Érdekes, ahogy eltűnik a képről a főszereplő, és csak két csíkot hagy maga után. Valószínű, hogy ez a helyzet valóban egy jelentős történet, és itt nagy sebességgel közlekedő járművekről beszélünk. Hangulatképnek ez tökéletes, a mozgást is viszonylag jól megmutatja. Erre fel kellene készülnöd, valami kis állványt magaddal vinni, mert az, hogy minden mozog, az ellene dolgozik a kép ritmusának. A háttérnek, az alakoknak nem lenne szabad ennyit mozogniuk, jó lett volna, ha felteszed valami állványra a géped, akkor tudna ez igazán jól működni. (hegyi)
értékelés:

84 év.

Nagyon érdekes ez a megfogalmazás, amit Gábor mutat, mert abszolút ráismerek Gábor dilemmáira, legfőképp arra a belső küzdelemre, amit Gábor lefolytat magában annak érdekében, hogy a saját alkotói eszköztárán nyisson, és megpróbálja azt, hogy milyen az, ha ferde a horizont, mi van akkor, ha dekomponálok, és hogyan tudom ezeket az eszközöket használni. Én örülök annak, hogy ez most létrejött, hogy elindult ez a munka, nagyon szeretném biztatni Gábort, hogy csak így tovább, tessék nyugodtan a saját határainkat feszegetni, mert szerintem az egyik értelme az ilyen fotós beszélgetésnek az lehet, hogy az ember a saját dolgait megmérheti és keresheti azokat a feladatokat és felületeket, amiket még nem próbált ki. Az egy másik kérdés, hogy ellenfényben most ez a figura mennyire tud megélni, jó az a ritmus, ami nekem a tükröződéssel megtörténik, tetszik az, hogy ebbe a szobabelsőbe, bár benézhetnénk és leltározhatnánk, de nem tesszük. Erre az eseményre egy női táska utal, hogy itt nem egy magányos helyzetről van szó, egyébként nagyon visszafogott, nem egy kukkoló helyzet, amit Gábor megtalált. Ezt is külön köszönöm. Az egy másik kérdés, hogy mennyire használta ki Gábor annak a lehetőségét, amit ez a kompozíció adhat, talán még egy kicsit jobban lehetne bújni a szekrény mögé, akkor még inkább feszültséggel teli lehetne a kompozíció. Mi van akkor, ha elkezdem ezt az egészet másképp értelmezni, és akár maga a tükröződés is sok mindent elmondhat a főszereplő nélkül. De hát én azt szeretném, ha ezeket az utakat Gábor saját maga járná be, és ezekre a kérdésekre saját maga keresné a válaszokat. Én örülök ennek a képnek, nekem ez egy három csillagos kép. A leckemegoldáshoz pedig még kérnék Gábortól ötleteket. (hegyi)
értékelés:

Egyszerű kép, de közel állok hozzá. Azért nincs elforgatva, mert így fotóztam, és szerintem így nagyobb hatást ér el. Szeretem néha más szögből nézni a világot.

Az ötlet rendben van, tetszik az a ritmus, amit megfigyeltél a fával, ez a rezgés, ez a hullámzó világ, de valami a realitásból nekem hiányzik. A partból egy kicsi, vagy valami, ami a vízen úszik, tehát valamivel én visszahoznám a valóságot, mert önmagában ez ebben a formában nekem nem hordozza azt a dinamikát, amit egyébként el lehetne érni ezzel a képpel. Lehet, hogy az időjárás ennyire szomorú volt, amennyire itt a képen látjuk, de azért ezt utómunkával valamennyire helyre lehet billenteni, mert ez a szürkés-barnás árnyalat, amit kapunk elég saras hangulatot kelt, ez nem biztos, hogy előnye ennek a képnek. (hegyi)
értékelés:

A 2012-es Tilos Maratonon is képviseltette magát a Látszótér, Babos Anita és Ocztos István a gyerekekkel foglalkozott, két csapattal főztünk lecsót és báránypörköltet, amivel a jelek szerint a legeredményesebb napot tudhatjuk magunkénak az adománygyűjtést illetően. Jóska, a rádiónk főnöke ezen a napon töltötte be 47. évét, amit a csapat hatékony konspirációt követően ünnepelt vele, a meglepetés orosz nyelvű köszöntőn kívül került torta, sütemény, juharfa, és ki tudja még mi mennyi ajándék az asztalra. Nagy köszönet mindenkinek, aki részt vett a munkálatokban, aki eljött és erősítette a Látszóteret, nem utolsó sorban Bagi Tamásnak és Piller Gergőnek a lecsós csapat, Szőke Andrásnak és Pápai Zoénak a bárányos csapat vezetéséért, Anitának és Istvánnak a gyerekprogramokért. Jövőre veletek ugyanitt, hajrá Tilos, hajrá Látszótér!

Ez egy nagyon izgalmas dolog, nagyon finom és nagyon jó ritmus az, amit Attila meglátott, amivel ő itt dolgozik. Ha nem lenne a kukát húzó ember, akkor ez a kép sokkal kevésbé lenne izgalmas. Az útról annyit levágnék, ami az útburkolati jelek után van, azzal zárnám az egészet, és akkor még feszesebb lenne, mint ahogy valószínűsítem, hogy a kép két oldalánál is legalább a kép bal oldalán, az ereszcsatorna melletti részt én már nem hagynám benne. De ennyi csak, ez egy teljesen rendben lévő megfigyelés, megvan a három csillag és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Egészen fantasztikus ez a kép, nagyon erősen megmozgatja az érzelmeket, nem a fantáziát. Hogy ez a várakozás milyen jelzéssel bír, vagy mi volt ennek a konkrét helyzetnek a racionalitása, most nem kell firtassuk, mert Tamás egészen határozott jelekkel teszi egyértelművé azt, hogy itt nem egy szociografikus megközelítést kapunk. Fantasztikusan jól osztod a teret, Tamás, azáltal, hogy a kis mikulás kerti törpe is ott van, meg itt van ez a virág is, aminek a levelein átjön a fény, ez is nagyon szép ritmust hoz, de mindez egy becsukott tónusrenddel működik, nagyon harsány, nagyon erős színekkel. Mégis mindez olyan szinten visszafogott, lefojtott érzelmekről beszél, amik pontosan emiatt válnak egyedivé és megismételhetetlenné, és nagyon jellemzővé Tamásra. Elkezdhetnénk boncolgatni, hogy ez most valószínűleg a virágbolt, ahol egy kerekesszékes odagördült az ablakhoz, és onnan néz ki a tájba, én azt gondolom, ha ez lett volna a megfejtés lényege, akkor Tamás egy más tónusrendben dolgozza fel a történetet, és akkor elkezdhetünk erről ilyeténképpen mesélni. Most ez a mese Tamásról szól, és akiben ez rezonanciát ver, arról a nézőről. Itt most mellékes az, hogy a kerekesszékesnek milyen élményei vannak, vagy milyen nem, hogy ez kerekesszék-e a valóságban, mert ez is nagyon rajzosan van csak ábrázolva, aki akarja, hiheti ezt egy kávéházi berendezésnek is, tökéletesen mindegy a szónak abban az értelmében, hogy nem a felszíni érzelmeket kapargatja Tamás. Azt gondolom, hogy ez a kép az egyik legerősebb képe a Látszótérnek, nagyon köszönöm. Arra szeretném bátorítani Tamást, hogy ennél lejjebb ne adja akkor, amikor érzelmekkel dolgozik. Megszenvedi ezt az ember, az biztos, sok energia, amíg az ember odáig eljut, hogy ezeket az érzelmeket kimondja, ugyanakkor ha van értelme a képzőművészetnek a képmutogatásnak, akkor ez lehet az, hogy ezeket az érzelmeket fel tudd hozni. (hegyi)
értékelés:    

Érdekes az, ahogy ezt az egészet ritmusban létrehoztad, mert nagyon finom az asztalterítő és a csésze ritmus, nagyon jól találtad meg azt, hogy erre a kis könyvre rátetted ezt, a virággal is létrehoztál egy párhuzamot, ez önmagában is nagyon finom. Az is izgalmas, hogy ez a szék, bár formailag szintén egy lágyabb forma, de a tónusrend miatt mégis egy határozottabb, férfiasabb ügy, és nagyon jó, ahogy ez a kettő összejön. Talán a kép aljából egy leheletnyit vágnék, mert ott nekem az kifut, de egyébként az ötlet és a ritmus jó. Meglepő, mert nem egy szokványos megközelítés, az biztos. Én ezért megadom rá a három csillagot. Azt fontos észrevennünk, hogy a környezetünkben vannak olyan helyzetek, amik kínálják magukat, de ezeket meg is kell tudni csinálni, és nem elég megtalálni ezeket, hanem meg kell találni a formát, a helyszínt, azt hogy hova tesszük a gépet, hogy odatesszük-e a kisvirágot, vagy sem, vagy hova tesszük ezt a csészét, úgyhogy ez egy izgalmas helyzet lett. (hegyi)
értékelés: