Feladatmegoldás

Szabó Magda Abigélje jut eszembe erről a képről, fene se tudja, miért, van a hangulatában valami szomorkás, lemondó, búcsúzás jellegű dolog, részben a szín miatt, részben amiatt, hogy oldalról, valami nem megfejthető helyre nézve mutatod magad, mint aki elfordult a világtól, a kamerától, az emberektől, de a természetben sem találja meg önmagát, azt is csak szemléli elbújva a fa mögött, mint egy nagy bocsánatkérés, mint egy ölbe ejtett kéz. Lehet, hogy indokolt az, ami miatt így mutatod magad, de lehet, hogy csak valami esztétikai megfelelési kényszer, hogy klasszikus értelemben véve szép és távolságtartó legyek. Téli tópart, kopasz fák, vízen úszó kacsák, szomorú asszony a parton, minden egy irányba mutat, egyedül a talpas cipő és a farmer lehet ebből kikacsintás, hogy ne vegyetek ám annyira komolyan, ez csak egy beállítás. Nem jutunk így közelebb hozzád, ha ekkora falat emelsz, mert a néző közhelygyűjteménynek élheti meg azt, ami egy képbe van most sűrítve, de hát akkor hol van Éva? (hegyi)

Ennél a képnél az előző képedhez viszonyítva sokkal többet segítesz a néződnek ahhoz, hogy elinduljon azon az asszociációs úton, amin te végigmentél, mielőtt a gombot megnyomtad volna. A tárgy és annak árnyéka attól, hogy körülbelül hasonló tónusban van, egy új formát ad ki, és ez az új forma már más, több, mint kábel és árnyéka, ez már akár lehet polip is, pók is, kinek mi tetszik. A kérdés, kellenek-e a feliratok? Ha igen, akkor tessék beforgatni úgy, hogy olvasható legyen. A továbblépés irány az lehet, hogy elkezdesz mondjuk ennél a beállításnál hozzátenni más tárgyak árnyékát is, de mondjuk csak az árnyékot, belerajzolni ezzel ebbe a képbe, és így rendezni. (hegyi)
értékelés:

Meglepő, sőt, megkapó a kékes és a sárgás fények együttese, titokzatos és emiatt a néző szeretné megfejteni a rejtélyt, hogy mi történhet, mi lehet ott a sarokban. Ez a fő iránya a képnek, és ehhez képest kell minden mást szemlélnünk, tehát azt kell mérlegre tenni, mi az, ami ezt erősíti és mi az, ami elviheti a fókuszt. A kép határai kicsit lötyögősek, mert miközben a bal oldalon a szereplőnél szinte kényelmetlenül szűkre vágunk, felül a polcnál tágas tér van, ami persze utal a könyvek által a kedvenc zug élményére is, de a könyvek alatti fal üres, és ez az üresség túl nagy ahhoz, hogy ne szakadjon le a tömegről a polc formája. Aztán a zokni... én elhiszem, hogy természetes helyzetben kell a zokni, főleg télen, de így mint két nyuszifül, úgy formálódik a láb, és ez visszaránt a meséből a valóságba, hogy ma épp a szürke zokni volt soron, holnap talán a kék lesz. A figura elhelyezése attól válik kérdésessé nekem, hogy ha mondjuk egy díszpárnára ülsz, akkor esetleg csökkenteni lehet a fejed mögötti falrészt, és jobban összeáll a kompozíció. Szóval összességében az irány jó, tetszik a meglátás, nem sokat kéne rajta dolgozni, hogy tökéletes legyen, talán a szekrénykére valami lepel nem ártana, de a lényeg, hogy érdemes lenne még ezzel foglalkozni. Ez most két csillag és kérek ismétlést is. (hegyi)
értékelés:

Volt egy Berecz Pista képünk, ami mindig eszembe jut erről a képről, hirtelen, amikor megláttam, azt hittem, hogy Pista viccelődik, ő valami egérrel játszott talán. De ez csak ennyi, hogy bennem felmerült ez a kép a múltból, viszont maga az ötlet tetszik. Én lehet, hogy örülnék neki, ha élesebb lenne, de azt mondom, hogy megvan a három csillag és a leckemegoldás is akkor, ha ebből kapok valami olyan verziót is, aminél az élességgel nincsenek ilyen problémák. Itt nem is az élesség a kérdés, hanem az, hogy bemozdult. Hogy a fej, vagy a kamera, azt nem tudom megmondani, de valami mintha elmozdult volna. Megérné a pontosabb kivitelezést ez a dolog, kicsit precízebben. De tetszik, és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Ha minden igaz, itt ugyan azt a cicát látjuk, aki a radiátornál vadászott. Nagyon szép, kedves és személyes ez a dolog, már ami a macskát illeti. Ami a hátteret illeti, az nekem zavaros. Nyilván nem olyan könnyű ezeket az állatokat rábírni a szereplésre, az nagyon jó, hogy ezeket a megfigyeléseket teszed, én ezt azért adom vissza ismétlésre ugyanúgy, mint a villamosos képedre, mert, ahogy az előző, macskás képeden ott volt egy sztori, ezt a sztorit kellene most is alkalmazni. Valami mesét indíts el, mesélj ezzel a cicával. Maffia biztos nagyon jó partnered lesz, ha hagyod, hogy megbarátkozzon a fényképezőgéppel, ez nem egy könnyű dolog, mert a macskák még érzékenyebbek, mint a kutyák a technikai eszközökre, nem az ő barátjuk, őket ez agresszióval, félelemmel tudja eltölteni, de a kedvedért lehet, hogy barátkozni fog ezzel. Akkor talán az élesség is helyre kerül, és a háttér kevésbé lesz zavaros. Szóval jó lenne, ha ez valahogy össze tudna állni kompozícióban is. Ismétlés. (hegyi)

Friss szendvics – Budapest, Közlekedési Múzeum, 2011.12.18.

Nagyon jó a ritmus, nagyon jók a képek, ez megint érdekes, hogy négy képet kapunk, és hozzám a harmadik áll a legközelebb, megint a hármas szám, a varázslatos hármas. Az első kép érdekes és izgalmas, legfőképp annak örülök, hogy ha jól látom, Sándor bátyámat is felfedezhetem ezen a képen, ez egy izgalmas felvezetése ennek a témának. A második kép nekem kilóg ebből a sorból, fontos tárgyi eszközöket ábrázol, de attól függetlenül, hogy van egy bemozdulás, én ezt még primérnek tartom. A harmadik kép az, ahol ténylegesen elindul az a mese, hogy Hahó Öcsi, ússzunk a tengeren a mi hajónkkal, és különböző viszontagságok érnek minket, viharba kerülünk és jön az ellenséges garmada. Ennek egy jó lezárása, mint egy győzelmi kép, hogy azért mégiscsak a vihart átélve partra fogunk tudni sodródni. Ebből a meséből a második kép nekem abszolút kiesik. Az első kép jó ritmus, mint felvezetés, de talán, ha a második kép nincs, akkor a három jobban összeállana. Én erre most azért adok kettő csillagot, mert valahogy ez a mese nekem most nagyon beindul a harmadik és negyedik képnél, és nem tudom, hogy ha kihagyjuk a második képet, akkor az első összerántja-e a sorozatot. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes ez a portré, ugyanis a kép beállítása egy kettős portrénak a térábrázolása. Kettős portrénál lehet ekkora teret hagyni. Itt egy személy szerepel. Ezt én üzenet-jellegűnek veszem, aztán majd Hajnalka legfeljebb megerősít vagy cáfol, hogy erről a képről valaki hiányzik. Erre utal nekem az a gesztus is, ahogy a főszereplőnk nem a kamerába figyel, hanem oldalra, ráadásul visszafelé, ha elfogadjuk azt az irányultságot, amire akár Stephen Hawkingnak a munkáiban is találunk utalást nem egyszer, hogy a valós idő egy időtengelyként képzelhető el, ami balról jobb fele működik, bal oldalon van a múlt, jobb oldalon van a jövő, és ezen a tengelyen mozgunk előrefelé. Ennél a képnél is ezt az időtengelyt megfigyelhetjük, ami azt jelenti, hogy ebben a fordításban a modellünk a múltba néz. Ő a jövőben vagy a jelenben van, és ehhez képest a múltat figyeli, és ott van egy hiány, ott van valaminek vagy valakinek a hiánya. Nekem erről szól ez a kép. Egyébként egy nagyon érzékeny megfigyelés, én legalábbis így tudom ezt dekódolni, számomra a képi elemek ezt az üzenetet hozzák. Az élességgel van kérdésem, ahogy látom, édesanyád hajánál van most az élesség, talán jó lett volna, ha a tekinteténél van, ott mintha már a mélységélességet elvesztettük volna. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, hogy te mozdultál el, vagy a kamerád, de mintha egy kicsit hanyatt mozdultál volna, és ettől bizonytalan az élesség. Ez most ennél a képnél kivételesen nem nagy baj, mert a portrénál volt egy olyan kor, amikor nagyon hosszú expozíciókat alkalmaztak, és ebben a korban nem volt ritka az egy-két perces exponálási idő sem. Ezt úgy oldották meg, hogy különböző állványzatokat alkalmaztak, és ezek tartották a modellnek a nyakát, a fejet is, a gép is állványon volt, amivel elérték azt, hogy nagy elmozdulások nem voltak, de azért mikro mozgások, izommozgások igen. Amikor megnézünk egy ilyen régi korokból megtalált portréképet, akkor attól olyan időtlen, olyan meseszerű, finom, puha, hogy ezek a mikro mozgások a redőket, a nagyon éles vonalakat kisimították. Tulajdonképpen retusálás helyett lehetett ezt alkalmazni, mert ebben az állapotban nem kellett utólag semmit manipulálni, mert megtette az idő. Itt jön a képbe az, hogy nagyon nem mindegy az exponálási idő, nem mindegy az, hogy mikor fényképezünk, mert ezek visszavihetnek minket korban, és erre látok jeleket ennél a képnél. Megvan a három csillag, és várom Hajnalka reakcióját. (hegyi)
értékelés: