Önportré repetám! A tekintet lehet kicsit szigorú, de nem rémisztgetés céljából.

Érdekes ez a kép, mert nekem most két dolog jut eszembe: vagy még szűkebbre vágnám fent, ahhoz, hogy még inkább a tekintetre tudjunk koncentrálni, vagy meghagynám az egészet abban a formában, ahogy van, a fejtetővel együtt, de akkor nyilvánvaló, a nyaknál is egy kicsit többet kellene adni. Most a kettő között vagyunk, miközben ez egy nagyon erős kép. Ennél a képnél jót tett az, hogy a középtónusokat elvetted, azért nem mondanám azt, hogy ez egy high key, de abba az irányba mozdul. Arra figyeljünk oda, hogy ezzel most az is létrejött, hogy kifehéredett a füled, miközben bent kellene tartani a néző tekintetét az arcon belül, a szemednél, szádnál, orrodnál, tehát valamennyit vissza kellene venni tónusban a fülednél. (hegyi)
értékelés:    

Az első lecke, az Eső után című kép szorgalmis lecke, most a második lecke egy nagyon jó és erős ritmus. Ahogy látom, itt egy fotó trükkről van szó, hogy a lambériába belekomponáltuk saját magunkat. Ettől az egésznek olyan érzete van, mintha egy esőáztatta vizes ablak lenne, mintha e mögül lenne ez a fotó elkészítve. Nagyon érdekes ez a párhuzam, ami létrejön ezáltal. Jó a portré, megvan a három csillag. Talán a kép felső részéből egy fél ujjnyit lehetne vágni, kevésbé lötyögne akkor ott fönt, ennyit tudok ehhez hozzáfűzni. A leckemegoldás is megvan, és kérném az első és a harmadik leckére is a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:    

Ilyenkor minden csendes...

Kedves Dóra, visszaadom én ezt a képet, azért, mert sokmindent kifejez a szem, de ebben a képkivágatban ez túl tolakodó, miközben bemondásra hiszem el, hogy itt a csendről van szó, és nem másról. Ami a képen kívül, exponáláson kívül történik, ha nem kerül a képre, akkor a néződnek nem fog élményként megjelenni, és ebben a tekintetben a szem túl tág értelmezési kör. Tehát én ezt, mint leckemegoldás, nem tudom elképzelni, ha mind fotográfiát nézem, nem látom az okát ennek a nagyon közeli felvételnek, hogy mit akarunk ezzel jelképezni. Tónusban az egész olyan fura, úgyhogy ez most nekem nem jön be. (hegyi)

Felhúzlak!

Jó a megfigyelés, én talán kicsit előrébb másztam volna ezzel a kamerával, hogy ne takarjon ennyit ez a kő az elején abból a férfiból, aki kapaszkodik a másik kezébe, de az ötlet abszolút rendben van. A kivitelezésre most csak annyit tudok mondani, hogy ezeket az effekteket ne nagyon használjuk. A valóság nem ilyen. Én elhiszem, hogy számodra is a legfontosabb a két kéz, amivel egymásba belekapaszkodnak az emberek, de gondold annyira a néződet szemfülesnek, hogy ő ezt észre fogja venni magától is, anélkül, hogy ezzel a szelektív életlenítéssel, kilágyítással ezt az egészet szájba rágod. Ez nem jó, ettől lesz amatőr az egész, miközben az ötlet jó. Viszont a levágott testrészek annyira nem jók, még azt inkább el tudom fogadni, hogy az egyik figurát takarja a kő, mert ő leesett a sziklán, és onnan próbálják visszahúzni, de hát a másik embernek nem ártana, ha meglennének a lábai, akkor az erőfeszítésből többet kapnánk. Eközben a kép teteje pedig abszolút nem fontos ehhez az egészhez, ott elviszed a figyelmet, tehát a kép kivágatával nem tudok egyetérteni, és ezzel az effekttel sem. Úgyhogy az ötlet jó, de visszaadom ismétlésre, de ne tessék elfelejteni, hogy ezt meg kéne csinálni, ne dobjuk félre, mint nem sikerült dolgot, hanem ismételjünk. Nagyon fontos lenne, hogy amikor azt mondom, hogy ismétlést kérek, akkor azok meg is történjenek. (hegyi)

Elvileg tél van.

Kedves Éva, az a helyzet, hogy ez egy nagyon jó kép lenne, ha nem dőlne. Ez most az óramutató járásával megegyező irányban egy kicsit el van fordulva, vagy a perspektíva lett egy kicsit döntött géptartással leképezve, mindenesetre valamitől az egész kicsit hanyattdőlős. Erre kellene egy kicsit odafigyelni, hogy amikor ilyen kevés a felismerhető képelem a képen, és ezek ilyen határozott formát hoznak, akkor ennek meg kell találni azt a módját, hogy precíz legyen a gép beállítása. Egyébként az ötlet tetszik, egy dolgot nem nagyon értek, hogy miért álló ez a kép. Ha ezt a ritmust veszem, akkor az lenne nekem az evidens, hogy akár ebben a beállításban, a kép felső részét másfél ujjnyival levágnám, nem sokkal a zászlótartó rúd fölött, és nekem hiányzik akár jobbról, akár balról lényeges mennyiségű tér. Azért mondom ezt, mert ez a kép akkor működik, ha kibillented a központos szerkesztésből. Egy másik irány, ha ezt a nagyon feszes ügyet akarod hozni, akkor meg kell próbálni a négyzetes kompozíciót, azzal talán dinamikusabbá tehető ez a dolog. Ez egy egy csillagos kép a pontatlanság miatt, ami a gépnek a tartását illeti, másrészt a kompozíciós kérdés miatt valahogy ez a ritmus most nem áll nekem össze, nem tud érvényesülni. (hegyi)
értékelés:

Kedves Mariann, az a helyzet ezzel a képpel, hogy kicsit fádok, fáradtak a színei, másrészt szép szorgosan körbevágtad, mintha egy albumba akarnád berakni, ahova nem férne el ennél tágabb kompozícióban. Mindent levágtál róla, ezért az egésznek a levegősségét szorítottad határok közé, nincsenek rajta nagy gesztusok, nagy ecsetmozgások, hanem nagyon feszült, nagyon szoros ez a kép így. Azt is mondhatom, hogy azzal próbáltál dinamikát hozni ebbe a helyzetbe, hogy ezt a nagyon szoros képhatárt használtad, miközben maga a téma nem elég izgalmas formailag sem, színében sem. Szerintem bármilyen más vízparti helyzetben elkészíthető egy ilyen kép, a víz, a tükröződés meg a túlpart, de az nem árt, ha tudjuk, hogy ilyet egy nap kb. 26 ezret készítenek a fotósok, és valahogy ebből a tömegből ki kell tűnni, és nem elég az, hogy ez a vágással tűnik ki, hanem a témával kell, a helyszín, a pillanat megválasztásával. A természetfotósok nem véletlenül töltenek napokat a lessátrakban kényelmetlen körülmények között, nem csak azért, hogy megnézzék azt, hogy a kismadár hogyan kelti ki a fiókáit, hanem hogy a megfelelő világítási helyzetet megtapasztalják, és ehhez még akár fényképezőgép sem kell, elég a türelem, és az, hogy egy kiránduláson leverjük a mi kis sátrunkat valahol, és figyeljük, hogy melyik időpont a legizgalmasabb fénytanilag. Ha sorrendet tudnék mondani, az ilyen természetfotóknak az első az, hogy kiválasztjuk a helyszínt, ami formailag izgalmas: olyan fákat, bokrokat, ritmusokat tartalmaz, ami magát a kompozíciót dinamikussá teszi, majd megkeressük világításban azt az időpontot, amikor ezt lefotózzuk. Ezután várunk hosszú, néma lesben, hogy valami izgalmas dolog még történjen, hogy egy vadkacsa csapat húzzon el a vízen, hogy valami pontos ritmust be tudjunk kapcsolni. Én ezt most visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Ausztria vízesés Muggendorf mellett közvetlen.

Nagyon jó tanulmány, István, nagyon örülök, hogy ezzel elkezdtél foglalkozni, hogy hogyan lehet a vizet jól ábrázolni, és a mi a különbség a hosszú és a rövid expozíció között, hogy hogyan lehet festeni ezzel a felülettel. Nekem ebből a képsorból a harmadik kép az, ami a leginkább közel álló megoldás. Itt is érdemes lenne a tónusokkal játszani, hogy kicsit harsányabb, keményebb, dinamikusabb legyen a tónusrend. Ha, mint történetet nézem, akkor azt mondom, hogy nekem hiányzik az eleje és a vége ennek a sztorinak. Valahonnan el kellene jussunk valahová. Nem azt mondom, hogy ezen a folyón kell végigmenni, de érzelmileg, gondolatilag jó, ha valahol elkezdjük és befejezzük ezt. A másik dolog az, hogy egy ilyen képsornál nem árt, ha abba is dinamikát viszünk, hogy mi közeli, mi távoli, főképp, ha vízről akarunk beszélni. Tehát ez, mint tanulmány, oké, az irány jó, és én kérném, hogy ha arra jársz, akkor ezt ismételd meg ennek értelmében, mert fontos ezt gyakorolni. (hegyi)