Szakkör | Page 379 | Látszótér

untitled

Ha már cím nélkül, akkor legyen cím nélkül, bár szerintem lusta dolog ez a cím nélküliség, javarészt én nem tudom ezt elfogadni, valami csak eszedbe jut, úgyhogy majd ha eszedbe jutott, akkor szólj, és lecseréljük. Ami az egészet illeti: van valami nagyon érdekes ebben a kicsit fintorgó, szélbe tartott fejben, így, a háttérrel együtt, és érdekes, amit együtt kiad. Összehúzta a ritmikát az, hogy ebből a két képből csináltál most valamit, csak abban nem vagyok teljesen biztos, arról nem győztél meg, hogy ez így, és csak így készülhet el, márpedig ez dolga a fotósnak, hogy ne maradjon kétség a nézőben. Nagyon szorosnak érzem most ezt a vágást. Valamiért nagyon kitoltad magad a bal szélre, miközben maga a ház és a téma ezt nem indokolja. Ha a háznak a tömegét nézem, akkor lényegesen közelebb kerülhettél volna ehhez a dologhoz, most ez nekem olyan fura. Ismétlés. (hegyi)

Hitchcock

Az a baj, Viki, hogy elindítasz valami mondatot, de nem fejezed be, ráadásul rá is írsz a képre, amit nem értek, hogy miért, erre majd kérnék egy magyarázatot, mert ezt én nem javaslom, olyan érzést kelt bennem, mintha valami kompozíciós hibát akarnál elfeledtetni a szigorú szemű nézővel, és ezért vinnéd a tekintetét rá erre a feliratra. Tematikailag ezekkel a madarakkal nem indul el a történet, mert ezek szimplán gyönyörűek. Akkor már utalj inkább Csehovra, ha ezekről a sirályokról van szó, és ha mindenképpen valami utalást akarsz tenni. Én most nem vagyok ebben biztos, hogy ilyen szempontból ez érdekes. Illusztrációnak pedig abszolút tévút. Ha én vagyok egy illusztrátor, akkor azt mondom, hogy tessék visszamenni és keresni olyan madarakat, amik tényleg behozzák ezt, mert ez most inkább líra. Nem tudom, hogy láttad-e a Hitchcock filmet, mert ha igen, akkor tudod, hogy miről beszélek, hogy miért nem jó ez a megoldás. Lehet poénra venni, de akkor annak a poénnak is ülni kell, akkor valamit viccesre veszünk, megcsinálunk valami remake-t, és abból valami viccet hozunk ki, az szuper és járható út, de akkor a poént vegyük erősre. Itt most csak iránytévesztést érzek. (hegyi)

Fotográfus utánzás

kicsit giccs

norvég műbarik

Nem tudom, ez valamilyen mozgó célpontról lett tüzelve? Nem tudtál ott megállni? Ha igen, akkor oké, viszont ha közelebb tudtál volna menni, akkor a kompozícióval lehetett volna mit kezdeni, most fölraktad bal fölsőbe ezt az egészet, levignettáltad, igen, mondhatod, hogy mind a két barika ebbe az irányba megy, de ahhoz, hogy ez valódik giccs legyen, centrálisabbnak kellene lennie a kompozíciónak, ahhoz, hogy kreatív szempontból érdekes legyen, jobban ki kellene billenteni ebből a nyugalmi helyzetből. (hegyi)
értékelés:

Ha ezt vezeted, Te is mosolyogni fogsz

Nem könnyű eset a tárgyfotó, ennek a képnek kifejezetten jót tett az, hogy sikerült ezekkel a fényekkel egy olyan helyzetet létrehozni, amivel ténylegesen az elérhető vágy tárgyává tettük a modellt. Nagyon örülök, hogy megvan az a króm csík alul, hogy nem bukik be. Kicsit az egészen van egy fátyol, sajnálom, hogy a mély tónusokban nincsen feketénk, hogy nincsen meg az alja, mint ahogy egy kicsit érthetetlen számomra, hogy miért vittük el ebbe az egészen sárgás világba. Én ezt korrigáltam volna az utómunkában. A helyszín meg olyan, amilyen, nyilván azért ilyen nagyon szűk ez az ábrázolás, mert valószínű, hogy voltak más zavaró tényezők is a háttérben, nem csak ezek az oszlopok, úgyhogy ezt fogadjuk el olyannak, amilyen. Az irány nagyon jó, megvan a vágyfokozás, az álomvilág, ennek kifejezetten örülök. Az a baj, hogy viccre vetted egy kicsit a figurát, és ezzel, mint reklámfotó, lehet, hogy elveszítesz bizonyos közönségréteget. Ilyenkor szoktak ugye célcsoport vizsgálatokat tartani, hogy ki az a célcsoport, aki egy ilyen autót megvesz, hogy az mennyire vicces, hogy lehet-e ezzel egyáltalán viccelődni, miközben tényleg ilyen, de inkább a gyerekek számára mosolyog ez az autó, aztán a tervezők ezeket a borzalmas nagy légbeömlőket azért csinálják, hogy minél fenyegetőbb legyen az arc, amit az autó mutat. Most ezt sikerült átalakítanod, csak nem tudom, hogy ha én lennék a termékmenedzser, akkor ennek örülnék-e. Mindezzel együtt, ha az eddig beküldött reklám munkákat vesszük, akkor ez egy három csillagos kép, ha viszont a végeredményt veszem, akkor csak kettő, legfőképpen a színnel és a tónusrenddel való problémáim miatt. Maradjunk a kettőben, jó? (hegyi)
értékelés:

utazás, megérkezés

Éjfélkor Harstadban.

Egy repülőutat látunk, már fent vagyunk az égben, mindegy, hogy hogyan kerültünk oda, és repülünk, repülünk a végtelenbe, le se kell szállnunk, ez nekem egy kicsit érdekes, talán jobban lekerekíthetőek ennél a történetek, hogy fölszállás, leszállás is benne legyen. Ha már a repüléssel foglalkozunk, ahogy a rossz vicc mondja „gép még nem maradt fönt”, úgyhogy nekem ez itt nincs befejezve, miközben gyönyörűek ezek a tájképek. Nekem ez a havas hegycsúcsos dolog az, ami leginkább érdekes, ezek ilyen japán metszetekhez hasonló világok. Talán Hokusai-nak a munkájára tudnék utalni, ezek a színek miatt ilyen furák, jót tesz ez az egész most ennek a képsornak, hogy valószínűleg mobiltelefonnal készülhettek a felvételek. Ha választanom kell, akkor az első kettő közül választanám a másodikat, Viki, mert az elsővel túl sokat nem tudok kezdeni, ha már van egy második, ami lényegesen izgalmasabb struktúra. Ha ezt így elfogadod, akkor most van három képünk, nem nagyon értem, hogy hogy került oda az a motorcsónak, még akkor sem, ha ez éjfélkor történik. Amit írsz, az a fotós irányt mutatná, hogy „húha, éjfél van, és mekkora fény”, de valahogy ezt jó lett volna ábrázolni a képen, hadd ne én mondjak erre ötletet, hogy hogyan. (hegyi)
értékelés:

Meg kell zabálni!

Szeretném bebizonyítani, hogy a high-key nem kell, hogy boszorkányüldözés tárgya legyen, és azt is, hogy a high-key nem egyenlő a cukormázzal...

Olvastam a leiratot, hogy ez egy bizonyító erejű kép a high key technikát illetően, biztos van, akinek igen, azt el tudom fogadni, de szerintem zsákutca gyerekeknél használni ezt a technikát, ez egy olyan irány, ami tényleg a Mosolyalbum Fotószövetkezetnek a termékpalettáján lehet egy ilyen vonal, de én ezt, mint képzőművészeti irány, nem nagyon tartom erősnek. Azt is gondolom, hogy ha eltekintek attól, hogy itt most mi történt és mennyire vasaltad ki még a mimikai ráncokat is az arcról, mindehhez képest, az a tekintet, amit kapunk - bocsánatot kérek - rémisztő, ijesztő. Az a baj, hogy zavarba hozol, mint nézőt, mert van egy cukormázas porcelánvilág, és közben van egy nagyon konkrét és nagyon érdekesen vádló tekintet. Akkor ezzel nekem mit kellene kezdeni, ezt én most hova tegyem? A harmadik probléma pedig a kiságy. Nem vagyok benne biztos, hogy valóban ez egy olyan optimális helyzet, amit le kell fényképezni. Ebből is lehet mit továbblépni, és én ezt tartanám inkább annak az iránynak, ami vállalható, attól még, hogy ott van az a kiságy deszka, ezt lehet ábrázolni és kapaszkodhat bele a kisgyerek, ettől még az, hogy ő ezt éppen rágja, ez egy szükséges rossz. Ezen mi jól tudunk szórakozni, hogy milyen aranyos, mert nincs nekünk tétje, neki viszont igen, mert fáj a foga. Nem tudom, hogy érthető-e, hogy mi ezzel a bajom, hogy valami olyat ábrázolunk, ami a valóságban egészen mást jelent, mint amit mi most képileg létrehoztunk. A képaláírásra csak annyit, hogy a high key valóban nem azonos a cukormázzal, de az ilyetén használata a kép tárgya okán válik negédessé. (hegyi)

Korlátozott szabadság

Érdekes ez az irány ezzel a képpel, mert most két dolog vitatkozik bennem: az egyik a haj játéka a szélben, ami nagyon szép és izgalmas, a másik pedig az arc. Most lehet, hogy egy nagyon drasztikus dolgot mondok: ez a kép számomra akkor lenne érdekes, ha félbevágnánk az arcot az orrnál, és csak az arc egyik felét mutatnánk, és elvállalnánk azt, hogy minket itt a haj érdekelt. Titokzatosabb is lenne az egész, jót is tenne a képnek, mert azon kívül, hogy most részedről nem eldöntött, hogy mire figyeljek, mert a szemet nem vezeted, ettől a néződ is bizonytalan, de ez egy dolog. A másik dolog az, hogy annyi forma van bekapcsolva: a haj, az arc, a sál, a kis kabát, ezért nekem ez egy kicsit "zajos", miközben, ha megfigyeled, ebben a képben az egyediség és a megismételhetetlen az inkább a haj. Én arra tenném a voksomat, hogy érdemes lenne ezzel még dolgozni úgy, hogy ezt végiggondolod, mert a világítás kettéviszi a figyelmet a kompozícióban, egyrészt figyelnék az arcra, de ahhoz túl izgalmas az, ami a hajnál történik, miközben az arc gesztusai is jók. Ha én lennék te, akkor én ezt az arcot kettévágnám, a hajnál lényegesen nagyobb teret hagynék, és akkor valóban egy olyan kép jöhetne létre, ami a nézőnek is emlékezetes marad, és egyértelmű lesz számára, hogy miért. Azért mondtam neked néhány képpel ezelőtt, hogy jó lenne elgondolkodnod azon, hogy valóban a saját gyerekeidet akarod-e fotózni, mert jelen pillanatban úgy érzem, hogy befolyásol az apai büszkeség, az apai érzelem, az az attitűd, hogy a lányaidról van szó, ezért lényegesen kevésbé mersz kritikus, őszinte vagy keresetlen lenni a képeiden. Ezek fontosak lennének. Miközben gyönyörű a haj, szívem szerint én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Az előző verzió javított kiadása a PS táborban tanultak alapján.

Örülök neki, hogy Gáboron fogott a Photoshop tábor, és annak is, hogy ennek van egy kézzelfogható eredménye. Össze lehet hasonlítani a két sorozatot, és jót tett az utómunka ennek a képsornak. Az, hogy az utómunkával foglalkozott Gábor nekem mindenképpen egy csillagot pluszban megér, amellett, hogy mit fog a képsor jelenteni. Ami a képsort illeti, 9 képet kapunk, nekem ez egy kicsit billeg azért, mert vannak benne olyan képek, amik fontosak a történet szempontjából, vannak olyanok, amik nem, viszont a történetet nem érzem befejezettnek. Az első kép egy jó megfigyelés, olyan, mintha egy filmforgatáson lennénk, tehát nem is a szocreál itt az erős, hanem filmforgatásokon van az, hogy lényegesen kevesebb statisztával olcsóbban megoldják azt, hogy tömegnek nézzen ki a dolog, tehát a hátsó sorok üresek, és néha a kamera mozgása közben ez le tud bukni. Ezek a magyar szórakoztató játékfilmeknek szoktak a rendszeres hibái lenni, ez itt most nagyon erősen megvan az üres székekkel, de ez egy jó indítás, a helyszínt és a helyzetet is jól elmeséli. A következő kép a beszélgetéssel az asztalnál egy kötelező gyakorlat, nem nagyon egyedi, inkább töltelék, de elmegy. Majd itt van egy idős néni, aki figyeli a fiatal táncosokat, és azon kívül, hogy egy kicsit szűknek érzem a teret a hölgy mögött ez egy jó kép. A következő kép nagyon erős, a fogvájós figurával, ez az egyik legerősebb képe a sorozatnak. Utána kicsit visszaesünk, mert a kép, ahol ez a férfi mutat a kamera felé poén, de ezek nem olyan poénok, amikre az ember szívesen emlékszik. Én is voltam vidéki lagzikban, hát a messziről gyüttet, a gyüttment pesti csávót rendesen tudják alázni, és ezek a mosolyok, főleg a hölgynél létrejövő gesztus ezt valahol eszembe juttatja, szóval ezzel nem vagyok annyira kibékülve, de még ez is belefér a sorozatba. Aztán még lazább lesz a dolog, mert megint visszakapjuk a nénit, aki figyeli a táncosokat egy lényegesen kevésbé végiggondolt képnél. Ezt az ismétlést én már kihagynám, aztán jó a megfigyelés az idős bácsival a lambéria előtt, de nem értem, hogy miért dől a horizontunk, utána megint egy tágabb értelmezést kapunk, látjuk, hogy itt nagyjából viszonylag kevés táncos van, és kevés ember az, aki felvállalta ezt a testmozgást. Utána kapunk egy beszélgető párról egy képet a sütikkel, ez véletlenül elsült kép, nem tudom, hogy kik ők, nem értem, hogy miért ők a fontosak, ebben a képkivágásban ez értelmezhetetlen, viszont nincs befejezve a sorozat. Mi volt a vége? Mi történt még itt? Elmentünk az anyakönyvvezetőhöz az ezüstlakodalmunkra, és utána táncoltunk egy kicsit, ettünk is, talán ittunk is, és utána hogy volt? Ez nekem olyan, mintha közben elragadott volna a töltött paprika, és nem akartad volna utána fölvenni a gépet, nehogy összezsírozd a lencsét, van egy ilyen érzetem. A plusz egy csillag megvan, egyébként a sorozat egy csillagos most, tehát kettő csillagot adok. Érdemes lenne elgondolkozni azon, Gábor, hogy attól még, hogy egy ilyen szituációban az ember benne van, mennyire koncentrál a munkára, és mennyire csak arra figyel, és a fejében van-e valami koncepció, hogy mit keresek én itt, mit akarok én itt megmutatni, miért fontos ez számomra. Ezeket viszonylag rövid idő alatt kell eldönteni, de el kell dönteni ott a helyszínen. (hegyi)
értékelés:

Tengernyi gondolat III.

Nagyon jók a modelljeid, azzal nem tudok nagyon mit kezdeni, hogy most ennél a képnél miért innen fotóztál ahonnan. Nem eldöntött az, hogy ez egy teljesen oldalirányból készített portré akar lenni, vagy pedig egy olyan irányt kerestél, ami némi elforgatásból mutatja ezt a hölgyet. Én azt gondolom, hogy erre utal az is, hogy a haj hátrafésülődött a váll mögé, ez már eleve valamennyit nyit ezen a téren, elfordít a modellen, erre lehet, hogy érdemes lett volna még ráerősíteni, és talán a másik arcfélből is valamennyit adni. Ha az előretekintés lenne a fontos, és az, hogy ez egy teljesen oldalirányból készített profil legyen, akkor a másik oldali hajjal is valaminek kellett volna történni ahhoz, hogy az arcnak az éle a háttérrel egy jó ritmust tudjon adni. De ez a kisebbik problémám. A nagyobbik abban leledzik, hogy valamiért most a kép fölső részéhez hozzáadtál majdnem egy ujjnyit, ami viszont a kép aljából hiányzik. Ha még döntesz ezen a kamerán, akkor ez megoldódik, de akkor még erősebb lesz a fentről lefelé kommunikálás. A szemsík, ahonnan mi ezt az egészet nézzük így is feljebb van, mint a modell szemsíkja, tehát így is megvan egy leheletnyi ebből az alávetett helyzetből, de még egyszer mondom: nem nagyon tudom értelmezni a térelosztást a fej körül. Érdemes lenne azon gondolkodni (ez sokszor fordul elő hibaként), hogy a gyereket, a kiskutyát, az alacsonyabb embereket milyen magasságból fényképezünk. Erre azt tudom mondani, hogy ezt régen megoldotta a tüköraknás fényképezőgép, mert azt eleve lejjebb tettük, és ezért, ha megfigyelitek azokat a képeket, amiket ezekkel készítettünk, Rolleiflexszel vagy akár Hasselbladnak a tüköraknás verzióival, ez a probléma kevésbé van jelen. Személyesebbek is azok a képek, sokkal belsőségesebbek. Amióta a szemünkhöz emeljük a kamerát, azóta van ez problémaként, hogy függ a fotós magasságától az, hogy hova helyeződik ez a dolog. Én erre azt tudom mondani, hogy akkor roggyantani kell, nagyobb terpeszbe kell állni, szóval mindenképpen valamilyen megoldást kell keresni arra, hogy a szemmagasságunk ne vigyen túlságosan fölfelé minket. Kettő csillagot adok, de az irány tetszik, nagyon jó, hogy végre egyszerűsítünk. (hegyi)
értékelés:

Tengernyi gondolat II.

Nagyon örülök, hogy érződik a hatása annak, hogy beszélgetünk a képeidről, már végre nem a színezett fotókat kapjuk, de van egy kis problémám, mégpedig az, hogy megint mintha bátortalan lennél abban, hogy egy gondolati irányt végigvigyél addig a határig, ahol az érvényesülni tud. Tónusrendjében, kompozíciójában ennek az egész képnek van egy olyan hatása, ami egy kicsit szomorkás, visszafogott, egy kicsit érzelmesebb, de nem biztos, hogy minden tekintetben vidámnak mondható kép, miközben egy kicsattanó kis gerberát mutatsz itt nekünk. Ez a virág nekem behoz olyan gyerekkori élményeket is, amikkel emlékszem, hogy játszottak a lányok, hogy „szeret, nem szeret szívből igazán”, és tépkedték egyre vadabbul ezeket a virágszirmokat, hogy mi jön ki vajon a végeredménynek. Nyilván ez azért is lehet érdekes ennél a képnél, mert a szereplő is ebben a korban van nagyjából. Itt most ez egy tökéletes virág mindenféle sérülés vagy hiány nélkül, és ez az, ami nekem ezt az egészet valahol olyan furcsán oldja meg, mert hiányolom belőle azt, ami az esendősége a dolognak. A másik megjegyzésem: nem tudom, hogy ez a ruhához tartozhat-e, vagy mi ez a csillogó valami, ami a válltól a mellrészig húzódó ív, valami ott van, de nem tudom, hogy mi. Szóval, miközben a gesztus abszolút arról beszél, amit én itt üzenetként látnék, tehát a szereplő is ezt a virágot nézi, viszont ez most túl tökéletes a virág szempontjából. Annak örülök, hogy nem a szereplőn van az élesség, ezekkel mind egyetértek, talán a rendezői jobb profil a fülnél és a járomívnél egy kicsit sok fényt kapott, abból, ha visszavennénk, már koncentráltabb lenne az üzenet. Azért tartom fontosnak ezt elmondani, mert a világítással lehet nyitni és csukni a téren, azon a képtéren, amit kijelölünk magunknak. Most itt, miközben a kommunikációnak koncentráltan a virág és a szereplő arca, szeme és tekintete között kellene mozognia, ezzel, hogy kinyitottuk mind a két irányba a képet, mert a másik vállnál is egy lényegesen világosabb fényfolt van, ezért az az erő tud gyengülni, amit ez a kép képviselhetne. (hegyi)
értékelés:

Találóskérdes: Mit kell látnom a kézitükör tükörképében ahhoz, hogy a kamera magát lássa a kézitükör tükörképének a tükörképében, ha a kamera látja magát közvetlenül az egyik tükörben tükröződni? (Nekem kb másfél óra volt rájönnöm, pedig valójában nagyon egyszerű.)

Köszöntünk, Szilárd, a Látszótéren. Az elemzések egy picit elmaradtak, úgyhogy ebből adódik az, hogy talán már jobban ismerhetjük egymást és többet tudhatunk egymásról azóta, amióta a képet beküldted - igyekszem, hogy a képről beszéljek, hogy arról mondjam el a véleményemet, és ne arról a mögöttes információhalmazról, ami a beszélgetéseink alatt már megismerhetővé vált. Az első lecke első beküldése az mindig bemutatkozás is, legyen szó akár az első, akár a második, vagy a harmadik leckéről. Ezekre az az igaz, főképp akkor, amikor megérkezünk az oldalra, hogy letesszük a névjegyünket, az ujjlenyomatunkat a társaság előtt, és a jelenlétünket igazoljuk, és erre ez a kép tökéletesen alkalmas. Ami a leiratban szerepel, az szintén egy jellemző irányvonal, hiszen egy kvízkérdést találhatunk a kép alatt, bevallom neked férfiasan, hogy én ezt a kérdést, ahogy most leírtad, nem tudom megfejteni. Ezért ezzel a kérdéssel színesítjük a képi információt, de maradjunk a képnél. Az elején rögtön leszögezem, hogy megvan a három csillag és megvan a leckemegoldás is. Trükkös a kép, érdekesen van osztva a tér. Van egy olyan árnyalata az egésznek, ami ettől a sárgától olyan furcsává válik, ahogy látom itt a falak, a függöny, és minden egyéb is sárga, tehát ez is adja ezt a színvilágot, de mégis talán valami minimális korrekciót érdemes lett volna véghezvinni azért, hogy ebbe a rendszerbe értelmezhetőbbé váljon a test felülete. Értem én, hogy a reflexek miatt maga a testszín is festődik, de azért mégis talán határozottabban megmarad a saját színrendszerében, mint amit most a képen látunk. A másik, amit hozzátennék, hogy a képi megoldáshoz képest maga a kompozíció az, ami az egész kép igazságát hivatott szolgálni, ehhez képest talán maga a trükk, a geg most elvitte a figyelmedet, mert vannak olyan képi elemek, amik nem eléggé határozottan vannak jelen. Én csak egyetlen indokot tudnék erre felhozni: valószínű, hogy azért, hogy ne bukjon le a kvízkérdésedre a válasz, hogy ne legyen olyan egyszerű megadni a választ. Utalnék itt a fölső részére a képnek, ahol a tükröknek a határa, a tükröknek a kép területre való belépés-kilépési pontjai bizonytalanok nekem. Az a tükörfelület, amin tulajdonképpen látszol, annak a felső fele épp csak kicsit benyúlik a képbe. Ha kompozícióban nézem, és nem a trükköt veszem, akkor azt mondom, hogy ezt érdemes lett volna vágni. Még egy valami: nyilván meghatározza a kompozíció határait, hogy milyen távolságról tudsz fényképezni, mégis annyira határozott a képnek a nagyjából 1/3-ad 2/3-ad részén lévő osztás, hogy számomra akkor is működne a kép, ha egy négyzetes kompozícióban csak azt a képfelületet kapnánk, amin te is rajta vagy, és magát a kamerát nem. Azért mondom ezt, mert a tükör és a tükörben tükröződő fényképezőgép már elég sok mindent elmond, ez önmagában is egy jó játék. Várjuk a folytatást. Ha van még gondolat erre a leckére, azt szívesen vesszük, ismételni bármikor lehet. (hegyi)
értékelés:

Elfeledve

Ez az egyik legizgalmasabb kép, amit az utóbbi időkben kaptunk. Valahogy ez az egész ezzel a víz felszínén úszó pöszmöszökkel, a háttérrel, a rozsdaszínekkel, ezekkel a csövekkel, lyukakkal valami olyan élményt ad, ami nagyon lefojtott, visszafojtott helyzet, és tényleg nagyon különleges hangulat ahhoz, ami akár lehetne egy film is. Ritka eset az, hogy ilyen kevés eszközzel dolgozó képnél ennyire koncentráltan jöjjön egy érzés, egy érzet, egy hangulat. Tónusban maradnak a színeid, nem ugrik ki semmi túl erősen, mély és koncentrált színvilág, könnyed rtimusokkal. Én örülök neki, hogy ezt láthatjuk. (hegyi)
értékelés:

Érzelem vörösben

Furcsa, mert olyan, mintha ragaszkodnál ehhez az egész glamouros őrülethez. Boris Vallejo-t tudom neked mondani párhuzamként, ő az IPM-nek volt a „házi szerzője”, gondolom örült az IPM neki, hogy összeszedte a képeit, aztán nem tudom, hogy fizettek-e rendesen neki jogdíjat, mindenesetre az a világ jön itt le. Na de hát Vallejo egy airbrush művész volt, ezt nem árt tudni. Itt most valami hasonlatos dolgot látunk, csak tessék megnézni azt, hogy mi történik a háttér és a modell viszonylatában. Egy gyönyörűen túljátszott helyzetet kapunk a modellel, csillog a bőr és minden oké, nagyon szép a textil, bár a háton nem teljesen korrektül van elhelyezve a ruha, de ez kis hiba, és közben be van állítva egy ajtóba. Én se tudnám ezt jobban megcsinálni, ha nekem kellene egy ilyen boltíves műterméskő falat felépítenem. Ez a kettő itt nekem nem nagyon jön össze, ez a háttér és a modell viszonylatáról szól. Ami a modellt illeti, nagyon szép, nagyon izgalmas, nagyon szépek a vonalai, nagyon kecses, mindazonáltal azt hadd tegyem hozzá, hogy ebben a formában a két kezével nem biztos, hogy valamit tudunk kezdeni, de kicsi esélyét látom annak, hogy ebbe ne manipuláltál volna valamit bele, ami a modellt illeti, és ettől az egész olyan puhácska lett. Ami pedig a vágyat illeti, ez olyan vágyacska, erre komoly tétekkel nem mernék fogadni, hogy itt a vágy be is fog teljesülni. Eljátszott a dolog, csináljunk olyat, mintha vágynék rád, te pedig csinálj úgy, mintha kacérkodnál, csak ez a „csinálj úgy” most lejön az egészről. Talán a gesztusok nem elég természetesek, talán a beállítás sem elég természetes, lehet, hogy túl sok időt fordítottál ennek a beállításnak a megtervezésére, és a modelled már belemerevedett ebbe a pózba. Lehet, hogy túl sok gondot fordítottál a hajra, nem tudom, valahogy az egész nekem olyan iskolás. Biztos vagyok benne, hogy sok olyan fotós van, aki megnyalná a tíz ujját, ha technikailag ezeket kivitelezhetné, amit meg tudsz csinálni, Attila, de nálad nem is a technikán érzem a fő kérdéseket, hanem az ízlésnél és az esztétikánál. Ott kellene valahogy részben visszafogni magad, amikor édesítesz, részben pedig felfokozni azokat az érzelmeket, amik egyébként minden emberben ott vannak, nem kellene félned attól, hogy drámaibb színezeteket is be tudj vinni a képeidbe, még akár a vágyba is. A vágy sosem egyértelmű ügy, kicsit foglalkozz azzal, hogy mit jelent számodra a vágy, és akkor ez a lecke is meglesz. Ismétlés. (hegyi)