Nem lehet látni az arcomat ilyenkor, amikor az elemzést olvassátok, de elmondom nektek, hogy most ilyen felvont szemöldök van, értetlen fej. Ha verbálisan kellene megfogalmaznom azt, hogy itt most mi az első benyomásom, akkor az az lenne, hogy: ahha... jah... és? Nem tudom, hogy ezzel mész-e most valamire Ágnes. De próbálom ezt most akkor parasztosabban megfogalmazni, hogy lefényképeztél valamit, csak nem tudom, hogy minek. Mit akar ez mutatni? Mitől épített környezet? Van egy nagyon harsányra vett zöldünk, túl van szaturálva, hisz ilyen zöld egyébként nincs is. Tessék azt a szaturációt egy kicsit hihetőbbre venni, mert így most olyan kontrasztokat kapunk, és olyan brutális az egész, hogy ettől olyan karikatúrás helyzet jön létre nekem. És hát, van két falunk, biztosan régiek, biztosan fontos helyen van, de nem tudom, hogy mennyire, és ez most nekem nem jön le. Olyan, mintha kapnánk egy színteret is, mert ott egy lépcső, meg ott van egy placc, a két helyet összekötő valami, tehát, lehet, hogy ez egy belső udvar, vagy lehet, hogy ez egy külső rész, ez sem világos, és nem tudom értelmezni, hogy miért készült el ez a kép. (hegyi)

Ez egy nagyon érdekes, és nagyon jól megfotózott helyzet, ugyanakkor olyan ez, mint egy feltartott mutatóujj, egy figyelmeztető ujj, amit én abszolút jónak gondolok, csak engem zavar az, ami a környezetével történik. Van egy ilyen füves mező rész, talán virágocskák azok a fehér pontok, a háttérben van valami magas épület, ami régebbi, van egy modernebb valami a másik irányban, közben vannak más fák is, hát, nem tudom. Valahogy az egész nekem ott problematikus, hogy olyan érzetet ad, és remélem, hogy Tamás fogja érteni, még ha elég ostobának tűnő mondat lesz is, hogy olyan ez, mint amikor az ember el akar mesélni egy olyan történetet, ami nagyon személyes titok, és közben félúton meggondolja magát, mert úgy érzi, hogy az a másik, akinek ezt a dolgot meggyónná, vagy elmesélné, az nem alkalmas, vagy nem méltó rá. Így félig mesélten marad meg a történet, mert belekezdtem, de aztán legömbölyítem, elengedem, és reménykedem abban, hogy nem kérdez rá, hogy de hát, miért hagytad abba az első mondat után, és miért nem mondod tovább. Miközben mindennek a csalódottságát és fájdalmát abszolút értem. Most ez egy ilyen félig mesélt történetté válik nekem. Kérlek Tamás, segíts nekem abban, hogy ezt most én jól érzem, vagy rosszul érzem, valahogy próbáljunk erről beszélni jó? Fontos lenne! (hegyi)

Nagyon örülök, és nagyon köszönöm Erika azt, hogy komolyan vetted a kérést, és újból foglalkozol ezzel a képpel. Én erre most megadom a 3 csillagot, és ezután most elkezdek beszélni arról, hogy miért is fontos az, amit itt most látunk, mert nagyon finoman, de azért terelgeted a nézőt az értelmezésben úgy, hogy nem rágsz szájba dolgokat, magyarán hagyod azt, hogy a néző botorkáljon ebben a szobában, amit te, mint vezető kinyitottál a számára, és ő maga jusson el a maga végkövetkeztetéséig. Semmi nem véletlen. Nem véletlen a lábujjhegyre állított láb sem, a világítás sem, és az sem, ahogy a két karoddal tulajdonképpen feszíted magad a képen, mert az a két kar tónusban van, azért ezt itt tessék megfigyelni. Tehát, ez nem egy nyugalmas helyzet. Ha ez csak egy balett szituáció lenne, vagy egy táncra való felhívás, vagy magának a tánc örömének az ábrázolása, akkor nem így ábrázolta volna a szerző ezt a két kezet, merthogy megfogom a két lábamat, szépen odateszem a két kezemet, gyönyörű struktúrák jönnének létre. De valamiért ő fontosnak tartotta azt, hogy ez a két kéz a test előtt összekulcsolva szorítsa a két lábat. És ez nem csak a szeméremről szól, mert nyilvánvaló ez is egy fontos kérdés, hogy olyan dolgokat ne ábrázoljunk, amit nem akarunk megmutatni, ugyanakkor az óhatatlanul leolvasandó üzenet itt most, hogy van egy szégyen, vagy fájdalomérzet ebben az egészben. És én ezt fontosnak tartom, mert ha az ember hozzárakja a pipiskedő lábujjhoz, akkor nem akad meg azon a szinten, hogy akkor most ez egy táncos üzenet. És akkor választ kap arra, hogy miért is van lábujjhegyen. Azért, mert minél inkább magzat pózba, minél inkább elbújva akarja magát mutatni. Hogy mindez a földön történik a fal előtt egy lakótelepi lakásban, az szerintem még pluszban hozzáad ehhez az egészhez, mert nem teremt valamilyen elvont helyzetet, vagy valami nagyon furcsa lebegést ennek, nem misztifikálja túl. Még a világítással sem. Viszonylag egyszerű eszközökkel dolgozik, és ezekben az eszközökben keresi azokat a megoldásokat, amik az ő lelkiállapotát a legjobban tükrözik. Ezt fontosnak tartom azért elmondani, hogy ne akarjunk valami olyat erősíteni, ami nem biztos, hogy olyan erővel van jelen, viszont másról meg ne akarjunk nem tudomást venni. Fontosak ezek az üzenetek, a testbeszéd, mint olyan, nagyon fontos jelzéssel bír. Szerintem, az emberábrázolásnál ezek megkerülhetetlen dolgok. Előrébb vannak, mint a forma az, hogy a karunkkal, a lábunkkal, a testünkkel, a vállunkkal miket mutatunk. Köszönöm, 3 csillag, várom a folytatást Erika! (hegyi)
értékelés:    

Csaba, légy szíves nézz utána annak, hogy a csendéletnek mik a kritériumai, mert ennek köze nincs a csendélethez, ez, ha akarom, egy tárgyfotó, vagy reklám, vagy illusztráció, de csendéletnek semmiképpen nem nevezném, mert itt semmi nem viszonyul semmihez. Nem jön létre semmilyen mese, vagy valamilyen tárgyi, formai ritmus abban az értelemben, ami a csendéletnél alap elvárás. Ugyanakkor a kép fontos és jó. Azért fontos, mert elkezdtél valamit, és a tónus, a világítás megtanulásában ez egy fontos iskola. Adok most erre 3 csillagot azért, mert egyébként a képet nem nézegetném túl sokáig, meg az sem nagyon érdekel, hogy hova sorolod, viszont az egy fontos dolog, hogy az ember találjon ki magának feladatokat, és azokat próbálja megoldani. Ezt én mindenféleképpen követendőnek tartom a többiek szempontjából is, tehát, ha mondhatok ilyet, akkor tessék menni Csaba után, és ezt megcsinálni, jó? Utána beszélhetünk arról, hogy milyen történet jön ki, meg hogy egyáltalán ezek alkalmasak-e arra, hogy történetet meséljenek, vagy túl szépek, vagy túl csináltak, mert ez mind érvényes és jogos kérdés lehet, de egyelőre én értékelem azt, hogy Csaba ezeket a feladatokat végzi magának, mert látszik az, hogy el akar jutni valahonnan valahová. És ez másképpen nem megy, úgyhogy Csaba, vedd úgy, hogy most nagyon meg vagy dicsérve, és utána tessék jó képeket csinálni, hajrá! (hegyi)
értékelés:

Ha jól értem, akkor itt most arról van szó, hogy úgymond műtermi körülményeket teremtve próbálunk valamit ábrázolni, ami nem rossz, de túl van világítva, túl sok, elvesztettük a formáját ennek a kagylónak, ami egyébként egy nagyon érdekes forma lenne. Na, most ez ellene dolgozik ennek az egésznek, ugyanis én értem, hogy ez ad egy ilyen finomkodó ízt ennek az ügynek, hogy ilyen nőies, ilyen puha lesz, de a kagyló nem ilyen. Lehet, hogy a nők szívesen simogatnak kagylót, ezt nem tudom, de azért azt gondolom, hogy ahhoz, hogy anyagában és tárgyszerűségében korrekt legyen, ahhoz kellene valami a középtónusokból. Ez most itt eltűnt. (hegyi)

Nem tudom, hogy mi az a sailboat, mert itt még nem tartok az angol nyelvleckében, de biztos valamilyen hajó, mert a boat hajót jelent. Ami a két embert illeti, az egy nagyon érdekes, és szerethető helyzet, amiben ők tényleg vágyódva nézik azt a katajevi vitorlást, szóval egy nagyon finom rezgéseket tartalmazó képet kapunk, nagyon ízléses, nagyon visszafogott, és ettől nagy csendjei vannak, nagy terei. Nagyon örülök ennek az egésznek, mert a két figurával, akiket látok, ráadásul idősebb korú figurákról beszélünk, tényleg benne van az, hogy kijöttünk ide a tengerhez, és figyeljük azt, hogy mi fog ott történni a távolban, már oda mi nem jutunk be, de azért a vágy megvan még bennünk. Abszolút jól olvasható kép, úgyhogy köszönöm szépen 3 csillagos leckemegoldás. Számomra az egyik legfontosabb kép a hónapban. (hegyi)
értékelés: