Feladatmegoldás

Érezzük azt, amikor kiszabadulnak a biciklisták, mint a cserebogarak az útra és közben nincs akkora edzettség, és belefáradnak a tekerésbe. Kicsit szétszórt a kép széle, de fontos, hogy a bogarak és biciklisták képet ez a fotó gerjesztette Zsoltban, ezért a két disznó mindenképp megvan. (szőke)
értékelés:

Ezzel nagyon sokat tipródtam. Próbáltam megágyazva, beágyazva, egymásra exponálva a kettőt, mindenfélét trükközni, aztán reggel a nap pont jól sütött be, és rájöttem, hogy Szőke úgyis látná, hogy csak dugdosom az ágyam előletek. Hát nem.

Pontos és célratörő a kép címe, ami többes számban íródott, sőt, benne van valami történetsejtetés is egy közös történetről és a szobabelsőben vannak olyan pici tárgyak, macik, kazettás rádiómagnó, ami egy létezésre, egy élethelyzetre, egy privát környezetre utalnak. A cím sejtet valamifajta drámát, vagy izgalmat, hiszen egy intim világ tárul elénk, egy belső, személyes, a külvilág számára nem mindig megközelíthető élettér, ezt sejteti a cím, és ha ezzel a céllal érkezik a néző a képhez és tudja a leckét, akkor fölvetődik a kérdés, hogy vajon a hibaisták számára jól ismert bélyegalbum, vagy fotóalbum közlési szintje megfelelő közlési forma-e önmagunkhoz képest egy személyes üzenet pontos kifejezéséhez. Másként mondva a kép címe elindít egy várakozást, a látvány ugyanakkor nem elég erőteljes, szégyenlős és bátortalan ahhoz, hogy a valódi térben megjelenő rekvizítumok igazi súlyt adjanak a leckének. Nem a képen jelenlévő tárgyakkal van baj, vagy a színekkel, hanem Gábor nem elég bátran nyúl a feladatkörhöz, hanem túl akar lenni egy feladaton. Tehát nem fotó szempontjából mondom, hogy jó lenne ismételni a feladatot, hanem azért, mert önmagához képest a feladatot, az önportré feladathoz képest prűd és átcsúszik a feladat nehézségein. Egy rendezett felületet látunk, ami által nem tudunk igazán közel kerülni a feladatból adódó lépcsőfokhoz, ezért erre nem adnék most disznót, kérném, hogy a feladat ismétlődjön. (szőke)

A kép egy abszurd és szürrelis de belsőépítészeti geget mutat, egy lábas fürdőkádat, amelynek az oldalát kivágták és kanapéként üzemel. A kép egésze valójában enteriőr, nem a házi feladat csendélet rovatába tartozik, enteriőrként meg nincs feladva ilyen lecke, szorgalmiként tudom értékelni a képet, és továbbra is azt mondanám, hogy beszéljetek a csendéletről, félreértések vannak. Ha viszont mint enteriőr szemlélem és mint szorgalmi, akkor nagy kérdés, hogy a fotós mit ad hozzá ahhoz a látványhoz, amit a belsőépítész, a dizájner megálmodott. Minden az, ami valójában a dizájner álma, víziója, a beállítás, a fények és a tárgyak rendje, tehát enteriőrként az emlékkép kategória ez a munka. Ilyenkor ha nem félünk, hogy a teremőr megver minket, akkor azért nem árt a fotósnak is hozzátenni valamit a látványhoz, egy csokor virágot odadobni, vagy egy embert beleültetni a kádba. (szőke)

A kép alapvető kérdése az, hogy két élőlényt látunk a képen, egy nagy fejet és egy nagy macskát. És hogy a két meghatározás a házimacska és a pedellus. A nagy fejről úgy tűnik, hogy egy női fej lehet, és mivel úgy tudjuk, hogy a pedellus nem nő, nem gondolhatjuk azt, hogy a pedellus lenne ez a fej. Látunk egy macskát, egy nagy dagadt macskát, az meg úgy néz ki, mint egy macska, gondolom ez lehet a házimacska. A kép absztrakcióját valószínűleg az jelentheti, hogy a női fej mivel nem lehet a pedellus, ő lehet a macska, és a macska mivel nem lehet női fej, mert szőrös, az lehet a pedellus. Amikor ilyen szintre érkezhettünk a képpel és megfejthettük a kódját, a másik örömteli dolog, hogy ebből a házi feladatból ebből nagyon pontos és konkrét üzeneteket látunk az alkotó estiskola-táborban való munkájából, nagyon sok olyan motívumot látunk itt fölsejleni a tábori munkából, ahol ő ott volt, jelen volt, abból építkezik a kép. Szinte a kép teljes egészére azt mondhatjuk, hogy előzményének kell tekinteni az estiskola-táborban Dörögdön készült képeit az alkotónak. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Nagyon szeretjük a képet, én is és a pedellus is, nagyon közel van hozzánk, hogy ezzel a világos arcfelülettel és a sötét hátterekkel jól dolgozik az alkotó. Sokadszor mondom el, hogy szerintem fontosak a képek címei, de az is fontos, hogy a nézőt segítsük abban, hogy a cím valahova egy összetettebb, még jobban érthető közelségbe vigyen be minket nézőket. Nem tudom, hogy mennyire érthető. Keresem, kapaszkodom, hogy mi köze a bánathoz ennek, itt, ahol a száj gesztusai, a mimika nem jelenik meg, fogalmam nincs, hogy mitől bánat, a fotós a bánatos, vagy mi történik. Az a helyzet, mint a többi verbálfotó esetén is, hogy itt az történik az alkotási folyamatban, hogy a fotós készít egy portrét a modellről, majd a portrét megnézi otthon és hoz neki egy érzést, hogy egy bánatos hangulatot vél felfedezni és ezért ezt adja neki címnek és innentől neki a kép a bánatról szól és nem pedig az történik, hogy ő a bánatról szeretne csinálni egy képet és eleve, amikor a kép elkészül, már bánatként készül el, mert akkor az az érzés rajta lenne a képen. Így a fotós asszociációja van a képhez fűzve és nem a kép hordozza magában a bánatot és a néző nem biztos, hogy a bánatra fog asszociálni, mert a cím utólag lett machinálva rá. Tudnod kell, hogy mire megy ki a fuvar még a kattintás előtt, sűrítsd össze ezt a gondolatot és ahhoz a stílus és a forma már hozzá rendeződik, rendelődik, szinte magától. Ez egy disznó, és nem azért, mert rossz a kép, hanem mert mellémegy a feladat megoldásának. (szőke)
értékelés: