogy mi az, ami téged izgat: a struktúrája a hídnak, a vaselemek, amik a szerkezetét létrehozzák, vagy pedig az a mese, hogy bemásztam a híd közepére, és lám-lám milyen jó a perspektívája. Ezt most kicsit öncélúnak tartom, mert nincs kitalálva a történet azon kívül, hogy milyen bátor, hogy oda bemászott. Igen, bátor, de akkor tessék ezt végigcsinálni, akkor lógassam a lábam a hídról, mutassam, hogy itt most mi történik, akkor jön egy személyes helyzet. Vagy tessék az egészet kompozícióban úgy szemlélni, hogy ezek struktúrák. Ez nem híd, hanem ezek vízszintesek, függőlegesek és átlós vonalak, és ebben tessék megtalálni azt a ritmust, ami ebben érdekel. Különben nem jön ez így jól ki. Ismétlés. (hegyi)

Az a helyzet, hogy én ezt a képet mintha már láttam volna valahol, de nem is ez a kérdés, hanem az, hogy miért és hogyan kerülnek ezek a tárgyak így össze, hogy mi abban a logika, hogy a hallal összerakom közösbe a poharat? Miért nem lehetett a poharat otthagyni a terítőn? Ha azt otthagyod, és töltesz bele egy kis vörösbort, akkor a vörösbor és ez a halfej és szelet nyersen izgalmas helyzetet hozna, lenne benne egy furcsa irány, ami egy furcsa lakoma, egy enyhén horrortörténet felé vivő izgalmas helyzetet hozhatna. Ez az egyik meglátásom, hogy én nem tettem volna a poharamat bele ide, mert ez olyan, mintha jönnének a vendégek, és előbb toppantak be, és jaj, gyorsan vigyük el innen az asztalról mindent, mert már ülnének le, és ne lássák, hogy még csak most tartok a halászlénél a fejnél. Nekem ez az érzésem így, hogy ez ilyen rendrakásos helyzet. Van még egy dolog: szépek ezek a fények, szép játékot hoznak, de mindenképpen jó lenne valamilyen derítést alkalmazni. Azt hiányolom, hogy a képnek a jobb oldalából nincsen visszaverve fény, ettől a halfejnek az a felülete, ami érdekes, izgalmas lenne, az sötétben marad, és ott elindul egy olyan árnyékforma, ami most nincs kiegyensúlyozva. Ettől most egy kicsit fáradt lesz az egész. Tessék ezt átgondolni, hogy mit jelent ez. A színrend megint kérdés, de ezt el tudom fogadni, hogy ebben a kékes-zöldes színben van tartva. Lehet, hogy én az ünnepre vittem volna a hangsúlyt, a vörösekre, az aranyokra, narancsokra, nyilvánvaló, hogy ezzel azt is elérem, hogy még szörnyetegebbé válik a halszelet, de ha már kitettem ide ezeket a nyers halakat, akkor tessék ezt fölvállalni, nem kell megijedni tőle. Biztos lesznek olyanok, akik ezen szörnyülködni fognak, hogy „jaj, de milyen gusztustalan, ezt én így nem akarom”, de szerintem ezt gyönyörűen be lehetne rendezni egy olyan csendéletté, ahol ezek a halszeletek a meghökkentés erejével, de ott vannak. A pohár borral, akár ezzel az aranytányérral, szép fényekkel ezt meg lehet táncoltatni, és utána ehhez még hozzá lehet tenni egy csokor lestyánt, vagy fokhagymát szárastól, vagy valami olyan dolgokkal körbe lehet ezt venni, hogy az egész elmozdulhat egy Arcimboldo-féle világ felé, vagy akár Rousseau felé, akkor az egésznek meglenne a szürrealitása. Szóval az irány nagyon jó, tetszik, de kellene ezzel még dolgozni. Visszaadom ezt most ismétlésre, tessék még ezen elgondolkodni, hogy mit tetszik ebből kihozni, kihámozni magának. Jó lenne, ha a saját melódat nagyobb időráfordítással és egy kis önkínzással elvinnéd ebbe az irányba, megérné, mert a gondolatfölvetés tetszik. Ismétlés. (hegyi)

1-es villamoson, Árpád híd és Lágymányosi híd között félúton.

Ahogy látom, téged izgat ez a közlekedési helyzet a tükröződésekkel, a fényekkel, a játékokkal, az előző, mozgásos leckédnél is egy közlekedési helyzetet kaptunk, ez még inkább arra sarkall engem, hogy azt mondjam, hogy jó a megfigyelés, kompozícióban nem ártana pontosítani, hogy mi az, ami engem itt izgat. Itt látunk egy réteget, ami a belső tér konkrétsága az ablakkerettel, aztán látjuk az ablakban a belső tér tükröződését, de mivel ez egy ablaküveg, át is látunk rajta, és látjuk ott a másik villamost, aminél már le- vagy fölszállnának a várakozók. Tehát időben és térben is több sík van jelen, ez nagyon jó megfigyelés, nagyon szeretném, ha ezt a maga konkrétságában vennéd, de a mesét kell elindítani, hogy mi a fontos, melyik kapcsolati rendszer az, ami téged izgat. A sapkás bácsival és a mellette álló nénivel indul el egy mesetörténet? Hogy ők utána elmennek egy kiskocsmába, és megisznak egy deci bort, vagy az izgat, hogy ők egyedül leszállnak, és mi vágja őket odalent? Magadnak kell ezeket a kérdéseket föltenni még akkor is, ha ezek nem valós történetek. Lehet, hogy ezek az emberek nem is ismerik egymást, elég nagy a valószínűsége, de ettől még a véletlen és a te kamerád közös helyre tudja őket szerkeszteni, és el tudsz velük játszani, mint szereplőkkel, mint egy bábfilmben, vagy mesefilmben. Én ebbe az irányba próbálnálak téged vinni, hogy hagyd, hogy az a mese benned elinduljon, és ezt a mesét fotózd meg. Az ötlet egy csillag, és várom az ismétlést. (hegyi)
értékelés:

Megemlíteném itt, hogy ez a kutya a világ egyik legcsendesebb és legnyugodtabb kutyája.

Jó a struktúra, jó a kép, jó a játék. Nagyon érdekes a megfigyelés. Én egy picit szűkre komponáltnak érzem ezt a dolgot, sajnálom azt, hogy a kutyának a lába lemaradt, ha egy kicsit tágabb kompozíciót hozol, akkor a mozgásnak nagyobb a szerepe, hogy ez a kutya berobban a képbe. De a megfigyelés tökéletes, ugyanis akármilyen szelíd is egy állat, akármennyire is házias, békés, nyugalmas személyiségjegyekkel rendelkezik, de a gazda ki tudja belőle hozni azokat az ősi ösztönöket, amik minden kutyában benne lakoznak. Ezt nagyon fontos tudomásul venni, hogy bizonyos szituációkban a legbékésebb állat is szokatlanul tud viselkedni. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezt azért fontos tudnunk, mert amikor kisgyerekkel hozunk össze kutyát, akkor a kisgyerek mozdulatait is félreértheti, és felkészületlenül érheti a gyereket, aztán ebből vannak a galibák. Ezt minden kutyásnak tudnám mondani, hogy jó lenne, hogyha ezt nem hagyná sose szem előtt, hogy őrizetlenül ne hagyjon kisgyereket a kutyával. Szóval jó az ötlet, tetszik a kép, én megadom rá a három csillagot, de jó lenne, ha az első három lecke folytatódna. (hegyi)
értékelés: