Szabó Magda Abigélje jut eszembe erről a képről, fene se tudja, miért, van a hangulatában valami szomorkás, lemondó, búcsúzás jellegű dolog, részben a szín miatt, részben amiatt, hogy oldalról, valami nem megfejthető helyre nézve mutatod magad, mint aki elfordult a világtól, a kamerától, az emberektől, de a természetben sem találja meg önmagát, azt is csak szemléli elbújva a fa mögött, mint egy nagy bocsánatkérés, mint egy ölbe ejtett kéz. Lehet, hogy indokolt az, ami miatt így mutatod magad, de lehet, hogy csak valami esztétikai megfelelési kényszer, hogy klasszikus értelemben véve szép és távolságtartó legyek. Téli tópart, kopasz fák, vízen úszó kacsák, szomorú asszony a parton, minden egy irányba mutat, egyedül a talpas cipő és a farmer lehet ebből kikacsintás, hogy ne vegyetek ám annyira komolyan, ez csak egy beállítás. Nem jutunk így közelebb hozzád, ha ekkora falat emelsz, mert a néző közhelygyűjteménynek élheti meg azt, ami egy képbe van most sűrítve, de hát akkor hol van Éva? (hegyi)
Egész alakos portré
Falanszter
Kedves Feri, meg ne haragudj, de nekem ebből a sorból a második, és az utolsó kép, ami izgalmas, a többi inkább produkció, abban az értelemben, hogy mit tudsz kihozni ebből az optikából, de ha az egész sort veszem, akkor eluralkodik rajtam a tengeribetegség. Azért ez a két kép az, amit kiemelek, mert itt nem öncélú a térgörbítés, hanem kompozícióban és a tömeg elhelyezésében jól mért, egyensúlyozott és izgalmas, amit látok. ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érvényes egy ilyen halszemes sorozat, de ami a trükkje ennek, hogy könnyű kenyérnek tűnik, hiszen első blikkre izgalmasat ad, de igen könnyen elfárad az ember a nézésébe akkor, ha csak a hullámzás marad, és nincs, ami biztos pontot adjon. Ehhez hozzájárul az a szürkeség, amiben tartod ezt az egészet, szinte csak középtónusokat látunk, ami felveti bennem azt, hogy vajon elérheti-e a célját a képsor, ha a szürkeséget, a falanszter jelleget szürkeséggel ábrázoljuk. Olyan ez nekem, mintha nem bíznál a néződben eléggé, hogy szájbarágás nélkül is meg fog érteni téged. Megnézném ezt a sort úgy is, hogy nyersebb, kopogósabb, szebb tónusrendet mutatsz. (hegyi)
értékelés:
Oktopus
Ennél a képnél az előző képedhez viszonyítva sokkal többet segítesz a néződnek ahhoz, hogy elinduljon azon az asszociációs úton, amin te végigmentél, mielőtt a gombot megnyomtad volna. A tárgy és annak árnyéka attól, hogy körülbelül hasonló tónusban van, egy új formát ad ki, és ez az új forma már más, több, mint kábel és árnyéka, ez már akár lehet polip is, pók is, kinek mi tetszik. A kérdés, kellenek-e a feliratok? Ha igen, akkor tessék beforgatni úgy, hogy olvasható legyen. A továbblépés irány az lehet, hogy elkezdesz mondjuk ennél a beállításnál hozzátenni más tárgyak árnyékát is, de mondjuk csak az árnyékot, belerajzolni ezzel ebbe a képbe, és így rendezni. (hegyi)
értékelés:
Kábel
A kommentároknál sok mindent elmondtunk már, igyekszem összefoglalni. A csendélet a leckeleírásnál és az estiklopédiában is elég jól meghatározott dolog, egy viszonyrendszer, formailag és tartalmilag is. Valami viszonyul valamihez. Lehet kevés tárggyal is csendéletet csinálni, ha a tárgyak a környezethez adnak valami arányrendszert. Most kábeleket látunk egy nagyjából homogén háttér előtt, és arról kéne meggyőznie Istvánnak a kép által, hogy ezek a kábelek szépek, esztétikusak, vonzóak, érzelmesek, hogy valami módon a néző is azonosulhasson azzal az élménnyel, ami Istvánnak megvan a kábelekkel. Valószínű, hogy a csomagoló drót, a bekötési felirat ezt nehezíti, a formák összevisszasága pedig esztétikailag problémás. Azért javasoltam Istvánnak, hogy az első 3 leckével foglalkozzunk, mert jó lenne, ha abban az irányban mozdulna el, hogy ezt az esztétikai, formai szigort elsajátíthassa. Nem mondok mást, mint saját világából példát: az autó ha gondos tervezés gyümölcse, akkor logikusan van összerakva és akár még az utas számára nem látható dolgok is rendben, tehát esztétikai formában jelennek meg. A kábel így csak kábel, amit kivettem a fiókból, de a néző nem kap semmiféle többletet, sem az által hogy ezekből a formákból valamit a néző számára meglepőt vagy újszerűt állítsunk össze, sem abban, hogy közelebb jusson érzelmileg a kábelhez. Nem a tárgyiasság a megoldás, hiszen tárgyiasan akárki láthat ilyet a barkácsboltban, itt a lényeg az lenne, hogy a tárgyak elhelyezésével, megvilágításával és kompozíciójával új dolog jöjjön létre. (hegyi)
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Meglepő, sőt, megkapó a kékes és a sárgás fények együttese, titokzatos és emiatt a néző szeretné megfejteni a rejtélyt, hogy mi történhet, mi lehet ott a sarokban. Ez a fő iránya a képnek, és ehhez képest kell minden mást szemlélnünk, tehát azt kell mérlegre tenni, mi az, ami ezt erősíti és mi az, ami elviheti a fókuszt. A kép határai kicsit lötyögősek, mert miközben a bal oldalon a szereplőnél szinte kényelmetlenül szűkre vágunk, felül a polcnál tágas tér van, ami persze utal a könyvek által a kedvenc zug élményére is, de a könyvek alatti fal üres, és ez az üresség túl nagy ahhoz, hogy ne szakadjon le a tömegről a polc formája. Aztán a zokni... én elhiszem, hogy természetes helyzetben kell a zokni, főleg télen, de így mint két nyuszifül, úgy formálódik a láb, és ez visszaránt a meséből a valóságba, hogy ma épp a szürke zokni volt soron, holnap talán a kék lesz. A figura elhelyezése attól válik kérdésessé nekem, hogy ha mondjuk egy díszpárnára ülsz, akkor esetleg csökkenteni lehet a fejed mögötti falrészt, és jobban összeáll a kompozíció. Szóval összességében az irány jó, tetszik a meglátás, nem sokat kéne rajta dolgozni, hogy tökéletes legyen, talán a szekrénykére valami lepel nem ártana, de a lényeg, hogy érdemes lenne még ezzel foglalkozni. Ez most két csillag és kérek ismétlést is. (hegyi)
értékelés:
Csendélet váza
Végre valaki elkezd a csendélettel foglalkozni! Nagyon szép az, ahogy a fény rajzol a felületre, izgalmas áttűnéseket ad a váza is, láttam, hogy érkezett javítás a gumit illetően, bevallom, engem nagyon nem zavart, de akár kiretusálható is. Ami átgondolandó lenne, hogy valóban muszáj-e ennyire a szélre tolni a vázát, mert ott most nekem hiányzik oldalt a levegő, a tér, szorongató érzés, mintha belevágtunk volna a tárgy "aurájába". A másik kérdés a darálóé, lehet hogy érdemes lenne picit előrébb hozni, hogy kissé önállósulhasson, mert most erősen megbújik a váza mellett. Nem sokat, néhány milliméter is számíthat. Laci, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:
Önportré arc nélkül
Volt egy Berecz Pista képünk, ami mindig eszembe jut erről a képről, hirtelen, amikor megláttam, azt hittem, hogy Pista viccelődik, ő valami egérrel játszott talán. De ez csak ennyi, hogy bennem felmerült ez a kép a múltból, viszont maga az ötlet tetszik. Én lehet, hogy örülnék neki, ha élesebb lenne, de azt mondom, hogy megvan a három csillag és a leckemegoldás is akkor, ha ebből kapok valami olyan verziót is, aminél az élességgel nincsenek ilyen problémák. Itt nem is az élesség a kérdés, hanem az, hogy bemozdult. Hogy a fej, vagy a kamera, azt nem tudom megmondani, de valami mintha elmozdult volna. Megérné a pontosabb kivitelezést ez a dolog, kicsit precízebben. De tetszik, és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:
Hídon
Azon kívül, hogy nem tudom, hogy kerültél oda, úgy értem, hogy mi a francnak kell oda fölmászni, de persze a fotós ilyen, én azt gondolom, hogy a kompozícióval itt azért van probléma. Most nem eldöntött, hogy mi az, ami téged izgat: a struktúrája a hídnak, a vaselemek, amik a szerkezetét létrehozzák, vagy pedig az a mese, hogy bemásztam a híd közepére, és lám-lám milyen jó a perspektívája. Ezt most kicsit öncélúnak tartom, mert nincs kitalálva a történet azon kívül, hogy milyen bátor, hogy oda bemászott. Igen, bátor, de akkor tessék ezt végigcsinálni, akkor lógassam a lábam a hídról, mutassam, hogy itt most mi történik, akkor jön egy személyes helyzet. Vagy tessék az egészet kompozícióban úgy szemlélni, hogy ezek struktúrák. Ez nem híd, hanem ezek vízszintesek, függőlegesek és átlós vonalak, és ebben tessék megtalálni azt a ritmust, ami ebben érdekel. Különben nem jön ez így jól ki. Ismétlés. (hegyi)
Maffia
Ha minden igaz, itt ugyan azt a cicát látjuk, aki a radiátornál vadászott. Nagyon szép, kedves és személyes ez a dolog, már ami a macskát illeti. Ami a hátteret illeti, az nekem zavaros. Nyilván nem olyan könnyű ezeket az állatokat rábírni a szereplésre, az nagyon jó, hogy ezeket a megfigyeléseket teszed, én ezt azért adom vissza ismétlésre ugyanúgy, mint a villamosos képedre, mert, ahogy az előző, macskás képeden ott volt egy sztori, ezt a sztorit kellene most is alkalmazni. Valami mesét indíts el, mesélj ezzel a cicával. Maffia biztos nagyon jó partnered lesz, ha hagyod, hogy megbarátkozzon a fényképezőgéppel, ez nem egy könnyű dolog, mert a macskák még érzékenyebbek, mint a kutyák a technikai eszközökre, nem az ő barátjuk, őket ez agresszióval, félelemmel tudja eltölteni, de a kedvedért lehet, hogy barátkozni fog ezzel. Akkor talán az élesség is helyre kerül, és a háttér kevésbé lesz zavaros. Szóval jó lenne, ha ez valahogy össze tudna állni kompozícióban is. Ismétlés. (hegyi)
Hal és pohár
Az a helyzet, hogy én ezt a képet mintha már láttam volna valahol, de nem is ez a kérdés, hanem az, hogy miért és hogyan kerülnek ezek a tárgyak így össze, hogy mi abban a logika, hogy a hallal összerakom közösbe a poharat? Miért nem lehetett a poharat otthagyni a terítőn? Ha azt otthagyod, és töltesz bele egy kis vörösbort, akkor a vörösbor és ez a halfej és szelet nyersen izgalmas helyzetet hozna, lenne benne egy furcsa irány, ami egy furcsa lakoma, egy enyhén horrortörténet felé vivő izgalmas helyzetet hozhatna. Ez az egyik meglátásom, hogy én nem tettem volna a poharamat bele ide, mert ez olyan, mintha jönnének a vendégek, és előbb toppantak be, és jaj, gyorsan vigyük el innen az asztalról mindent, mert már ülnének le, és ne lássák, hogy még csak most tartok a halászlénél a fejnél. Nekem ez az érzésem így, hogy ez ilyen rendrakásos helyzet. Van még egy dolog: szépek ezek a fények, szép játékot hoznak, de mindenképpen jó lenne valamilyen derítést alkalmazni. Azt hiányolom, hogy a képnek a jobb oldalából nincsen visszaverve fény, ettől a halfejnek az a felülete, ami érdekes, izgalmas lenne, az sötétben marad, és ott elindul egy olyan árnyékforma, ami most nincs kiegyensúlyozva. Ettől most egy kicsit fáradt lesz az egész. Tessék ezt átgondolni, hogy mit jelent ez. A színrend megint kérdés, de ezt el tudom fogadni, hogy ebben a kékes-zöldes színben van tartva. Lehet, hogy én az ünnepre vittem volna a hangsúlyt, a vörösekre, az aranyokra, narancsokra, nyilvánvaló, hogy ezzel azt is elérem, hogy még szörnyetegebbé válik a halszelet, de ha már kitettem ide ezeket a nyers halakat, akkor tessék ezt fölvállalni, nem kell megijedni tőle. Biztos lesznek olyanok, akik ezen szörnyülködni fognak, hogy „jaj, de milyen gusztustalan, ezt én így nem akarom”, de szerintem ezt gyönyörűen be lehetne rendezni egy olyan csendéletté, ahol ezek a halszeletek a meghökkentés erejével, de ott vannak. A pohár borral, akár ezzel az aranytányérral, szép fényekkel ezt meg lehet táncoltatni, és utána ehhez még hozzá lehet tenni egy csokor lestyánt, vagy fokhagymát szárastól, vagy valami olyan dolgokkal körbe lehet ezt venni, hogy az egész elmozdulhat egy Arcimboldo-féle világ felé, vagy akár Rousseau felé, akkor az egésznek meglenne a szürrealitása. Szóval az irány nagyon jó, tetszik, de kellene ezzel még dolgozni. Visszaadom ezt most ismétlésre, tessék még ezen elgondolkodni, hogy mit tetszik ebből kihozni, kihámozni magának. Jó lenne, ha a saját melódat nagyobb időráfordítással és egy kis önkínzással elvinnéd ebbe az irányba, megérné, mert a gondolatfölvetés tetszik. Ismétlés. (hegyi)
TENGERÉSZ LESZEK, HA NAGY LESZEK
Friss szendvics – Budapest, Közlekedési Múzeum, 2011.12.18.
Nagyon jó a ritmus, nagyon jók a képek, ez megint érdekes, hogy négy képet kapunk, és hozzám a harmadik áll a legközelebb, megint a hármas szám, a varázslatos hármas. Az első kép érdekes és izgalmas, legfőképp annak örülök, hogy ha jól látom, Sándor bátyámat is felfedezhetem ezen a képen, ez egy izgalmas felvezetése ennek a témának. A második kép nekem kilóg ebből a sorból, fontos tárgyi eszközöket ábrázol, de attól függetlenül, hogy van egy bemozdulás, én ezt még primérnek tartom. A harmadik kép az, ahol ténylegesen elindul az a mese, hogy Hahó Öcsi, ússzunk a tengeren a mi hajónkkal, és különböző viszontagságok érnek minket, viharba kerülünk és jön az ellenséges garmada. Ennek egy jó lezárása, mint egy győzelmi kép, hogy azért mégiscsak a vihart átélve partra fogunk tudni sodródni. Ebből a meséből a második kép nekem abszolút kiesik. Az első kép jó ritmus, mint felvezetés, de talán, ha a második kép nincs, akkor a három jobban összeállana. Én erre most azért adok kettő csillagot, mert valahogy ez a mese nekem most nagyon beindul a harmadik és negyedik képnél, és nem tudom, hogy ha kihagyjuk a második képet, akkor az első összerántja-e a sorozatot. (hegyi)
értékelés:
1-es villamoson
1-es villamoson, Árpád híd és Lágymányosi híd között félúton.
Ahogy látom, téged izgat ez a közlekedési helyzet a tükröződésekkel, a fényekkel, a játékokkal, az előző, mozgásos leckédnél is egy közlekedési helyzetet kaptunk, ez még inkább arra sarkall engem, hogy azt mondjam, hogy jó a megfigyelés, kompozícióban nem ártana pontosítani, hogy mi az, ami engem itt izgat. Itt látunk egy réteget, ami a belső tér konkrétsága az ablakkerettel, aztán látjuk az ablakban a belső tér tükröződését, de mivel ez egy ablaküveg, át is látunk rajta, és látjuk ott a másik villamost, aminél már le- vagy fölszállnának a várakozók. Tehát időben és térben is több sík van jelen, ez nagyon jó megfigyelés, nagyon szeretném, ha ezt a maga konkrétságában vennéd, de a mesét kell elindítani, hogy mi a fontos, melyik kapcsolati rendszer az, ami téged izgat. A sapkás bácsival és a mellette álló nénivel indul el egy mesetörténet? Hogy ők utána elmennek egy kiskocsmába, és megisznak egy deci bort, vagy az izgat, hogy ők egyedül leszállnak, és mi vágja őket odalent? Magadnak kell ezeket a kérdéseket föltenni még akkor is, ha ezek nem valós történetek. Lehet, hogy ezek az emberek nem is ismerik egymást, elég nagy a valószínűsége, de ettől még a véletlen és a te kamerád közös helyre tudja őket szerkeszteni, és el tudsz velük játszani, mint szereplőkkel, mint egy bábfilmben, vagy mesefilmben. Én ebbe az irányba próbálnálak téged vinni, hogy hagyd, hogy az a mese benned elinduljon, és ezt a mesét fotózd meg. Az ötlet egy csillag, és várom az ismétlést. (hegyi)
értékelés:
Anyukám
Nagyon érdekes ez a portré, ugyanis a kép beállítása egy kettős portrénak a térábrázolása. Kettős portrénál lehet ekkora teret hagyni. Itt egy személy szerepel. Ezt én üzenet-jellegűnek veszem, aztán majd Hajnalka legfeljebb megerősít vagy cáfol, hogy erről a képről valaki hiányzik. Erre utal nekem az a gesztus is, ahogy a főszereplőnk nem a kamerába figyel, hanem oldalra, ráadásul visszafelé, ha elfogadjuk azt az irányultságot, amire akár Stephen Hawkingnak a munkáiban is találunk utalást nem egyszer, hogy a valós idő egy időtengelyként képzelhető el, ami balról jobb fele működik, bal oldalon van a múlt, jobb oldalon van a jövő, és ezen a tengelyen mozgunk előrefelé. Ennél a képnél is ezt az időtengelyt megfigyelhetjük, ami azt jelenti, hogy ebben a fordításban a modellünk a múltba néz. Ő a jövőben vagy a jelenben van, és ehhez képest a múltat figyeli, és ott van egy hiány, ott van valaminek vagy valakinek a hiánya. Nekem erről szól ez a kép. Egyébként egy nagyon érzékeny megfigyelés, én legalábbis így tudom ezt dekódolni, számomra a képi elemek ezt az üzenetet hozzák. Az élességgel van kérdésem, ahogy látom, édesanyád hajánál van most az élesség, talán jó lett volna, ha a tekinteténél van, ott mintha már a mélységélességet elvesztettük volna. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, hogy te mozdultál el, vagy a kamerád, de mintha egy kicsit hanyatt mozdultál volna, és ettől bizonytalan az élesség. Ez most ennél a képnél kivételesen nem nagy baj, mert a portrénál volt egy olyan kor, amikor nagyon hosszú expozíciókat alkalmaztak, és ebben a korban nem volt ritka az egy-két perces exponálási idő sem. Ezt úgy oldották meg, hogy különböző állványzatokat alkalmaztak, és ezek tartották a modellnek a nyakát, a fejet is, a gép is állványon volt, amivel elérték azt, hogy nagy elmozdulások nem voltak, de azért mikro mozgások, izommozgások igen. Amikor megnézünk egy ilyen régi korokból megtalált portréképet, akkor attól olyan időtlen, olyan meseszerű, finom, puha, hogy ezek a mikro mozgások a redőket, a nagyon éles vonalakat kisimították. Tulajdonképpen retusálás helyett lehetett ezt alkalmazni, mert ebben az állapotban nem kellett utólag semmit manipulálni, mert megtette az idő. Itt jön a képbe az, hogy nagyon nem mindegy az exponálási idő, nem mindegy az, hogy mikor fényképezünk, mert ezek visszavihetnek minket korban, és erre látok jeleket ennél a képnél. Megvan a három csillag, és várom Hajnalka reakcióját. (hegyi)
értékelés:
Döme
Megemlíteném itt, hogy ez a kutya a világ egyik legcsendesebb és legnyugodtabb kutyája.
Jó a struktúra, jó a kép, jó a játék. Nagyon érdekes a megfigyelés. Én egy picit szűkre komponáltnak érzem ezt a dolgot, sajnálom azt, hogy a kutyának a lába lemaradt, ha egy kicsit tágabb kompozíciót hozol, akkor a mozgásnak nagyobb a szerepe, hogy ez a kutya berobban a képbe. De a megfigyelés tökéletes, ugyanis akármilyen szelíd is egy állat, akármennyire is házias, békés, nyugalmas személyiségjegyekkel rendelkezik, de a gazda ki tudja belőle hozni azokat az ősi ösztönöket, amik minden kutyában benne lakoznak. Ezt nagyon fontos tudomásul venni, hogy bizonyos szituációkban a legbékésebb állat is szokatlanul tud viselkedni. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezt azért fontos tudnunk, mert amikor kisgyerekkel hozunk össze kutyát, akkor a kisgyerek mozdulatait is félreértheti, és felkészületlenül érheti a gyereket, aztán ebből vannak a galibák. Ezt minden kutyásnak tudnám mondani, hogy jó lenne, hogyha ezt nem hagyná sose szem előtt, hogy őrizetlenül ne hagyjon kisgyereket a kutyával. Szóval jó az ötlet, tetszik a kép, én megadom rá a három csillagot, de jó lenne, ha az első három lecke folytatódna. (hegyi)
értékelés:
HÁROM VÁLTOZAT EGY MASSAFRAI TÉMÁRA
Mediterrán szendvics (2003-2012)
Szépek ezek a nyomatok, nekem olyan az egésznek a hatása ezzel a sok-sok szürkével, mintha egy nagyon furcsa inverz képet látnék, mintha egy filmnek a negatívját kapnám, miközben olyan is az egész, mint azok a szobák, amik a 70-es években az olcsóbb díszítési formákat jelentették, ezek a hengerezett szobafalak. Ilyen hatása van. Tudni kell ezekről a festészeti eljárásokról, hogy ez azért készült, mert anno a boldog békeidőkben a különböző textil tapétákkal, bársonnyal és brokáttal vonták be a falakat, aztán az anyagi szűkösség keretei miatt ezek kivesztek, eltűntek, néhol múzeumokban, nagypolgári házakban még most látható. Ez után jött az az időszak, amikor papírtapétákban vettük meg ezeket a mintákat, és azokat tettük a falra, és a kettő közötti időszak volt az, ami kreatív módon gumihengerrel hordta fel ezeket a mintákat, azt a hatást keltve, mintha textil lenne. Ilyen nyomat hatása van ennek a három képnek, olyan, mintha át lenne meszelve ezzel. Nagyon érdekes az a hatás, hogy közben a fő kompozíciós irány, a fő motívum megmarad, és mindig egy más felülnyomat kerül a képre. Olyan viszonyrendszert alakít ki, ami attól izgalmas, hogy tulajdonképpen a mozgás, a lendület kerül bele egy olyan képbe, ami egyébként egy nagyon statikus helyzet. Ha ezt megfigyeljük, akkor ez egy véleményalkotás is abban a tekintetben, hogy miképp szervülnek, épülnek be régi korok díszítései, művészete a mai világa, hogyan jönnek létre esetleg párhuzamok. A bicikli a biciklitárolóval egy nagyon is mai eszköz, legalábbis ebben a formában, miközben ez az ikon, amit a háttérben látunk lényegesen régebbi korból való. Aztán van egy keretjátéka ennek az egésznek, ami az ablak és az ablak rácsozata és a zsalugáterek. Ez megint egy olyan irány, ami a két kor közötti időszakot öleli föl. Érdekes a párhuzam a technikával, ami ez a tapétázós technika, azzal, hogy az is egy ilyen köztes helyzetet ábrázol. Ez a köztes állapot az, ami erősen jelen van ezen a képen. Nagyon érdekesek a színek, ezek a fáradt pasztellszínek nagyon furcsán kenik át ezt az egész szövetet. Egy másik hatás a szita technika. Nem tudom, hogy ki látott már ilyet, amikor a pólókra, és mindenféle tárgyakra, papírra is különböző nyomatokat visznek föl, akkor több szitalemez készül a színeknek megfelelően. Aki már látott ilyet, az pontosan el tudja maga elé képzelni, hogy ha ezek elmozdulnak, akkor érdekes játék jön létre. Ugyanezt tudom mondani a nyomdatechnikánál, hogy amikor a nyomólemezek elmozdulnak, próbanyomatoknál lehet ilyet látni, vagy amikor a nyomdász spórolni akar a papírral, és elkezd egymásra nyomatni rétegeket, és különböző színekkel megterheli a papírokat, utána már az egész átalakul, és egy új struktúrával egy új képzőművészeti alkotás is létrejön, még akkor is, ha ezek javarészt a szemeteskukában végzik. Érdemes gyárlátogatást tenni ilyen nyomdában, mert fantasztikus kavalkádban lesz része a rontott nyomatoknál. Nekem ezek a párhuzamok jutottak eszembe, tetszik a megoldás, megvan a három csillag. Én most szívesen megadnám a leckemegoldást is, nem azért, hogy erre már többet ne küldjön Sándor, de el kell ismernünk, hogy ha kreatív fotográfia, akkor ennek egyik iránya pontosan az, amit Sándor itt nagyon szépen bemutat nekünk. Az, amikor több képből, rétegekből összemásolódik bennünk egy emlék-lenyomat, és ebből utána egy új minőség áll elő, amikor az 1+1 nem 2-t eredményez, hanem 3-at, 4-et, vagy 5-öt is akár. Ezért fontos ez nekem. (hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…