A vízszintesekről és a függőlegesekről már volt szó, ezt eléggé kiveséztük a kommentárokban, akár ennél, akár az előző verziónál, ennek ellenére a képnek a kérdései nem elsősorban abban mutatkoznak meg, hogy ez vízszintes vagy függőleges, hanem abban, hogy eldöntötte-e az alkotó biztonsággal, hogy mit szeretne az exponálás pillanatában, vagy pedig készült egy kép és utólag ez, mint döntés megszületett, hogy akkor egy viszonylag nyugalmas centrális kompozícióval ezt a térosztást fogom megmutatni. Azért kérdezem ezt, mert vannak ennek a gondolatnak ellentmondó részek a képen. Egyrészt a barnított világ. Ha van borzalom, akkor ez az, ezt már sokszor elmondtam, én kitartó vagyok, nekem erőmből futja, úgyhogy el fogom egy jó párszor mondani, remélem, hogy hatásos, szóval ez a giccs netovábbja, úgyhogy próbáljuk majd ezt a képet elképzelni fekete-fehérben, mert akkor fogja azt a ritmust hozni, amit akarunk. Ezzel már eleve gyengítünk az üzeneten, érzelgősek vagyunk, tehát valahova a múltba akarunk visszatenni valamit, ami nem oda való. Pontosabban azzal én egyet tudok érteni, hogy valamit a múlthoz akarunk kötni, de akkor ezt kompozíciós és történetmesélős eszközökkel próbáljuk megtenni, ne azzal, hogy behúzunk egy ilyen lapot, hogy jól bebarnítom az egészet, és olyan lesz, mintha nagyanyám kredencében találtam volna. A másik kérdés az, hogy ha a konstrukcióval akarok foglalkozni, akkor mi a szerepe a mélységélességnek? Ugyanis ennél a képnél akkor van igazunk - amennyiben ezt egy konstruktivista megoldásnak gondoljuk -, hogy ha kivasaljuk kétdimenziósra. De akkor az orrom hegyétől a másik partig élesnek kell lennie. Most, ha megkérdezem, hogy hol az élesség, akkor bizony elég nehéz lenne megmondani, hogy melyik kis fényfodron, de hogy a túlsó oldalon nincs, az biztos. Van egy harmadik része is a dolognak, hogy vajon segíti-e ezt a fajta konstrukciót az, hogy a képnek a jobb oldalán van egy enyhe vignettálás. Valószínű az lehet a magyarázat, hogy a közelben valami olyan objektum lehetett, ami beárnyékolt, mindenesetre, elgondolkodtató, hogy vajon ez a felület alkalmas-e erre. Itt most elmondtam három olyan dolgot – a színezést, a mélységélességet és a fényrendet -, ami ellentmond annak, amit most ez a dolog kompozícióban képvisel. Ezt a döntést neked exponálás előtt kell meghozni, utólag ezen nehéz segíteni, főleg az élességen. El tudok képzelni másik irányt is, hogy ez egy érzelmes megközelítés, erre utalna a barnítás is, és itt nem a konstrukció a lényeg. Igen ám, de akkor mi? Ahhoz ez túlságosan szegényes, hogy elinduljon egy történet. Akkor határozottabban kell használni a mélységélességet, akkor meg kell várni, amíg valaki bemászik a képbe a másik oldalon, vagy valami történik a vízen, szóval valami eseményt meg kell ahhoz várni, hogy az a történet utána már elinduljon a néző fejében is. Akkor nem kötelezően kell ennek az eseménynek a középpontba kerülnie, ha például egy kajakos elúszik a vízen, nem kötelezően kell középpontban maradnia, még élesnek sem fontos lennie, el tudom képzelni, hogy az csak illusztratív elem, de mégis valami akkor történik. Tehát két irány lehetséges, itt most közte vagyunk, ezért gondolom azt, hogy készült egy kép, és utólag lett ezen gondolkodva, hogy mit lehet vele kezdeni, mert azt jól érezte Feri, hogy kidobni kár, de hát ott kellett volna ezt megcsinálni a parton. Visszaadom ismétlésre, és nem elég az, hogy ezt most Photoshopban még egy kicsit gyötörjük, hanem tessék odamenni és elgondolkodni, hogy mit akartam csinálni, és megoldani azt a problémát ott fotográfiailag. Ismétlés. (hegyi)

Autók közt nőttem fel, ez egy életforma.

Azt nem teljesen tudom, hogy hogyan készült ez a kép, remélem te készítetted, és nem valaki más, ez egy fontos dolog, hogy azé a kép, aki megműveli, vagyis aki az exponáló gombot lenyomja. Jó ez a ferdeség, amit vissza is húzol azáltal, hogy rádőlsz az autóra. Lehet, hogy egy leheletnyi a fejből jót tett volna azért, mert most a tekintet van a képhatáron. Nem muszáj a teljes fejedet ábrázolni, ezzel egyetértek, és egy laza, kedves mozdulatot látok, úgyhogy megvan a három csillag, csak arra figyelj oda, hogy ha vágunk, akkor a szemöldök fölött egy kicsi helyet hagyni kell. Megvan a leckemegoldás, látom erősíted a csajos-autós csapatot. Megjegyzés: aki (ki)ismer, tudja, hogy az első három lecke első beküldésére általában megvan a három csillag, hiszen bemutatkozás, tehát ezért elfogadóbb vagyok, viszont azért az jó, ha van kritika, akkor kapunk javítást, változtatást, újragondolást is. (hegyi)
értékelés:    

Érdemes kiélvezni a pillanatokat, főleg ebben a gyönyörű időben.

Nagyon finom, nagyon jó az a pasztelles tónus, amit az arcod kapott attól a fényvisszaverődéstől, ami gondolom, hogy valami környezetben lévő tárgyról, vagy egy másik személyről, vagy egy asztalról visszaverődött rád. Ez nagyon jót tett. A válladnál lévő kiégett rész nehezíti azt, hogy az ember a szemedre koncentráljon, erre érdemes odafigyelni, hogy az ember mindig a legvilágosabb rész felé keresi a fókuszt, a mondanivalót, a középpontját a képnek, még akkor is, ha nem fizikailag van az középpontba helyezve, tehát elviszi a tekintetet a világosabb. Most abban a tónusrendben, amiben dolgozol, a képnek a bal fölső része lényegesen világosabb, mint a többi rész, tehát ez majd a későbbiekben megfigyelés tárgya lehet. Megvan a három csillag és a leckemegoldás, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon örülök annak, hogy a kép azt bizonyítja, hogy ha van tétje a dolognak, akkor Viki nagyon is koncentrált munkát tud beküldeni. Az meglep, hogy nem nagyon szóltatok hozzá, nem tudom, hogy ez minek köszönhető, a megilletődöttségnek, vagy minek, de nagyon izgalmas ez az egész. Olyan, mintha teljesen más anyagból , akár fémből lenne ez a kis virág, nagyon izgalmas. Az benne a jó, hogy kapcsolódik Demeter világához, úgy, hogy mégsem demeteres. Pontosan az a lényege, ami a tiszteletadásnak az egyik iránya lehet, hogy intuitív kapcsolódást keresünk valakinek a munkájához, itt ez nagyon jól létrejön, megvan a három csillag, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Egy régebbi képem újragondolva.

Ezektől a fényjátékoktól ez a váza nekem olyan, mintha Öveges professzor műhelyében lennénk. Persze ez vicc, de van ebben valami ilyen 60-as, 70-es évek érzet. Egy nagyon izgalmas játékot indít el Feri, de annyit hozzátennék, hogy ha oldalról irányítottan ezekre a virágroncsokra erősebb fényt adtál volna, akár úgy, hogy hosszabb expozícióval egy nagyon koncentrált fényű lámpával megvilágítod, akkor talán még izgalmasabb lenne a dolog, hogy nem csak a fényhatáron belül látnánk a formákat, hanem azon kívül is. Maga az ötlet nagyon tetszik, végre valami olyat kezdesz el, Feri, amiben nem akarsz megfelelni, hanem a saját érzésedet, a saját gondolatodat hozod. Én ennek nagyon örülök. Ez három csillagos kép, és szeretném, ha ezzel a játékkal még foglalkoznál, látod, itt van egy olyan nyitott ajtó, ami abszolút neked való, szerintem ez izgalmas lehet. (hegyi)
értékelés:

Sarlósfecske bébi - kiesett a fészekből, most én nevelem. Tőlem függ az élete. Most még óvom, szeretgetem, de lassan el kell engednem.

Mondom az elején azt, amit én javítandónak érzek: ez a képkivágat, most ezt szűknek érzem. Maga a védelem érzete erősebb lenne akkor, ha tágabb lenne, ha többet kapnék a kézből, és tudnám arányítani. Most nagyon szűkre van vágva ez az egész, nagyon ráfókuszáltunk a madárra, miközben őmellette maga a helyzet is fontos, az, hogy van egy kéz, aki őt védi, tartja és melengeti. Egyébként az ötlet tetszik, és jó a megfigyelés is, a tónusok is finomak. (hegyi)
értékelés: